Nemes Dezső

Nemes Dezső (Lőcse, 1908. szeptember 6. – Budapest, 1985. március 30.) Kossuth- és állami díjas történész, újságíró, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életútja

1922-ben kárpitosként kezdett dolgozni. 1926-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. 1927-ben az újpesti téglagyár munkása volt. 1928-ban a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége Központi Bizottságának titkára lett. Illegális politikai tevékenysége miatt börtönbe került, szabadulása után a Szovjetunióba utazott. 1931 és 1933 között Moszkvában, a Nemzetközi Lenin Iskolában tanult. Visszatérése után a KMP budapesti bizottságának titkáraként, a Központi Bizottság tagjaként működött Budapesten. 1936-ban visszautazott a Szovjetunióba, ahol három évig bútorgyári kárpitosként dolgozott. 1939-től 1943-ig a Lomonoszov Egyetemen tanult történelmet. Időközben a Kommunista Internacionálé munkatársa lett, 1943 és 1945 között pedig politikai agitációs munkát végzett magyar hadifogolytáborokban és a krasznogorszki hadifogoly-iskolában. 1945-ben néhány hónapig szerkesztette az Igaz Szó című hadifogolyújságot. Még ebben az évben hazatért Magyarországra.

1945 és 1948 között a Szakszervezetek Országos Tanácsa titkáraként tevékenykedett, majd részt vett a Tartós békéért, népi demokráciáért! című folyóirat szerkesztésében. 1950 és 1953 között a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője, 1953-tól 1956-ig a Szikra Könyvkiadó, 1956-ban a Pártfőiskola igazgatója volt. 1957 és 1961 között a Népszabadság szerkesztőbizottságát vezette. 1961 és 1965 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkáraként működött, majd 1966-ig a Párttörténeti Intézet főigazgatói posztját töltötte be. Ezután 1975-ig a Politikai Főiskola igazgatója, majd 1977-ig rektora volt. 1977-ben ismét kinevezték a Népszabadság főszerkesztőjévé, 1980-ban pedig a Párttörténeti Intézet igazgatójává. 1983-ban nyugalomba vonult.

Munkássága

Történészként a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom történetét, Magyarország két világháború közötti történetének problémáit vizsgálta. Részt vett az 1956-os forradalom után megjelent propagandasorozat, a fehér könyvek szerkesztésében. A pártvezetésben mindvégig a „keményvonalas” ideológiát képviselte; az 1970-es években elutasította a nyugat-európai kommunista pártok magántulajdont, piacgazdaságot és pluralista demokráciát elfogadó álláspontját.

Díjai, elismerései

1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1964-ben rendes tagjává választotta. 1982-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának külső tagja lett.

1946-ban megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, 1948-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend negyedik fokozatát, 1954-ben a Munka Érdemrendet. Ugyanebben az évben Kossuth-díjban részesült „Az Általános Munkásegylet története című munkájáért, valamint Az ellenforradalom hatalomrajutása és rémuralma Magyarországon című dokumentumkötet bevezető tanulmányáért”. 1957-ben Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremben, 1967-ben Szocialista Hazáért érdemrendben részesült. 1968-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, 1970-ben Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel jutalmazták. 1975-ben megkapta az Állami Díj első fokozatát „a legújabb kori magyar történelem kutatása terén kifejtett tudományos munkásságáért, a hazai marxista történettudomány fejlesztésében elért eredményeiért”. 1978-ban a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével, 1983-ban a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendjével tüntették ki.

Emlékezete

A Magyar életrajzi lexikon szerint „károsan befolyásolta az 1956 utáni magyar történetírást”, Markó László is hangsúlyozza „meglehetősen szektás szellemiségét”. Gunst Péter a magyar történetírás történetéről készített összegzése a „leegyszerűsített, primitív vulgármaterializmus” egyik meghonosítójaként említi Andics Erzsébet, Mód Aladár és mások társaságában.

Főbb művei

• Az Általános Munkásegylet története 1868–1873 (Budapest, 1952)
• Magyarország felszabadulása (Budapest, 1955)
• A népi Magyarország 15 éves fejlődése (Budapest, 1960, 1961)
• Az ellenforradalom története Magyarországon 1919–1921 (Budapest, 1962)
• A Bethlen-kormány külpolitikája 1927–1931-ben (Budapest, 1964)
• A lenini eszmék ereje (Budapest, 1970)
• A magyar munkásmozgalom történetéhez. Tények, viták, tanulságok (Budapest, 1974)
• Forradalmak és Tanácsköztársaság Magyarországon. 1918–1919 (Budapest, 1979)
• A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van… (Budapest, 1981)
• Kun Béla politikai életútjáról (Budapest, 1985)

Források

• Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 2000, Csokonai.
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
• Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum.
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 921–922. o.
• Murányi Gábor: Szorosra zárt sorok. In uő: A múlt szövedéke. Históriák a megbicsaklott 20. századból. Budapest, 2004, Noran. 260–265. o.
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000, Osiris.