Nauru történelme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Auweyida király és Eigamoiya királynő (középen) alattvalóik társaságában 1890 körül
Naurui asszonyok (1896)

Nauru történelme szoros kapcsolatban áll a területén található hatalmas foszfáttelepekkel. A kezdetben polinéziai és mikronéziai népek által lakott sziget a 19. századtól egyre inkább az európai hatalmak befolyása alatt állt, mígnem 1968-ban elnyerte függetlenségét.

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Naurut először 3000 évvel ezelőtt népesítették be a polinéziaiak és mikronéziaiak. Az első európai a szigeten John Fearn angol kapitány volt, aki 1798-ban szállt partra itt. Az 1830-as évekig Naurunak kevés kapcsolata volt az európaiakkal, ám ekkortól európaiak telepedtek meg a szigeten (köztük sok volt az elítélt fegyenc). Ezek a telepesek látták el a naurui lakosokat alkohollal illetve fegyverrel, melyet a helyiek az 1878-ban kitört törzsi háborúban alkalmaztak is.

Német gyarmatként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katolikus misszionáriusok 1914-ben

Németország 1888-ban, a törzsi háború végén gyarmatosította a szigetet, és a Marshall-szigeteki Protektorátus részévé nyilvánította. Még ebben az évben keresztény misszionáriusok érkeztek Naurura. Ekkoriban a szigeten tizenkét különálló törzs élt (ezeknek a törzseknek az emlékét őrzi a Nauru zászlaján található csillag tizenkét ága).

1906-ban az új-zélandi Albert Ellis foszfátot talált a szigeten, melynek bányászata már 1907-ben megkezdődött.

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború idején, 1914-ben Ausztrália átvette az ellenőrzést Németországtól Nauru felett. 1920-ban a Népszövetség Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland mandátumterületévé nyilvánította a szigetet.

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai 7. légierő egy B–24 Liberator bombázója Nauru felett a II. világháború idején

1940-ben a német Komet segédcirkáló elsüllyesztett a sziget közelében öt kereskedelmi hajót, valamint lőtte magát Naurut is, ami jelentős károkat okozott a gazdaságban. 1942-ben a japánok szállták meg, akik az őslakossággal rosszul bántak (1943-ban 1200 nauruit hurcoltak el rabszolgamunkásnak, s közölük csak 800-an tértek vissza 1946-ban). A második világháború után az ENSZ Ausztrália mandátumterületévé nyilvánította Naurut.

A függetlenség elnyerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nauru 1968. január 31-én nyerte el teljes függetlenségét, s ezzel a világ legkisebb független köztársasága lett.

A független Nauru[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1970-ben a foszfát bányászati jogát brit bányászati vállalatok vásárolták meg. A foszfát bányászatából és eladásából származó jelentős bevételek a kis szigetországot a csendes-óceáni térség egyik leggazdagabb államává tette. 1999-ben Naurut az ENSZ tagállama lett.

A 20. század végére a foszfátkészletek jelentősen megcsappantak, s 2006-ra teljesen kimerültek. A kormányzat rossz politikája miatt az 1990-es évek végére Nauru gazdasága gyakorlatilag összeomlott.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a History of Nauru című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]