Napraforgóolaj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A napraforgóolaj a napraforgó növény magjából, hideg vagy meleg eljárással nyert növényi zsiradék. Sajtolásának módszerét Bunyan szabadalmaztatta 1716-ban, Angliában,

Táplálkozási jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A napraforgómag 35–60 % zsírsavat tartalmaz; ezek 65-70%-a többszörösen telítetlen. Energiatartalma 29,3–39,8 kJ/g.

Értelemszerűen a zsírokban oldódó vitaminok vivőanyaga, így jelentős a tokoferol- (E-vitamin-) és A-vitamin-tartalma. Emellett sok benne a a sejtanyagcserében oly fontos szerepet betöltő lecitin, ugyancsak sok a fehérje, globulin, palmitin, sztearin, arachnin, lignocerin és arginin. Nem meglepő, hogy jó eredményt lehet elérni vele a daganatok megelőzésében, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kezelésben.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban használták. Étkezési célokra csak a 19. század eleje óta veszik igénybe, de eleinte igen korlátozottan. A 20. század elején az olaj többségéből szappant főztek vagy festéket gyártottak, élelmezési felhasználása az 1940-es években vált tömegessé. Korunkban nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják.

A gyógyászatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többszörösen telítetlen zsírsavai alkalmasak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, a koleszterinszint csökkentésére. A népi gyógyászatban a nehezen gyógyuló sebek és a száraz, pikkelyesen hámló bőr kezelésére használták.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]