Nagyszarvú mocsáriantilop

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Nagyszarvú mocsáriantilop
Kobus megaceros zoo.jpg
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Nádiantilop-formák (Reduncinae)
Nem: Kobus
Faj: K. megaceros
Tudományos név
Kobus megaceros
(Fitzinger, 1855)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Nagyszarvú mocsáriantilop témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyszarvú mocsáriantilop témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyszarvú mocsáriantilop témájú kategóriát.

A nagyszarvú mocsáriantilop (Kobus megaceros) az emlősök osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába, a nádiantilop-formák (Reduncinae) alcsaládjába, a Kobus nembe tartozó faj.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fehér-Nílus vidéke Szudán déli vidékén, és Etiópia délnyugati, mocsaras, ingoványos területei.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marmagassága 80 – 105 centiméter, testhossza 135 – 165 centiméter és a tömege 60 – 120 kilogramm. Nemi kétalakúság jellemzi, tehát mindkét nem külsőleg is megkülönböztethető. A faj egyedeinek hosszabb szőrméje van. Csak a bika rendelkezik szarvval, ez "lant" formában hátra ívelődik, 45 – 87 cm hosszan. A hím bundája sötétbarna, a nyaka tövében jellemző fehéres (vagy világosbarna) folt van. A faj képviselőinek szemei körül félkörben fehér folt húzódik, s a hímek füle szintén fehér. A nőstényeknek és a fiatal hímeknek sárgásbarna szőrzetük van.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nappal aktív életmódot folytatnak, általában kora reggel és késő délután többet mozognak. Kedvelik a mocsaras, lápos területeket. Hacsak teheti mocsár, gázló közelében tartózkodik; e mellett úszik is. A ragadozók elől a vízbe menekül. Társas faj, azonban territóriumot tart. Az antilopcsordán belül az egyes egyedek kisebb csapatokat hozhatnak létre, például: fiatal nőstények, egyedülálló hímek, és öregebb példányok csoportja. Más mocsáriantilop-fajok vészjelzéseit ismeri. Az ellenfél megmutatkozása esetén harcra is sor kerülhet, mely sekélyebb vízben is történhet. Ha az egyik bika szignifikánsan kisebb a másiknál, elmozog a másik, nagyobb hím elől; ezzel megelőzi, hogy az ellenfele a teljes erejét felhasználhassa ellene, kifárasztja.

A hím
és a nőstény

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj bikái háremet tartanak, csak a domináns hím párosodhat a nőstényekkel. A nőstény általában egy utódát 7 – 8 hónap múltán hozza világra. A legtöbb nősténynek minden évben van borja. A születési csúcs fogságban általában február és május között van. A borjú születési tömege általában 4,5 – 5,5 kilogramm; eleinte az újszülött rejtőzködő, mely a túlélés szempontjából – mint más fajnál is – létfontosságú. 6 – 8 hónaposan függetlenednek az anyjuktól. Mindkét nem képviselői két éves koruk körül válnak ivarilag éretté.

Védettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Eredeti élőhelyén, Szudán déli területein az 1980-as évek elején még 12–32 ezer példány élt hozzávetőleg, ám az évtized végére állományai nagyon megritkultak. 1988-ban a legnagyobb vadonbéli állománya az etiópiai Machar-Gambella vidékén élt (Hillman & Fryxell), ma ez a terület a Gambella Nemzeti Park. 2007-ben a száraz időszak kezdetén mintegy 4 ezer példányt számláltak a Zeraf Rezervátumban. Az IUCN állományát csökkenőként prognosztizálta. Csak ritkán tartják állatkertekben, Magyarországon jelenleg a Fővárosi Állat- és Növénykert szavannakifutójában él egy kisebb csapat e fajból. A Fővárosi Állat- és Növénykert saját honlapján jelentette be, hogy 2009. február 16-án, Magyarországon először született fogságban antilopborjú e fajból.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • angol nyelvű szakirodalom: Walther, F., B. Grzimek. 1990. Reedbucks, Waterbucks, and Impalas. Pp. 448–461 in Grzimek's Encyclopedia of Mammals, Vol. 5. New York, NY, USA: McGraw Hill Publishing Company.