Nagy tarisznyarák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Nagy tarisznyarák
Cancer pagurus.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Rákok (Crustacea)
Osztály: Felsőbbrendű rákok (Malacostraca)
Rend: Tízlábú rákok (Decapoda)
Alrendág: Brachyura
Öregcsalád: Cancroidea
Család: Tarisznyarákok (Cancridae)
Nem: Cancer
Faj: C. pagurus
Tudományos név
Cancer pagurus
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Nagy tarisznyarák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy tarisznyarák témájú kategóriát.

A nagy tarisznyarák (Cancer pagurus) a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül a tarisznyarákok (Cancridae) családjához tartozó faj.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger, az Atlanti-óceán és az Északi-tenger sekély parti vizeiben homokos és sziklás aljzaton él.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Finoman szemcsés felületű hátpajzsa elérheti a 30 centiméter szélességet, pereme hullámos, karéjos. Színe sárgásbarna, néha ibolyás árnyalattal, az első pár járólábain viselt erőteljes ollók kékesfeketék. Visszafejlődött potrohát állandóan a hasoldala alá csapva viseli. Helyváltoztatásra sohasem - még hátraszökkenéshez sem - használja.

Felülről
és alulról

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendkívül erős ollóival ujjvastagságú fadarabokat képes átvágni, és könnyen feltöri zsákmányállatai, a kagylók, rákok és tüskésbőrűek kemény páncélját. Halakat is fogyaszt.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőstény a párosodás után csak 12-14 hónap múlva rakja le petéit, addig a spermiumot különleges tasakban tárolja.

Halászata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kereskedelmi méretekben halásszák. Nagy-Britanniában már az 1870-es évektől méretkorlátot kellett bevezetni rájuk. 2000-ben Európában korlátozták fogásukat; az északi szélesség 56. fokától északra 140 milliméteres páncélátmérő a határ, az Északi-tenger többi részén 130 mm, kivéve Észak-Norfolkot, ahol 115 mm, az angol csatornában és a félsziget délnyugati része körül, ahol 140 mm. A helyi hatóságok további fogási korlátozásokat is elrendelhetnek.

Norvégiában a kereskedelmi halászatnál a méretkorlát 130 mm Rogalandtól északra, 110 mm délre. A norvég fogás mennyisége éves szinten 8500 tonna, a britek 20 000 tonnát, az írek 13 000 tonnát, a franciák 8500 tonnát zsákmányolnak; a teljes éves fogásmennyiség globálisan 45 000 tonnára tehető.[1]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993. 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]