Nagy kudu

Nagy kudu
Bika
Tehén
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Laurasiatheria Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla) Alrend: Kérődzők (Ruminantia) Család: Tülkösszarvúak (Bovidae) Alcsalád: Tulokformák (Bovinae) Nemzetség: Csavartszarvú antilopok (Tragelaphini) Nem: Tragelaphus Faj: T. strepsiceros
Tudományos név
Tragelaphus strepsiceros Pallas, 1766
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Nagy kudu témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy kudu témájú médiaállományokat.

A nagy kudu vagy (Tragelaphus strepsiceros) az emlősök osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Etiópia, Eritrea, Dzsibuti, Szomália, Szudán, Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Kenya, Tanzánia, Uganda, Zambia, Malawi, Mozambik, Zimbabwe, Botswana, Angola, Namíbia, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Dél-afrikai Köztársaság erdős szavannáin, bozótosaiban honos. Mindig víz közelében található meg.

Megjelenése

Testhossza 190-250 centiméter, farokhossza 30-50 centiméter, marmagassága 120-150 centiméter, testsúlya 200-250 kilogramm. A kisebb méretek vonatkoznak a nőstényekre, a nagyobbak a hímekre. 6-12 csík a törzsön, kersztcsík az arcon és a pofák rajzolata összetéveszthetetlenné teszik a fajt. A bikáknak hosszú, csavart szarva (amely gyakran elérheti az egyméteres hosszt is) és hosszú, feketéssárgán csíkozott nyak- hát- és toroksörénye van. A tehenek szarvatlanok. Mindkét nem jellemzője a szép, szabályos alakú füleik.

Életmódja

Pihenőket beiktatva éjjel-nappal aktív, szívesen tartózkodik árnyékos részeken. Kicsi, 5-12 állatból álló állandó összetételű családi csoportokban él. Lakóhelyéhez hűséges, nem vonuló faj. Egy csoport többnyire egy 50 km²-es területen tart fenn territóriumot. A csoportokat egy idős bika vezeti. A felnövekvő bikák elhagyják a csoportot és amíg egy idős bikát legyőzve át nem veszik egy tehéncsapat vezetését agglegény csordákban élnek. A hímek rangsorharcok során nyak- és hátsörényüket felborzolva lassan haladnak egymás felé és szarvaikat mutogatják egymásnak.

A nagy kuduk többnyire bokrokról és fákról legelt levelekkel és ágakkal táplálkoznak, füvet alig fogyasztanak.

Ellenségeik az oroszlánok, a leopárdok, a hiénakutyák, de a fiatal állatokra a gepárdok is veszélyesek lehetnek. Veszély esetén ugató vészjelzést hallatnak és többnyire gyorsan elmenekülnek a bozótosba.

A bikák maximális élettartama 8 év, a tehenek akár 15 évig is élhetnek. A bikáknál feltehetőleg a csoport védelmi miatti érőfeszítések rövidítik meg az élettartamot.

Szaporodása

Udvarláskor egymás mellett lépkednek, állukat egymásra helyezik. A nőstény 7 hónapos vemhesség után többnyire egyetlen utódot ellik. A borjú többnyire 15 kilogrammos súllyal jön a világra. Az anya borját az első hónapban a sűrűben rejtegeti és csak ezután csatlakoznak újra a csoporthoz. A borjú többnyire 6 hónapos koráig szopik. A bikáknál a szarvak első csavarulata két éves koruk utánra fejlődik ki, szarvuk teljes kifejlődése 6-7 éves korukra fejeződik be teljesen.

Nevének eredete

A "kudu" név, amelyen ezt az állatot világszerte ismerik, a khoikhoi nyelvből származik, és ennek a fajnak a nevét jelenti. Ezt a nevet használták később a fehér felfedezők a hasonló kinézetű kis kudura is és hogy elkülönítsék a két fajt egymástól a nagyobb méretű állat lett a nagy kudu.

Képek

• 

  Bika

• 

  Bika

• 

  Tehenek

• 

  Borjú

Külső hivatkozások

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
• Angol nyelvű fajleírás

Forrás

• Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
• Peter Comley und Salome Meyer: A Field Guide to the Mammals of Namibia. Kasane 1997, ISBN 99916-30-80-5
• Chris and Tilde Stuart: Southern, Central and East African Mammals. Struik Publishers, 2002, ISBN 1-86872-621-5
• Kingdon, J. 1997. The Kingdon Field Guide to African Mammals. Academic Press, London and New York: NaturalWorld.
• Nowak, R. M. [editor]. 1991. Walker's Mammals of the World (Fifth Edition). Baltimore: The Johns Hopkins University Press.
• Walther, F. R. 1990. Spiral-horned antelopes. In Grzimek's Encyclopedia of Mammals. Edited by S. P. Parker. New York: McGraw-Hill. Volume 5, pp. 344-359.
• Wilson, D. E., and D. M. Reeder [editors]. 1993. Mammal Species of the World (Second Edition). Washington: Smithsonian Institution Press.