I. Simeon bolgár cár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Nagy Simeon szócikkből átirányítva)
I. Simeon bolgár cár
Seal of Simeon I of Bulgaria.jpg

Ragadványneve Nagy
Bolgár Cárság cárja
Uralkodási ideje
893 – 927
Elődje Vladimir
Utódja I. Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház Mortagonidák[1]
Született 863/865
Elhunyt 927. május 27.
Preslav[2]
Házastársa ismeretlen nevű
Házastársa ismeretlen nevű
Édesapja I. Borisz
Édesanyja Mária

I. (Nagy) Simeon (cirill betűkkel: Симеон I Велики), (863[3]/865[3]927. május 27.[2][3]) az Első Bolgár Birodalom kánja volt, 893-től 913-ig, majd cárja ("császárja") 913-tól haláláig. Uralma alatt a Bolgár Birodalom a Fekete-tengertől a Száváig és az Égei-tengerig terjedt[1], valamint Kelet-Európa legerősebb államává vált, Simeon ennek érzékeltetésére felvette a cár címet. Simeon uralkodása az egész szláv kultúrára is rányomta jellegét, ugyanis ekkor terjedt el a szláv világ nagy részében a Szent Cirill által megalkotott glagolita ábécé, valamint az ő uralkodása alatt alakult meg az önálló Bolgár Ortodox Patriarchátus.

Élete a trónra lépés előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Simeon I. Borisz kán törvénytelen fiaként[4] született, 864 körül. Borisz volt, aki a kereszténységet országa államvallásává tette, így Simeon is keresztényként nevelődött. Borisz utódjaként a bolgár trónon eredetileg a legidősebb fiát, Vladimirt jelölte ki, Simeont papi pályára szánta és Konstantinápolyba küldte, ahol teológiai tanulmányokat folytatott, valamint megismerkedett a görög kultúrával és megtanul folyékonyan beszélni görögül.

888 körül Simeon visszatért Bulgáriába és a Veliki Preszlavban megalapított királyi monostorba költözött, ahol vallási iratok görögről ószlávra való lefordításával foglalkozott.

889-ben Borisz kán lemondott a trónról és visszavonult egy kolostorba. A trónon Vladimir követte, aki azonban nem követte az apja politikáját, hanem megkísérelte a pogány valláshoz való visszatérést és egy Bizánc-ellenes paktumot kötött Arnulf keleti frank királlyal, amiért apja elfogatta és megvakíttatta, helyére Simeont nevezve ki kánnak, 893-ban. Simeon első dolga trónra lépése után a főváros Pliszkából Veliki Preszlavba való költöztetése volt.

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Simeon trónra lépése után, 893-ban Pannóniába vezetett hadat.[3] Majd dél felé fordult: az édesapja által megteremtett bizánci - bolgár békés időszak véget ért, ugyanis VI. León bizánci császár a Bulgáriából érkező áruk felvásárlási helyét Konstantinápolyból Szalonikibe helyezte át, ahol a bolgár kereskedőket keményen megadóztatták. A kereskedők Simeonhoz fordultak védelemért, aki kérdőre vonta a császárt, de a császár válaszra sem méltatva megszakította kapcsolatait a Bolgár Birodalommal. Emiatt Simeon 894 őszén támadást indított a Bizánci Birodalom balkán-félszigeti birtokai ellen.

A bolgár sereg inváziója gyorsan haladt előre, mert a bizánci csapatok nagy része Anatóliában harcolt az arabokkal. A meglepett Leó a fővárosban állomásozó katonai egységeket küldte a bolgárok megállítására, de Simeon seregei teljesen szétverték őket. A csatában számos főember elesett, a hadseregparancsnokot is beleértve és sok katona hadifogságba esett. Simeon már Konstantinápoly ostromára készült, amikor hirtelen vissza kellett vonnia seregeit, mert a bizánciakkal szövetséges magyarok északról támadást indítottak a Bolgár Birodalom ellen.

Ezt kihasználva a bizánciak egy erős hadsereget és flottát állítottak fel Nikephoros Phokas vezetésével. A bizánciak békét ajánlottak Simeonnak, de Simeon nem volt hajlandó békét kötni és támadást indított a bizánciak ellen. VI. Leó a magyaroktól kért és kapott segítséget: a magyar sereg Levente vezetése alatt végigpusztította Bulgáriát.[1] A hadjárat a mai Galaţi térségében történt. A bolgárok kétszer is összecsaptak a magyarokkal Észak-Dobrudzsában, de mind a kétszer a magyarok győztek, így Simeon kénytelen volt visszavonni seregeit Szilisztráig. Simeon ezután a besenyőkkel szövetkezve végigpusztította a magyarok etelközi szállásait, s azokat új haza keresésére kényszerítette (895).[1] A háborúskodást a 895 nyarán megkötött fegyverszünet szüntette meg: ez mind a magyarokra, mind a bizánciakra vonatkozott.

Simeon a fegyverszünet idejét egy megtorló hadjárat előkészítésére használta a magyarok ellen, szövetséget kötve a magyarok keleti szomszédságában lakó besenyőkkel. A bolgár és besenyő csapatok a 896-os év elején támadtak a magyarokra. Simeon seregei a Déli-Bug menti csatában mértek vereséget a magyarokra, míg a besenyők támadása Etelköz elhagyására kényszerítette őket és ennek köszönhetően kezdődött meg a magyar honfoglalás.

Bulgária Simeon uralma idején.

A magyarok legyőzését követően még a 896-os év folyamán újabb támadást indított Bizánc ellen, seregeivel egyenesen Konstantinápoly felé véve az irányt. Thráciában a bolgár sereg egy sietősen felszerelt bizánci hadseregbe ütközött, amelyet a bulgarophygoni csatában le is győzött. VI. Leó császár csak alkudozások révén tudta megmenteni Konstantinápolyt az ostromtól, évi adó fizetésére kötelezve magát, valamint átadott egy nagy területet a Bolgár Birodalomnak, amely nagyrészt a mai Macedóniát és Albániát foglalta magába. A két ország közti új határ Szalonikitől mintegy 20 km-re északra húzódott. Ezen kívül Simeon kiterjesztette befolyását a Szerb Hercegségre is, Petar Gojniković-ot ismertetve el uralkodónak.

VI. Leó császár 912-es halála után testvére III. Alexandrosz került trónra, aki megtagadta Simeonnak az évi adó fizetését, ezzel kiváltva a bolgárok támadását. Mielőtt a bolgár offenzíva megindult volna, Alexandrosz meghalt és helyette VI. Leó fia, VII. Konstantin került a trónra, aki még kiskorú volt, így helyette Nicholasz Mystikosz pátriárka vette kezébe az ország irányítását, mint régens. Ő megpróbálta lebeszélni Simeont a hadjárat indításáról, de sikertelenül. A bolgár seregek megindultak és nagyobb ellenállásba sem ütközve, rövid idő alatt elérték Konstantinápolyt. Simeon azonban lemondott a város ostromáról, de cserébe Nicholasz pátriárka kénytelen volt újra beleegyezni az évi adó fizetésébe, beleegyezett, hogy Konstantin Simeon egyik lányát veszi majd feleségül és hivatalosan elismerte Simeont a Bolgár Birodalom cárjának: 913-ban megkoronázta a bolgár uralkodót.[3] Ez azt szimbolizálta, hogy a császári hierarchián belül Simeon maga is a bizánci uralkodóhoz hasonló személy lett.[3]

Pénzérme Simeon arcképével

A békés időszak azonban nem tartott sokáig, mert már nem sokkal a békeszerződés után mind Simeon, mind a bizánciak újabb hadjáratra kezdtek készülni. 914-ben tehát Bizáncra támadt.[3] Simeon megpróbálta a besenyőket is megnyerni szövetségeseinek, de nem sikerült neki, mert a bizánciaknak sikerült a saját oldalukra állítani őket, valamint sikerül rábeszélniük a szerb herceget is a csatlakozásra. Az így megerősödött bizánciak támadása 917-ben indult a Leo Phokasz vezette szárazföldi csapatok és a Rómanosz Lekapenosz (a későbbi I. Rómanosz császár) vezette bizánci flotta révén. A szárazföldi csapatok azonban augusztus 20-án az Anchialos-i csatában katasztrofális vereséget szenvedtek a bolgároktól és a sereg parancsnokainak többsége is elesett, Leo Phokasz is csak nehezen tudott megmenekülni. Az északról tervezett besenyő támadás szintén megfeneklett, ugyanis Lekapenosz admirális megtagadta, hogy a besenyő katonákat átszállítsa a Dunán, a szerbek pedig nem tudták megtámadnia a bolgárokat, mert Simeon szövetségese, a szomszédos Zahumlje nevű állam vezetője időben értesítette őt a szerb herceg tervéről.

Az anchialosi győzelem után a bolgárok üldözőbe vették a menekülő bizánciakat és a Konstantinápolyhoz közeli Katasyrtai falu mellett teljesen szétverték őket. 918-ban Korinthosznál arattak győzelmet Simeonék.[3]

A bizánciak legyőzését követően Simeon seregeit Petar Gojniković herceg megbüntetésére küldte. A szerb herceget elfogták és Preslavba vitték, ahol börtönbe zárták és ott is halt meg egy év múlva. Helyére Simeon Pavle Branović-ot nevezte ki. Az új herceg azonban nem bizonyult hűségesebbnek elődjénél, így Simeon őt is félreállította, majd 924-ben annektálta a Szerb Hercegséget.

A bolgár uralkodó utolsó háborújára 926-ban került sor, amikor seregeit Alogobotur parancsnoksága alatt a Horvát Királyság megszállására küldte, amely Bizánc szövetségese volt. A horvátok azonban a Bosnyák-Felföldi csatában 927. május 27-én súlyos vereséget mértek a bolgár hadakra, a csatában maga Alogobotur is elesett. I. Tomiszláv király azonban egy újabb bolgár támadást megelőzendő, Madalbert pápai legátus közvetítésével békét kötött a bolgárokkal, a háború előtti status quo alapján, de felmondva a Bizánccal kötött szövetségi szerződést. Simeon azonban a békekötést már nem érte meg, mert a bosnyák-horvát csata napján, 927. május 27-én szívinfarktusban elhunyt. Mivel legidősebbik fiát, Mihályt Simeon kolostorba záratta, így a trónon második fia, I. Péter követte.[5]

Simeon és a kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bolgár kódex Simeon idejéből.

Simeon uralkodása alatt a középkori bolgár kultúra virágkorát élte, a szláv országok kulturális és - a Bolgár Ortodox Patriarchátus létrejötte után - vallási központjává válva. Simeon uralma képezi a középkori bolgár irodalom legtermékenyebb időszakát is. Simeon, ifjúkorában a konstantinápolyi császári udvarban nevelkedvén, elsajátította a bizánci kultúrát, majd preslavi udvarában is elterjesztette, de a bizánci kultúra asszimilatív hatását ellensúlyozandó kivívta az ország teljes függetlenségét mind politikai, mind vallási téren.

Simeon uralkodása alatt támogatta a Szent Cirill és Metód áltat elkezdett térítőmunkát, akiknek tanítványai - élükön Ohridi Szent Kelemennel, Szent Naummal és Preslavi Konstantinnal - a tanítómunka mellett lefordították a Bibliát és egyéb keresztény iratokat, mint például Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul, Alexandriai Kürillosz, Nazianzi Szent Gergely és Alexandriai Szent Atanáz műveit bolgár nyelvre.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Simeon kétszer nősült, első - ismeretlen nevű és nemzetiségű - feleségétől egy fia született, Mihály, akit elsőszülöttsége ellenére Simeon nem fogadott el trónörökösének, ezért nem sokkal halála előtt kolostorba küldte, hogy második házasságából született első fia, Péter számára biztosítsa a trónt. Mihály ebbe nem nyugodott bele és 931-ben lázadást szított Péter ellen, a felkelés kezdetén viszont tisztázatlan körülmények között meghalt.

Második felesége egy befolyásos bolgár nemes lánya volt, akitől három fia és több lánya született. A legidősebb fiú, Péter apját követte a trónon, a középső fiú, Iván, 928-ban felkelést szított testvére ellen, de miután Péter győzött, kénytelen volt Bizáncba menekülni. A legkisebb fiúról, Benjáminról kevés említés esik a korabeli forrásokban, de egy Liudprand nevű lombard krónikás legendabeli elemekkel "díszíti fel" alakját, kijelentve, hogy Benjámin rendelkezett az "alakváltás" képességével, farkassá, vagy egyéb állattá tudott átváltozni.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Révai nagy lexikona, XVI. kötet (Racine–Sodoma), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1924, 811. oldal
  2. ^ a b Bulgaria. Symeon I 893-927 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  3. ^ a b c d e f g h Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1999, fordította Tamáska Péter, ISBN 963 645 053 6, ill. ISBN 963 203 017 6, 218. oldal
  4. Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 124. oldal
  5. Révai nagy lexikona, XVI. kötet, 812. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bakalov, Georgi; Milen Kumanov (2003) (in Bulgarian). Elektronno izdanie – Istorija na Bǎlgarija. Sofia: Trud, Sirma.
  • Bogdanov, Ivan (1973) (in Bulgarian). Simeon Veliki — epoha i ličnost. Sofia.
  • Bozhilov, Ivan (1983) (in Bulgarian). Car Simeon Veliki (893–927) — zlatnijat vek na srednovekovna Bǎlgarija. Sofia: Izdatelstvo na Otečestvenija front.
  • Delev, Petǎr; Valeri Kacunov, Plamen Mitev, Evgeniya Kalinova, Iskra Baeva, Boian Dobrev (2006). "9 Bǎlgarskata dǎržava pri Car Simeon; 10 Zlatnijat vek na bǎlgarskata kultura" (Bolgár nyelven). Istorija i civilizacija za 11. klas. Trud, Sirma.
  • Dimitrov, Bozhidar (1994). "Bulgaria — a predominant power in the European East 893–967 AD". Bulgaria: illustrated history. Sofia: Borina.
  • Fine, Jr., John V.A. (1991). "5 Bulgaria under Simeon, 893–927". The Early Medieval Balkans: A Critical Survey from the Sixth to the Late Twelfth Century. Ann Arbor: University of Michigan Press.
  • Ivanova, Klimentina; Svetlina Nikolova (1995) (Bolgár nyelven). Tǎržestvo na slovoto. Zlatnijat vek na bǎlgarskata knižnina. Sofia: Agata-A.

Lalkov, Milcho (1997). "Tsar Simeon the Great (893–927)". Rulers of Bulgaria. Kibea. ISBN 954-474-098-8.

  • Runciman, Steven (1930). "Emperor of the Bulgars and the Romans". A history of the First Bulgarian Empire. London: George Bell & Sons.
  • Klaus-Peter Todt: Symeon, Zar. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL). Bd. 11, Herzberg 1996 (Német nyelven)
  • Tsanev, Stefan (2006). "10 (889–912) Zlatnijat vek. Knjaz Rasate-Vladimir, car Simeon Veliki; 11 (912–927) Kǎrvavijat vek. Simeon — car na bǎlgari i romei" (Bolgár nyelven). Bǎlgarski hroniki. Sofia, Plovdiv: Trud, Žanet 45.
  • Zlatarski, Vasil (1971) [1927]. "2 Ot slavjanizacijata na dǎržavata do padaneto na Pǎrvoto carstvo (852–1018): 4 Borba s Vizantija za političesko nadmoštie" (Bolgár nyelven). Istorija na bǎlgarskata dǎržava prez srednite vekove. Tom I. Istorija na Pǎrvoto bǎlgarsko carstvo (2 ed.)
  • "1.2 Bǎlgarite stavat hristijani. Izborǎt na knjaz Boris I" (in Bulgarian). Bǎlgarite i Bǎlgarija. Ministry of Foreign Affairs of Bulgaria, Trud, Sirma. 2005.


Előző uralkodó:
Vladimir
Bulgária uralkodója
893927
A bolgár birodalmi címer
Következő uralkodó:
I. Péter