Nagy István (lelkész, 1770–1831)
| Nagy István | |
| Született | 1770. szeptember 14. Debrecen |
| Elhunyt | 1831. augusztus 13. (60 évesen) Hajdúböszörmény |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | lelkész |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Debreczeni Nagy István (Debrecen, 1770. szeptember 14.? – Hajdúböszörmény, 1831. augusztus 13.[1]) református lelkész.
Élete[szerkesztés]
Nagy János és Liszkai Sára ispotálybeli koldusok fia.[2] A kollégiumba kerülvén, csakhamar kitűnt tehetsége; az alsóbb osztályokat három év alatt végezte el, 1788-ban lépett a felső osztályba és a felsőbb tudományokat hat évig hallgatta; 1794-ben a teológiát is elvégezte és ekkor a konjugisták, 1795-ben pedig a poéták tanítója lett, mely osztályt két évig tanította oly eredménnyel, hogy az iskolai hatóság hasznos szolgálataiért fizetésén felül 12 arannyal jutalmazta. Ezután a Szepességre, Lőcsére ment, a német nyelv elsajátítása végett, ahol Márton József akkor lőcsei, később bécsi tanárral kötött ismertséget. Innét visszahivatott Debrecenbe, ahol 1799-ben contrascriba és senior lett. Ennek végeztével (Bécsben három hónapot töltvén) Göttingenba ment, ahol egy évig nevelte tudományos ismerereit. Itt kapta a hajdúböszörményi református meghívását, melyet elfogadott és papi hivatalát 1801. május 10-én elfoglalta. Ekkor tájt vette az egyetemes református egyház foganatba az énekeskönyv kijavítását. A tiszántúli kerület 1804 októberében gyűléséből felszólíttatott Nagy is, hogy írjon a zsoltárok dallamaira több, 4-5 versből álló éneket. Ezen felszólításnak eleget téve, az 1808-ban kiadott Énekes könyvben tőle származnak a 15., 40., 54., 58., 124., 126., 128-132.; és tiszántúli Halottas könyvben pedig a 7., 72. és 73. számú énekek. A hajdúböszörményi algimnáziumban tanári hivatalt is viselt. 1822 júniusában alsószabolcsi és Hajdú vidéki kerületi tanácsbíróvá, 1823. április 19-én egyházkerületi főjegyzővé választatott. 1825-ben Budai Ézsaiás szuperintendens hivatalos körútjára őt vitte magával és ez útban ránehezültek a templomi, üdvözlő és viszonzó szónoklatok. Egyik életírója tüzes, hamar fellobbanó, de hamar le is csillapuló természetűnek jellemzi, ki hibázó hívei irányában az ostort vagy hatalmas tenyereit is szokta volt használni; de aki mind emellett is hívei rendületlen szeretetét bírta. Meghalt 1831-ben kolerában.
Munkái[szerkesztés]
- A fő-papi áldás, mint halálbeli végső bucsúvétel, mellyel néh. boldog emlékezetű nagy tudományú… Benedek Mihály úr, a helv. vallást követő Tiszántúl való ekklesiák superintendense örök nyugalomra költözött, a szerint a mint azt a debreczeni ref. sz. ekklézsia kis templomában tartott utolsó tisztességtétel szomorú alkalmatosságával elő-terjesztette április 27. 1821. Debreczen, 1821. (Péczeli József és Csató Gergely gyászbeszédeivel együtt).
- Jubileumi énekek, melyeket Köveskáli Nagy István urnak félszázados papi ünnepére készített Július 28-dik napjára 1822. eszt. Éneklette a debreczeni ref. collegium cantori chorusa. Debreczen.
Kéziratban[szerkesztés]
Templomi és halotti prédikációk.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Nagy István halotti bejegyzése a hajdúböszörményi ref. egyházközség születési. esketési, halotti anyakönyv 1830-1943 kötetének halotti matriculájának 12. oldalán. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
- ↑ Szinnyei szerint, azonban az adott időpontban egy Mihály nevű gyermeket kereszteltek. Ugyanebben az évben november 16-án kereszteltek ugyan egy Nagy Istvánt, de ő Nagy János–Karaszon Anna szülők fia.
Források[szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. On-line elérés
- Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8
