Nagy György (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy György
Született1879. november 5.
Szászsebes
Elhunyt1923. március 29. (43 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszakíró, költő, újságíró, ügyvéd, országgyűlési képviselő, politikus
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1906. május 21. – 1910. március 21.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy György témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Nagy György (Szászsebes, 1879. november 5.Budapest, 1923. március 29.[1]) szakíró, költő, újságíró, ügyvéd, országgyűlési képviselő, politikus, a magyar köztársaságért vívott küzdelem egyik vezéralakja.

Életpályája[szerkesztés]

Nagy György az álló sor 1. tagja

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte el. 1901-ben doktorált. 1902–1908 között a Székely Újság főmunkatársa volt. 1906–1910 között országgyűlési képviselőként dolgozott. 1910-ben Hódmezővásárhelyen ügyvédi irodát nyitott. 1911–1913 között alapító tagja volt az Országos Köztársasági Pártnak. 1918. november 16-án ő olvasta fel a köztársaság kikiáltásáról szóló nyilatkozatot az Országházban. 1922-ben betegen, vakon Károlyi Mihály ügyvédje volt. 1993-ban Hódmezővásárhely posztumusz díszpolgárává választotta.

Nagy György politikus emléktáblája, Bp., VIII., József krt 33.

Művei[szerkesztés]

  • Céltalanul (versek, 1898)
  • Tavasz nélkül (versek, 1899)
  • Száraz ágak (versek, 1900)
  • Házassági válóperekben követendő eljárás (1915)
  • Holtnak nyilvánítási eljárás (1915)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gyászjelentése. [2015. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 8.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]