A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalbeli versenyét 1901 óta rendezik meg. Hagyományos neve: NB I. (nemzeti bajnokság). Napjainkban a Magyar Labdarúgó-szövetség szervezi.
Az első magyar bajnokság 1901-ben zajlott, a résztvevő 5 csapat közül a végső győztes pedig a Budapesti TC lett. Sorozatban legtöbbször az MTK nyert bajnoki címet, szám szerint 9-et egymás után 1916 és 1925 között. A legeredményesebb csapat a Ferencváros 28 bajnoki címmel. Az első vidéki bajnokcsapat a Nagyváradi AC volt, mely az 1943–1944-es szezont zárta a tabella élén. A Debrecen nyert legtöbbször vidéki csapatként bajnokságot, számszerint 6-ot, míg a Győri ETO 3 bajnoki címmel a második.
A lebonyolítási rendszer többször változott. 1901-től 1905-ig, 1951-től 1956-ig és 1964-től 1969-ig naptári év szerint, 1906 őszétől 1944-ig, 1945 őszétől 1950 tavaszáig, 1957 őszétől 1963 tavaszáig és 1970 őszétől napjainkig őszi-tavaszi rendszerben írták ki a bajnokságot. Az átállás miatt 1906 tavaszán szünetelt a bajnokság, 1950 őszén, 1957 tavaszán, 1963 őszén és 1970 tavaszán féléves bajnokságot rendeztek. Ugyancsak fél évig tartott az 1945 tavaszi bajnokság is, de akkor azért, mert az 1944/45-ös idény ősszel a háborús események miatt félbeszakadt.
A labdarúgó Soproni Liga 6. fordulójának szombati játéknapján (2008. augusztus 30.) az Újpest hazai pályán 4-3-ra verte az újonc Kecskemétet. Ezen a mérkőzésen az Újpest FC történetének 2723. első osztályú mérkőzését játszotta, amivel az örökranglista első helyére lépett, megelőzve ezzel az ősi rivális Ferencvárost, amely akkor egymást követően harmadik idényében szerepelt a másodosztályban.[1]
A 2009–10-es idény volt az első olyan szezon a magyar első osztály 1901 óta íródó történetében, hogy nem végzett budapesti csapat a dobogón. Erre az esetre 109 évet kellett várni.
A 2011–12-es idény volt a második olyan szezon, hogy vidéki csapat végzett a dobogón: ugyan erre az esetre csak 2 évet kellett várni. Ugyanebben a szezonban a Debrecen lett az első vidéki csapat a magyar első osztály 1901 óta íródó történetében, amely veretlenül nyerte meg a bajnokságot. Erre az esetre 111 évet kellett várni.
Az élvonal korábbi nevei [szerkesztés]
A bajnokság számos névváltoztatáson ment keresztül, amely 2000 óta a szponzoroktól volt függő.
- PLASZ I. osztály (1926–1935, a Professzionális Labdarúgó-alszövetség rövidítése)
- NB I (a „hagyományos” név 1935 őszétől, - az NB a „nemzeti bajnokság” rövidítése)
- Raab–Karcher NB1
- PNB (1998–1999, 1999–2000, ami a „professzionális nemzeti bajnokság” rövidítése)
- Borsodi Liga (2001 áprilisától 2003-ig és 2005–2007-ig)
- Arany Ászok Liga (2003–2005-ig)
- Soproni Liga (2007–2010)
- Monicomp Liga (2010–2011)
- OTP Bank Liga (2011–)
Eddigi bajnoki dobogósok [szerkesztés]
Az alábbi táblázatban olvashatók az élvonalbeli magyar labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, gólkirályai. A csapatokat az adott időszakban használt nevükkel jelöltük. A félkövéren írt csapatok az adott évben megnyerték a bajnokságot és a nemzeti kupát is, dőlten a kupagyőzteseket írtuk. A szürke hátterű szezonok nem hivatalosak.
| A táblázat a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható |
| Szezon |
Bajnokcsapat |
Ezüstérmes |
Bronzérmes |
Gólkirály (csapat, gól) |
| 1901 |
Budapesti TC |
Magyar Úszó Egylet |
Ferencvárosi TC |
Manno Miltiades (BTC, 17 gól) |
| 1902 |
Budapesti TC |
Ferencvárosi TC |
33 FC |
Manno Miltiades (BTC, 10 gól) |
| 1903 |
Ferencvárosi TC |
Budapesti TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Károly Jenő (MTK, 15 gól) |
| 1904 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Budapesti TC |
Pokorny József (FTC, 12 gól) |
| 1905 |
Ferencvárosi TC |
Postás SE |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Károly Jenő (MTK, 15 gól) |
| 1906–1907 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Atlétikai Club |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Kelemen Béla (MAC, 21 gól) |
| 1907–1908 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Magyar Atlétikai Club |
Vangel Gyula (MAC, 21 gól) |
| 1908–1909 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Atlétikai Club |
Budapesti TC |
Schlosser Imre (FTC, 30 gól) |
| 1909–1910 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Nemzeti SC |
Schlosser Imre (FTC, 18 gól) |
| 1910–1911 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Törekvés SC |
Schlosser Imre (FTC, 38 gól) |
| 1911–1912 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Budapesti Atlétikai Kör |
Schlosser Imre (FTC, 34 gól) |
| 1912–1913 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Budapesti TC |
Schlosser Imre (FTC, 33 gól) |
| 1913–1914 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Törekvés SC |
Schlosser Imre (FTC, 21 gól) |
| 1914 ősze[2] |
Ferencvárosi TC |
Budapesti TC |
III. kerületi TVE |
Schlosser Imre (FTC, 22 gól) |
| 1915 tavasza[3] |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Budapesti TC |
Schaffer Alfréd (MTK, 17 gól) |
| 1915 ősze[4] |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Törekvés SC |
Ferencvárosi TC |
Schaffer Alfréd (MTK, 19 gól) |
| 1916–1917 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Törekvés SC |
Újpesti TE |
Schlosser Imre (MTK, 38 gól) |
| 1917–1918 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Törekvés SC |
Schaffer Alfréd (MTK, 46 gól) |
| 1918–1919 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE |
Schaffer Alfréd (MTK, 41 gól) |
| 1919–1920 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Kispest AC |
Ferencvárosi TC |
Orth György (MTK, 28 gól) |
| 1920–1921 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Újpesti TE |
Ferencvárosi TC |
Orth György (MTK, 21 gól) |
| 1921–1922 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE |
Orth György (MTK, 26 gól) |
| 1922–1923 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Újpesti TE |
Ferencvárosi TC |
Priboj István (UTE, 25 gól) |
| 1923–1924 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE |
Jeszmás József (UTE, 15 gól) |
| 1924–1925 |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Ferencvárosi TC |
Vas- és Fémmunkások SC |
Molnár György (MTK, 21 gól) |
| 1925–1926 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Vas- és Fémmunkások SC |
Takács II. József (Vasas, 29 gól) |
| 1926–1927 |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Hungária FC |
Horváth László (Ferencváros FC
és III. kerületi TVAC, 14 gól) |
| 1927–1928 |
Ferencváros FC |
Hungária FC |
Újpest FC |
Takács II. József (Ferencváros FC, 31 gól) |
| 1928–1929 |
Hungária FC |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Takács II. József (Ferencváros FC, 41 gól) |
| 1929–1930 |
Újpest FC |
Ferencváros FC |
Hungária FC |
Takács II. József (Ferencváros FC, 40 gól) |
| 1930–1931 |
Újpest FC |
Hungária FC |
Ferencváros FC |
Vincze Jenő (Bocskai, 20 gól) |
| 1931–1932 |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Hungária FC |
Takács II. József (Ferencváros FC, 42 gól) |
| 1932–1933 |
Újpest FC |
Hungária FC |
Ferencváros FC |
Jávor Pál (Újpest, 31 gól) |
| 1933–1934 |
Ferencvárosi FC |
Újpest FC |
Bocskai SC |
Toldi Géza (FTC, 27 gól) |
| 1934–1935 |
Újpest FC |
Ferencváros FC |
Hungária FC |
Cseh II. László (Hungária, 23 gól) |
| 1935–1936 |
Hungária FC |
Újpest FC |
Ferencváros FC |
Sárosi György (Ferencváros FC, 36 gól) |
| 1936–1937 |
Hungária FC |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Cseh II. László (Hungária, 36 gól) |
| 1937–1938 |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Hungária FC |
Zsengellér Gyula (Újpest, 31 gól) |
| 1938–1939 |
Újpest FC |
Ferencváros FC |
Hungária FC |
Zsengellér Gyula (Újpest, 56 gól) |
| 1939–1940 |
Ferencváros FC |
Hungária FC |
Újpest FC |
Sárosi György (Ferencváros FC, 23 gól) |
| 1940–1941 |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Szeged FC |
Sárosi György (Ferencváros FC, 29 gól) |
| 1941–1942 |
Weisz Manfréd FC Csepel |
Újpest FC |
Szolnoki MÁV |
Kalmár György (Szeged FC, 35 gól) |
| 1942–1943 |
Weisz Manfréd FC Csepel |
Nagyváradi AC |
Ferencváros FC |
Jenőfi Jenő (Vasas, 26 gól)
Zsengellér Gyula (Újpest, 26 gól) |
| 1943–1944 |
Nagyváradi AC |
Ferencváros FC |
Kolozsvári AC[5] |
Zsengellér Gyula (Újpest, 33 gól) |
| 1944 ősze [6] |
Ferencváros FC |
Újpest FC |
Csepel SC |
Sárosi György (FTC, 13 gól) |
| 1945[7] |
Újpesti TE |
Ferencvárosi TC |
Csepel SC |
Zsengellér Gyula (Újpest, 36 gól) |
| 1945–1946 |
Újpesti TE |
Vasas SC |
Csepel SC |
Deák Ferenc (Szentlőrinc, 66 gól) |
| 1946–1947 |
Újpesti TE |
Kispesti AC |
Vasas SC |
Deák Ferenc (Szentlőrinc, 48 gól) |
| 1947–1948 |
Csepeli Munkás TE |
Vasas SC |
Ferencvárosi TC |
Puskás Ferenc (Kispest, 50 gól) |
| 1948–1949 |
Ferencvárosi TC |
Magyar Testgyakorlók Köre |
Kispesti AC |
Deák Ferenc (Ferencvárosi TC, 59 gól) |
| 1949–1950 |
Budapesti Honvéd SE |
ÉDOSZ SE |
Budapesti Textiles |
Puskás Ferenc (Bp. Honvéd, 31 gól) |
| 1950[8] |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Textiles |
Budapesti Dózsa |
Puskás Ferenc (Bp. Honvéd, 25 gól) |
| 1951 |
Budapesti Bástya SE |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Dózsa |
Kocsis Sándor (Bp. Honvéd, 30 gól) |
| 1952 |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Bástya SE |
Budapesti Dózsa |
Kocsis Sándor (Bp. Honvéd, 36 gól) |
| 1953 |
Budapesti Vörös Lobogó |
Budapesti Honvéd SE |
Vasas SC |
Puskás Ferenc (Bp. Honvéd, 27 gól) |
| 1954 |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Vörös Lobogó |
Budapesti Kinizsi SE |
Kocsis Sándor (Bp. Honvéd, 33 gól) |
| 1955 |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Vörös Lobogó |
Budapesti Kinizsi SE |
Czibor Zoltán (Bp. Honvéd, 20 gól)
Machos Ferenc (Bp. Honvéd, 20 gól) |
| 1956[9] |
Budapesti Honvéd SE |
Budapesti Dózsa |
Budapesti Vörös Lobogó |
Szusza Ferenc (Bp. Dózsa, 14 gól) |
| 1957 tavasz[10] |
Vasas SC |
MTK |
Újpesti Dózsa SC |
Szilágyi Gyula (Vasas, 17 gól) |
| 1957–1958 |
MTK |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
Friedmanszky Zoltán (FTC, 16 gól)
Molnár János (MTK, 16 gól)
|
| 1958–1959 |
Csepel SC |
MTK |
Budapesti Honvéd SE |
Kisuczky Róbert (Csepel, 15 gól)
Monostori Tivadar (Dorog, 15 gól)
Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 15 gól) |
| 1959–1960 |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Vasas SC |
Albert Flórián (FTC, 27 gól) |
| 1960–1961 |
Vasas SC |
Újpesti Dózsa SC |
MTK |
Albert Flórián (FTC, 21 gól)
Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 21 gól) |
| 1961–1962 |
Vasas SC |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 23 gól) |
| 1962–1963 |
Ferencvárosi TC |
MTK |
Újpesti Dózsa SC |
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 23 gól) |
| 1963 ősz[11] |
Győri Vasas ETO |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 13 gól) |
| 1964 |
Ferencvárosi TC |
Budapesti Honvéd SE |
Tatabányai Bányász SC |
Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 28 gól)
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 28 gól) |
| 1965 |
Vasas SC |
Ferencvárosi TC |
Újpesti Dózsa SC |
Albert Flórián (FTC, 27 gól) |
| 1966 |
Vasas SC |
Ferencvárosi TC |
Tatabányai Bányász SC |
Farkas János (Vasas SC, 25 gól) |
| 1967 |
Ferencvárosi TC |
Újpesti Dózsa SC |
Győri Vasas ETO |
Dunai II. Antal (Újp. Dózsa, 36 gól) |
| 1968 |
Ferencvárosi TC |
Újpesti Dózsa SC |
Vasas SC |
Dunai II. Antal (Újp. Dózsa, 31 gól) |
| 1969 |
Újpesti Dózsa SC |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 27 gól) |
| 1970 tavasz[12] |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Budapesti Honvéd SE |
Dunai II. Antal (Újp. Dózsa, 14 gól) |
| 1970–1971 |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Vasas SC |
Kozma Mihály (Bp. Honvéd, 25 gól) |
| 1971–1972 |
Újpesti Dózsa SC |
Budapesti Honvéd SE |
Salgótarjáni BTC |
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 29 gól) |
| 1972–1973 |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Vasas SC |
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 23 gól) |
| 1973–1974 |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Rába Vasas ETO |
Kozma Mihály (Bp. Honvéd, 27 gól) |
| 1974–1975 |
Újpesti Dózsa SC |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
Kozma Mihály (Bp. Honvéd, 20 gól)
Bene Ferenc (Újp. Dózsa, 20 gól) |
| 1975–1976 |
Ferencvárosi TC |
Videoton SC |
Újpesti Dózsa SC |
Fazekas László (Újp. Dózsa, 19 gól) |
| 1976–1977 |
Vasas SC |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Várady Béla (Vasas, 36 gól) |
| 1977–1978 |
Újpesti Dózsa SC |
Budapesti Honvéd SE |
MTK-VM |
Fazekas László (Újp. Dózsa, 24 gól) |
| 1978–1979 |
Újpesti Dózsa SC |
Ferencvárosi TC |
Diósgyőri VTK |
Fekete László (Újp. Dózsa, 31 gól) |
| 1979–1980 |
Budapesti Honvéd SE |
Újpesti Dózsa SC |
Vasas SC |
Fazekas László (Újp. Dózsa, 36 gól) |
| 1980–1981 |
Ferencvárosi TC |
Tatabányai Bányász SC |
Vasas SC |
Nyilasi Tibor (FTC, 30 gól) |
| 1981–1982 |
Rába Vasas ETO |
Ferencvárosi TC |
Tatabányai Bányász SC |
Hannich Péter (Rába ETO, 22 gól) |
| 1982–1983 |
Rába Vasas ETO |
Ferencvárosi TC |
Budapesti Honvéd SE |
Dobány Lajos (PMFC és HVSE, 23 gól) |
| 1983–1984 |
Budapesti Honvéd SE |
Rába Vasas ETO |
Videoton SC |
Szabó József (Videoton, 19 gól) |
| 1984–1985 |
Budapesti Honvéd SE |
Rába Vasas ETO |
Videoton SC |
Détári Lajos (Bp. Honvéd, 18 gól)
Kiprich József (Tatabánya, 18 gól) |
| 1985–1986 |
Budapesti Honvéd SE |
Pécsi Munkás FC |
Rába Vasas ETO |
Détári Lajos (Bp. Honvéd, 27 gól) |
| 1986–1987 |
MTK-VM |
Újpesti Dózsa SC |
Tatabányai Bányász SC |
Détári Lajos (Bp. Honvéd, 19 gól) |
| 1987–1988 |
Budapesti Honvéd SE |
Tatabányai Bányász SC |
Újpesti Dózsa SC |
Melis Béla (DMVSC, 19 gól) |
| 1988–1989 |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
MTK-VM |
Petres Tamás (Videoton, 19 gól) |
| 1989–1990 |
Újpesti Dózsa SC |
MTK-VM |
Ferencvárosi TC |
Dzurják József (FTC, 18 gól) |
| 1990–1991 |
Budapesti Honvéd SE |
Ferencvárosi TC |
Pécsi Munkás FC |
Gregor József (Bp. Honvéd, 15 gól) |
| 1991–1992 |
Ferencvárosi TC |
Vác FC-Samsung |
Kispest-Honvéd FC |
Fischer Pál (Siófok, 16 gól)
Orosz Ferenc (Vác, 16 gól) |
| 1992–1993 |
Kispest-Honvéd FC |
Vác FC-Samsung |
Ferencvárosi TC |
Répási László (Vác, 16 gól) |
| 1993–1994 |
Vác FC-Samsung |
Kispest-Honvéd FC |
Békéscsabai Előre FC |
Illés Béla (Kispest, 17 gól) |
| 1994–1995 |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE-Novabau |
Debreceni VSC |
Preisinger Sándor (ZTE, 21 gól) |
| 1995–1996 |
Ferencvárosi TC |
BVSC-Dreher |
Újpesti TE |
Ihor Nyicsenko (Stadler és FTC, 18 gól) |
| 1996–1997 |
MTK FC |
Újpesti TE |
Ferencvárosi TC |
Illés Béla (MTK, 23 gól) |
| 1997–1998 |
Újpesti TE |
Ferencvárosi TC |
Vasas-Danubius Hotels |
Tiber Krisztián (Gázszer, 20 gól) |
| 1998–1999 |
MTK Hungária FC |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE |
Illés Béla (MTK, 22 gól) |
| 1999–2000 |
Dunaferr SE |
MTK Hungária FC |
Vasas-Danubius Hotels |
Tököli Attila (Dunaferr, 22 gól) |
| 2000–2001 |
Ferencvárosi TC |
Dunaferr SE |
Vasas-Danubius Hotels |
Kabát Péter (Vasas, 24 gól) |
| 2001–2002 |
Zalahús-ZTE FC |
Ferencvárosi TC |
MTK Hungária FC |
Tököli Attila (Dunaferr, 28 gól) |
| 2002–2003 |
MTK Hungária FC |
Ferencvárosi TC |
Debreceni VSC |
Kenesei Krisztián (ZTE, 23 gól) |
| 2003–2004 |
Ferencvárosi TC |
Újpesti TE |
Debreceni VSC |
Tóth Mihály (Matáv Sopron, 17 gól) |
| 2004–2005 |
Debreceni VSC |
Ferencvárosi TC |
MTK Budapest FC |
Tomáš Medveď (Pápa, 18 gól) |
| 2005–2006 |
Debreceni VSC |
Újpest FC |
FC Fehérvár |
Rajczi Péter (Újpest, 22 gól) |
| 2006–2007 |
Debreceni VSC |
MTK Budapest FC |
Zalaegerszegi TE FC |
Bajzát Péter (Győr, 18 gól) |
| 2007–2008 |
MTK Budapest FC |
Debreceni VSC |
Győri ETO FC |
Waltner Róbert (ZTE, 18 gól) |
| 2008–2009 |
Debreceni VSC |
Újpest FC |
Szombathelyi Haladás |
Bajzát Péter (Győr, 20 gól) |
| 2009–2010 |
Debreceni VSC |
Videoton |
Győri ETO |
Nemanja Nikolić (Kaposvár és Videoton, 18 gól) |
| 2010–2011 |
Videoton |
Paks |
Ferencváros |
André Alves (Videoton, 24 gól) |
| 2011–2012 |
Debreceni VSC |
Videoton |
Győri ETO |
Adamo Coulibaly (Debreceni VSC, 20 gól) |
Bajnoki címek klubok szerint [szerkesztés]
| Csapat |
Bajnoki
címek |
Szezonok |
| Ferencvárosi TC[13] |
28 |
1903, 1905, 1906–07, 1908–09, 1909–10, 1910–11, 1911–12, 1912–13, 1925–26, 1926–27, 1927–28, 1931–32, 1933–34, 1937–38, 1939–40,
1940–41, 1948–49, 1962–63, 1964, 1967, 1968, 1975–76, 1980–81, 1991–92, 1994–95, 1995–96, 2000–01, 2003–04 |
| MTK Budapest FC[14] |
23 |
1904, 1907–08, 1913–14, 1916–17, 1917–18, 1918–19, 1919–20, 1920–21, 1921–22, 1922–23, 1923–24, 1924–25, 1928–29, 1935–36,
1936–37, 1951, 1953, 1957–58, 1986–87, 1996–97, 1998–99, 2002–03, 2007–08 |
| Újpest FC[15] |
20 |
1929–30, 1930–31, 1932–33, 1934–35, 1938–39, 1945-tavasz, 1945–46, 1946–47, 1959–60, 1969, 1970-tavasz, 1970–71, 1971–72, 1972–73,
1973–74, 1974–75, 1977–78, 1978–79, 1989–90, 1997–98 |
| Budapest Honvéd FC[16] |
13 |
1949–50, 1950-ősz, 1952, 1954, 1955, 1979–80, 1983–84, 1984–85, 1985–86, 1987–88, 1988–89, 1990–91, 1992–93 |
| Vasas SC |
6 |
1957-tavasz, 1960–61, 1961–62, 1965, 1966, 1976–77 |
| Debreceni VSC |
6 |
2004–05, 2005–06, 2006–07, 2008–09, 2009–10, 2011–12 |
| Csepel SC[17] |
4 |
1941–42, 1942–43, 1947–48, 1958–59 |
| Győri ETO FC[18] |
4 |
1963-ősz, 1981–82, 1982–83, 2012–13 |
| Budapesti TC |
2 |
1901, 1902 |
| Nagyváradi AC |
1 |
1943–44 |
| Dunakanyar-Vác FC[19] |
1 |
1993–94 |
| Dunaújváros FC[20] |
1 |
1999–00 |
| Zalaegerszegi TE FC[21] |
1 |
2001–02 |
| Videoton FC |
1 |
2010–11 |
Legtöbbször szerepelt játékosok [szerkesztés]
2013. április 11-i állapotnak megfelelően.
| # |
Név |
Időszak |
Klubok |
Mérk. |
| 1. |
Végh Zoltán |
1989–2012 |
Veszprém, Rába ETO, BVSC, Vasas SC, MTK Hungária, Videoton FCF, MTK Budapest, Vasas SC, Ferencvárosi TC |
570 |
| 2. |
Kuttor Attila |
1988–2010 |
Videoton SC, Győri ETO, MTK Hungária, Videoton FCF, Diósgyőri FC, MTK Hungária,
Debreceni VSC, Balaton FC, Videoton FCF, BFC Siófok, Haladás |
560 |
| 3. |
Illés Béla |
1986–2006 |
Haladás VSE, Kispest Honvéd, MTK Budapest |
540 |
| 4. |
Szabó György |
1965–1983 |
Tatabányai Bányász |
510 |
| 5. |
Szusza Ferenc |
1940–1961 |
Újpesti Dózsa |
463 |
| 6. |
Kocsárdi Gergely |
1994–2012 |
Zalaegerszegi TE |
458 |
| 7. |
Gass István |
1970–1986 |
Diósgyőri VTK, Vasas, ZTE |
456 |
| Tóth József |
1969–1986 |
Pécsi Dózsa/PMSC, Újpesti Dózsa, MTK-VM |
| 9. |
Bíró Sándor |
1927–1949 |
III. Kerületi TVE, Hungária FC, BKSZRT, Újpest FC, MTK, III. Kerületi TVE |
450 |
| 10. |
Bozsik József |
1943–1962 |
Kispesti AC, Budapesti Honvéd SE |
447 |
| 11. |
Végh Tibor |
1974–1990 |
Videoton SC, Haladás VSE, Veszprémi SE |
438 |
| 12. |
Komjáti András |
1972–1990 |
Vasas SC |
433 |
| 13. |
Dombi Tibor |
1993– |
Debreceni VSC |
426 |
| 14. |
Tóth Norbert |
1992–2011 |
Haladás, Videoton, Újpest, Vasas, Videoton, Újpest, REAC, Zalaegerszegi TE, Haladás, Újpest, Lombard Pápa |
425 |
| 15. |
Szűcs Lajos |
1994– |
Újpesti TE, Ferencvárosi TC, Lombard Pápa |
419 |
| 16. |
Bene Ferenc |
1961–1978 |
Újpesti Dózsa |
418 |
| 17. |
Zámbó Sándor |
1962–1980 |
Újpesti Dózsa |
410 |
| 18. |
Dunai III Ede |
1967–1981 |
Újpesti Dózsa |
408 |
| Fazekas László |
1965–1980 |
Újpesti Dózsa |
| 20. |
Lakatos Károly |
1975–1990 |
Tatabányai Bányász |
407 |
Félkövéren az aktív játékosokat jelöltük.
Legtöbb gólt szerző játékosok [szerkesztés]
2010. október 3-i állapotnak megfelelően.
| # |
Név |
Időszak |
Klubok |
Gól |
| 1. |
Szusza Ferenc |
1940–1961 |
Újpesti Dózsa |
393 |
| 2. |
Zsengellér Gyula |
1935–1947 |
Salgótarjáni BTC, Újpesti Dózsa |
387 |
| 3. |
Schlosser Imre |
1906–1915,1916–1922,1926–1927 |
Ferencvárosi TC, MTK |
361 |
| 4. |
Takács II József |
1920–1938 |
Vasas SC, Ferencvárosi TC |
359 |
| 5. |
Puskás Ferenc |
1943–1956 |
Kispesti AC/Bp. Honvéd SE |
358 |
| 6. |
Sárosi György |
1931–1948 |
Ferencvárosi TC |
351 |
| 7. |
Szilágyi I Gyula |
1943–1960 |
Debreceni VSC, Vasas SC |
313 |
| 8. |
Bene Ferenc |
1961–1978 |
Újpesti Dózsa |
303 |
| Deák Ferenc |
1944–1954 |
Szentlőrinci AC, Ferencvárosi TC, Bp. Dózsa |
| 10. |
Toldi Géza |
1927–1946 |
Ferencvárosi TC, Gamma FC, Szegedi AK, Ferencvárosi TC, Zuglói MADISZ |
271 |
| 11. |
Albert Flórián |
1959–1974 |
Ferencvárosi TC |
256 |
| 12. |
Fazekas László |
1965–1980 |
Újpesti Dózsa |
251 |
| 13. |
Kocsis Sándor |
1946–1956 |
Ferencvárosi TC, Bp. Honvéd SE |
247 |
| Tichy Lajos |
1953–1971 |
Bp. Honvéd SE |
| 15. |
Kozma Mihály |
1969–1984 |
Szegedi AK, Bp. Honvéd SE |
234 |
Félkövéren az aktív játékosokat jelöltük.
A 2012–2013-es szezonban szereplő csapatok [szerkesztés]
A 2012–13-as magyar labdarúgó-bajnokság első osztályát tizenhat csapat részvételével rendezik, melyből négy fővárosi, tizenkettő vidéki egyesület.
A bajnokság aktuális helyezése az UEFA-rangsorban [szerkesztés]
A bajnokság aktuális helyezése az UEFA rangsorában. (Dőlt betűvel az előző szezonbeli helyezés, zárójelben az UEFA-együttható).[22]
Felhasznált irodalom [szerkesztés]
- Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink 1901–1969 (Sport Lap- és Könyvkiadó: Budapest, 1970)
- Hoppe Pál, Szabó László: Labdarúgó-bajnokságaink [alcím: 1945–1986] (Sport Kiadó: Budapest, 1987) ISBN 963-253-610-X
- Dr. Földessy János: A magyar labdarúgás és az MLSZ 60 éve (Sport Lap- és Könyvkiadó: Budapest, 1958)
- Mező Ferenc: Futball-adattár (Sportpropaganda Vállalat: Budapest, 1987) ISBN 963-7543-32-5
- Nagy Béla: A labdarúgó MNK története (Ferencvárosi Torna Club: Budapest, 1978)
Források és referenciák [szerkesztés]
- ↑ Hétgólos meccsen verte az Újpest a Kecskemétet (magyar nyelven). origo.hu. (Hozzáférés: 2012. október 21.)
- ↑ Nem hivatalos bajnokság. Az MLSZ nem írt ki hivatalos bajnokságot, azonban az egyesületek játszani akartak. A két „nagycsapat” saját bajnokságot szervezett. Az FTC-féle az Auguszta-serlegért folyt 11, nem csak 1. osztályú csapat részvételével, míg az MTK Hungária Díján második csapatát szerepeltette, míg a legjobbak nemzetközi mérkőzéseket játszottak.
- ↑ Nem hivatalos bajnokság, Amatőr Ligának nevezték. A külön szervezett labdarúgó-bajnokságok nem váltak be, mivel az igazán nagy vonzerőt a nagycsapatok rangadói jelentették. Az 1915 tavaszi bajnokságot megint csak nem az MLSZ írta ki, az egyesületek maguknak szervezték és csak odavágós, körmérkőzéses rendszerben bonyolították le.
- ↑ Nem hivatalos bajnokság, a tavaszihoz hasonlóan az egyesületek maguknak szervezték.
- ↑ A klub 1945 után Ferar-Vasas Cluj-Napoca néven szerepelt a román bajnokságban, majd 1948-ban beolvadt a CFR Cluj-ba.
- ↑ Nem hivatalos. A második világháború miatt az 1944–1945-ös bajnokság már a 3. forduló után félbeszakadt. 1944 őszén csak odavágós hadibajnokságot rendeztek.
- ↑ Hivatalos. A második világháború miatt az 1944–1945-ös bajnokság már a 3. forduló után félbeszakadt. 1945 tavaszán az MLSZ oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerű Budapest-bajnokságot írt ki, a jobb vidéki játékosok is a fővárosba utaztak.
- ↑ A Magyar Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy áttér a naptár évhez igazodó lebonyolítási rendszerhez, ezért csak egy őszi szezont rendeztek.
- ↑ Nem hivatalos, 1956 októberében félbeszakadt.
- ↑ Hivatalos. Az MLSZ határozata értelmében 1957-től újfent őszi-tavaszi rendszerű bajnokságot szerveznek, ezért csak a tavaszi fordulókat rendezték meg. A legtöbb klub vusszatért korábbi nevéhez.
- ↑ A Magyar Labdarúgó-szövetség ismét a naptári évhez igazodó lebonyolításra tért át, ezért csak az őszi fordulókat bonyolították le.
- ↑ A Magyar Labdarúgó-szövetség újfent visszatérni kívánt a hagyományos, őszi-tavaszi rendszerű lebonyolításhoz. A bajnokság 16 csapatát két nyolcas csoportra osztották, a csoportokban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben zajlottak a küzdelmek. A csoportok azonos helyezésű csapatai bajnoki oda-visszavágós helyosztókat játszottak.
- ↑ Tartalmazza a Ferencvárosi FC néven szerzett bajnoki címeket is.
- ↑ Tartalmazza a Hungária FC, Budapesti Bástya, Budapesti Vörös Lobogó, MTK FC, MTK Hungária FC és MTK-VM neveken szerzett bajnoki címeket is
- ↑ Tartalmazza az Újpesti TE és Újpesti Dózsa neveken szerzett bajnoki címeket is.
- ↑ Tartalmazza a Kispest Honvéd FC néven szerzett bajnoki címeket is.
- ↑ Tartalmazza a Weisz Manfréd FC Csepel és Csepeli Munkás TE neveken szerzett bajnoki címeket is.
- ↑ Tartalmazza a Győri Vasas FC és a Rába ETO neveken elért bajnoki címeket is.
- ↑ Vác FC-Samsung néven szerzett bajnoki címet.
- ↑ Dunaferr SE néven szerzett bajnoki címet.
- ↑ Zalahús-ZTE FC néven szerzett bajnoki címet.
- ↑ UEFA Country Ranking (angol nyelven). Kassiesa. (Hozzáférés: 2010. július 1.)
Az NB I szezonjai |
|
|
|
|
|
Európai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságok (UEFA) |
|
|
|
|