Néró (Mascagni)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Néró (olaszul Nerone) Pietro Mascagni háromfelvonásos operája. A mű librettóját Giovanni Targioni-Tozzetti írta Pietro Cossa azonos című komédiája, valamint Rocco De Zerbi Vistilia című novellája alapján. 1935. január 16-án mutatták be a milánói La Scala operaházban. Magyarországon még nem játszották.

A mű keletkezésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Giovanni Targioni-Tozzetti és Guido Menasci, a Parasztbecsület librettistái már 1891-ben, nem sokkal közös művük átütő sikere után javasolták Mascagninak Pietro Cossa komédiájának megzenésítését. A zeneszerző jól ismerte a művet, hiszen Itália több színháza is telt házakkal játszotta. Vonzotta Cossa feldolgozásában a véreskezű uralkodó, egyszersmind amatőr költő és tehetségtelen alkalmi színész vígjátékban való szerepeltetése, mert emberi gyarlóságai bemutatásával zsarnokként is nevetségessé válik. Végül mégsem látott neki a komponálásnak és egy időre a terv is feledésbe merült. Amikor azonban 1900-ban megjelent Arrigo Boito azonos című operája, a téma újra felkeltette Mascagni érdeklődését. Arra kérte a szövegírópárost, hogy De Zerbi művét, a Vistiliát válasszák vezérfonalnak, abba építve Cossa darabjának egyes fordulatait. Menasci 1925-ben meghalt, anélkül, hogy a szövegkönyvet befejezték volna. A művet végül Targioni-Tozzetti egyedül fejezte be. A partitúra 1934-re készült el, de egy színház sem vállalkozott a színrevitelére, valószínűleg azért, mert féltek a hatalmon levő fasiszták esetleges retorzióitól. Végül a La Scala vállalkozott a bemutatóra. A közönség fogadtatása kedvező, a kritikáké erősen mesoszló volt, utóbbiak között azonban több volt az elmarasztaló mint a dicsérő. Olaszországban több városban is bemutatták, az országon kívül csak Zürichben. Hosszú idő után, 1986-ban a Holland Rádió vállalkozott Utrechtben, koncertelőadáson történő bemutatására. Máig ez az opera egyetlen felvétele.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Néró császár tenor
Atte, felszabadult rabszolga szoprán
Egloge, görög táncosnő tenor
Menecrate, színpadi szerző, Néró barátja bariton
Clivius Rufus, a szenátus elnöke basszus
Vinicius, a praetorium prefektusa bariton
Icelus, centurio tenor
Phaontis, Néró felszabadított szolgája tenor
Epafroditus, Néró másik felszabadított szolgája bariton
Babilus, asztrológus basszus
Mucronus, tavernatulajdonos basszus
Nevius, pantomimtáncos tenor
Petronius, öreg gladiátor bariton
Eulogius, rabszolga-kereskedő basszus
Egy pásztor tenor

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy Róma környéki taverbában Nevius, Petronius és Eulogius poharazgatás közben a birodalom jövőjéről beszélgetnek. Egy kimerült rabszolganő, Egloge érkezik meg, nyomában Néróval és Menecrateval, valamint a felszabadított rabszolgákból lett testőreikkel. A férfiak láthatóan üldözik a lányt, amire a kocsmázók, nem ismervén föl az erőszakoskodókat, védelmükbe veszik. Nagy verekedés tör ki, amelyben Eulogius földhöz vágja a császárt. Menecrate erre felfedi a vesztes kilétét. A verekedők megrettenve az esetleges büntetéstől, pánikszerűen elfutnak. A császárt nem zavarja az incidens, bort kér és mámoros állapotában szavalni kezd. Ekkor egy felszabadított rabszolgalány, Atte lép a császárhoz és elmondja neki, hogy szerelmes belé, de azt is hozzáteszti, hogy az iménti viselkedés nem méltó egy császárhoz. Néró halállal fenyegeti a lányt, de látva bátorságát, megkegyelmez neki. Minden jelenlévő elcsodálkozik, hogy a császár alulmaradt egy alattvalójával szemben, sőt azt is furcsán nézik, hogy Menecraténak kell kisegítenie a kocsmából az ittas uralkodót.

Második felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néró Babilustól, az asztrológustól érdeklődik sorsa felől. Az asztrológus sok szenvedést, a várost és a birodalmat sújtó közeli viszályt lát és megjósolja, hogy egy órával saját halála után a császár is meg fog halni. A nem várt válasz miatt a császár haragra lobban és kivégezteti Babilust. Rögtön ezután Eglogét hívatja. Első látásra beleszeretett a lányba, palotájába hozatta és szabadságot ígérve a számára, ágyasává kívánja tenni. Mielőtt azonban hálószobájába térhetnének, Atte tör rájuk. Előbb menekülésre biztatja a görög lányt, majd látva tanácstalanságát, kést ránt, hogy megölje. Nérónak azonban sikerül a kést kicsavarnia a kezéből és elhárítani a gyilkosságot.

Harmadik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néró fényes lakomát tart, amelyen saját költeményeit szavalja. Atte észrevétlenül gyorsan ölő mérget tesz Egloge poharába. A lány gyanútlanul megissza italát és azonnal meghal. Atte Nérónak is hasonló sorsot szán. Azt akarja, hogy nagy uralkodóként maradjon meg az emberek emlékezetében és ne élje meg a birodalom maga okozta pusztulását. Közbeszól azonban a sors. Phaontis aggasztó hírekkel érkezik: a szenátus Nérót a haza ellenségének nyilvánította és Galbát választotta Róma helytartójává. Az új vezér seregei élén máris elindult Róma felé. Néró és tivornyázó társai menekülni kényszerülnek. A császár Phaontis vidéki villájába menekül. Galba legionáriusai azonban megtudják tartózkodási helyét és utána erednek. Atte öngyilkosságot követ el, nem akar Galba katonáinak áldozata lenni és reméli, hogy a császár is hasonlóan cselekedik majd, megmenekülve a megaláztatástól. Nérónak erre azonban nincs bátorsága. Amikor Galba legionáriusai betörik az ajtót, Phaontis leszúrja a császárt, így legalább uralkodóként érte a halál és nem elítéltként.

Híres áriák, kórusművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Entra fanciulla - Néró és Egloge kettőse (második felvonás)
  • Gloria, Nerone, gloria - kórus (harmadik felvonás)
  • Quando al soave anelito - Néró Vénusz-imája (harmadik felvonás)
  • Tu soffri, o mio tesoro - Néró és Egloge kettőse (harmadik felvonás)
  • Perché m’innamorai d’un uomo tanto - Atte búcsúáriája (harmadik felvonás)

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Batta András: Opera, Vince Kiadó, Budapest, 2006
  • Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta és Saxum Bt., Budapest, 1997
  • Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-330-564-0
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában, Tudomány Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-8194-41-3