Négybajuszszálas harcsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Négybajuszszálas harcsa
Természetvédelmi státusz
Adathiányos
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Harcsaalakúak (Siluriformes)
Család: Harcsafélék (Siluridae)
Nem: Silurus
Faj: S. aristotelis
Tudományos név
Silurus aristotelis
(Agassiz, 1857)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Négybajuszszálas harcsa témájú rendszertani információt.

A négybajuszszálas harcsa (Silurus aristotelis) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjéhez, ezen belül a harcsafélék (Siluridae) családjához tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négybajuszszálas harcsa Görögországban található meg.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hal teste erőteljesen nyújtott, pikkelyek nélküli, nyálkás, feje széles és lapos. Felső állkapcsán 2 hosszú bajuszszál (ezek nem érnek túl a mellúszókon), a fej alsó részén 2, csak fele akkora bajuszszál van. Oldalvonala teljes. Hátúszója 3, farok alatti úszója 67-76 (többnyire 72) sugarú. A hát- és farokúszó között nincs zsírúszó. Háta a sötétbarnától a feketéig változik; oldalai világosabbak, barnásak vagy zöldesek; hasa ezüstös, sötét márványozással. A farok alatti és a farokúszó tövénél egy sor sötét, kerekded folt van. Testhossza 100-150 centiméter, legfeljebb 200 centiméter.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négybajuszszálas harcsa homokos vagy iszapos talajú állóvizek és nyugodt folyószakaszok lakója. A fiatalok eleinte állati planktonnal, később kisebb fenéklakókkal és halakkal táplálkoznak.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Június és augusztus között ívik. A párok sekély, dús növényzetű partszakaszokat keresnek, az idősebb példányok valamivel mélyebb vízben, mint a fiatalok. Világossárga, ragadós ikráit a nőstény a hím által korábban elkészített fészekbe rakja, ahol a hím a 3-10 napos kelési idő alatt gondosan őrzi őket. A lárvák az első napokban mozdulatlanul csüngenek a fészek falán, csak akkor úsznak el, amikor nagy szikzacskójuk már felszívódott.

E harcsafaj ivadékgondozását már az ógörög filozófus és természetbúvár, Arisztotelész is leírta.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]