Nászajándék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A nászajándék a magyar paraszti kultúrában az a különvagyona volt valamelyik házastársnak (többnyire ingóság), amelyet az eljegyzés jeléül vagy a házasság megkötésekor a másik házastárstól vagy annak rokonaitól kapott. A régi jogszokás szerint a házasságkötés előtt kellett adni, és annak a házastárstól vagy annak rokonától kellett származnia, de a helyi szokások nem alkalmazták ilyen mereven. A nászajándék ígérettel, felajánlással is létesülhetett.

Az eljegyzési ajándék lehetett csizma, ing, kendő, gyűrű, ritkábban finomabb tárgy vagy pénz. A házasságkötési ajándék, amit a lakodalomban adnak oda, jószág, ruhanemű, ágynemű, ingatlan is lehetett.

A nászajándék visszakövetelhető volt bizonyos esetekben, például ha a házasság felbomlása az egyik házasfél hibája. Nem volt visszakövetelhető, ha a házasfél meghalt. A nászajándékot a szokásjog szerint közös vagyonként kezelték, a mai jog szerint is így van (kivéve, ha nyilatkozat tétetik arról, hogy a nászajándék csak az egyik fél számára szól).

A nászajándékot manapság a rokonság adja a lakodalomban vagy előtte.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866)
  • Fél Edit: A vagyon és tulajdon Martoson (Társadalomtudomány, 1944)
  • Györgyi Erzsébet: Házasságkötés és szokásköre a bukovinai székelyeknél (Néprajzi Közlemények, 1962).

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]