Mozart: 21. szimfónia
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Mozart: 21. szimfónia | |
| Zeneszerző | Wolfgang Amadeus Mozart |
| Opusszám | K. 134 (Köchel-jegyzék) |
| Megjelenés | 1772 |
| Hangnem | A-dúr |
| Tételek | 4 tétel |
Wolfgang Amadeus Mozart 21., A-dúr szimfónia című alkotása, K 134 egy négytételes mű, mégpedig:
- Allegro
- Andante
- Menuetto
- Allegro
Az 1772 augusztusában, Salzburgban írt mű már valódi szimfónia. Zenekarában Mozart első ízben alkalmaz oboák helyett két fuvolát a vonósegyüttes és a két kürt mellett.
A mű stílusát illetően Mozart itt arra törekszik, hogy Joseph Haydn szimfonikus művészetét az olaszoktól tanultakkal vegyítse és e két hatás segítségével találja meg a maga saját kifejezésmódját. Egyéni leleménye például az első tételben a teljes zenekar forte hangzásával szembeállított piano effektus, amely a vonósnégyes együttesén szólal meg, ugyanazt a zenei anyagot hangoztatva. Mint a K 129-es szimfóniában, itt is szuverén módon él Mozart a crescendóval.
A második tétel első hallásra olaszoktól tanult kecses andantékra emlékeztet, a kifejezés intenzitása azonban már érett mesterre vall. A zárótétel szokatlanul hosszú, 12/8-as metrumú témával kezdődik, amely a szonátaforma főtémája. A megoldás virtuóz technikája arra enged következtetni, hogy az olasz emlékek ellenére új úton jár a szimfónia-szerző Mozart, és hogy ez az út egyre inkább mondható sajátjának.
