2010-es MotoGP-világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(MotoGP 2010 szócikkből átirányítva)
2010-es FIM MotoGP világbajnokság
Előző: 2009
Következő: 2011
A királykategória tizenhét résztvevője a szezonnyitó katari nagydíjon
A Moto2 résztvevői a szezonnyitó katari nagydíjon, az alsó sorban jobbról negyedik Talmácsi Gábor. Ezen a képen még szerepel a San Marinó-i nagydíjon elhunyt Tomizava Sója is.
A 125 cm³ állandó résztvevői a szezonnyitó katari nagydíjon

A 2010-es MotoGP-világbajnokság volt a gyorsaságimotoros-világbajnokság hatvankettedik idénye. Ez az újonnan létrejövő, Moto2 nevű géposztály első szezonja.

A Moto2 bevezetése[szerkesztés]

2010-zel kezdődően a korábbi 250 köbcentiméteres géposztály helyett a Dorna Sports bevezet egy új kategóriát, amelynek a neve Moto2 lesz. Az új kategóriában a korábbi kétütemű 250 cm3-is motoroiak helyett, négyütemű 600 cm3-is motorok versenyeznek majd. A kategóriát a költségcsökkentés jegyében hozták létre. A költségcsökkentést elősegítendő például az előző évekétől jóval kevesebb elektronikai segédeszközt használhatnak, valamint a motor több alkatrészét is alumíniumból kell gyártani, ellentétben a már megszokott szénszálas anyagoktól.[1] Az első évben, hasonlóan a 2002-es királykategóriás váltáshoz, még a korábbi 250-es motorok is versenyezhetnek.[2] A motor egységes lesz, melyet a Honda fog szállítani a csapatoknak.[2][3] Az egyetlen gumiszállító a Dunlop lesz.[4]

A versenynaptár[szerkesztés]

A módosított 2010-es versenynaptárt 2009. november 16-án jelentették be. Abban az esetben, ha valamelyik pályán mégsem tudnák megrendezni a versenyt, a spanyolországi Motorland Aragón a beugró helyszín, az eredetivel azonos időpontban.[5] A cserére végül sor is került, ugyanis a Balatonring építéséhez a kivitelező nem kapott állami kölcsönt, így a Motorland Aragón a magyar verseny helyére került.[6][7][8] További változás, hogy a cseh nagydíj egy héttel későbbre került.[9] A Japán GP-t április 25-én rendezték volna meg, ám az Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatt keletkező közlekedési káosz okán a nagydíjat október 3-ára halasztották.

Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Idő Pályarajz
125 cm3 Moto2 MotoGP
1 Katar Commercialbank Grand Prix of Qatar katari nagydíj Losail International Circuit Doha április 11. 20:00 21:15 23:00 Katar
2 Spanyolország Gran Premio bwin De Espana spanyol nagydíj Circuito de Jerez-Ángel Nieto Jerez május 2. 11:00 12:15 14:00 Jerez
3 Franciaország Monster Energy Grand Prix de France francia nagydíj Le Mans Bugatti Circuit Le Mans május 23. 11:00 12:15 14:00 Le Mans
4 Olaszország Gran Premio d'Italia TIM olasz nagydíj Mugello Circuit Mugello június 6. 11:00 12:15 14:00 Mugello
5 GBR AIRASIA British Grand Prix brit nagydíj Silverstone Silverstone június 20. 14:30 11:15 13:00 Silverstone
6 Hollandia TT Assen holland nagydíj đ TT Circuit Assen Assen június 26. 11:00 12:15 14:00 Assen
7 CAT Gran Premi Aperol de Catalunya katalán nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona július 4. 11:00 12:15 14:00 Barcelona
8 Németország ENI Motorrad Grand Prix Deutschland német nagydíj Sachsenring Chemnitz július 18. 09:00 10:15 12:00 Sachsenring
9 USA Red Bull U.S. Grand Prix amerikai nagydíj Mazda Raceway Laguna Seca Monterey július 25. - - 12:00 Laguna Seca
10 Csehország Cardion AB Grand Prix Ceské Republiky cseh nagydíj Masaryk Circuit Brno augusztus 15. 09:00 10:15 12:00 Brno
11 USA Red Bull Indianapolis Grand Prix indianapolisi nagydíj Indianapolis Motor Speedway Indianapolis augusztus 29. 12:00 13:15 15:00 Indianapolis
12 SMR Aperol di San Marino e Della Riviera de Rimini San Marinó-i nagydíj Misano World Circuit Rimini szeptember 5. 11:00 12:15 14:00 Misano
13 Gran Premio de Aragon aragóniai nagydíj Motorland Aragón Alcañiz szeptember 19. 11:00 12:15 14:00 Aragón
14 Japán Grand Prix of Japan japán nagydíj Twin Ring Motegi Motegi október 3. 12:00 13:15 15:00 Motegi
15 MAL Malaysian Motorcycle Grand Prix maláj nagydíj Sepang International Circuit Sepang október 10. 13:00 14:15 16:00 Sepang
16 AUS Iveco Australian Grand Prix ausztrál nagydíj Phillip Island Grand Prix Circuit Phillip Island október 17. 13:00 14:15 16:00 Phillip Island
17 POR bwin Grande Premio de Portugal portugál nagydíj Autódromo do Estoril Estoril október 31. 11:15 13:00 14:30 Phillip Island
18 Valencia Generali Gran Premio de la Comunitat Valenciana valenciai nagydíj Circuit Ricardo Tormo Valencia november 7. 11:00 12:15 14:00 Valencia

Az időpontok helyi idő szerint értendőek! ‡ – Esti verseny † – Csak a királykategória számára rendeznek versenyt đ – Szombati verseny

Győztesek[szerkesztés]

# Időpont Nagydíj Helyszín 125 cm³ győztes Moto2 győztes MotoGP győztes Összefoglaló
1 Április 11. QAT katari nagydíj Losail ESP Nicolás Terol JPN Tomizava Sója ITA Valentino Rossi Összefoglaló
2 Május 2. ESP spanyol nagydíj Jerez ESP Pol Espargaró ESP Toni Elías ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
3 Május 23. FRA francia nagydíj Le Mans ESP Pol Espargaró ESP Toni Elías ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
4 Június 6. ITA olasz nagydíj Mugello ESP Marc Márquez ITA Andrea Iannone ESP Dani Pedrosa Összefoglaló
5 Június 20. GBR brit nagydíj Silverstone ESP Marc Márquez FRA Jules Cluzel ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
6 Június 26. NED Holland TT Assen ESP Marc Márquez ITA Andrea Iannone ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
7 Július 4. CAT katalán nagydíj Catalunya ESP Marc Márquez JPN Takahasi Júki ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
8 Július 18. GER német nagydíj Sachsenring ESP Marc Márquez ESP Toni Elías ESP Dani Pedrosa Összefoglaló
9 Július 25. USA amerikai nagydíj Laguna Seca Nem rendeznek versenyt ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
10 Augusztus 22. CZE cseh nagydíj Brno ESP Nicolás Terol ESP Toni Elías ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
11 Augusztus 29. USA indianapolisi nagydíj Indianapolis ESP Nicolás Terol ESP Toni Elías ESP Dani Pedrosa Összefoglaló
12 Szeptember 5. SMR San Marinó-i nagydíj Misano ESP Marc Márquez ESP Toni Elías ESP Dani Pedrosa Összefoglaló
13 Szeptember 19. Aragónia aragóniai nagydíj Motorland Aragón ESP Pol Espargaró ITA Andrea Iannone AUS Casey Stoner Összefoglaló
14 Október 3. JPN japán nagydíj Motegi ESP Marc Márquez ESP Toni Elías AUS Casey Stoner Összefoglaló
15 Október 10. MYS maláj nagydíj Sepang ESP Marc Márquez ITA Roberto Rolfo ITA Valentino Rossi Összefoglaló
16 Október 17. AUS ausztrál nagydíj Phillip Island ESP Marc Márquez SMR Alex de Angelis AUS Casey Stoner Összefoglaló
17 Október 31. POR portugál nagydíj Estoril ESP Marc Márquez GER Stefan Bradl ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló
18 November 7. Valencia valenciai nagydíj Valencia UK Bradley Smith CZE Karel Abraham ESP Jorge Lorenzo Összefoglaló

Nagydíjak[szerkesztés]

Katari nagydíj[szerkesztés]

Losail
Az új Moto2-es kategória első dobogósai(balról): Alex Debón, Tomizava Sója és Jules Cluzel

Az első versenyt, a katari nagydíjat 2010. április 11-én rendezték meg. A pályán egy kör 5,38 km, a 125-ösök versenye 18, a Moto2-esek futama 20, a MotoGP nagydíja 22 körös volt.

A 125 köbcentiméteresek versenyén a pole pozíciót a spanyol Marc Márquez érte el a Derbivel, ám a futamon az Aspar csapat új pilótája Nicolás Terol nyert, ezzel megőrizve az Aprilia 2006 óta tartó veretlenségét ezen a pályán. A második helyet a derbis Efrén Vázquez szerezte meg a pole-ból induló márkatársa, Márquez előtt. Legutóbb a 2009-es német nagydíjon történt meg, hogy három spanyol álljon a dobogóra ebben a kategóriában. Az olasz motorosok viszont 224 nagydíj után nem szereztek pontot ebben a szériában, mégpedig az 1995-ös argentin nagydíjon. A futamon a két Lambretta nem ért célba.

Az új kategória, a Moto2 első versenyén a pole-t a Moriwaki nyergében versenyző Toni Elías szerezte meg, ám a rajtnál felsorakozó 41 versenyző közül Tomizava Sója nyerte meg a futamot egy Sutert vezetve, miután már a 6. körben élre állt, és a 9. körben ellépett a mezőnytől. Elías 4. lett, Talmácsi Gábor a SpeedUp pilótájaként a 14. helyről rajtolva a 7. helyig küzdötte fel magát, ám gumikopás miatt a 9. lett. A korábbi MotoGP pilóták közül Alex de Angelis, Takahasi Júki és Anthony West sem ért célba.

A királykategóriában Casey Stoner egész hétvégén verhetetlennek tűnt, ám saját magát verte meg: A Ducati ausztrál világbajnoka uralta az edzéseket, megszerezte a pole-t is. A rajtnál viszont a 4. helyig esett vissza, ám nemsokára ismét vezette a futamot. Az 5. körben a leggyorsabb kört is megfutotta, ám következő körben elesett, és fel kellett adnia a viadalt. A versenyt így az olasz címvédő Valentino Rossi nyerte, miután a verseny nagy részében vele csatázó Doviziosót és Haydent is lerázta az utolsó 5 körben. Csapattársa, Jorge Lorenzo is megelőzte az említett két versenyzőt, így a dobogó második fokára állhatott fel. Az újonc Superbike-világbajnok Ben Spies a Tech 3 nyergében 5. lett, míg A Rizla Suzuki spanyol újonca, Álvaro Bautista az utolsó körben esett ki. A 300. nagydíját teljesítő Loris Capirossi a Suzukival 9. lett.

Spanyol nagydíj[szerkesztés]

Jerez
A Moto2 orosz pilótája, Vlagyimir Leonov, aki a versenyen nem tudott elindulni

A második futamot, a spanyol nagydíjat 2010. május 2-án rendezték meg. A pályán egy kör 4,423 km, a 125-ösök versenye 23, a Moto2-esek futama tervek szerint 26, ám baleset miatt csak 17, a MotoGP nagydíja 27 körös volt. Mindhárom géposztály versenyén spanyol győzelem született.

A nyolcadlitereseknél Márquez zsinórban másodszor indulhatott az első helyről. A verseny már nem sikerült jól számára, ugyanis az első körben nagyot bukott, szerencséjére azonban kisebb sérülésekkel (ficam, égési sérülés) megúszta.[10] Ezt követően egy ötfős élboly alakult ki melyről először Rabat, majd a német Sandro Cortese szakadt le. Négy körrel a futam leintése előtt Efrén Vázquez esett el. A versenyt végül Vázquez csapattársa Pol Espargaró nyerte, Terol és Rabat előtt. A Lambretta megszerezte első pontját Luis Salom révén.

A Moto2-ben a meglepetésember, Tomizava indulhatott a pole-ból. Később Tomizava és Simone Corsi összeakadtak, és mindketten elestek, azonban Tomizava hosszan a pályára folytatta az üzemanyagot motorjából, és így kettejükön kívül még nyolcan estek el ugyanott.[11] Az új rajt után rendben eljött a mezőny, és végül Toni Elías győzött, megelőzve Tomizavát és az első dobogóját szerző svájci Thomas Lüthit. Ezzel a győzelemmel Elías ezzel már a negyedik kategóriában szerzett futamgyőzelmet. Talmácsi ismét a 9. helyet szerezte meg.

A MotoGP időmérőjén az első két helyen spanyol végzett, ugyanis a leggyorsabb Dani Pedrosa, a második Jorge Lorenzo lett. A versenyen fordított sorrendben értek célba, mögöttük az előző futam, győztese, Rossi zárt, aki ezen a hétvégén kisebb vállsérüléssel bajlódott.[12] Lorenzo a verseny utáni ünneplése közben beugrott a pálya közepén található kis tavacskába.[12] A legjobb újonc az ugyancsak hazai közönség előtt versenyző Bautista lett.[13]

Francia nagydíj[szerkesztés]

Le Mans
Rossi és Lorenzo párviadala, ekkor még az olasz címvédő volt előrébb

A szezon harmadik nagydíját, a francia nagydíjat 2010. május 23-án rendezték meg. A pályán egy kör 4,18 km, a 125-ösök versenye 24, a Moto2-esek futama tervek szerint 25, a MotoGP nagydíja 28 körös volt. Mindhárom géposztály versenyén spanyol győzelem született, a spanyol nagydíjhoz hasonlóan.

A legkisebbek között ismét csak spanyol pilóták állhattak dobogóra, hasonlóan a szezon eddigi két futamához. Ilyen triplázás csupán 1949-ben és 1987-ben történt, mindkétszer olasz pilóták által. Pol Espargaró sikerével a tavalyi holland nagydíj óta csak spanyol himnusz hangzott el, zsinórban 13. alkalommal, szintén olasz rekordbeállítás. A futamon ismét Pol Espargaró és Nicolás Terol csatázásáról szólt, ám a puhább abroncsokon rajtoló Terol nem tudott ellépni, így Espargaró motorja a futam végén a keményebb gumikon jobban tapadt, így ismét nyert. Az olaszok is tripláztak: legutóbb 1972-ben történt meg, hogy három egymás utáni futamon nem szereztek pontot a 125 cm³-esek között.

A Moto2-esek között ismét a moriwakis Toni Elías nyert Julián Simón és Simone Corsi előtt. Simón ezen a versenyen már új vázzal, a Suterrel indult csapattársával Mike di Meglio-val együtt. A pole-t a futamon kieső amerikai Kenny Noyes szerezte meg. Talmácsi Gábor a futamon 5. lett csapattársa Andrea Iannone mögött. A futam két nagy vesztese a Katarban dobogós Alex Debón és a japán Tomizava volt: Debón bokszutcaáthajtásos büntetést kapott, míg az első futam nyertese az egész hétvégén szenvedett, a versenyen pedig magával rántotta az olasz Mattia Pasinit.

A királykategóriában a Yamaha 2008 óta veretlen ezen a pályán. Jorge Lorenzo MotoGP-s karrierje során először nyert két egymás utáni futamot. A 12. körig csak üldözte csapattársát a spanyol, ekkor viszont elhúzott, a sérült, s végül második Rossi mellett. A dobogó harmadik fokát a Repsol Honda olasz versenyzője Andrea Dovizioso érte el. Kellemes meglepetés volt a futamon Marco Melandri hatodik helye. Casey Stoner a szezonnyitó után ismét hatalmasa bukott, a Suzuki pedig a 2006-os katari nagydíj után nem volt pontszerző: Capirossi sorozatban másodszor esett el futamon, míg Álvaro Bautista el sem tudott indulni a futamon, mivel motokrossz-edzés után vállsérülést szenvedett, és az utolsó szabadedzésen ismét ráesett sérült testrészére, így nem vállalta az indulást.

Olasz nagydíj[szerkesztés]

Mugello
Andrea Iannone az első helyről nyert a Moto2-es kategóriában, első olaszként

A szezon negyedik futamát, az olasz nagydíjat 2010. június 6-án rendezték meg. A pályán egy kör 5.245 km, a 125-ösök versenye 20, a Moto2-esek futama tervek szerint 21, a MotoGP nagydíja 23 körös volt.

A 125 cm³-esek versenyén a 2007-es olasz nagydíjat követően ismét spanyol versenyző nyert Mugellóban. A verseny elején a derbis Pol Espargaró és az apriliás Nicolás Terol 3 másodperces előny halmozott fel a végül győztes Marc Márquez ellenében. A fiatal spanyol az utolsó körben megnyerte az első négyes csatáját, ennek tagja még a brit Bradley Smith volt, aki a futam leggyorsabb körét is megfutotta, ám végül csupán a 4. lett három spanyol riválisa mögött. A német Sandro Cortese célba sem tudott érni, hiába kaparintotta meg az első rajtkockát Steve Jenkner után másodikként hazájából. A nyertes Márquez pedig 33. nagydíján szerezte meg első futamgyőzelmét, a vb-k történetének harmincegyedik spanyol első helyezettje.

A Moto2-ben a hazai Iannone, Talmácsi Gábor csapattársa indulhatott az első rajtkockából, s ő lett az első aki az élről rajtolva nyert ebben a kategóriában. A dobogóra Sergio Gadea és a szintén olasz Simone Corsi állhattak fel.

A királykategória második szabadedzésén Valentino Rossi nagyot bukott. Már az azt követő mozdulatain látszott, hogy valószínűleg súlyos a sérülése, mint később kiderült, a bokája és a szárkapocscsontja tört el.[14][15] Súlyos sérülése miatt pályafutása során először kellett futamot kihagynia. Zsinórban 230 rajthoz állása rekord.[16]

A pole pozícióból Pedrosa indulhatott. Ő egyébként megszerezte a mesterhármast, ugyanis ő nyerte az időmérőt és a versenyt is, és a leggyorsabb kör is megfutotta. Emellett ő a második spanyol győztes a MotoGP pilóták között ezen a pályán, előtte Alex Crivillé 1999-ben nyert. Mugellóban ez volt az első eset, mikor az első két helyen spanyol pilóta végzett. A második helyen Lorenzo végzett, harmadik a hazai közönség előtt versenyző Andrea Dovizioso lett, aki így az első négy versenyből hármon is dobogóra tudott állni.

Brit nagydíj[szerkesztés]

Silverstone
Corsi (3) zsinórban két Moto2-es 3. hely után Silverstoneban 2010-ben először kiesett

A szezon ötödik versenyét, a brit nagydíjat 2010. június 20-án rendezték meg. A pályán egy kör 5,899 km, a 125-ösök versenye 17, a Moto2-esek futama 18, a MotoGP nagydíja 20 körös volt. A silverstone-i pálya 1977 és 1986 között már vendégül látta a mezőnyt, ezt követően egészen 2009-ig a Doningtonban rendezték a brit nagydíjakat.[17]

A legkisebbek között ismét a derbis spanyol Márquez nyert Pol Espargaró és a hazai Bradley Smith előtt.[18] Ezzel a futamgyőzelemmel az ibériai motorosok új rekordot állítottak fel: 16 nagydíj óta nem találtak legyőzőre, ezzel pedig az olaszok páros rekordját adták át a múltnak, mert a taljánok 1955 és 1957 között nyertek egymás után tizenöt alkalommal. A Derbi 1988-hoz hasonlóan ismét öt egymás utáni futamon szerezték meg az első helyet, akkor Jorge Martínez érte ezt el. Marc Márquez pedig ezzel a sikerével minden idők második legfiatalabb triplázója: Marco Melandri 1999-ben nála is gyorsabb volt.

A Moto2-ben egy nem várt eredmény született az időmérőn, ugyanis az addig szinte semmit nem mutató Claudio Corti indulhatott az első helyről.[19] A verseny eleje nem volt túl eseménydús, a mezőny együtt haladt, Cortival, Jules Cluzellel és Julián Simónnal az első három helyen. A versenyt végül Cluzel nyerte a folyamatosan leggyorsabb köröket futó Thomas Lüthi előtt, mindössze 57 ezredmásodperccel megelőzve a svájci pilótát.[20] A pole-ból induló Corti a verseny vége felé senkitől sem zavartatva esett el, és végül az abszolút utolsó helyen ért célba, úgy, hogy előtte reális győzelmi esélyei voltak. Talmácsi Gábor ugyancsak kiesett.

A nyolcszázasoknál ismét Jorge Lorenzo végzett az első helyen az időmérőn. A második helyről Randy de Puniet, mögüle pedig Dani Pedrosa indulhatott.[21] A versenyt végül ismét Lorenzo nyerte, megelőzve Doviziosót, aki tovább folytatta jó sorozatát, miszerint öt versenyből négyszer dobogóra állhatott. A harmadik Ben Spies lett, aki ezzel pályafutása első MotoGP-dobogós helyezését szerezte.[22]

Holland nagydíj[szerkesztés]

Assen
Marc Márquez a 125cm³ egyik éllovasa, a verseny nyertese

A szezon ötödik versenyét, a holland nagydíjat 2010. június 26-án, szombaton rendezték meg. A pályán egy kör 4,555 km, a 125-ösök versenye 22, a Moto2-esek futama 24, a MotoGP nagydíja 26 körös volt.

A nyolcadliteres kategória futamán az első rajthelyről a kitűnő periódusban lévő spanyol derbis, Marc Márquez indulhatott, akit a brit apsaros Smith, Terol és Espargaró követett. A rajtnál Efrén Vázquez a harmadik helyre jött fel. Később a startnál kissé lemaradó Espargaró fokozatosan behozta hátrányát, Vázquez pedig a 18. körben kiesett. A német Jonas Folger öt kör alatt húsz helyet javított, mivel csak a harminckettedik helyről rajtolhatott. A versenyt végül Márquez nyerte Terol és Espargaró előtt.[23]

A Moto2-ben az Assenben korábban már kétszer is futamot nyerő Talmácsi Gábor csupán a huszonharmadik rajtkockát szerezte meg, mivel az időmérőn bukott, és nem tudott több kört teljesíteni.[24] A futam elején a magyar fiú még a huszonnyolcadik pozícióba is visszaesett, de innen feljebb tudta magát tornázni.[25] Végül a tizenharmadik pozícióban zárt. Talma csapattársa Andrea Iannone a poleból kezdhette a futamot, az időmérő meglepetésembere, a thai Rattapark Vilairot, a japán Tomizava és a svájci Lüthi elől. Az eredetileg harmadik Alex Debón bukott az időmérőn, eltört a keze, így nem indult el a futamon. A világbajnoki címre is esélyes Elías időközben feljött a második helyre, de ekkor már három másodperc hátránya volt a vezető olasz Andrea Iannone mögött. Még küzdött egy kicsit a thai pilótával, de a spanyol elhúzott tőle. A futam utolsó öt körére a svájci felzárkózott a bimotás ázsiaira, és meg is előzte. A futamot Iannone nyerte Elías, Lüthi és a fantasztikus versenyt produkáló Vilairot előtt.[26]

A királykategória időmérőjén a vb-t vezető Lorenzo szerezte meg a pole-t a francia de Puniet és a 2007-es világbajnok Stoner előtt. A futamon csak tizenöt pilóta rajtolt el, mivel az olasz Melandri sérülés miatt nem indulhatott el. Az amerikai Spies remek rajtot vett, és a második helyen haladt Lorenzo mögött. De Puniet a hetedik, Nicky Hayden a kilencedik pozícióba esett vissza. A kibővülő élmezőnyben több előzés is volt, ám a verseny mégis eseménytelennek mondható. A nagydíjat Lorenzo nyerte honfitársa Pedrosa és Stoner előtt.[27]

Katalán nagydíj[szerkesztés]

Barcelona
A futamon súlyos balesetet szenvedő Terol

A szezon hatodik futamát, a katalán nagydíjat 2010. július 4-én rendezték meg. A pályán egy kör 4,655 km, a 125-ösök versenye 22, a Moto2-esek futama 23, a MotoGP nagydíja 25 körös volt.

A legkisebbek között megdőlt Valentino Rossi 1997-ben felállított rekordja: Marc Márquez 17 évesen és 128 naposan begyűjtötte sorozatban harmadik pole-ját és negyedik futamgyőzelmét, Rossi ekkor 18 éves volt. Ezzel a sikerrel a fiatal spanyol átvette a vezetést a vb pontversenyben is. A képen látható Terol a versenyen utolsó körében bukott, és gerincsérülést szenvedett, így a német nagydíjat kihagyni kényszerül. Pol Espargaró csak a harmadik lett, miután az asparos brit Smith is megelőzte. A 2008 után ismét indult magyar versenyző ebben a kategóriában, Sebestyén Péter fejezte be élete első versenyét egy hároméves Aprilia nyergében.[28] Ő a 31. magyar induló a kategóriában.

A Moto2-ben a rajtelső Speed Up-os versenyző olasz Andrea Iannone fölényesen vezetett, hiába rajtolt rosszul már a harmadik körben vezetett. Ám csak a tizenharmadik lett, mivel a 2. körben sárga zászló alatt előzött, de csak egy helyet kellett volna visszaadnia, ám ezt nem tette meg, így bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. A győzelmet a Tech 3 japán versenyzője, Takahasi Júki szerezte meg, aki a hatodik japán nyertes a barcelonai aszfaltcsíkon. 2006-ban nyert ez előtt utoljára futamot, a 2009-es szezonban két futamon is Talmácsi Gábor csapattársaként versenyző pilóta. Ha már Talmácsi: az időmérőn csak a harminckettedik lett, a versenyt végül a motorjával is küzdve tizenegyedik lett. Az Axel Pons helyét átvevő Carmelo Morales az utolsó körben súlyos balesetet szenvedett.

A királykategória spanyol vb-éllovasa Jorge Lorenzo oly rekordot döntött meg, amire Valentino Rossi sem volt képes: három egymás utáni futamon indult pole-ból, s nyerte meg a futamot, ilyet a Yamaha pilótájaként eddig csak Eddie Lawson cselekedett, még 1986-ban. A rajt utáni első kanyarban Dani Pedrosa hibázott, így a tizedik helyre esett vissza, ám a futam végén második lett. Stoner és Andrea Dovizioso is hibázott, de az ausztrál pilóta így is harmadik lett. Az ötödik helyet szerezte meg a szezonban eddig gyengélkedő Álvaro Bautista a Suzuki nyergében.[29]

Német nagydíj[szerkesztés]

Sachsenring
Kép a MotoGP futamából

A német nagydíjra július 18-án, a Sachsenringen került sor. A nyolcadliteresek versenye 26, a Moto2-é 28, a királykategóriáé pedig 30 kör volt. A pályán egy kör 3,671 kilométer.

Az időmérőn még mindhárom géposztály versenyzői esőben köröztek, ez a versenyre már csak a nyolcadlitereseknek maradt meg, a verseny hivatalosan esős futamnak volt nyilvánítva. Az élmezőnyből mindössze ketten, Jonas Folger és Marcel Schrötter indultak esőgumikon, a többiek nagyrészt a száraz gumival kockáztattak a folyamatosan száradó pályán.[30] A folyamatosan száradó pályán a verseny elején Folgerék gyorsan az élre álltak, azonban a gyorsan száradó aszfalton ugyanolyan gyorsan el is veszítették előnyüket. Néhány kör után már Márquez állt az élen, akit Pol Espargaró követett. A verseny vége előtt nem sokkal Espargaró közvetlenül Márquez előtt bukott, azonban végül nem sodorta el honfitársát, csak ő esett ki.[30] A futamot Márquez nagy előnnyel nyerte, a meglepetésember Kojama és a hazai közönség előtt versenyző Sandro Cortese előtt. Kojamán kívül is született több nem várt eredmény, ilyen volt az eddig pontot sem szerző norvég Sturla Fagerhaug kilencedik, vagy a szabadkártyás Daniel Kartheininger tizedik helye.[31] Márquez győzelme a Derbi századik első helyét jelentette.[31]

A Moto2-ben ismét Simone Corsi indulhatott az első helyről. A rajtot követően már az első kanyarban magyar csapattársa, Talmácsi vezetett, aki július 15-én veszítette el egyik főszponzorát a MOL-t. Erről a csapat főnöke, Luca Boscoscuro így nyilatkozott: "A csapat mindent meg fog tenni, hogy Gábor befejezhesse a szezont, és a lehető legjobb világbajnoki szereplést érje el. Érthetetlen számomra a MOL döntése mindazonáltal, hogy a csapat kiemelt támogatója is volt és a csapatunk már kétszer is nyert, bizonyított. Minket is nehéz helyzetbe hoztak a döntéssel, de a mi két versenyzőnket tartom a legjobbnak a mezőnyben, így kétségem sincs a sikeres szereplésünk felől."[32] Egy ideig tudta tartani csapattársát, majd Corsi megelőzte őt. Néhány körön át két másodperc körüli különbséggel motoroztak egymás mögött, majd kezdett felzárkózni rájuk a világbajnokság éllovasa, Toni Elías. Talmácsit viszonylag könnyedén, Corsit néhány kör várakozás után, kicsit nehezebben tudta megelőzni. Végül nagy előnnyel nyerte a versenyt Corsi előtt, így negyvenkét pontos előnyre tett szert a második helyen álló, ezen a versenyen célba nem érő Lüthivel szemben.[33] A sokáig harmadik Talmácsinak a végén gumikopási problémái adódtak, így a végén csak hatodik lett.[34]

A MotoGP versenyén négy futam kihagyása után tért vissza a címvédő Valentino Rossi, miután az előző heti teszteken, bár még érzett fájdalmat, biztató köridőket teljesített.[35]

Az időmérőn ismét Jorge Lorenzo szerezte meg a pole pozíciót Pedrosa előtt, Rossi ötödikként zárt.[36] A rajtot követően Lorenzo meg tudta tartani első helyét, Pedrosa azonban szorosan követte őt. Mögötte a többiek Stoner, Dovizioso, Rossi sorrendben haladtak. Nem sokkal később Rossi megelőzte Doviziosót. A kilencedik körben egy tömegbaleset miatt a verseny piros zászlóval megszakították. Az esésben Randy de Puniet, Aleix Espargaró és Álvaro Bautista voltak érdekeltek.[37] Hármuk közül de Puniet járt a legrosszabbul, két helyen is eltörte a lábát.[38] A baleset utáni felvételeken az látszott, hogy Espargaró az egyik kézfejét fájlalja.[37]

A mintegy huszonöt perces szünet után, miután eltakarították a romokat és a port, amivel a kifolyt olajat fújták le, folytatódott a verseny. Pár kör után ismét kialakult az első rajt utáni sorrend. Rossi ismét leküzdötte Doviziosót, és Stoner után eredhetett. A második rajtot követően az élen is változás történt, Pedrosa megelőzte Lorenzót, és fokozatosan egyre nagyobb előnyre tett szert. Időközben Rossi és Stoner között nagy harc alakult ki, hol egyik, hol a másik állt előrébb. A versenyt végül Pedrosa nyerte Lorenzo és Stoner előtt, aki az utolsó kanyarban tudta végérvényesen megelőzni Rossit.[39] Meglepetés volt a privát Hondával versenyző Marco Simoncelli hatodik helye, aki megelőzte többek között a Ducatis Nicky Haydent is.[40]

Amerikai nagydíj[szerkesztés]

Laguna Seca
A Yamaha különleges, erre a futamra készített festése

A amerikai nagydíjat július 25-én, rendezték meg. Csak a MotoGP versenyzőinek rendeztek futamot Laguna Secában. A pályán egy kör 3,602 kilométer.

A pole-ból induló, világbajnoki éllovas, Jorge Lorenzo elvesztette a rajtnál az első helyet, míg honfitársa Dani Pedrosa nagyon jól startolt, és a 4. helyről egészen az élre állt. Ám Lorenzo hamar visszazárkózott. A verseny elején az összetett éllovasa és Casey Stoner volt a leggyorsabb, utóbbi hamar át is adta a múltnak Laguna Seca-i pályacsúcsot. A Ducati ausztrál azonban hibázott az egyik kanyarnál, így Lorenzo harc nélkül tudott felzárkózni a második helyre, és kezdhette meg Pedrosa üldözését, s került hozzá mind közelebb. A 12. körben pedig Pedrosa – talán érezve maga mögött a nyomást – az egyik balos kanyar előtt hibázott, és vezető helyről kicsúszott, így kiesett. Honfitársa, Lorenzo így az első helyre állt, mögötte pedig Stoner, Andrea Dovizioso, Rossi, Nicky Hayden és Ben Spies volt a sorrend.[41] Simoncelli ugyanis tizenkét körrel a kockás zászló meglendítése előtt a kavicságyba vezette hófehér versenygépét, így feladni kényszerült a futamot.[42] Az újonc hazai pilóta, Spies remek iramot futott, ám amikor megközelítette volna a dobogósokat, hibázott, és végül hatodik lett. Rossi öt körrel a vége előtt teljesen felzárkózott Doviziosóra, és a célegyenes végén meg is előzte, majd nagy küzdelemben meg is őrizte a harmadik helyét.

Lorenzo szezonbeli hatodik elsőségét gyűjtötte be, de Rossi tette is megsüvegelendő, hiszen hét héttel lábtörését követően állhatott a dobogón. A díjátadáskor a szervezők egy kisebb hibát követtek el, amikor a spanyol himnusz helyett az olaszt kezdték el először játszani a díjátadó ceremónián.[41]

Cseh nagydíj[szerkesztés]

Brno
Jakub Kornfeil hazai pályán a legkisebbek közt ötödik lett

A cseh nagydíjat augusztus 15-én, rendezték meg. A pályán egy kör 5,403 kilométer. A 125 cm³-es verseny 19, a Moto2-es 20, a MotoGP-s futam pedig 22 körös volt.

A legkisebbek versenye tizenkilenc körös volt, amelyen a pole-pozíciót Bradley Smith szerezte meg. A versenyt nem sokkal a rajt előtt esős futammá nyilvánították, azonban, bár az első pár körben tényleg esett, utána folyamatosan száradt a pálya. Az utasításnak megfelelően a legtöbb versenyző esőgumikkal rajtolt. A futam során többször váltottak száraz gumikra. A legjobban ezzel a holland Jasper Iwema járt, aki rögtön a rajt előtt a boxba ment száraz gumikért, így innen is volt kénytelen rajtolni. Az utolsó körökben több másodperccel gyorsabb volt mindenkinél, végül nyolcadik lett, ez pályafutása addigi legjobb eredménye volt. A hazai pályán versenyző Jakub Kornfeil ötödik lett, ez neki is a legjobb eredménye. A sérüléssel bajlódó éllovas Marc Márqueznek a versenyen az volt a célja, hogy a lehető legelőrébb végezzen, végül a negyedik helyről indulva hetedikként végzett. Az élről induló Smith Márquezzel nagyot csatázva hatodik helyen zárt. A nagydíjat végül Nico Terol nyerte Pol Espargaró és Tito Rabat előtt. Ezzel a sikerrel az Aprilia megszerezte a ketszázhetvenhatodik futamgyőzelmét, így megelőzte az eddigi rekorder MV Agustát.[43]

A Moto2 magyar pilótája, Talmácsi Gábor a verseny hetében új főszponzort szerzett, megegyezett a Hungrana Kft-vel.[44] A Moto2 versenye 20 körös volt, és már napsütésben zajlott. Az időmérőt előző nap Tomizava Sója nyerte Andrea Iannone, Toni Elías és a meglepetésember Roberto Rolfo előtt. Rolfo a futamon is sokáig jól teljesített, vezetett is Elías előtt, ám műszaki hiba miatt a verseny feladására kényszerült. Talmácsi Gábor számára az időmérő nagyon rosszul sikerült, a beállításokat abszolút nem találva csak a tizenhatodik helyen végezz. A versenyen az első, óvatosabb körök után folyamatosan zárkózott fel, előbb megelőzte Alex Debónt, majd az utolsó körökben volt esélye a még jobb pozíciókra is, ugyanis mind Jules Cluzel, mind Julián Simón előzési távolságban haladt előtte. Végül egyikőjüket sem sikerült megelőznie, hatodik lett. Az első helyről induló Tmoizava végül eléggé visszaesett, és csak tizedik lett. A dobogóra a sima győzelmet arató Toni Elías mellett Takahasi Júki és Andrea Iannone állhatott fel. A kategória három hazai pilótája közül ketten, Lukáš Pešek és Patrik Vostárek kiestek, a következő szezontól a MotoGP-ben versenyző Karel Abrahám pedig el sem rajtolt.

A királykategória kvalifikációját Dani Pedrosa nagy fölénnyel nyerte, a második nagy meglepetésre Ben Spies lett, aki sokáig vezetett is. Magához képest némileg gyengén szerepelt a két gyári Yamaha, Jorge Lorenzo a harmadik, Valentino Rossi az ötödik helyről várhatta a rajtot. A versenyen Rossi szokásához híven visszaesett, egészen a nyolcadik pozícióig. Lorenzo néhány kör után megszerezte a vezetést, amit később nem is engedett át senkinek. Innentől kezdve a mezőny elején nem történt túl sok akció, a nyolcadik és tizenegyedik hely között gyakorlatilag körről körre változott az állás. A nyolcadik végül Marco Melandri lett, mögötte Héctor Barberá, Randy de Puniet, Marco Simoncelli sorrendben futottak be. Utóbbit egyébként az utolsó körben Álvaro Bautista is megpróbálta megelőzni, ami néhány méterig sikerült csak, ugyanis utána el- és egyben kiesett. A dobogón Lorenzo mellett Pedrosának és Casey Stonernek jutott hely.[45] Hosszas találgatások után Valentino Rossi a futam után még aznap bejelentette, hogy elhagyja a Yamahát és a Ducatihoz igazol.[46]

Indianapolisi nagydíj[szerkesztés]

Indianapolis
A Moto2-ben történt tömegbukás, amibe Talmácsi Gábor is belekeveredett, a zöld motor állva maradt, Talma az új startnál résztvehetett

Az indianapolisi nagydíjat augusztus 23-án rendezték meg. A pályán egy kör 4,216 kilométer. A 125 cm³-es verseny 23, a Moto2-es 17, a MotoGP-s futam pedig 28 körös volt.

A 125 cm³-es versenyen a pole-ból ismét Marc Márquez rajtolhatott, aki a rajtnál sem tudott senki megverni. Őt honfitársa, Terol követte, aki pályacsúcsot döntött időközben. A versenyt vezető Marc Marquez ugyanis eldobta versenygépét, átadva ezzel a vezetést Terolnak.. Marquez nem adta fel a viadalt, és előzéseinek illetve a következő körökben történő kieséseknek köszönhetően visszatért a pontszerzők közé. Az vb-éllovas kicsúszását követően a másodikká a brit Bradley Smith, Terol csapattársa vált, de ő is a kavicságyban fejezte be a viadalt, csakúgy mint a japán Kojama. A versenyt ekkor Terol vezette Sandro Cortese, Pol Espargaro, Efren Vazquez és a versenyen eddig kiválóan teljesítő spanyol Luis Salom előtt. Három körrel a futam befejezése előtt Marquez megelőzte a svájci Randy Krummenachert, a britek egyik legnagyobb reménységének számító Danny Webbet, és Tito Rabatot az előzések előtt végrehajtott manőverét (egy kanyar levágásával hatalmas előnyre tett szert) azonban a verseny végeztével vizsgálat alá helyezték, és húsz másodperces időbüntetést kapott. A győzelmet mindeközben Nicolas Terol szerezte meg, Cortese és Espargaro előtt. A spanyol asparos már korábban is nyert ezen a pályán: a 2008-as viadalt nyerte meg, élete első sikerét aratva. Cortese pedig idei legjobb eredményét érte el. A futam egyik hőse Salom végül csak tizenkettedikként látta meg a kockás lobogót, míg a fiatal spanyol Alberto Moncayo nyolcadik lett. Az összetett pontversenyben még mindig Marquez vezet.[47]

A Moto2-es kategória futamán a pole-t az Aspar csapat pilótája Julián Simón szerezte meg, s ezzel idén először indulhatott az első rajtkockából a 2009-es vb 125 cm³-es bajnoka. A második helyről Héctor Faubel, a harmadikról a Marc VDS Racing Team másik pilótája, a brit Scott Redding várhatta a rajtot. Talmácsi Gábor a rajtrács tizenötödik helyére állíthatta fel versenygépét, mivel az időmérőn hatalmasat bukó Fonsi Nieto saroksérülései miatt visszalépett a versenytől. Gábor ismét jól indult, ám az első kanyarban belekeveredett egy tömegbalesetbe, ami miatt a versenyt piros zászlóval kellett megállítani, mivel a sérült motorok akadályozták a versenyben maradtak haladását. A tizenhét körösre rövidített futam (második) startját a pontverseny éllovasa, Toni Elias kapta el legjobban, az ismét kiválóan rajtoló Westet, az élről induló Simont, valamint a gyorsasági motoros világbajnokság történetének legfiatalabb futamgyőztesének számító Scott Reddinget megelőzve. A második rajtra időben elkészülő Talmácsi Gábor (aki a bokszba még motorborítás nélkül vágtatott) mindeközben tizenkettedikké lett, az egykori csapattárs és nagy vb ellenfél, Faubel búcsút intett a további küzdelmektől. A versenyt ezekben a pillanatokban Julian Simon vezette, Toni Elias, Scott Redding és a hirtelen megtáltosodó Talmácsi előtt. A remekül kezdő motorost a huszonhatodik helyről induló, de a pontversenyben sokkal előrébb szereplő csapattárs, Andrea Iannone követte, Ratthapark Wilairot, Thomas Lüthi, valamint a bokszutcából induló Simone Corsi előtt. Később Wilairotis kiesett. Hat körrel a futam befejezése előtt Elias vette át a vezetést, miközben a Forward Racing francia futamgyőztese, Jules Cluzel is idő előtt fejezte be a viadalt. Talmácsi Gábor az idei tizenegyedik megmérettetésen nyolcadikként zárt. A dobogó legalsó fokára ezúttal (Moto2-es karrierje során először) Scott Redding állhatott fel, a második helyet bezsákoló Julian Simon és a diadalt betegen megszerző Toni Elias mellé. Kiválóan szerepel a szabadkártyával rajthoz álló hazai Jason DiSalvo, aki a kilencedik, az ausztrál West tizenkettedik, míg Axel Pons idei legjobb helyezését elérve tizennegyedik lett. A MotoGP-ben is megfordult Roger Lee Hayden Kevin Schwantz csapatában szintén szabadkártyásként a tizenhetedikként zárt. A pontversenyt továbbra is a Gresini Racing korábbi MotoGP futamgyőztes spanyolja vezeti, a hatvanhét pontos hátrányban lévő Iannonéval szemben.[48]

A MotoGP-s pilóták időmérőjén Ben Spies megszerezte élete első pole-ját, megelőzve jövő évi csapattársát, a vb-t vezető Jorge Lorenzót, így nagy esély volt arra, hogy ismét nyer privát csapat: legutóbb ez a 2006-os portugál nagydíjon történt meg Elias jóvoltából. Nicky Hayden a térdvédőjének leválása miatt visszacsúszott a hetedik helyre, és ez a problémája végig fennállt a versenyen. Stoner, a Ducati ausztrál világbajnoka eldobta versenygépét. Colin Edwards a boxba hajtott a Tech3-as Yamahájával, és itt fejezte be a versenyt. Pedrosa megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, miközben Spies eddigi királykategóriás pályafutásának legjobb eredményét érte el. A dobogó legalsó foka Jorge Lorenzónak jutott, aki ezzel az idei legrosszabb eredményét érte el. Mögötte Valentino Rossi, Andrea Dovizioso és Hayden zárt. A nagy visszatérő Aojama Hirosi a tizenkettedikként zárt.[49]

San Marinó-i nagydíj[szerkesztés]

Misano
A Moto2-ben az abban az évben már a harmadik márkával versenybeszálló Niccolò Canepa

A pályán egy kör 4,18 kilométer hosszú. A 125 cm³-es kategória 23, a Moto2-es géposztály 26, míg a MotoGP pilótái 28 körös versenyt futottak. A futamot beárnyékolta a japán Moto2-es versenyző Tomizava Sója tragikus halála.

A legkisebbek versenyén a brit Bradley Smith szerezte meg a pole-t, ám a rajtot követően a vb-címért küzdő Márquez vette át a vezetés, majd Espargaró lett az első, így kissé belassult a mezőny. A 6. körben Terol megelőzte az addigi éllovast, s így a verseny élére állt. A futamon végig nagy harcot vívott a három világbajnoki aspiráns, négy körrel a leintés előtt ismét az Ajo csapat spanyol motorosa Márquez vette át a vezetést, s meg is nyerte a viadalt. A dobogóra másodikként Terol, harmadikként Vázquez állhatott fel. Pol Espargaró csak a hatodik lett, mivel Bradley Smith és Cortese is megelőzte őt.[50] A Derbi ebben a kategóriában ezen a pályán első győzelmét szerezte.[51]

A Moto2-es versenyen meghalt a japán Tomizava Sója, aki a kategória legelső futamán tudott győzni. A fiatal pilóta a 12. körben elcsúszott, s az őt szorosan követő versenyzők közül a hazai Alex De Angelis és a brit Scott Redding is áthajtott rajta. Azonnal egy közeli kórházba, Riccionébe szállították, életét nem tudták megmenteni.[52] A pole-t a spanyol Elías szerezte meg, ám a rajtot elrontotta, így visszacsúszott, az olasz Iannone pedig az első kör végére átvette a vezetést. Talmácsi Gábor eközben a mezőny közepén motorozott. Iannone, aki az élen megpróbált elszakadni a mezőnytől áthajtásos büntetést kapott, mivel a versenybíróság véleménye szerint kiugrott a startnál. Ekkor a japán Tomizava vettel át a vezetést. A hatodik körben a francia di Meglio, a tizedikben az olasz Pasini, a huszonegyedikben a japán Takahasi esett ki. A 22. körben Talma csapattársa is kiállt: büntetése után a mezőny végéről a 16. helyig jött előre, ám motorja elromlott.[53] Tomizava a világbajnokság ötödik japán halottja: 1966-ban Fuji Tosio, 1983-ban Isikava Ivao, 1993-ban Vakai Nobojuki és 2003-ban Kató Daidzsiró vesztette életét futam közben.[51]

A királykategória futamán a spanyol Dani Pedrosa rajtolhatott az élről, megelőzve Lorenzót és Stonert. A Repsol Honda versenyzője maradt a rajt után is az élen maradt miközben az ausztrál ducatis elment a yamahás Lorenzo mellett. A 2. körben Hayden és Capirossi is elesett, ám az amerikai tovább tudta folytatni a viadalt, a boxba visszatérve azonban ő is leparkolta vérvörös gépét. Pedrosa viszont növelte az előnyét. A finn Kallio is kiesett műszaki hiba miatt. A spanyol Pedrosa a futam végén már spórolt előnyével, s meg is nyerte a futamot. Mögötte a két yamahás Lorenzo és Rossi ért célba. A dobogó félárbócra eresztették a zászlókat a Moto2-es események miatt.[54] A spanyolok már tizedik egymás utáni diadalukat szerezték meg ebben a kategóriában. Míg Pedrosa 35. pole-jával e tekintetben megelőzte a 13-szoros világbajnok, szintén spanyol Angel Nietót.[51]

Aragóniai nagydíj[szerkesztés]

Motorland Aragón
Az első aragoni 125 cm³-es győztes Pol Espargaró

Az aragóniai nagydíjat szeptember 19-én, rendezték meg. A pályán egy kör 5,344 kilométer hosszú. A 125 cm³-es kategória 19, a Moto2-es géposztály 21, míg a MotoGP pilótái 23 körös versenyt futottak. Eredetileg ebben az időpontban a balatonringi magyar nagydíjat kellett volna megrendezni, ám a pálya nem készült el.

A legkisebbek versenyének rajtja előtt a világbajnokság minden résztvevője egyperces néma csenddel adózott a célegyenesen az előző futamon elhunyt japán Tomizava emléke előtt. A 125 cm³-es viadal első rajtkockáját a hazai Marc Márquez szerezte meg, megelőzve a Cortese, Terol, Vázquez hármast. A pole-ból induló hazai pilóta már az első körben kiesett, a vezetést a brit Smith vette át. A versenybírák kivizsgálva Márquez esetét úgy döntöttek, hogy a kanyart rosszul megkezdő, így a spanyolt kilökő svájci Krummenachert fekete zászlóval kizárják a további küzdelemből. Nyolc kör elteltével Espargaró feljött a második helyre Terol mögé, majd egymást váltakozva követve haladtak körről körre. Az utolsó körben hatalmas párharcot vívtak, a célegyenesre kanyarodva Espargaró volt az első, így meg is nyerte a futamot. A futamnak volt magyar indulója is: Sebestyén Péter a futam felénél kiesett technikai hiba miatt.[55]

A Moto2-ben az olasz Iannone rajtolhatott az élről, és meg is tartotta a pozícióját a rajt után is. Az első kanyarnál öt pilóta is bukott. Talmácsi ekkor a negyedik helyen haladt, míg csapattársa igyekezett kiépíteni minél nagyobb előnyt. Az élbolyban rendkívül izgalmas verseny volt: a második helyért Corsi és Simón küzdött. A hatodik körben de Angelis kiesett a versenyből. Elías a verseny elejétől kezdve a mezőny hátulját hátra hagyva tört előre: tizenkét körrel a futam vége előtt már az ötödik volt. A tizenharmadik körben Talmácsi megelőzte Corsit, s így a harmadik helyre jött fel. Ezt követően a magyar pilóta Simónt támadta, ám maradt a harmadik. Ezzel Talmácsi Gábor megszerezte az első Moto2-es dobogóját, így ő a negyedik olyan magyar pilóta a világbajnokság történetében, aki két kategóriában is dobogóra állhatott: Drapál János, Marsovszky Gyula és Szabó II László hajtotta előtte végre ezt a bravúrt. Szabó II László három kategóriában is érmes tudott lenni. A Speed Up csapat lett a kategóriában az első, melynek két pilótája is a dobogóra állhatott, mivel Iannone megnyerte a futamot.[56][57]

A MotoGP-ben az első rajtkockát Stoner szerezte meg, aki a rajtnál is meg tudta tartani a pozícióját, igaz egyszer Lorenzo megelőzte őt, de hamar visszavette helyét. Mögöttük Nicky Hayden motorozott. Rossi rosszul jött el a startnél, mert a nyolcadik helyig csúszott vissza. A második kör végére Pedrosa megelőzte Haydent. Stoner eközben kezdett elhúzni a mezőnytől. Ezt követően a mezőnyben állandósultak a távolságok. Rossi tizenegy körrel a futam leintése előtt megelőzte Simoncellit, és üldözni kezdte Doviziosót. Az utolsó körben Dovizioso és Ben Spies küzdött, az olasz hibázott, és kiesett. A viadalt az ausztrál Stoner nyerte a hazai Pedrosa, és az amerikai Nicky Hayden előtt, így a Ducati két pilótája dobogóra tudott állni.[57][58] Ezzel a sikerével az ausztrál 28-adik győzelmét aratta, s ezzel megelőzte Freddie Spencert.[57]

Japán nagydíj[szerkesztés]

Twin Ring Motegi
A MotoGP-ben versenyző hazai Aojama Hirosi

Az japán nagydíjat eredetileg április 25-én, rendezték volna meg, de az izlandi Eyjafjallajökull vulkán okozta közlekedési káosz miatt a versenyt október 3-ra halasztották. A pályán egy kör 4,801 kilométer hosszú. A legkisebbek 20, a Moto2-es géposztály 23, míg a MotoGP pilótái 24 körös versenyt futottak.

A 125 cm³-es kategória versenyén a pole-ból Márquez indulhatott, megelőzve nagy riválisát, Terolt. Pol Espargaró viszont nem tudott javítani szombati időmérőedzésen, mivel műszaki problémái voltak. A rajtnál Espargaró csapattársa Efrén Vázquez kilökte a német Folgert, akit a pályamunkások vittek el a helyi mobilklinikára, de csak zúzódásokat szenvedett. A spanyol viszont agyrázkódást szenvedett, mert bár a saját lábán távozott a baleset helyszínétől, a balesetre nem emlékezett. A második körben Terol átvette a vezetést, míg Folger csapattársa, a norvég Fagerhaug kicsúszott, s feladni kényszerült a viadalt. Tizenhárom körrel a futam vége előtt Márquez átvette a vezetést, s ezt nem is engedte ki már a kezéből a futam leintéséig. A dobogóra még Terol és Bradley Smith állhattak fel.[59]

A Moto2-es kategória magyar résztvevője, az előző futam harmadikja, Talmácsi Gábor csupán a huszonnyolcadik helyről várhatta a viadalt, míg a pole-t a spanyol Simón szerezte meg. A rajtot követően azonban a negyedik rajtkockából startoló Elías az élre állt. Talma a második kör végére a huszonharmadik helyig kapaszkodott fel. A harmadik körben Baldolini és Nieto is bukott, s feladni kényszerült a viadalt. Elías és Simón egyre inkább elhúzott a mezőnytől, s a gresinis spanyol még honfitársát is leszakította magáról. Három körrel a futam vége előtt majdnem megismétlődtek a misanoi események: a BQR kolumbiai motorosa Yonny Hernández bukott a tizenegyedik helyen Tomizavához hasonlóan, szerencsére senki sem hajtott át rajta. A harmadik helyre, óriási meglepetésre a 2011-ben a MotoGP-ben versenyző cseh Karel Abrahám végzett a harmadik helyen a győztes Elías és a második Simón mögött.[60] A cseh motoros a 89. nagydíjan szerezte meg első dobogóját, s 2007 örülhettek újra honfitársai dobogónak. Ő a hetedik cseh/csehszlovák motoros, aki a világbajnokságon a pódiumra állhatott: Abraham Franta Stastny, Gustav Havel, Bohumil Stasa, Stanislav Malina, Frantisek Bocek és Lukáš Pešek tették ezt meg előtte.[61] Talmácsi Gábor a huszonegyedik lett.

A királykategória versenyén a pole-t az olasz Dovizioso szerezte meg, megelőzve Rossit és Stonert. Az ausztrál azonban a rajtnál sikeresen elment az előtte lévők mellett. Jorge Lorenzo is egy helyet jött előre, miközben Ben Spies kettőt esett hátra. A futamon nem vett részt Dani Pedrosa, aki pénteken kulcscsonttörést szenvedett. Melandri három helyet jött előre a startnál. Loris Capirossi a huszonegyedik körben kiesett. A futamot Stoner nyerte, aki az első ausztrál minden kategóriát figyelembe véve, aki ezen a pályán nyert. Mögötte Dovizioso ésRossit végzett. Jorge Lorenzo a futamot követően sportszerűtlenséggel vádolta meg olasz csapattársát, mivel egy előzésnél véleménye szerint túl agresszív volt.[61][62]

Maláj nagydíj[szerkesztés]

Sepang International Circuit
A MotoGP-ben utolsó előtti futamán résztvelő Kallio

Az maláj nagydíjat október 10-én, rendezték meg. A pályán egy kör 5,543 kilométer hosszú. A legkisebbek 18, a Moto2-es géposztály 19, míg a MotoGP pilótái 20 körös versenyt futottak. A MotoGP-ben és a Moto2-ben világbajnok avatásra került sor.

A legkisebbek versenyén Márquez szerezte meg a pole-t, aki ezzel tizedik első rajthelyét szerezte meg a kategóriában, amire ezelőtt soha senki nem volt képes.[63] A rajtnál az első három kanyarban tartotta előnyét, s csak ezután előzte meg őt Terol. Két kör elteltével a mezőnyben alakultak ki érdekes párharcok: az ötödik pozícióért Bradley Smith, Sandro Cortese és Rabat küzdöttek, míg a nyolcadik helyért két csapattárs, Krummenacher és Salom vívtak nagy harcot. A negyedik körben a poe-ból induló pilóta megelőzte Terolt, a hatodikban Espargaró állt az élre. A féltávig nem volt kieső, azután előbb Grotzkyj, aztán Webb esett ki. Utóbbi magatehetetlenül feküdt a sóderágyban, miután többször is meghempergett a lendülettől. A három világbajnoki címre pályázó spanyol állhatott fel a dobogóra Márquez, Espargaró, Terol sorrendben.[64]

A Moto2 futamát a világbajnoki címért még versenyben lévő spanyol Simón kezdhette az első rajtkockából. Az első kanyarokat követően a svájci Lüthi állt az élre, azonban a kör közepén Elías azonban megelőzte a svájcit. A harmadik körben kialakult egy hét főből álló boly a mezőny élén, melyben nem volt ott Talmácsi, mivel ekkor a kilencedik helyen haladt. Simón az ötödik körben hibázott, igaz az élbolyhoz képest nagy lemaradást szedett össze. Később Lüthi is elesett, de ő már nem tudott visszaállni a viadalba. A tizenegyedik körben az élen már csak négy versenyző alkotta az élbolyt, s Roberto Rolfo átvette a vezetést. Egy körrel később Talmácsi is kiesett. Innentől kezdve Rolfo és de Angelis vívott az első helyért, s a befutónál Roberto Rolfo haladt át elsőként a célvonalon. Mögötte Alex de Angelis, Iannone és Elías értek célba, utóbbi ezzel megszerezte első bajnoki címét.[65] A spanyol ezzel a 2000-től tartó karrierjének első vb címét gyűjtötte be, ezzel ő lett a bemutatkozás, s a világbajnoki cím közti eltelt legtöbb idő birtokosa, előtte a svájci Stefan Dörflinger tartotta ezt a rekordot, a maga 9 évével. Ő az 1973-as jugoszláv nagydíjon mutatkozott be, s csak 1982-ben lett a világ legjobbja. Elías a világbajnokság történetének 102. bajnoka.[66]

A MotoGP versenyén Lorenzo rajtolhatott az élről, s meg is tartotta első helyét. Mivel nagy riválisa, Pedrosa részt sem vett a futamon sérülése miatt. Ekkor Dovizioso és Stoner követték a spanyolt, ám utóbbi még az első körben bukott, s így feladni kényszerült a viadalt. Rossi rosszul rajtolt, a hatodikról egészen a kilenc-tizedik helyig esett vissza, ám a harmadik körben már negyedik volt honfitársa, Simoncelli mögött. A következő két körben az olasz yamahás két leggyorsabb kört futott, ezzel elkezdte az élen álló két pilóta üldözését. Eközben Espargaró épp a képen látható csapattársa, Kallio előtt esett el, s bár nem sérült meg, a motorja alkalmatlanná vált a viadal folytatására, így kiesett. A hétszeres bajnok Rossi féltávnál átvette a vezetést. A tizennegyedik körben Simoncelli elvesztette negyedik helyét, mert Ben Spies megelőzte őt. Az olasz később majdnem kilökte a japán Aojamát. A futamot Valentino Rossi nyerte Dovizioso és Lorenzo előtt, utóbbi viszont e pozíciójával megnyerte a vb-t. Meglepetésre a suzukis Bautista ötödik, Aojama hetedik lett.[67] Először fordult elő, hogy ezen a pályán két olasz is nyerni tudott.[66]

Ausztrál nagydíj[szerkesztés]

Phillip Island Grand Prix Circuit
A MotoGP-ben 2007 óta, hazai pályán veretlen ausztrál világbajnok Casey Stoner

Az ausztrál nagydíjat október 17-én, került megrendezésre. A pályán egy kör 4.445 kilométer hosszú. A 125 cm³-es kategóriának 23, a Moto2-es géposztálynak 25, míg a MotoGP versenyzőinek 27 kört kellett teljesíteniük.

A legkisebbek versenyén Márquez szerezte meg a pole-t, a német Cortesét, és két honfitársát, Espargaró és Terolt megelőzve. A Red Bull Ajo Derbi fiatal motorosának a futam alatt volt egy félelmetes pillanata: a verseny utolsó részében megugrott a motorjának a hátulja, de nem bukott, s így sorozatban a harmadik diadalát szerezte meg. Ezt követően belefért, hogy a levezető körben kifusson a pályáról. Terol a harmadik helyet szerezte meg, míg Pol Espargaró a verseny második felében megelőzte őt, s így a második helyet érte el. A negyedik helyet a visszajátszás döntötte el, mivel vissza kellett játszani a célba érésről készült videó felvételt. Vázquez 0,001 másodperccel előzte meg a brit Smith-t.[68]

A Moto2-es kategóriában már korábban eldőlt, hogy Elías a világbajnok.

Portugál nagydíj[szerkesztés]

Valenciai nagydíj[szerkesztés]

A világbajnokság végeredménye[szerkesztés]

Versenyzők[szerkesztés]

MotoGP[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Pont 25 20 16 13 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
Hely Pilóta Motor QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
USA
USA
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont
1 ESP Jorge Lorenzo Yamaha 2 1 1 2 1 1 1 2 1 1 3 2 4 4 3 2 1 1 383
2 ESP Dani Pedrosa Honda 7 2 5 1 8 2 2 1 Ret 2 1 1 2 DNS DNS 8 7 245
3 ITA Valentino Rossi Yamaha 1 3 2 DNS 4 3 5 4 3 6 3 1 3 2 3 233
4 AUS Casey Stoner Ducati Ret 5 Ret 4 5 3 3 3 2 3 Ret 5 1 1 Ret 1 Ret 2 225
5 ITA Andrea Dovizioso Honda 3 6 3 3 2 5 14 5 4 Ret 5 4 Ret 2 2 Ret 3 5 206
6 USA Ben Spies Yamaha 5 Ret Ret 7 3 4 6 8 6 4 2 6 5 8 4 5 DNS 4 176
7 USA Nicky Hayden Ducati 4 4 4 Ret 4 7 8 7 5 6 6 Ret 3 12 6 4 5 Ret 163
8 ITA Marco Simoncelli Honda 11 11 10 9 7 9 Ret 6 Ret 11 7 14 7 6 8 6 4 6 125
9 FRA Randy de Puniet Honda 6 9 7 6 6 6 4 Ret 10 13 13 Ret 9 10 10 6 10 116
10 ITA Marco Melandri Honda 13 8 6 5 Ret DNS 9 10 8 8 Ret 10 9 11 9 9 9 13 103
11 USA Colin Edwards Yamaha 8 12 12 13 9 8 11 Ret 7 7 Ret 7 12 5 NC 7 7 12 103
12 ESP Héctor Barberá Ducati 12 13 8 12 11 12 10 9 Ret 9 10 9 11 13 11 14 10 8 90
13 ESP Álvaro Bautista Suzuki Ret 10 DNS 14 12 14 5 Ret Ret Ret 8 8 8 7 5 12 11 9 85
14 ESP Aleix Espargaró Ducati Ret 15 9 8 10 10 Ret Ret Ret 12 9 11 10 14 Ret 8 Ret 11 65
15 JPN Aojama Hirosi Honda 10 14 11 11 DNS 12 12 13 10 7 13 12 14 53
16 ITA Loris Capirossi Suzuki 9 Ret Ret 10 Ret 13 7 11 10 Ret 11 Ret Ret Ret DNS 13 Ret 44
17 FIN Mika Kallio Ducati Ret 7 13 Ret 13 11 12 Ret 9 Ret Ret Ret 14 15 12 11 43
18 SMR Alex de Angelis Honda 12 12 13 11
19 USA Roger Lee Hayden Honda 11 5
20 JPN Akijosi Koszuke Honda 15 13 4
21 ESP Carlos Checa Ducati Ret 15 1
22 JPN Josikava Vataru Yamaha 15 1
Hely Pilóta Motor QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
USA
USA
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont

Moto2[szerkesztés]

Poz. Pilóta Motor QAT
Katar
ESP
Spanyolország
FRA
Franciaország
ITA
Olaszország
GBR
UK
NED
Hollandia
CAT
Katalónia
GER
Németország
CZE
Csehország
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
Japán
MAL
Malajzia
AUS
Ausztrália
POR
Portugália
VAL
Valencia
Pont
1 ESP Toni Elías Moriwaki 4 1 1 5 10 2 5 1 1 1 1 4 1 4 7 Ret 30 271
2 ESP Julián Simón RSV Ret 8 201
Suter 2 9 3 6 3 Ret 5 2 2 2 2 21 4 12 3
3 ITA Andrea Iannone Speed Up 19 Ret 4 1 12 1 13 2 3 4 Ret 1 13 3 3 21 2 199
4 SUI Thomas Lüthi Moriwaki 7 3 19 4 2 3 2 Ret 11 7 3 10 8 Ret 11 16 4 156
5 ITA Simone Corsi Motobi 8 5 3 3 Ret 12 6 Ret 8 5 4 5 11 10 8 14 7 138
6 HUN Talmácsi Gábor Speed Up 9 9 5 7 Ret 13 11 6 6 8 7 3 21 Ret 18 8 10 109
7 FRA Jules Cluzel Suter 3 11 Ret Ret 1 7 14 12 4 Ret 6 6 16 9 23 17 11 106
8 UK Scott Redding Suter 23 16 11 21 4 11 Ret Ret 22 3 Ret 8 5 Ret 2 4 5 102
9 GER Stefan Bradl Suter Ret 14 9 14 Ret 19 9 9 Ret 5 9 7 7 5 1 Ret 97
10 CZE Karel Abraham RSV 14 28 96
FTR Ret 17 Ret 9 4 5 DNS DNQ DNS 18 3 6 10 10 1
11 SMR Alex de Angelis Force GP Ret DNS Ret 11 DNS 20 10 95
Motobi Ret Ret 4 2 1 3 6
12 JPN Takahasi Júki Tech 3 Ret 4 Ret 8 18 10 1 Ret 2 26 Ret 12 6 Ret 17 26 18 86
13 JPN Tomizava Sója Suter 1 2 Ret 6 6 5 Ret 18 10 DNS Ret † 82
14 ITA Roberto Rolfo Suter 5 12 10 18 24 Ret Ret 3 Ret 25 10 19 9 1 26 Ret 25 75
15 SUI Dominique Aegerter Suter 11 13 30 16 9 18 Ret 8 16 11 8 7 12 8 13 9 9 74
16 ESP Alex Debón FTR 2 25 16 10 5 DNS Ret Ret 7 Ret 22 10 5 9 DNS 13 73
17 ESP Sergio Gadea Pons Kalex 10 6 6 2 15 23 25 Ret 14 6 Ret 20 17 Ret 24 22 8 67
18 ESP Fonsi Nieto Moriwaki 13 21 8 15 11 Ret 8 4 13 DNS Ret Ret 19 12 24 Ret 45
19 ITA Alex Baldolini I.C.P. 12 32 14 13 Ret 16 Ret 11 17 16 Ret Ret Ret 12 20 2 17 38
20 FRA Mike di Meglio RSV 16 22 34
Suter 20 Ret 7 8 Ret Ret 20 12 Ret 13 18 26 6 DNQ 26
21 COL Yonny Hernández BQR-Moto2 Ret 10 12 20 Ret 15 12 10 23 15 11 Ret Ret 13 19 18 14 32
22 THA Rattapark Vilairot Bimota 17 17 7 Ret 13 4 Ret 17 21 Ret 12 15 24 16 22 Ret 22 30
23 AUS Anthony West MZ-RE Honda Ret 15 26 27 17 Ret 9 13 18 10 17 21 23 24 21 7 27 26
24 USA Kenny Noyes Promoharris 18 7 Ret 26 21 22 7 21 Ret 19 24 Ret 22 18 31 Ret 12 22
25 ITA Claudio Corti Suter 20 18 15 22 30 17 22 22 26 13 9 11 14 15 15 19 19 20
26 ESP Héctor Faubel Suter 22 Ret Ret 12 Ret 25 Ret 25 12 Ret 16 17 30 11 Ret 11 21 18
27 ITA Raffaele de Rosa Tech 3 Ret 20 Ret Ret 28 27 16 Ret 15 Ret 13 Ret 15 Ret 16 6 24 15
28 ITA Mattia Pasini Motobi 6 Ret Ret Ret Ret 14 12
Suter Ret Ret
29 TUR Kenan Sofuoğlu Suter 5 Ret 11
30 BEL Xavier Simeon Moriwaki Ret 19 8 Ret 24 15 19 19 23 15 10
31 AUS Damian Cudlin Pons Kalex 7 9
32 USA Jason DiSalvo FTR 9 7
33 ESP Axel Pons Pons Kalex Ret 19 Ret Ret 23 DNS 25 14 18 Ret 19 17 14 13 Ret 7
34 CZE Lukáš Pešek Moriwaki 15 26 13 Ret 20 Ret Ret Ret Ret 20 15 5
35 AUT Michael Ranseder Suter DNS 14 20 14 Ret Ret 20 4
36 GER Arne Tode Suter 21 29 18 24 14 Ret 17 27 Ret 23 2
37 UKR Volodimir Ivanov Moriwaki 26 23 21 Ret 19 21 18 14 27 Ret 32 Ret 29 25 29 2
38 ITA Michele Pirro Moriwaki 14 2
39 JPN Tesima Juszuke Motobi 15 19 Ret Ret 1
TSR Ret
40 VEN Robertino Pietri Suter 28 24 23 Ret 27 26 Ret Ret 29 21 29 Ret 31 27 27 15 Ret 1
ITA Niccolò Canepa Force GP 27 Ret 17 28 16 24 Ret 20 0
Suter 28
Bimota 28 26
FRA Valentin Debise ADV 24 31 22 23 26 30 20 16 32 18 22 27 26 20 28 Ret Ret 0
ESP Román Ramos MIR 16 23 0
ESP Javier Fores Bimota Ret 25 0
AJR 16
USA Roger Lee Hayden Moriwaki 17 0
ESP Jordi Torres Promoharris 19 0
ESP Ricky Cardús Suter 23 0
Bimota Ret 24 Ret 20 Ret 27 Ret DNS
ESP Carmelo Morales Pons Kalex Ret 0
Suter 20 Ret
ESP Joan Olivé Promoharris 32 Ret 24 DNS 31 32 21 Ret 31 22 28 Ret 23 34 DNQ 28 0
FTR 21
GBR Kevin Coghlan FTR 22 Ret 0
MYS Mohamad Zamri Baba Moriwaki 22 0
ITA Ferruccio Lamborghini Suter 23 0
Moriwaki 33 Ret 27 Ret
GER Sascha Hommel Kalex 23 0
COL Santiago Hernández Moriwaki 23 0
ESP Yannick Guerra Moriwaki 30 33 25 30 26 33 24 26 24 29 Ret 33 28 31 0
RUS Vlagyimir Leonov Suter Ret DNS 27 25 29 29 Ret 24 0
JPN Vatanabe Kadzuki Suter 25 25 25 32 0
ESP Bernat Martínez Bimota 29 27 28 29 25 28 Ret 0
FRA Anthony Delhalle BQR-Moto2 25 Ret Ret 0
JPN Jamagucsi Tacuja Moriwaki 25 0
QAT Mashel Al Naimi BQR-Moto2 31 34 29 31 26 Ret 30 Ret 27 Ret 28 29 Ret 29 32 0
JPN Kunikava Hiromicsi Bimota Ret 28 Ret DNQ 33 0
ESP Amedeo Llados AJR 30 0
AUS Alex Cudlin BQR-Moto2 30 0
JPN Takahasi Koki RBB 34 0
ESP Dani Rivas Promoharris Ret 0
BQR-Moto2 Ret
ESP Ivan Moreno Moriwaki Ret 0
CZE Patrik Vostárek Suter Ret 0
AUS Wayne Maxwell Moriwaki DSQ 0
JPN Morivaki Sogo Moriwaki DNS 0
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
Spanyolország
FRA
Franciaország
ITA
Olaszország
GBR
UK
NED
Hollandia
CAT
Katalónia
GER
Németország
CZE
Csehország
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
JPN
Japán
MAL
Malajzia
AUS
Ausztrália
POR
Portugália
VAL
Valencia
Pontok

125 cm³[szerkesztés]

Poz. Versenyzők Motor QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pontok
1 ESP Marc Márquez Derbi 3 Ret 3 1 1 1 1 1 7 10 1 Ret 1 1 1 1 4 310
2 ESP Nicolás Terol Aprilia 1 2 2 2 4 2 Ret 1 1 2 2 2 3 3 2 3 296
3 ESP Pol Espargaró Derbi 4 1 1 3 2 3 3 Ret 2 3 6 1 4 2 2 10 2 281
4 GBR Bradley Smith Aprilia 8 4 5 4 3 4 2 5 6 Ret 4 3 3 5 5 3 1 223
5 ESP Efrén Vázquez Derbi 2 Ret 4 5 11 Ret 5 8 Ret 4 3 4 Ret 4 4 8 8 152
6 ESP Esteve Rabat Aprilia 7 3 7 7 9 Ret Ret 4 3 5 7 7 6 7 6 Ret 6 147
7 GER Sandro Cortese Derbi 5 11 6 Ret 6 5 4 3 16 2 5 5 12 6 Ret Ret 5 143
8 JPN Kojama Tomojosi Aprilia 9 5 8 8 5 14 6 2 9 Ret 8 6 22 9 7 Ret 7 127
9 SUI Randy Krummenacher Aprilia 6 8 14 6 7 6 7 11 17 7 9 DSQ 11 10 9 7 9 113
10 GBR Danny Webb Aprilia 11 Ret 9 10 10 7 10 7 Ret 6 10 9 7 Ret 10 9 16 93
11 FRA Johann Zarco Aprilia 12 7 11 9 8 12 8 6 19 13 12 12 10 11 Ret Ret Ret 77
12 ESP Luis Salom Lambretta Ret 15 72
Aprilia 10 DNS Ret 8 Ret Ret 10 12 Ret 10 8 8 8 5 10
13 ESP Alberto Moncayo Aprilia 13 6 17 Ret 12 11 13 Ret 12 8 13 17 5 12 Ret 6 11 70
14 GER Jonas Folger Aprilia 15 Ret 13 11 15 10 9 16 4 9 11 8 Ret DNS 4 Ret 69
15 ESP Adrián Martín Aprilia 20 13 15 DNQ 16 16 11 Ret 11 Ret 15 11 9 13 11 Ret Ret 35
16 NED Jasper Iwema Aprilia 14 10 12 14 13 13 Ret Ret 8 11 21 Ret 15 Ret 16 Ret 34
17 CZE Jakub Kornfeil Aprilia 19 14 19 17 20 15 16 17 5 14 16 14 Ret 14 14 11 15 28
18 GER Marcel Schrötter Honda 16 12 18 13 17 18 14 14 13 Ret 17 13 14 15 13 Ret 12 27
19 ITA Simone Grotzkyj Aprilia 15 14 9 12 Ret Ret 17 14 Ret 13 Ret 15 12 14 26
20 FRA Alexis Masbou Aprilia 10 9 16 12 Ret Ret Ret 13 Ret DNS Ret 20
21 NOR Sturla Fagerhaug Aprilia 18 Ret 20 Ret 18 17 Ret 9 20 Ret 15 Ret Ret 12 Ret Ret 12
22 GER Daniel Kartheininger KTM 10 6
23 ITA Lorenzo Savadori Aprilia Ret Ret Ret Ret 21 Ret DNS 12 Ret 15 Ret Ret Ret Ret DNS 19 5
24 MYS Zulfahmi Khairuddin Aprilia 21 20 25 21 Ret 22 15 15 15 Ret Ret 16 19 16 DNQ 15 20 4
25 ESP Isaac Viñales Aprilia 16 Ret 13 3
Lambretta 22 Ret DNS
26 ITA Alessandro Tonucci Aprilia 18 18 20 13 3
27 FRA Louis Rossi Aprilia 17 Ret 21 Ret 19 19 17 Ret 14 Ret 19 Ret 18 17 17 Ret Ret 2
28 ITA Luigi Morciano Aprilia Ret Ret 14 2
ITA Marco Ravaioli Lambretta Ret 22 Ret Ret Ret Ret 22 Ret 21 16 23 18 DNS 18 DNQ DNQ Ret 0
ITA Riccardo Moretti Aprilia Ret Ret 16 0
JPN Ókubo Hikari Honda 16 0
ITA Luca Marconi Aprilia 22 17 Ret 23 Ret 18 Ret 23 18 Ret 23 Ret 19 Ret 0
HUN Sebestyén Péter Aprilia 23 Ret 17 0
JPN Jamamoto Takehiro Honda 17 0
ESP Joan Perelló Honda 18 19 19 18 0
Lambretta 25
ITA Armando Pontone Aprilia 20 18 0
GER Kevin Hanus Honda 18 Ret 0
AUS Joshua Hook Aprilia 18 0
ESP Johnny Rosell Honda 19 21 Ret 0
ITA Tommaso Gabrielli Aprilia Ret 22 Ret 19 DNQ DNQ Ret 0
ITA Mattia Tarozzi Aprilia 19 0
NED Michael van der Mark Aprilia Ret 0
Lambretta 22 22 22 21 20 Ret
GER Toni Finsterbusch KTM 20 Ret 0
FRA Robin Barbosa Aprilia 20 Ret 0
JPN Mori Szjunja Honda 20 0
AUS Joel Taylor Aprilia 20 0
FRA Quentin Jacquet Aprilia 23 21 0
GBR Danny Kent Honda Ret 0
Lambretta Ret Ret 21 Ret Ret
GBR Taylor Mackenzie Honda Ret 21 0
ITA Alejandro Pardo Aprilia 21 0
JPN Sinodzaki Szaszuke Yamaha 21 0
ESP Josep Rodríguez Aprilia 22 0
GBR John McPhee Honda 22 0
FRA Kevin Szalai Honda 23 0
NED Pepijn Bijsterbosch Honda 23 0
FRA Gregory di Carlo Honda 24 0
GBR Deane Brown Honda 24 0
NED Ernst Dubbink Honda 24 0
ITA Francesco Mauriello Aprilia 24 0
JPN Jahagi Juma Honda 24 0
FRA Morgan Berchet Honda 26 0
GBR James Lodge Honda Ret 0
NED Jerry van de Bunt Honda Ret 0
NED Roy Pouw Aprilia Ret 0
ESP Eduard López Aprilia Ret 0
GER Marvin Fritz Honda Ret 0
GER Eric Hübsch Aprilia Ret 0
CZE Ladislav Chmelik Honda Ret 0
ITA Giovanni Bonati Aprilia Ret 0
ESP Pedro Rodríguez Aprilia Ret 0
FIN Niklas Ajo Derbi Ret 0
IRL Andrew Reid Honda DNQ 0
CZE Andrea Touskova Honda DNQ 0
USA Kristian Lee Turner Aprilia DNQ 0
AUS Levi Day Honda DNQ 0
AUS Nicky Diles Aprilia DNQ 0
AUS Jordan Zamora Honda DNQ 0
Poz. Versenyző Motor QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont

Gyártók[szerkesztés]

MotoGP[szerkesztés]

Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
USA
USA
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pontok
1 JPN Yamaha 1 1 1 2 1 1 1 2 1 1 2 2 4 3 1 2 1 1 404
2 JPN Honda 3 2 3 1 2 2 2 1 4 2 1 1 2 2 2 6 3 5 342
3 ITA Ducati 4 4 4 4 4 3 3 3 2 3 6 5 1 1 6 1 5 2 286
4 JPN Suzuki 9 10 Ret 10 12 13 5 11 10 Ret 8 8 8 7 5 12 11 9 108
Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
USA
USA
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pontok

Moto2[szerkesztés]

Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont
1 SUI Suter 1 2 2 6 1 5 3 3 4 2 2 2 2 1 2 1 3 322
2 JPN Moriwaki 4 1 1 4 2 2 2 1 1 1 1 4 1 4 7 16 4 309
3 ITA Speed Up 9 9 4 1 12 1 11 2 3 4 7 1 13 3 3 8 2 232
4 ITA Motobi 6 5 3 3 Ret 12 6 19 8 5 4 5 4 2 1 3 6 194
5 UK FTR 2 25 16 10 5 9 4 5 7 9 21 18 3 5 9 10 1 149
6 FRA Tech 3 Ret 4 Ret 8 18 10 1 Ret 2 26 13 12 6 Ret 16 6 18 99
7 GER Pons Kalex 10 6 6 2 15 23 25 7 14 6 18 20 17 17 14 13 8 81
8 ITA I.C.P. 12 32 14 13 Ret 16 Ret 11 17 16 Ret Ret Ret 12 20 2 17 38
9 ESP BQR 25 10 12 20 Ret 15 12 10 23 15 11 Ret 28 13 19 18 14 32
10 ITA Bimota 17 17 7 29 13 4 Ret 17 21 Ret 12 15 24 16 22 Ret 22 30
11 GER MZ Ret 15 26 27 17 Ret 9 13 18 10 17 21 23 24 21 7 27 26
12 UK Promoharris 18 7 24 26 21 22 7 21 31 19 24 28 22 18 31 Ret 12 22
13 SMR Force GP 27 Ret 17 11 16 20 10 20 11
14 ITA RSV 14 8 10
MON ADV 24 31 22 23 26 30 20 16 32 18 22 27 26 20 28 Ret Ret 0
ESP MIR 16 23 0
ESP AJR 30 16 0
GER Kalex 23 0
JPN RBB 34 0
JPN TSR Ret 0
Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont

125 cm³[szerkesztés]

Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont
1 ESP Derbi 2 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 1 2 405
2 ITA Aprilia 1 2 2 2 3 2 2 2 1 1 2 2 2 3 3 2 1 348
3 JPN Honda 16 12 18 13 17 18 14 14 13 Ret 17 13 14 15 13 Ret 12 27
4 AUT KTM 20 10 6
5 ITA Lambretta Ret 15 22 22 22 21 20 Ret 21 16 23 18 Ret 18 21 Ret Ret 1
JPN Yamaha 21 0
Poz. Gyártó QAT
QAT
ESP
ESP
FRA
FRA
ITA
ITA
GBR
UK
NED
NED
CAT
CAT
GER
GER
CZE
CZE
IND
USA
RSM
San Marino
ARA
Aragónia
JPN
JPN
MAL
MAL
AUS
AUS
POR
POR
VAL
Valencia
Pont

Résztvevők[szerkesztés]

MotoGP[szerkesztés]

A 17 fős nevezési lista 2010. január 27-én vált teljessé.[69]

Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző(k) Versenyek
Repsol Honda Team Honda Honda RC212V 4 ITA Andrea Dovizioso[70] Mind
26 ESP Dani Pedrosa[70] 1-14, 16-18
Monster Yamaha Tech 3 Team Yamaha Yamaha YZR-M1 5 USA Colin Edwards[71] Mind
11 USA Ben Spies[72] Mind
Interwetten Honda MotoGP Team[73] Honda Honda RC212V 7 JPN Aojama Hirosi[73] 1-5, 11-18
64 JPN Akijosi Koszuke[74] 6-7
15 SMR Alex de Angelis[75] 8-10
LCR Honda MotoGP Honda Honda RC212V 14 FRA Randy de Puniet[76] 1-8, 10-18
95 USA Roger Lee Hayden[77] 9
Rizla Suzuki MotoGP Suzuki Suzuki GSV-R 19 ESP Álvaro Bautista[78] Mind
65 ITA Loris Capirossi[79] 1-12, 14-18
Ducati Marlboro Team Ducati Ducati Desmosedici GP10 27 AUS Casey Stoner[80] Mind
69 USA Nicky Hayden[81] Mind
San Carlo Honda Gresini Team Honda Honda RC212V 33 ITA Marco Melandri[82] Mind
58 ITA Marco Simoncelli[83] Mind
Pramac Racing Team Ducati Ducati Desmosedici GP10 36 FIN Mika Kallio[84] 1-16
71 ESP Carlos Checa[85] 17-18
41 ESP Aleix Espargaró[86] Mind
Páginas Amarillas Aspar Racing Team[87] Ducati Ducati Desmosedici GP10 40 ESP Héctor Barberá[88] Mind
Fiat Yamaha Team Yamaha Yamaha YZR-M1 46 ITA Valentino Rossi[89] 1-3, 8-18
99 ESP Jorge Lorenzo[90] Mind
8 JPN Josikava Vataru[91] 7
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző

Moto2[szerkesztés]

Csapat Konstruktőr Motor # Pilóta Versenyek
Fimmco Speed Up[92] Speed Up[93] FTR Moto M210 2 HUN Talmácsi Gábor[94] 1-8, 10-18
29 ITA Andrea Iannone[94] 1-8, 10-18
JiR Moto2[95] MotoBi[93] TSR TSR6 3 ITA Simone Corsi[96] 1-8, 10-18
75 ITA Mattia Pasini[97] 1-6
11 JPN Tesima Juszuke[98] 7-8, 10-11
15 SMR Alex de Angelis[99] 12–18
Kiefer Racing[95] Suter[100] Suter MMX 21 RUS Vlagyimir Leonov[101] 1–8
81 CZE Patrik Vostárek[102] 10
56 AUT Michael Randeser[103] 11-12, 14-18
75 ITA Mattia Pasini[104] 13
65 GER Stefan Bradl[101] 1–6, 8, 10-18
4 ESP Ricky Cardús[105] 7
Jack&Jones by Antonio Banderas[106] FTR[107] FTR Moto M210 5 ESP Joan Olivé[108] 12
Promoharris[92] Harris Moto2 1–8, 10–11, 13-18
9 USA Kenny Noyes[108] 1–8, 10–18
MZ Racing Team[109] MZ[109] MZ Moto2 8 AUS Anthony West[109] 1-8, 10-18
Aeroport de Castello Ajo Motorsport[93] FTR[110] FTR Moto M210 6 ESP Alex Debón[110] 1-8, 10-11, 13-18
G22 Holidaygym[106] Moriwaki[100] Moriwaki MD600 10 ESP Fonsi Nieto[106] 1-8, 10-11, 13-18
88 ESP Yannick Guerra[92] 1-4, 8, 10-18
19 BEL Xavier Simeon[111] 5-7, 12, 17
Interwetten Moriwaki Racing[92] Moriwaki[112] Moriwaki MD600 12 SUI Thomas Lüthi[73] 1-8, 10-18
SAG Team[113] Bimota[113] Bimota HB4 14 THA Ratthapark Wilairot[114] 1-8, 10-18
76 ESP Bernat Martínez[115] 1-7
4 ESP Ricky Cardús[116] 8, 10-14, 17-18
46 ESP Javier Fores[117] 15–16
RSM Team Scot[95] Force GP[93] Force GP210 15 SMR Alex de Angelis[118] 1–7
59 ITA Niccolò Canepa[119] 1–8
Suter[102] Suter MMX 10
Forward Racing[120] Suter[100] Suter MMX 16 FRA Jules Cluzel[120] 1–8, 10–18
71 ITA Claudio Corti[106] 1–8, 10–18
70 ITA Ferruccio Lamborghini[99] 12
Cardion AB Motoracing[95] RSV[92]
FTR[121]
RSV Motor DR600
FTR Moto M210[121]
17 CZE Karel Abrahám[122] 1-8, 10-18
Gresini Racing Moto2[123] Moriwaki[100] Moriwaki MD600 24 ESP Toni Elías[123] 1–8, 10–18
61 UKR Volodimir Ivanov[123] 1–8, 10–11, 14-18
99 JPN Jamagucsi Tecuja[99] 12
51 ITA Michele Pirro[104] 13
Caretta Technology Race Dept.[106] ICP[106] I.C.P. Textra 25 ITA Alex Baldolini[92] 1-8, 10-18
Marc VDS Racing Team[124] Suter[125] Suter MMX 45 GBR Scott Redding[125] 1-8, 10-18
55 ESP Héctor Faubel[126] 1-8, 10-18
Tech 3 Racing[95] Tech 3[127] Tech 3 Mistral 610 35 ITA Raffaele de Rosa[128] 1-8, 10-18
72 JPN Takahasi Júki[128] 1-8, 10-18
Italtrans S.T.R.[92] Suter[100] Suter MMX 39 VEN Robertino Pietri[129] 1–8, 10–18
44 ITA Roberto Rolfo[129] 1–8, 10–18
75 ITA Mattia Pasini[99] 12
Tenerife 40 Pons[93] Pons Kalex[130] Kalex Moto2 40 ESP Sergio Gadea[131] 1–7, 10-18
80 ESP Axel Pons[131] 1–6, 10-18
31 ESP Carmelo Morales[132] 7
50 AUS Damian Cudlin[116] 8
Racing Team Germany[95] Suter[100] Suter MMX 41 GER Arne Tode[133] 1–8, 10–11
28 JPN Vatanabe Kadzuki[104] 13-16
31 ESP Carmelo Morales[134] 17–18
Technomag-CIP[135] Suter[135] Suter MMX 48 JPNTomizava Sója[135] 1-8, 10-12
54 TUR Kenan Sofuoğlu[134] 17–18
77 SUI Dominique Aegerter[135] 1-8, 10-18
Matteoni C.P. Racing[95] Moriwaki[136] Moriwaki MD600 52 CZE Lukáš Pešek[136] 1–8, 10–12
64 COL Santiago Hernández[104] 13
70 ITA Ferruccio Lamborghini[137] 14-15, 17-18
47 AUS Wayne Maxwell[138] 16
WTR San Marino Team[95] ADV[139] ADV AT02 53 FRA Valentin Debise[120] 1-8, 10-18
Mapfre Aspar Racing Team[95] RSV[140] RSV Motor DR600
Suter MMX[141]
60 ESP Julián Simón[142] 1-8, 10-18
63 FRA Mike di Meglio[142] 1-8, 10-18
Blusens-STX[143] BQR-Moto2[106] BQR-Moto2 68 COL Yonny Hernández[143] 1-8, 10-18
95 QAT Mashel Al Naimi[143] 1-3, 6-8, 10-18
96 FRA Anthony Delhalle[144] 4-5
M Racing[99] Bimota[99] Bimota HB4 59 ITA Niccolò Canepa[99] 12–13
66 JPN Kunikava Hiromicsi[137] 14-18
FCC TSR[137] TSR[137] TSR TSR6 11 JPN Tesima Juszuke[137] 14
Qatar Endurance Racing Team[93]
Qatar Moto2 Team[138]
BQR[93] BQR-Moto2 96 FRA Anthony Delhalle[93] 1
49 AUS Alex Cudlin[138] 16
Andalucia Cajasol[145] Moriwaki[145] Moriwaki MD600 91 ESP Ivan Moreno[145] 2
Llados Racing Team[145] AJR[145] AJR Moto2 92 ESP Amadeo Llados[145] 2
Holiday Gym Franchises[146] Moriwaki[146] Moriwaki MD600 19 BEL Xavier Simeon[146] 3–4
Holiday Gym Racing[116] 8, 10, 18
Monlau Joey Darcey[147] FTR[147] FTR Moto M210 54 GBR Kevin Coghlan[147] 5, 13
MR Griful[98] Promoharris[98] Harris Moto2 7 ESP Dani Rivas[98] 7
18 ESP Jordi Torres[98] 7
MGM Racing Performance MC[116] Kalex[116] Kalex Moto2 32 GER Sascha Hommel[116] 8
American Honda[148] Moriwaki[148] Moriwaki MD600 34 USA Roger Lee Hayden[148] 11
GP-Tech[149] FTR[149] FTR Moto M210 42 USA Jason DiSalvo[149] 11
MIR Racing[104] MIR[104] MIR Moto2 43 ESP Román Ramos[104] 13, 18
Moriwaki Racing[137] Moriwaki[137] Moriwaki MD600 83 JPN Moriwaki Sógo[137] 14
Burning Blood Racing Team[137] RBB[137] RBB Moto2 93 JPN Takahasi Koki[137] 14
Petronas SIC TWMR Malaysia[117] Moriwaki[117] Moriwaki MD600 87 MYS Mohamad Zamri Baba[117] 15
Twelve Motorsport/Motorrad[150] AJR[150] AJR Moto2 46 ESP Javier Fores[150] 18
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző

† Szezon közben elhunyt

Megjegyzés – A már elfogadott jelentkezések mellett van egy tartalék jelentkezési lista 10 motorral. Ezek az MZ (2 motor), Promoracing (2 motor), valamint néhány már nevezett csapat egy plusz motort kapott. Ezek az Ajo Motorsport, a Cip Moto – GP250, a Kino Racing, a Matteoni Racing, a Racing Team Germany és a Viessmann Kiefer Racing.[152]

125 cm³[szerkesztés]

A FIM 2010. január 27-én hozta nyilvánosságra a 27 főből álló nevezési listát.[153]

Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző Versenyek
Ongetta Team[154]
AirAsia Sepang Int. Circuit
Aprilia[153] Aprilia RSW 125 5 FRA Alexis Masbou[155] 1–8, 10–12
16 ESP Pedro Rodriguez[156] 13
96 ITA Tommaso Gabrielli[157] 14-18
50 NOR Sturla Fagerhaug[158] 1–8, 10, 12–18
63 MYS Zulfahmi Khairuddin[159] 1–8, 10–18
87 ITA Luca Marconi[160] 1–2, 4–8, 10–12, 14-17
37 FRA Robin Barbosa[156] 13
56 HUN Sebestyén Péter[161] 18
Aprilia RSA 125 94 GER Jonas Folger[162] 1–8, 10–18
Derbi Tuenti Racing[154] Derbi[153] Derbi RS 125 R 7 ESP Efrén Vázquez[163] 1-8, 10-18
44 ESP Pol Espargaró[163] 1-8, 10-18
Ajo Motorsport[164] Derbi[153] Derbi RSA 125 11 GER Sandro Cortese[163] 1–8, 10–18
Aprilia[153] Aprilia RSA 125 26 ESP Adrián Martín[165] 1–8, 10–18
Derbi[153] Derbi RSA 125 93 ESP Marc Márquez[163] 1–8, 10–18
Blusens-STX[143] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 12 ESP Esteve Rabat[155] 1-8, 10-18
WTR San Marino Team[95] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 14 FRA Johann Zarco[166] 1-8, 10-18
Andalucía Cajasol[164] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 23 ESP Alberto Moncayo[167] 1-8, 10-18
99 GBR Danny Webb[168] 1-8, 10-18
Matteoni C.P. Racing[164] Aprilia[153] Aprilia RSW 125 32 ITA Lorenzo Savadori[155] 1–8, 10–12, 14-18
27 ITA Alejandro Pardo[156] 13
Stipa-Molenaar Racing GP[154] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 35 SUI Randy Krummenacher[169] 1-8, 10-18
80 FRA Quentin Jacquet[164] 1-2
39 ESP Luis Salom[170] 3-8, 10-18
Bancaja Aspar Racing Team[95] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 38 GBR Bradley Smith[142] 1-8, 10-18
40 ESP Nicolás Terol[142] 1-7, 10-18
Lambretta Reparto Corse[171] Lambretta[171] Lambretta 125 39 ESP Luis Salom[164] 1-2
60 NED Michael van der Mark[170] 3-8
55 ESP Isaac Viñales[172] 10-11, 13
36 ESP Joan Perello[173] 12
52 GBR Danny Kent[157] 14–18
72 ITA Marco Ravaioli[164] 1-8, 10-14
CBC Corse[95] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 53 NED Jasper Iwema[174] 1-8, 10-17
55 ESP Isaac Viñales[161] 18
69 FRA Louis Rossi[164] 1-8, 10-18
Racing Team Germany[95] Honda[175] Honda RS125R[175] 71 JPN Kojama Tomojosi[164] 1-8, 10-18
84 CZE Jakub Kornfeil[158] 1-8, 10-18
Interwetten Racing[164] Honda[153] Honda RS125R 78 GER Marcel Schrötter[176] 1-8, 10-18
Fontana Racing[95] Aprilia[153] Aprilia RSA 125 51 ITA Riccardo Moretti[177] 2–3
15 ITA Simone Grotzkyj[178] 4-8, 10-18
Catalunya Racing Team[179] Aprilia[179] Aprilia RSW 125 17 ESP Eduard Lopez[180] 7
55 ESP Isaac Viñales[179] 7
57 2
SAG Castrol[179] Honda[179] Honda RS125R 58 ESP Joan Perello[179] 2, 7, 13
59 ESP Johnny Rosell[179] 2, 7
Team Sachsenring[179] Aprilia[179] Aprilia RSW 125 60 NED Michael van der Mark[179] 2
85 GER Eric Hubsch[181] 8
Equipe de France Vitesse Espoir[170] Honda[170] Honda RS125R 81 FRA Gregory Di Carlo[170] 3
82 FRA Kevin Szalai[170] 3
Xtreme Racing Team[170] Honda[170] Honda RS125R 83 FRA Morgan Berchet[170] 3
Junior GP Racing Team FMI[182] Aprilia[182] Aprilia RSW 125 51 ITA Riccardo Moretti[182] 4
79 ITA Giovanni Bonati[173] 12
92 ITA Luigi Morciano[182] 4, 10
95 ITA Alessandro Tonucci[182] 4, 10, 12
97 ITA Armando Pontone[182] 4, 12
Faenza Racing[182] Aprilia[182] Aprilia RSW 125 98 ITA Mattia Tarozzi[182] 4
Aztec Grand Prix[183] Honda[183] Honda RS125R 52 GBR Danny Kent[183] 5
77 IRL Andrew Reid[183] 5
KRP[183]
KRP Bradley Smith Racing[161]
KRP MMCG[161]
Honda[183] Honda RS125R 70 GBR John McPhee[161] 18
73 GBR Taylor Mackenzie[183] 5, 18
RS Earnshaws Motorcycles[183] Honda[183] Honda RS125R 74 GBR James Lodge[183] 5
Colin Appleyard/Macadam Racing[183] Honda[183] Honda RS125R 75 GBR Deane Brown[183] 5
RV Racing[184] Honda[184] Honda RS125R 64 NED Ernst Dubbink[184] 6
Team Holland Mototechnic[184] Aprilia[184] Aprilia RSW 125 65 NED Roy Pouw[184] 6
RacingTeam Bijsterbosch[184] Honda[184] Honda RS125R 66 NED Pepijn Bijsterbosch[184] 6
Jerrys Racing[184] Honda[184] Honda RS125R 67 NED Jerry van de Bunt[184] 6
Freudenberg Racing Team[184] KTM[184] KTM FRR 125 61 GER Daniel Kartheininger[181] 8
68 GER Toni Finsterbusch[184] 6, 8
Right Guard Racing[180] Aprilia[180] Aprilia RSW 125 56 HUN Sebestyén Péter[180] 7, 13
Thomas Sabo Team Hanusch[181] Honda[181] Honda RS125R 86 GER Kevin Hanus[181] 8, 13
LHF Project Racing[181] Honda[181] Honda RS125R 62 GER Marvin Fritz[181] 8
Moto FGR[172] Honda[172] Honda RS125R 48 CZE Ladislav Chmelik[172] 10
Moto 82[172] Honda[172] Honda RS125R 49 CZE Andrea Touskova[172] 10
Veloce Racing[185] Aprilia[185] Aprilia RSW 125 90 USA Kristian Lee Turner[185] 11
Team Semprucci[173] Aprilia[99] Aprilia RSW 125 76 ITA Francesco Mauriello[173] 12
Hune Racing[156] Aprilia[156] Aprilia RSW 125 28 ESP Josep Rodriguez[156] 13
Racing Sayama[157] Honda[157] Honda RS125R 42 JPN Mori Sunja[157] 14
Team Nobby[157] Honda[157] Honda RS125R 43 JPN Jamamoto Takehiro[157] 14
18 Garage Racing Team[157] Honda[157] Honda RS125R 88 JPN Okubo Hikari[157] 14
Endurance[157] Honda[157] Honda RS125R 89 JPN Jahagi Juma[157] 14
Team Tec2[157] Tec2[157] Tec2 TZ125 91 JPN Sinodzaki Saszuke[157] 14
Eurotwins Brisbane[186] Honda[186] Honda RS125R 45 AUS Jordan Zamora[186] 16
HookRacing.com[186] Aprilia[186] Aprilia RSW 125 46 AUS Joshua Hook[186] 16
Racetrix[186] Honda[186] Honda RS125R 47 AUS Levi Day[186] 16
Aprilia RSW Racing[186] Aprilia[186] Aprilia RSW 125 54 AUS Nicky Diles[186] 16
BRP Racing[186] Aprilia[186] Aprilia RSW 125 57 AUS Joel Taylor[186] 16
Monlau Competicion[161] Derbi[161] Derbi RSA 125 31 FIN Niklas Ajo[161] 18
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző
  • Minden csapat Dunlop gumit fog használni.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Moto2: 250cc replacement class regulations announced”, motogp.com, Dorna Sports, 2008. december 11.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008. december 11.) 
  2. a b 2010 Moto2 class to be powered by Honda”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. május 2.. [2010. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. május 2.) 
  3. Strang, Simon. „Honda to supply Moto2 engines”, autosport.com, Haymarket Publications, 2009. május 2. (Hozzáférés ideje: 2009. május 2.) 
  4. Dunlop gets Moto2 tyre deal”, autosport.com, Haymarket Group, 2009. június 26. (Hozzáférés ideje: 2009. június 26.) 
  5. Provisional 2010 calendar announced by FIM”, motogp.com, 2009. július 28.. [2011. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. július 28.) 
  6. Elizalde, Pablo. „Aragon replaces Hungary on calendar”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. március 18. (Hozzáférés ideje: 2010. március 18.) 
  7. Motorland Aragon replaces Hungary on MotoGP calendar”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. március 18.. [2012. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 18.) 
  8. [https://web.archive.org/web/20100322193119/http://www.fim-live.com/en/media/news/news-detail/article/1268927240-2010-fim-road-racing-world-championship-grand-prix-replacement-of-the-hungarian-grand 2010 FIM Road Racing World Championship Grand Prix: Replacement of the Hungarian Grand Prix]”, fim-live.com, Fédération Internationale de Motocyclisme, 2010. március 18.. [2010. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 18.) 
  9. Update to 2010 provisional MotoGP calendar”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 16.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 18.) 
  10. Márquez megúszta törés nélkül. motogphirek.hu, 2010. május 3. [2010. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 15.)
  11. Jerez: Elías megnyerte hazai versenyét, 2010. május 2. (Hozzáférés: 2010. július 15.)[halott link]
  12. a b Lorenzo élete versenyét produkálta Jerezben. motogphirek.hu, 2010. május 2. (Hozzáférés: 2010. július 15.)[halott link]
  13. Bautista legjobb újoncként top 10-ben a spanyol nagydíjon. motogphirek.hu, 2010. május 2. (Hozzáférés: 2010. július 15.)[halott link]
  14. Operation for Rossi after Mugello crash (angol nyelven). motogp.com, 2010. június 5. [2010. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 19.)
  15. Valentino Rossi injured in Mugello crash (angol nyelven). crash.net, 2010. június 5. [2010. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 19.)
  16. Moody, Toby. „Rossi sidelined with shin bone fracture”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. június 5. (Hozzáférés ideje: 2010. június 7.) 
  17. Silverstone to host MotoGP in UK from 2010 (angol nyelven). motogp.com, 2009. január 12. [2014. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 21.)
  18. Az unalmasan induló és rettentő izgalmakkal végződő versenyt Márquez nyerte. motogphirek.hu, 2010. június 20. (Hozzáférés: 2010. július 21.)[halott link]
  19. Corti claims first pole position (angol nyelven). classicbikesales.net, 2010. június 19. (Hozzáférés: 2010. július 21.)[halott link]
  20. Silverstone: Futam: Cluzel nyerte az őrült brit versenyt (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. június 20. (Hozzáférés: 2010. július 21.)[halott link]
  21. Lorenzo 10. MotoGP-s pole-ját szerezte (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. június 19. (Hozzáférés: 2010. július 21.)[halott link]
  22. Spies megszerezte élete első dobogós helyezését a MotoGP-ben. motogphirek.hu, 2010. június 20. (Hozzáférés: 2010. július 21.)[halott link]
  23. Archivált másolat. [2010. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  24. Archivált másolat. [2010. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  25. Archivált másolat. [2010. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  26. http://www.motogphirek.hu/index.php?news=3979[halott link]
  27. http://www.motogphirek.hu/index.php?news=3980[halott link]
  28. Archivált másolat. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 3.)
  29. Archivált másolat. [2010. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 3.)
  30. a b Sachsenring: Futam: Márquez zsinórban ötödik futamát nyeri, Koyama óriásit ment (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 18. [2010. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  31. a b Márquez continues winning run at Sachsenring. MotoGP, 2010. július 18. [2014. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  32. Talmácsi a MOL nélkül folytatja (magyar nyelven). [2010. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 19.)
  33. Third victory of 2010 for Elías in Germany (angol nyelven). MotoGP, 2010. július 18. [2012. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  34. Sachsenring: Talma egyre közelebb a dobogóhoz (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 18. [2010. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  35. Rossi still in pain in comeback test (angol nyelven). autosport.com, 2010. július 7. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  36. Lorenzo a pole-ban, Rossi ötödik (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 17. (Hozzáférés: 2010. július 18.)[halott link]
  37. a b Faultless ride delivers Pedrosa German victory (angol nyelven). MotoGP, 2010. július 18. [2012. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  38. de Puniet lába két helyen is eltört (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 18. (Hozzáférés: 2010. július 18.)[halott link]
  39. Lorenzo ismét a dobogón, Rossi nagyszerű negyedik helye (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 18. [2010. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 18.)
  40. Simoncelli élete versenyét vívta, Melandri alig bírta a fájdalmat (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. július 18. (Hozzáférés: 2010. július 18.)[halott link]
  41. a b Lorenzo győzött, de Rossi is hős (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2010. július 26. (Hozzáférés: 2010. július 31.)
  42. Lorenzo nyert Amerikában, Rossi dobogóra állt (magyar nyelven). motorsportal.hu, 2010. július 25. [2010. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 31.)
  43. Rekordot döntött az Aprilia (magyar nyelven). Motorsportal, 2010. augusztus 19. [2010. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 19.)
  44. Talmácsi Gábor új főtámogatója a Hungrana Kft (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2010. augusztus 11. (Hozzáférés: 2010. augusztus 15.)
  45. Lorenzo eddigi mérleges tízből hét győzelem (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. augusztus 15. [2010. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 15.)
  46. Rossi: A munkám itt a Yamahánál véget ért (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2010. augusztus 15. (Hozzáférés: 2010. augusztus 15.)
  47. Terol nyerte a legkisebbek versenyét (magyar nyelven). motorsportal.hu, 2010. augusztus 29. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 30.)
  48. Elias ismét diadalmaskodott, Talma nyolcadik lett (magyar nyelven). motorsportal.hu, 2010. augusztus 29. [2010. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 30.)
  49. Pedrosa sikerével zárult az indianapolisi nagydíj (magyar nyelven). motorsportal.hu, 2010. augusztus 29. [2010. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 30.)
  50. Misano: Futam: Marquez zavartalanul győz (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 5. [2010. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 31.)
  51. a b c Autó Motor: 19 -2010.09.15
  52. San Marinó-i nagydíj - meghalt Tomizava Soja (magyar nyelven). nepszava.hu, 2010. szeptember 5. [2018. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 31.)
  53. Misano: Futam: Élias nyerte a tragédiába fulladó futamot (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 5. [2010. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 31.)
  54. Misano: Futam: Pedrosa rajt-cél győzelmet aratott (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 5. (Hozzáférés: 2010. október 31.)[halott link]
  55. Aragón futam: Espargaró felmondta a leckét (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 15. (Hozzáférés: 2010. november 1.)[halott link]
  56. Aragon: Verseny- Iannone nyert, Talma harmadik az első aragóniai nagydíjon (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 15. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 1.)
  57. a b c Autó Motor 20- 2010.09.29.
  58. Aragon: Stoner lett az első aragoni MotoGP- győztes (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. szeptember 15. (Hozzáférés: 2010. november 1.)[halott link]
  59. Motegi - Futam: Marc Marquez futamgyőzelmet aratott a Twin Ringen (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2010. november 2.)[halott link]
  60. Motegi – Futam: Elias tulajdonképpen magabiztosan győz, Abraham mindenkit meglep (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 3. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 2.)
  61. a b Autó Motor 21- 2010.10.13.
  62. Motegi – Futam: Stoner győzelméhez kétség sem fér (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2010. november 2.)[halott link]
  63. Autó Motor 22- 2010.10.27.
  64. Sepang - futam: Márquez hibátlan teljesítménnyel győzött (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 10. (Hozzáférés: 2010. november 3.)[halott link]
  65. Sepang – futam: Rolfo győz, Elias egy negyedik hellyel világbajnok, Talma kiesik (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 10. (Hozzáférés: 2010. november 4.)[halott link]
  66. a b Autó Motor 22- 2010. 10. 27
  67. Sepang – futam: Rossi átgázol a fél mezőnyön, Lorenzo egy harmadik hellyel világbajnok (magyar nyelven). motogphirek.hu, 2010. október 10. (Hozzáférés: 2010. november 4.)[halott link]
  68. Marc Marquez nyerte meg a 125kcm ausztrál nagydíjat Phillip Isanden. (magyar nyelven). motorsokk.hu.hu, 2010. október 17. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  69. Beer, Matt. „FIM releases 17-bike MotoGP entry list”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. január 27. (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  70. a b Honda retains Pedrosa and Dovizioso”, gpupdate.net, GPUpdate, 2009. augusztus 14.. [2009. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 14.) 
  71. Birt, Matthew. „Colin Edwards deserved 2010 deal, says Yamaha boss”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2009. szeptember 22. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 24.) 
  72. Toseland loses MotoGP ride to Spies”, carolenash.com, Carole Nash, 2009. október 1.. [2009. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. október 1.) 
  73. a b c Interwetten confirm 2010 MotoGP plans”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 10.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  74. Honda test rider Akiyoshi to replace injured Aoyama”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. június 22.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. június 22.) „In the meantime, the team has acquired Akiyoshi to ride the satellite RC212V at the TIM TT Assen, which takes place from June 24th-26th, and the Gran Premi Aperol de Catalunya from July 2nd-4th. The Japanese rider will wear the number 64.” 
  75. De Angelis to substitute for Aoyama”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. július 4.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. július 15.) 
  76. De Puniet to continue with LCR in 2010”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. szeptember 22.. [2009. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 22.) 
  77. Roger Hayden replaces injured de Puniet”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. július 19. (Hozzáférés ideje: 2010. július 19.) 
  78. Emmett, David. „Alvaro Bautista Confirms Two Year Suzuki Deal”, motomatters.com, MotoMatters, 2009. augusztus 16. (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 16.) 
  79. Birt, Matthew. „Loris Capirossi to sign new Suzuki deal in Indianapolis”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2009. augusztus 19. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 24.) 
  80. Who's Going Where In MotoGP In 2009?”, motomatters.com, MotoMatters, 2008. augusztus 26. (Hozzáférés ideje: 2008. szeptember 9.) 
  81. Ducati confirm Hayden for factory team again in 2010”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. szeptember 3.. [2009. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 3.) 
  82. Melandri rejoins Gresini for 2010”, gpupdate.net, GPUpdate, 2009. augusztus 15.. [2009. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 15.) 
  83. Simoncelli’s MotoGP entry for 2010 confirmed”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. június 24.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. június 25.) 
  84. Kallio signs for 2010”, crash.net, Crash Media Group, 2009. szeptember 21.. [2009. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 24.) 
  85. Checa confirmed for last two rounds with Pramac”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. október 25.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 25.) 
  86. Espargaro signs with Pramac”, carolenash.com, Carole Nash, 2009. október 6.. [2011. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. október 6.) 
  87. Páginas Amarillas patrocinador principal del Aspar Team”, dailymotos.com, Grupo Editorial DailyPress S.L, 2010. március 9.. [2010. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 19.) (spanyol nyelvű) 
  88. Barberá to ride Aspar Ducati in Motogp”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. augusztus 19.. [2009. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.) 
  89. Rossi re-signs with Yamaha until 2010”, crash.net, Crash Media Group, 2008. július 19. (Hozzáférés ideje: 2008. július 19.) 
  90. Lorenzo to remain with Fiat Yamaha in 2010”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. augusztus 25.. [2009. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 24.) 
  91. Yamaha announce Yoshikawa as replacement for injured Rossi”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. június 23.. [2013. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. június 23.) 
  92. a b c d e f g Beer, Matt. „Moto2 attracts big entry for debut”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. január 27. (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  93. a b c d e f g h Grand Prix of Qatar: Moto2 Entry List (angol nyelven) (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 9.)
  94. a b Talmacsi e Iannone con il Team Speedup”, MotoGrandPrix.it, Motomondiale, 2009. november 7.. [2009. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 11.) (olasz nyelvű) 
  95. a b c d e f g h i j k l m n FIM Road Racing World Championship Grand Prix: Provisional Team Entry list 2010 Moto2 & 125cc”, fim-live.com, Fédération Internationale de Motocyclisme, 2009. november 8.. [2012. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  96. Corsi completes the JiR Moto2 line-up”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. február 26.. [2011. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. február 27.) 
  97. Miller, David. „Pasini confirms Moto2 ride with JiR”, bikesportnews.com, Bikesportnews, 2009. november 2.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 4.) 
  98. a b c d e Gran Premi Aperol de Catalunya: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 1.)
  99. a b c d e f g h GP Aperol di San Marino e Riviera di Rimini: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  100. a b c d e f Aspar Martinez to Meet with Aprilia”, twowheelsblog.com, Blogo, 2009. november 26.. [2009. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 29.) 
  101. a b Viessmann Kiefer Racing: Rollout auf der Moto2”, kiefer-racing.com, Viessmann Kiefer Racing, 2009. december 16. (Hozzáférés ideje: 2009. december 16.) (német nyelvű) [halott link]
  102. a b Cardion AB Grand Prix Ceské Republiky: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)
  103. Ranseder újra a MotoGP-ben. motogphirek.hu. motorsportal.hu. [2010. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 24.)
  104. a b c d e f g Gran Premio A-Style de Aragon: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 17.)
  105. Injured Bradl to be substituted by Cardús”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. július 1.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. július 1.) 
  106. a b c d e f g Moto2 entry list for 2010”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 27.. [2012. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  107. De Angelis impresses on return”, Eurosport, TF1 Group, 2010. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 5.) 
  108. a b Noyes signs for Moto2”, cyclenews.com, Cycle News, 2009. november 9.. [2009. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  109. a b c MZ to compete in Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. március 16.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 17.) 
  110. a b Debón to make Moto2 challenge on FTR bike”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 14.. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 14.) 
  111. AirAsia British Grand Prix: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 17.)
  112. Quattro team hanno scelto i telai Moriwaki”, bikeracing.it, BikeRacing, 2009. december 1.. [2011. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 20.) (olasz nyelvű) 
  113. a b Thai Honda PTT SAG to use Bimota”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. március 15. (Hozzáférés ideje: 2010. március 16.) [halott link]
  114. Hector Faubel debuts the Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 15.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.) 
  115. Bernat Martínez confirmed as second Honda SAG rider”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. március 18.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 20.) 
  116. a b c d e f Eni Motorrad Grand Prix Deutschland: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 15.)
  117. a b c d Shell Advance Malaysian Motorcycle Grand Prix: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 7.)
  118. De Angelis and Team Scot together in Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. december 14.. [2012. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 14.) 
  119. Canepa teams up with Scot Racing for Moto2 project”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 19.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 19.) 
  120. a b c Moto2 grid continues to take shape”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. december 18.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 18.) 
  121. a b Karel Abraham to make FTR switch”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. május 19.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. május 20.) 
  122. Abaja was the winner of the first day of testing in Almeria”, Karel Abraham, Petr Hloušek, 2009. december 14.. [2011. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 19.) 
  123. a b c Gresini announces Moto2 rider line-up”, crash.net, Crash Media Group, 2010. január 18. (Hozzáférés ideje: 2010. január 18.) 
  124. Birt, Matthew. „Ex-Kawasaki MotoGP boss unveils Moto2 plan”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2009. december 10. (Hozzáférés ideje: 2010. január 5.) 
  125. a b Birt, Matthew. „Scott Redding ‘over the moon’ at Moto2 deal”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2010. január 11. (Hozzáférés ideje: 2010. január 11.) 
  126. Faubel to replace Lonbois at Marc VDS Racing Team”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. április 5.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. április 6.) 
  127. Tech 3 Moto2 debut on Tuesday”, crash.net, Crash Media Group, 2009. november 30.. [2010. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 8.) 
  128. a b Tech 3 names Moto2 riders, Romagnoli joins”, crash.net, Crash Media Group, 2009. november 10.. [2009. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  129. a b Italtrans STR on track in Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 30.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 30.) 
  130. Moto2 progress made at sunny Valencia”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. december 9.. [2010. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) 
  131. a b Sergio Gadea to ride with Pons Racing in Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 15.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.) 
  132. Morales to replace injured Pons at Montmeló”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. június 30.. [2013. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. július 1.) 
  133. Neeves, Michael. „Gino Rea tests Moto2 machine”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2009. november 20. (Hozzáférés ideje: 2009. november 29.) 
  134. a b Bwin Grande Premio de Portugal: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 29.)
  135. a b c d GP moto: Championnat du Monde "Moto 2"”, technomag.ch, Métraux Services, 2009. december 1.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) (francia nyelvű) 
  136. a b Pesek signs with Matteoni for Moto2”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 20.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 21.) 
  137. a b c d e f g h i j k Grand Prix of Japan: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 30.)
  138. a b c Iveco Australian Grand Prix: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 14.)
  139. WTR names chassis supplier”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. december 4.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 6.) 
  140. Mapfre Aspar Team opt for RSV Moto2 chassis”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 19.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 20.) 
  141. Aspar Team to use Suter chassis from Le Mans onwards”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. május 12.. [2013. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. május 13.) 
  142. a b c d Smith confirmed to remain with Bancaja Aspar”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 10.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  143. a b c d Blusens-STX confirms its 2010 project”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. február 5.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. február 6.) 
  144. Gran Premio d'Italia TIM: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 3.)
  145. a b c d e f Grand Prix of Spain: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 29.)
  146. a b c Monster Energy Grand Prix de France: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 21.)
  147. a b c High hopes for Silverstone and beyond for Kev Coghlan”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. június 15.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. június 16.) 
  148. a b c Toby Moody. „Roger Hayden replaces injured de Puniet”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. július 19.. [2010. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. július 19.) 
  149. a b c Red Bull Indianapolis Grand Prix: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 27.)
  150. a b c GP Generali de la Comunitat Valenciana: Moto2 Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 5.)
  151. Moto2”, motogp.com, Dorna Sports. [2013. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 10.) 
  152. Archivált másolat. [2009. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 24.)
  153. a b c d e f g h i j k l m n o Entry list for 2010 125cc World Championship”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 27.. [2012. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  154. a b c Grand Prix of Qatar: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 9.)
  155. a b c Piana, Alessio. „Gli ultimi movimenti del mercato piloti 2010”, bikeracing.it, BikeRacing, 2010. január 7.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 8.) (olasz nyelvű) 
  156. a b c d e f Gran Premio A-Style de Aragon: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 17.)
  157. a b c d e f g h i j k l m n o p q Grand Prix of Japan: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 30.)
  158. a b Birt, Matthew. „Red Bull Rookies top two clinch 125GP switch”, Motorcycle News, Bauer Media Group, 2009. december 23. (Hozzáférés ideje: 2010. január 2.) 
  159. Zulfahmi makes the big jump”, New Straits Times, New Straits Times Press, 2010. január 14. (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.) [halott link]
  160. Il malese Muhammad Zulfahmi arriva nel mondiale”, bikeracing.it, BikeRacing, 2010. január 14.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.) (olasz nyelvű) 
  161. a b c d e f g h GP Generali de la Comunitat Valenciana: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 5.)
  162. Folger aiming for top five after RSA debut”, motogp.com, Dorna Sports, 2009. november 27.. [2010. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. november 28.) 
  163. a b c d Derbi conferma per il 2010 Espargaro e Vazquez”, bainet.es, Bainet Media, 2009. november 6.. [2009. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) (spanish nyelvű) 
  164. a b c d e f g h i Beer, Matt. „Smith leads 2010 125cc field”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. január 27.. [2010. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  165. Adrián Martín to partner Danny Webb for Team WRB”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. január 13.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 14.) 
  166. [https://web.archive.org/web/20091213042631/http://www.sanmarinortv.sm/sport/default.asp?id=34 Il team WTR schiererà anche nel 2010 due moto con i colori di San Marino]”, sanmarinortv.sm, San Marino RTV, 2009. december 3.. [2009. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) (olasz nyelvű) 
  167. [https://web.archive.org/web/20120320150802/http://www.bikeracing.it/mgp/19901_125cc-moncayo-e-andalucia-aprilia-pronti-al-debutto/ Moncayo e Andalucia Aprilia pronti al debutto]”, bikeracing.it, BikeRacing, 2009. november 27.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 20.) (olasz nyelvű) 
  168. Webb’s Andalucia deal confirmed”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. február 24.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. február 27.) 
  169. Randy#35 – Season 2010” (PDF), molenaar-racing.com, Degraaf Grand Prix, 2009. november 7. (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) [halott link]
  170. a b c d e f g h i Monster Energy Grand Prix de France: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2016. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 21.)
  171. a b Beer, Matt. „Lambretta name returns to racing”, autosport.com, Haymarket Publications, 2010. január 27. (Hozzáférés ideje: 2010. január 27.) 
  172. a b c d e f g Cardion AB Grand Prix Ceské Republiky: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)
  173. a b c d GP Aperol di San Marino e Riviera di Rimini: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 2.)
  174. Jasper Iwema firma con il team CBC Corse”, BikeRacing.it, BikeRacing, 2010. február 8.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. február 27.) (olasz nyelvű) 
  175. a b [http://www.bikeracing.it/mgp/20389_125cc-racing-team-germany-presente-con-due-piloti/ Racing Team Germany presente con due piloti]”, bikeracing.it, BikeRacing, 2009. december 10. (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) (olasz nyelvű) 
  176. [https://web.archive.org/web/20120320150855/http://www.bikeracing.it/mgp/20343_125cc-marcel-schrotter-trova-un-posto-nel-mondiale/ Marcel Schrötter trova un posto nel mondiale]”, bikeracing.it, BikeRacing, 2009. december 9.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 20.) (olasz nyelvű) 
  177. Moretti and Fontana reinforce Italian presence in 125cc”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. március 19.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. március 20.) 
  178. Team Fontana replace Moretti with Grotzkyj”, motogp.com, Dorna Sports, 2010. június 2.. [2012. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. június 2.) 
  179. a b c d e f g h i j Grand Prix of Spain: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 29.)
  180. a b c d Gran Premi Aperol de Catalunya: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 1.)
  181. a b c d e f g h Eni Motorrad Grand Prix Deutschland: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 15.)
  182. a b c d e f g h i Gran Premio d'Italia TIM: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 3.)
  183. a b c d e f g h i j k l m AirAsia British Grand Prix: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 17.)
  184. a b c d e f g h i j k l m n o TIM TT Assen: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 23.)
  185. a b c Red Bull Indianapolis Grand Prix: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 27.)
  186. a b c d e f g h i j k l m n o Iveco Australian Grand Prix: 125cc Entry List (PDF). motogp.com. Dorna Sports. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 14.)

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:2010 in Grand Prix motorcycle racing
A Wikimédia Commons tartalmaz 2010-es MotoGP-világbajnokság témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap