Mohák

A mohák az egész Földön elterjedt növények. A nem szövetes, embriós növények tartoznak hozzájuk. Mintegy 26 000 fajuk ismert. Kis termetű, levélkére és száracskára tagolódó vagy telepes, zöld színű spórás növények, gyökerek és szállítószövetek nélkül. A mohák szárazságtűrő növények. Kanadai tudósok megállapításai szerint a mohák a gleccsertakarók alatt átvészelt 400 év elteltével is képesek újra életre kelni, amint napfény éri őket. Ezt a képességet annak is köszönhetik, hogy az emberi őssejtekhez hasonló sejtjeik vannak.

Osztályozás

Hagyományosan törzsi szinten (Bryophyta néven) tárgyalták őket, a legtöbb új vizsgálat szerint azonban a mohák nem alkotnak monofiletikus csoportot (nincs kizárólagos közös ősük, ezért parafiletikusak). A filogenetikus értékelések szerint három „moha-vonalra” szokás osztani őket, amiket törzsi szinten szerepeltetnek:

• Becősmohák (Anthocerophyta)
• Májmohák (Hepatophyta vagy Marchantiophyta)
• Lombosmohák (Bryophyta)

Mindhárom törzsnek vannak bizonyos közös jellemzői, amik alapján mégsem indokolatlan közösen tárgyalni őket.

Régebbi osztályozásuk:

• Mohák (Bryophyta)
  • Májmohák (Herpaticae) osztálya
  • Lombosmohák (Musci) osztálya

Közös jellemzőik

1. Mint minden embriós növényre (Embryophyta), rájuk is jellemző az embrió jelenléte: a zigóta osztódása után a fiatal diploid sporofiton a gametofiton szervezetében marad egy ideig.
2. A többi embriós növénytől megkülönbözteti őket a szállítószövet hiánya. Bár szállításra alkalmas sejtek, sejtcsoportok a moháknál is előfordulnak (a lombosmoháknál a sporofitonban és a gametofitonban is, néha igen fejlett formában, a májmoháknál csak a gametofitonban, a becősmoháknál egyáltalán nem), ezek nem homológok az edényes növények (Tracheophyta) edényeivel, valódi rostasejtek és lignin semmiképpen sincsen bennük.
3. Életfázisaik váltakozása során a gametofiton szakasz dominál a sporofitonnal szemben.
4. Sporofitonjuk nem ágazik el, és azon csak egyetlen sporangium fejlődik ki, a többi embriós növénnyel szemben.
5. Nincs önálló vízháztartásuk (poikilohidrikusak). Víztartalmuk környezetfüggő, a vizet teljes testfelületükön veszik fel. A szárazságtűrő mohák egyes fajai kiszáradt állapotban is több évig életképesek maradnak, életfolyamataik víz jelenlétében teljesen helyreállnak (akár múzeumi példányoké is).

Evolúciójuk

A mohák törzsfejlődése, evolúciós kapcsolatrendszere, a többi embriós növényhez való viszonyuk még nincsen teljesen feltárva. Az alábbi kladogramokon két hipotézis látható ezzel kapcsolatban:

Májmohák alapi helyzetben	Becősmohák alapi helyzetben

Törzseik és ismertebb nemeik

Becősmohák

Májmohák – telepes és leveles formák is tartoznak közéjük.

• Csillagos májmoha (Marchantia)
• Anthoceros
• Vízicsipke (Riccia)
  1-6 cm-es teleptestű májmoha. Lápos vizekben az egész Földön gyakori,de tarthatjuk akváriumban is.
• Békalencsemoha (Ricciocarpus)
  Szív alakú, sárgászöld májmoha, középen árkolt karéllyal. Semleges vagy savanyú lápos vizekben lebeg, leapadás után szalag alakú pikkelyeivel a talajhoz tapad.
• Illatos májmoha (Mannia)
  A teleptest 1-2 cm nagyságú. Felül sötétzöld, alul vörösbarna, a telepvégeken fehér pikkelyes rojtokkal. Jellemző „ceruzaszaga”, a virginiai boróka aromás illatára emlékeztet.

Lombosmohák – a leveles szár jellemzi őket. A levélkék szórtan ülnek a száracskán. Egyes fajtáknál a spóratok a felálló száracska csúcsán fejlődik, másoknál az oldalágakon fejlődnek ki.

• Tőzegmoha (Sphagnum)
• Ezüstmoha (Bryum)
• Fácskamoha (Climacium)
• Világítómoha (Schistostega)
• Szőrmoha (Polytrichum)

Etimológia

Több forrás szerint is a moha növények régies megnevezése: halápok, mohok illetve a latin muscus.

A moha szó valószínűleg a déli szláv nyelvekből került át a magyar szóhasználatba. Már a 15. században leírták a moh (Földön folyó moh) formát, ’apró, zöld levelű és szárú, spórákkal szaporodó virágtalan növény’ értelemben.

Források

• Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003) 

További információk

• Moha.lap.hu - linkgyűjtemény