Borsod Bobcats

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Miskolc Steelers szócikkből átirányítva)
Miskolc Steelers
Csapatadatok
Teljes csapatnévMiskolci Amerikai Futball és Szabadidő Sport Egyesület
SzékhelyMiskolc, Magyarország
Alapítva2005
Csapatszínekpiros, fekete, szürke, kék

VezetőedzőDemetrius Eaton

StadionokFelsőzsolca ill. MVSC-stadion
Szereplés
HFL (2015–)HFL
Bajnoki címek
HFL1 (2016)
Pannon Bowl1 (2010)
A(z) Miskolc Steelers honlapja

A Miskolc Steelers egyszeres magyar bajnok miskolci első osztályú amerikaifutball-csapat, az első vidéki HFL-győztes csapat.

Története[szerkesztés]

A kezdetektől a szétválásig[szerkesztés]

A csapatot 2005-ben alapították, első edzőmérkőzéseit 2006-ban játszották, és 2007-ben vett részt először bajnokságban. Az alapszakaszt 0–2-vel zárták, a Divízió II 7–9. helyért zajló párbajban a csapat első győzelmét a Pécs Gringos ellen szerezte, de így is az utolsó helyen végzett. 2008-ban már bejutottak a Divízió II rájátszásába, ahol az elődöntőben búcsúztak. A következő évben újra az alapszakasz utolsó helyén végeztek a Divízió II Kelet 2 csoportjában, de mivel 2010-ben nem rendeztek Divízió III-as bajnokságot, nem estek ki. Ezután veretlenül megnyerték a 2010-es Divízió II alapszakaszát, és mivel nem rendeztek rájátszást, a Pannon Bowl trófeát is elhódították.[1] Ebben az évben nyáron tragikus módon elhunyt a csapat fiatal védőjátékosa, Tompa Rajmund.[2]

2011-ben a Divízió I-ben indultak, amely az eredeti szándék szerint másodosztály lett volna, ismét a Pannon Bowl kupáért. Az erős, korábbi Divízió I-es mezőnyben a középmezőnyben zártak három győzelemmel és három vereséggel.

2012-ben a csapat nem indult a bajnokságban, miután a csapat nagy része a Nyíregyháza Tigers II. csapatához igazolt, mely Miskolc Renegades néven önállósult a későbbiekben.[3][4]

Steelers 2013–2022[szerkesztés]

Az újjáalakulás után 2013-ban újra a Divízió I-ben játszottak, és a 7. helyezéssel éppen lemaradtak a wild card körről. 2014-ben a csapat az alapszakasz 2. helyén zárt, az elődöntőben megverte a Budapest Titans csapatát, a döntőben azonban az alapszakasz 3. Újpest Bulldogs ellen 43–36 arányú vereséget szenvedett,[5] végül azonban mindkét csapat feljutott a HFL bajnokságba. 2015-ben a csapat az Újpest elleni egyetlen győzelemmel 6. helyen zárta az alapszakaszt.

2016-ban a Steelers négy győzelemmel és egy vereséggel a HFL alapszakasz második helyén zárt. Az elődöntőben fordulatos mérkőzésen az Eger Heroes ellen nyertek, így első vidéki csapatként bejutottak a HFL-döntőbe, amit a Budapest Cowbells ellen egy emlékezetes végjátékban szerzett 19–16-os győzelemmel meg is nyertek. Így ugyan a Hungarian Bowl-t a Győr Sharks kétszer megnyerte, de első vidéki HFL-bajnok a Miskolc Steelers lett.[6] A csapat tagjai közül többen tagjai lettek a formálódó magyar felnőtt és U19-es válogatott csapatnak is.[7]

A következő két szezon során a Steelers egyaránt bejutott a Hungarian Bowl-ba, ám ott mindkétszer vereséget szenvedett. 2019-ben a HFL utolsó helyén végeztek. Az év során elhunyt a csapat alelnöke, Nádi Gyula, akiről halála után a csapat díjat nevezett el.[8] 2019-ben a csapat elnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima Primissima díj közönségdíját.[9]

Renegades, 2012–2022[szerkesztés]

Átmeneti, majd végleges újraegyesülés[szerkesztés]

A 2021-es évben a két csapat Miskolc Amaerican Football Team fantázianéven egyesült, és a Divízió I-es bajnokságban indult, melyet nagy fölénnyel veretlenül meg is nyert. A két csapat a 2022-es szezonban újra külön indult, a Steelers a HFL 4. helyén végzett, míg a Renegades a Divízió II-ben 8. helyezett lett.

A Steelers és a Renegades csapatok 2023 elején egyesültek, Borsod Bobcats néven, mely a HFL-ben indult.[10] A 2024-es szezonban a csapat nem nevezett a felnőtt bajnokságra.[11]

Eredmények[szerkesztés]

Szezon Osztály Csoport Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2007[12] Divízió II 9. hely 1 3
2008[13] Divízió II A csoport 2. 3 2 Vereség Elődöntő (Zala Predators) 0–37
2009[14] Divízió II Kelet 2 3. 1 3
2010[15] Divízió II 1. 6 0 Nem rendeztek rájátszást 1. hely
2011[16] Divízió I 6 3 3
2012 Nem indult
2013[17] Divízió I 7. 1 5
2014[18] Divízió I 2. 3 1 Győzelem Elődöntő (Budapest Titans) 41–0
Vereség VIII. Pannon Bowl (Újpest Bulldogs) 36–43 2. hely
2015[19] HFL 6. 1 5
2016[20] HFL 2. 4 1 Győzelem Elődöntő (Eger Heroes) 39–32
Győzelem XI. Hungarian Bowl (1) (Budapest Cowbells) 19–16 1. hely
2017[21] HFL 1. 5 0 Győzelem Elődöntő (Budapest Wolves) 27–25
Vereség XII. Hungarian Bowl (Budapest Cowbells) 10–14 2. hely
2018[22] HFL 2. 6 1 Győzelem Elődöntő (Budapest Cowbells) 33–14
Vereség XIII. Hungarian Bowl (Budapest Wolves) 30–34 2. hely
Divízió II 9. 0 6
2019 HFL 6. 0 5 Vereség Wild card (Fehérvár Enthroners) 28–33
2020[23] Divízió I Kelet 2. 1 2 Vereség Elődöntő (Szombathely Crushers) 30–34
2021 Divízió I Kelet 1. 5 0 Győzelem Elődöntő (Budapest Titans) 42–2
Győzelem XV. Pannon Bowl (Budapest Cowbells 2) 43–22 1. hely
2022 HFL 4. 1 3 Vereség Elődöntő (Fehérvár Enthroners) 13–26

Csapatszínek[szerkesztés]

A Miskolc Steelers a 2000-es években acélszürke sisakban és mezben (piros számmal) és piros nadrágban játszott. A fogaskerekes logót 2008-ban cserélte le, majd 2010-ben váltott piros mezre és fekete nadrágra. 2013-tól a kassai Cassovia Steelers partnercsapata, az együttműködés kezdetétől a Miskolc Steelers is kék sisakot hordott.

A Miskolc Renegades fekete sisakban, arany mezben (fekete számmal), fekete nadrágban szerepelt.

A Borsod Bobcats szerelése bordó sisak, bordó mez (sárga számmal), sárga nadrág.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Miskolc Steelers - Budapest Wolves 2 52-0
  2. Az Acélcsapat tagjai mezben-sisakban álltak sorfalat Tompa Rajmund temetésén. [2016. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 9.)
  3. Új amerikaifoci-csapata lesz Miskolcnak. [2013. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 16.)
  4. "A nagy Steelers-mese nem ért véget"
  5. Elek-parádéval a Kutyáké az arany
  6. Elképesztő hajrá után bajnok a Miskolc Steelers. [2016. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 23.)
  7. Miskolci Kalendárium 2017 – Az Acélcsapaté a legértékesebb arany (meg a többi). Miskolc: MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. 2016. 200. o.  
  8. Díjat neveztek el az alapítóról a Miskolc Steelersnél, 2020. február 19.
  9. Ők 2019 legjobbjai Borsodban – Prima díj 2019
  10. Újabb fúzió után, Borsod Bobcats néven indulnak a HFL-ben a miskolci amerikaifutball-csapatok, 2023. január 19.
  11. Az újjáépülés fázisában a hiúzok, akik egyik MAFSZ-bajnokságban sem indulnak, 2024. január 24.
  12. 2007 Divízió II.
  13. 2008 Divízió II.
  14. 2009 Divízió II.
  15. 2010 Divízió II.. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 26.)
  16. 2011 Divízió I.
  17. 2013 Divízió I.
  18. 2014 Divízió I.
  19. Cellect HFL 2015
  20. Cellect HFL 2016. [2016. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 26.)
  21. Ratio Media HFL 2017. [2017. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 8.)
  22. Fezen HFL 2018 eredmények
  23. Absolute Live Divízió I. 2020 eredmények

További információk[szerkesztés]