Millner Tivadar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Millner Tivadar
Millner Tivadar.jpg
Millner Tivadar
Született 1899. március 7.
Pécs
Elhunyt 1988. október 28. (89 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar magyar
Foglalkozása vegyészmérnök
Fontosabb munkái alaktartó volfrámszál kifejlesztése
Díjak lásd elismerései
Kitüntetései Kossuth-díj (1954)
Állami Díj (1970)

Millner Tivadar (Pécs, 1899. március 7.Budapest, 1988. október 28.) magyar vegyészmérnök, az MTA tagja. Nevéhez fűződik az alaktartó volfrámszál kifejlesztése.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pécsi Cisztercita Gimnáziumban 1917-ben letett jeles érettségi után Budapesten a Királyi József Műegyetemen folytatta tanulmányait, és 1923-ban kitűnő minősítésű vegyészmérnök oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt már az egyetem Szerves Kémia Tanszékén 1920-ban gyakornok. 1922-1923 éveiben a Pázmány Péter Tudományegyetem Rádium Intézetében tanársegéd. A diploma megszerzése után az Egyesült Izzó Pfeifer Ignác vezette laboratóriumában helyezkedett el, mint laboratóriumi mérnök. Rövid időre visszament a Műegyetemre, ahol 1925-1927 között tanársegéd a Szarvassy Imre professzor vezette Elektrokémiai Tanszéken.

Az Egyesült Izzóban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1927-ben visszatért az Izzó Kutatójába. Az ott folyó tudományos munka jelentős részben az izzólámpa tökéletesítésére irányult. A feladat: legolcsóbban a lehető legtöbb fényhez jutni. Az optimális izzó a legkisebb energiafogyasztás mellett a legtöbb fényt adja, a leghosszabb élettartam alatt. Mivel az Egyesült Izzó kartellben működött, a szerződés szerint az izzók élettartamát 850-1150 órában állapították meg. Az élettartam tehát nem volt számottevően növelhető. Így a fejlesztés adott élettartam és fogyasztás mellett minél több fényt adó lámpa előállítására irányulhatott. Ezt egyrészt az izzószál tökéletesítésével, másrészt a töltőgáz minőségének javításával lehetett csak elérni. 1929-ben Bródy Imrével közösen kaptak szabadalmat volfrámszálas, kriptontöltésű izzólámpára. A kriptontöltés lehetővé tette az izzószál hőmérsékletének emelését, a hőveszteség csökkentésére célszerűnek látszott a volfrámszálat kis térfogatban helyezni el, de ugyanezt kívánta a drága kriptongázzal való takarékoskodás szempontja is. Ekkor már argontöltésű, húzott volfrámszálas lámpákat gyártottak. A General Electricnél működő Pácz Aladár kísérletei nyomán készítették 1917-1918-ban a magas hőmérsékleten spiralizált volfrámszálat. Az Egyesült Izzóban is ezen az úton folytak a kutatások. A rideg volfrámból nehéz volt szálat készíteni, továbbá a szál nem volt kellően formatartó: melegen megnyúlt. Tury Pál és Tarján Szabolcs már 1924-ben szabadalmat dolgoztak ki a volfrámanyag javítására. A kísérleteikbe bekapcsolódott Millner Tivadar is. Tury Pállal közösen 1931-ben fogalmazta meg a GK (Grosskristal) volfrámszálra vonatkozó szabadalmát. A változtatás lényege, hogy a kis mennyiségben már korábban a volfrámhoz adagolt ezreléknyi kálium, nátrium és szilicium mellett alumíniumot is adagoltak adalékanyagként. Az adalékanyagokat oxid formájában adták a volfrámporhoz, ez a porkohászati eljárás során elpárolgott ugyan, de 0,01%-ban visszamaradt, és ez elég volt ahhoz, hogy a szál kiváló tulajdonságokkal rendelkezzen. A találmányra azonnal felfigyeltek a világ izzólámpa gyárai, és a nemzetközi izzólámpakartell tagjai azonnal megvásárolták a találmányt. Mind a mai napig, kisebb-nagyobb eltéréssel ennek alapján gyártják az egész világon a volfrám izzólámpákat. Ez a szál nem törékeny, és 1000 órán át is megtartja alakját, nem nyúlik meg. Millner a volfrámszál tökéletesítése mellett részt vett Bródy kísérleti programjában is.

A második világháború kezdetén az Izzót hadiüzemmé nyilvánították és az izzólámpa kutatások háttérbe szorultak. Millner továbbra is vezető beosztásban maradt. 1945-ben az Izzóban működő igazoló bizottság vezetésre alkalmatlannak ítélte.

Elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1942. A Deutsche Bunsen Gesellschaft tagjává választják
  • 1948. Műszaki doktori cím
  • 1954. Kossuth-díj
  • 1955. MTA levelező tagja
  • 1956. Munka Érdemrend
  • 1958. MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese
  • 1961. MTA rendes tagja
  • 1963. Miskolci Nehézipari Egyetem címzetes egyetemi tanár
  • 1969. A Munka érdemrend arany fokozatával tüntetik ki.
  • 70. születésnapjára megjelenik válogatott műveinek kiadása
  • 1970. Állami Díj I. fokozat – A wolframfém-izzószál fontos alapkutatási problémáinak megoldásáért és az eredmények gyakorlatba való átültetése terén végzett életművéért.
  • 1970. Nemzetközi Porkohászati Unió Plansee Plakettje
  • 1975. Arany oklevél (BME)
  • 1979. Munka Érdemrend (arany fokozat)
  • 1981. Nemzetközi Porkohászati Plansee Plakett
  • 1983. Gyémánt oklevél (BME)
  • 1984. Szocialista Magyarországért Érdemrend

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. (Energetikai Kiadó kht. 2005)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]