Mikus Gyula
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
Mikus Gyula (Celldömölk, 1905. október 16. – Keszthely, 1996. december 6.) magyar festőművész
[szerkesztés] Élete
Kisgyermekkorát születési helyén töltötte 1910-ig, székely származású édesanyjával és borbélyként működő édesapjával. Tapolcán járt elemi, majd polgári iskolába, ahol Frimmel Gyula rajztanár fedezte fel tehetségét. Kiskorától sokat rajzolt, festegetett, de családja szűkös anyagi lehetőségei miatt a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola helyett be kellett érnie a biztosabb kenyérkeresetet nyújtó tanítói hivatással. Támogatók segítségével végezhette el a szegedi Püspöki Tanítóképző Intézetet, ahol a festői mesterség elsajátításában Bocskai István és Dinnyés Ferenc volt a mestere. A tanítóképzőben szabadidejében nemcsak festett és rajzolt, hanem figurális alkotásokat is készített, sokat mintázott és faragott.
1927-ben került vissza a Balaton mellékére, Zalaszántón kapott tanítói állást. A zalai táj szépsége, a falusi környezet, a falu életének szegényes mindennapjai ihlették első alkotásait. A mindennapi tanítói munka mellett kísérletezgette ki saját stílusát, kereste egyéni művészi hangját. Első nagyobb sikerét Halottasmenet című művével érte el, amellyel Halmos Izor Életkép-díjat nyert a Műcsarnok 1939-es téli tárlatán.
1941-től az 1948-as államosításig a keszthelyi polgári fiú- és leányiskolában tanított, az addiginál lényegesen kedvezőbb anyagi és szellemi körülmények között. 1943-ban született franciás könnyedségű impresszionista látásmódot tükröző vászna, a Nyár. Figyelme egyre inkább a Balatonra, a Szigligeti-öböl páratlan panorámájának megragadásra irányult. Az 1940-es évek végétől alkotásai még határozottabban a természeti látványok megörökítésére koncentrálódtak, mivel nem volt hajlandó a „korszellem” elvárásainak megfelelő szocialista realista művészet követelményeinek behódolni. A Fényes Adolf-teremben volt első egyéni kiállítása 1951-ben, majd számtalan hazai és külföldi tárlaton szerepelt. A balatongyöröki Bece-hegyről feltáruló kép újabb és újabb megfogalmazása szinte életfeladatává nőtt, ő maga így szólt erről évtizedek múltán: „A Balatont festettem télen, nyáron, kora tavasszal, késő ősszel. Amikor úgy tűnik, mindent tudok róla, naponta újabb arcát fordítja felém. Kapcsolatom a tóval és környékével megbonthatatlan, már csak magammal elmúló…”
Tagja volt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványnak és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Teste a keszthelyi Szent Miklós temetőben nyugszik.
Emlékére Keszthely városa és a művész családja emlékkiállítást hozott létre 1998-ban abban a házban, amelyben Keszthelyen élt és alkotott több mint 50 évig. Melynek működését a város nehéz anyagi helyzetére való hivatkozással a 10 éves fennállás megünneplése helyett ideiglenesen felfüggesztette, majd 2010 novemberében más célra hasznosította.
Keszthely díszpolgára, születése 100. évfordulójára emléktáblát avattak (készítette: Lénárd Gábor) a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színház Pantheonjában.
[szerkesztés] Művei
- Halottasmenet 1939
- Mosónők 1948
- Mályvás csendélet 1956
- Vadvirágok 1967
- Halásztragédia 1978
[szerkesztés] Díjai, kitüntetései
- Halmos Izor életkép-díj (1939)
- Festészeti Nívódíj (1953, 1969)
- Egry József Képzőművészeti Díj (1973)
- Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata (1975)
- Szocialista Kultúráért (1975, 1980, 1985)
- Keszthely Városért kitüntetés (1980)
- Alkotói Díj (1991)
- Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1995)
