Mihály András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Mihály András (eredeti neve Mauthner András) (Budapest, 1917. november 6.– Budapest, 1993. szeptember 19.) Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, gordonkaművész, főiskolai és egyetemi tanár, tanszakvezető; kórusvezető, az Operaház főtitkára, majd igazgatója, a Budapesti Kamaraegyüttes megalapítója és vezetője.

Tartalomjegyzék

Pályája [szerkesztés]

Tanulmányait 1934-től 1938-ig a Zeneakadémián Schiffer Adolf (gordonka), valamint Waldbauer Imre és Weiner Leó (kamarazene) tanítványaként végezte. Magánúton Kadosa Pálnál és Strasser Istvánnál tanult zeneszerzést. 1941-től 1946-ig munkáskórusok vezetésével foglalkozott, mialatt saját vonósnégyesével Berg, Schönberg, Hindemith és Bartók műveinek szerzett elismertséget. 1944-ben letartóztatták, egy évig a buchenwaldi koncentrációs táborban raboskodott, majd a Magyar Állami Operaház szólógordonkása, egy éven át főtitkára volt. 1949-től a Zeneakadémia kamarazene tanára, később (1950–1992) tanszékvezetője volt. Tanítványai közé tartoztak a Bartók Vonósnégyes, az Éder- és a Takács-Nagy Kvartett tagjai is. 1968-ban megalakította a Budapest Kamaraegyüttest, amelynek célja a kortárs zene népszerűsítése volt. 1962-től 1978-ig a Magyar Rádió zenei lektora, 1978–1987 között az Operaház igazgatója volt. Karmesterként szinte a teljes operairodalmat végigdirigálta.

Testvére Mauthner Anna brácsaművész, fiai Mihály Tamás, az Omega együttes tagja, és Mihály György, filmforgalmazó, filmproducer, az InterCom egyik alapítója, kommunikációs szakember.

Díjai [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

További információk [szerkesztés]