Miguel de Unamuno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Miguel de Unamuno (Bilbao , 1864. szeptember 29. – Salamanca, 1936. december 31.), spanyol (baszk) író, költő, filozófus, a Salamancai Egyetem egykori rektora.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Filozófiai művei
3 Regényei
4 Költészete
5 Színdarabjai
6 Magyarul megjelent
7 Források

[szerkesztés] Élete

Egy ember, aki végigharcolta az életét. Madridban filozófiát hallgatott. Salamancában élt, ahol az egyetem rektori posztját töltötte be, s a görög tanszéket is ő vezette. Örökös ellentmondásokkal küzdött, folyamatosan kereste az élet és a keresztény hit értelmét, és spanyol politikai kérdések is foglalkoztatták. Monarchia-ellenes nézetei miatt egy időre megfosztották funkciójától. Ellenezte a Primo de Rivera – diktatúrát is, hirdette, hogy az erőszak messze áll az értelemtől, műveltségtől és férfiasságtól, ezután a Kanári-szigetekre száműzték. Innen kisvártatva visszatérhetett volna, de ő a diktatúra elleni tüntetésből inkább hat évig még Franciaországban élt. Élete utolsó évét házi őrizetben töltötte, mert merész beszédet intézett a polgárháború alatt Astray tábornok ellen, aki az értelmiségieket, baszkokat és a katalánokat szidta a Salamancai Egyetemen tartott szónoklatában. Azt viszont még megérte, hogy az egyetemen róla nevezzenek el egy tanszéket.

Egyaránt foglalkozott költészettel, regényírással és színművek alkotásával, s esszéket is írt. Visszajáró témái saját aggodalmai és küzdelmei, az emberi bűn, a halhatatlanság, és főként az értelem és az érzelem harca.

[szerkesztés] Filozófiai művei

Munkásságának nagy részét esszék alkotják, ami kedvelt műfaja volt. Egzisztenciális témákról, kultúráról, történelemről és filozófiáról elmélkedett.

En torno al casticismo (1895) – politikai hangvételű

La vida de Don Quijote y Sancho (1905) – Miguel de Cervantes Saavedra regényének újraértelmezése, melyben kifejezte, hogy számára a két főszereplő a spanyol lélek megszemélyesítője.

Del sentimiento trágico de la vida en los hombres y en los pueblos (1913) – hogyan hangolható össze az ész és a hit, rátapint a halhatatlanság és az örökkévalóság vágyára.

[szerkesztés] Regényei

Paz en la guerra (1895) – a szerző szerint: történelmi regény és regényesített történelem. A karlista háborúról írt, saját szemszögéből. Ezzel teremtette meg saját irodalmi stílusát, a nivolát.

Amor y pedagogía (1902) – regény és esszé egyszerre. Szatirikus írás, amely támadja a tudományos pedagógiát és az élet racionalizálását. Főhőse, Don Avito Carvajal, aki a tudomány vívmányainak felhasználásával egy géniuszt akar alkotni. Ehhez keresi a megfelelő lányt, viszont amit szerelmet vall neki (amit egyébként nem is érez), a lány hatása alá kerül, feleségül veszi és lemond a tervéről. Ezen előzmények gyümölcseként megszületik fiuk, Apolodoro, a leendő zseni. Ám az elméletileg tökéletes nevelés mégis csúfos bukást eredményez: a legény szerelmes lesz és miután kikosarazzák, megöli magát.

El espejo de la muerte (1913) – novellagyűjtemény

Niebla (1914) – az élet egy végtelen köd (niebla = köd), egy abszurd létezés, ahol az ember a élet útvesztőjében bolyong. A köd jelképezi a szereplők bizonytalanságát az életük, hitük és jövőjük iránt, és magát a regényt is jellemzi, amely szintén homályos és sötét. Unamuno könyvének történet nélküli főszereplője Augusto Perez.

La tía Tula (1921) – Két nővér él együtt: Gertrudis (Tula) és Rosa. Rosa, vonzóbb lévén, szépségével megbabonázza Ramiro-t, aki viszont, amikor megismeri Tulát, elbizonytalanodik, hogy melyiket is vegye feleségül. Vacilálásának Tula vet véget, amikor döntés elé állítja: vagy Rosát veszi el, vagy kívül tágasabb. Miután egybekelnek, Tula, noha már nem lakik velük, sok időt tölt a gyerekeikkel és nevelésük kulcsfigurájává válik. Amikor Rosa meghal, Tula újra a házba költözik, hogy gondoskodjon a családról. Ramiro megkéri a kezét, de Tula nemet mond, mert nem akarja az esetleges leendő gyermekeit előnyben részesíteni Rosa gyermekeivel szemben. Egy év haladékot kér Ramiro-tól, de ez alatt rajtakapja Ramiro-t és Manuelát, a cselédet, aki terhes marad. Házasságba kényszeríti őket, de meghalnak. Így teljesen Tulára maradnak a gyerekek, s ő mindent megtesz, hogy elérje: ha egy napon megházasodnak, egy Tulát vegyenek el, ne egy Rosát. A nagyobbiknak maga talál menyasszonyt, és segít a gyermekük születésénél is. Amikor meghal, örökre a házban hagyja a békés együttélés és a gyengéd gondoskodás szellemét.

San Manuel Bueno, Mártir (1930) – egy papról, aki hitének megrendültségén őrlődik, amit a gyülekezete előtt titkol, hogy ne sodorja őket is bizonytalanságba és nyugtalanságba.

[szerkesztés] Költészete

Versei konkrétak, világosak és egyenesek. Kitűnik gondolatainak mélysége, nyugtalansága, aggályai, az egyént elnyelő szenvedély, a lelki harc. Mottója: gondold az érzést, érezd a gondolatot.

Poesías (1907), Rosario de sonetos líricos (1911), Rimas de dentro (1923), De Fuenteventura a París (1925), Romancero del destierro (1928)

[szerkesztés] Színdarabjai

La esfinge (1898), La verdad (1899), Fedra y Raquel Encadenada (1918), Soledad, Sombras de sueño, El otro, El hermano Juan o el mundo es teatro