Miguel de Unamuno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Miguel de Unamuno
Ramon Casas - MNAC- Miguel de Unamuno- 027584-D 006572.jpg
Unamuno
Született 1864. szeptember 29.
Bilbao
Elhunyt 1936. december 31. (72 évesen)
Salamanca
Nemzetisége baszk
Foglalkozása író

Miguel de Unamuno (Bilbao, 1864. szeptember 29.Salamanca, 1936. december 31.), spanyol (baszk) író, költő, filozófus, a Salamancai Egyetem egykori rektora.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Félix de Unamuno Larraza, anyja Salomé Jugo Unamuno volt. A kis Miguel 6 éves volt, amikor apja meghalt. 1880-tól 1884-ig Madridban filozófiát hallgatott. Doktori értekezése a baszk nép eredetéről és őstörténetéről íródott.

1884 és 1891 között Bilbaoban élt. 1891-ben a Salamancai Egyetem Görög Nyelvi Tanszékének vezetője lett. Örökös ellentmondásokkal küzdött, folyamatosan kereste az élet és a keresztény hit értelmét, spanyol politikai kérdések is foglalkoztatták. 1914-ben Monarchia-ellenes nézetei miatt egy időre megfosztották funkciójától. A húszas években ellenezte a Primo de Rivera-diktatúrát is, hirdette, hogy az erőszak messze áll az értelemtől, műveltségtől és férfiasságtól, ezután 1924 februárjában Fuerteventura szigetére (Kanári-szigetek) száműzték. Innen kisvártatva visszatérhetett volna, de ő a diktatúra elleni tüntetésből inkább 1930-ig még Franciaországban maradt.

Élete utolsó évét házi őrizetben töltötte, mert merész beszédet intézett a polgárháború alatt Astray tábornok ellen, aki az értelmiségieket, baszkokat és a katalánokat szidta a Salamancai Egyetemen tartott szónoklatában. Azt viszont még megérte, hogy az egyetemen róla nevezzenek el egy tanszéket.

Egyaránt foglalkozott költészettel, regényírással és színművek alkotásával, s esszéket is írt. Visszajáró témái saját aggodalmai és küzdelmei, az emberi bűn, a halhatatlanság, és főként az értelem és az érzelem harca.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filozófiai művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkásságának nagy részét esszék alkotják, ami kedvelt műfaja volt. Egzisztenciális témákról, kultúráról, történelemről és filozófiáról elmélkedett.

  • En torno al casticismo (1895) – politikai hangvételű
  • La vida de Don Quijote y Sancho (1905) – Miguel de Cervantes regényének újraértelmezése, melyben kifejezte, hogy számára a két főszereplő a spanyol lélek megszemélyesítője.
  • Del sentimiento trágico de la vida en los hombres y en los pueblos (1913) – hogyan hangolható össze az ész és a hit, rátapint a halhatatlanság és az örökkévalóság vágyára.

Regényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Paz en la guerra (1895) – a szerző szerint: történelmi regény és regényesített történelem. A karlista háborúról írt, saját szemszögéből. Ezzel teremtette meg saját irodalmi stílusát, a nivolát.
  • Amor y pedagogía (1902) – regény és esszé egyszerre. Szatirikus írás, amely támadja a tudományos pedagógiát és az élet racionalizálását. Főhőse, Don Avito Carvajal, aki a tudomány vívmányainak felhasználásával egy géniuszt akar alkotni. Ehhez keresi a megfelelő lányt, viszont amit szerelmet vall neki (amit egyébként nem is érez), a lány hatása alá kerül, feleségül veszi és lemond a tervéről. Ezen előzmények gyümölcseként megszületik fiuk, Apolodoro, a leendő zseni. Ám az elméletileg tökéletes nevelés mégis csúfos bukást eredményez: a legény szerelmes lesz és miután kikosarazzák, megöli magát.
  • El espejo de la muerte (1913) – novellagyűjtemény
  • Niebla (1914) – az élet egy végtelen köd (niebla = köd), egy abszurd létezés, ahol az ember a élet útvesztőjében bolyong. A köd jelképezi a szereplők bizonytalanságát az életük, hitük és jövőjük iránt, és magát a regényt is jellemzi, amely szintén homályos és sötét. Unamuno könyvének történet nélküli főszereplője Augusto Perez.
  • La tía Tula (1921) – Két nővér él együtt: Gertrudis (Tula) és Rosa. Rosa, vonzóbb lévén, szépségével megbabonázza Ramiro-t, aki viszont, amikor megismeri Tulát, elbizonytalanodik, hogy melyiket is vegye feleségül. Vacilálásának Tula vet véget, amikor döntés elé állítja: vagy Rosát veszi el, vagy kívül tágasabb. Miután egybekelnek, Tula, noha már nem lakik velük, sok időt tölt a gyerekeikkel és nevelésük kulcsfigurájává válik. Amikor Rosa meghal, Tula újra a házba költözik, hogy gondoskodjon a családról. Ramiro megkéri a kezét, de Tula nemet mond, mert nem akarja az esetleges leendő gyermekeit előnyben részesíteni Rosa gyermekeivel szemben. Egy év haladékot kér Ramiro-tól, de ez alatt rajtakapja Ramiro-t és Manuelát, a cselédet, aki terhes marad. Házasságba kényszeríti őket, de meghalnak. Így teljesen Tulára maradnak a gyerekek, s ő mindent megtesz, hogy elérje: ha egy napon megházasodnak, egy Tulát vegyenek el, ne egy Rosát. A nagyobbiknak maga talál menyasszonyt, és segít a gyermekük születésénél is. Amikor meghal, örökre a házban hagyja a békés együttélés és a gyengéd gondoskodás szellemét.
  • San Manuel Bueno, Mártir (1930) – egy papról, aki hitének megrendültségén őrlődik, amit a gyülekezete előtt titkol, hogy ne sodorja őket is bizonytalanságba és nyugtalanságba.

Költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Versei konkrétak, világosak és egyenesek. Kitűnik gondolatainak mélysége, nyugtalansága, aggályai, az egyént elnyelő szenvedély, a lelki harc. Mottója: gondold az érzést, érezd a gondolatot.

Poesías (1907), Rosario de sonetos líricos (1911), Rimas de dentro (1923), De Fuenteventura a París (1925), Romancero del destierro (1928).

Színdarabjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

La esfinge (1898), La verdad (1899), Fedra y Raquel Encadenada (1918), Soledad, Sombras de sueño, El otro, El hermano Juan o el mundo es teatro

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A tragikus életérzés. Fordította Farkas Géza. Budapest: Európa, 1989.
  • Montarco doktor bolondsága. Csejtei Dezső fordításában. Új Írás, 1986/december.
  • A rejtélyes szakadék. Farkas Géza tolmácsolásában. Budapest: Európa, 1989.
  • A kereszténység agóniája. Fordította Scholz László. Budapest: Kossuth, 1997.
  • Don Quijote és Sancho Panza élete. Csejtei Dezső és Juhász Anikó fordításában. Budapest: Európa, 1998.
  • Öt kisregény. Fordította Scholz László. Budapest: Nagyvilág, 1999.
  • Köd. Garády Viktor tolmácsolásában. Franklin Társulat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Miguel de Unamuno témájú médiaállományokat.