Michel Sulaiman
Michel Sulaiman tábornok (1948. január 21., Amchit-Caza – ) a Libanoni Fegyveres Erők 12., jelenlegi parancsnoka. Kinevezését a posztra 1998. december 21-én kapta, mikor elődje, Emile Lahoud Libanon miniszterelnöke lett. Sulaimannak BA diplomája van politikai és vezetési tudományokból.
Michel Sulaiman arabul angolul és franciául beszél. Nős, három gyermeke van.
Katonai karrierje [szerkesztés]
Sulaiman 1967. október 4-én kadétként lépett be a hadseregbe. A kiképzés után Sulaiman több egységet irányított. 1979-ben főtitkárrá nevezték ki. 1991-ben a Libanoni Hegyi Régió katonáinak parancsnokaként ezredesé nevezték ki.
1996-ban tábornokká léptették elő, és a 6. gyalogsági csoport vezetője lett. Majd 1998-ban a Fegyveres Erők Parancsnoka lett. A liibanoni polgárháború ideje alatt a hadseregben szolgált. 1998. december 21-én tábornokká nevezték ki, s így Émile Lahoudot követően ő lett a libanoni hadsereg vezetője. Elődjét ekkor választották meg elnöknek. Michel Sulaiman jó néhány kitüntetést kapott, többek között a szír és ukrán hadseregtől. A 2006-os libanoni háborúban ő volt a bevetett katonák legfőbb parancsnoka, de aktivan nem szólt bele a műveletekbe. Sulaiman 2004. november 16-án, Libanon nemzeto ünnepén egyik beszédében ezt mondta: Izraelnek nem kellene megint beavatkozni Libanon belügyeibe.


