Mező Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mező Ferenc
Született
1885. március 13.
Pölöskefő
Elhunyt
1961. november 21. (76 évesen)
Budapest
Születési neve Grünfeld Ferenc
Nemzetisége magyar
sportvezető-pályafutása
MOB alelnök (1947–)
NOB tag (1948–1961)
Szerzett érmek
 Magyarország színeiben
Művészeti versenyek
Olimpiai játékok
arany
1928, Amszterdam
Irodalom

Dr. Mező Ferenc, született: Grünfeld Ferenc (Pölöskefő, 1885. március 13.Budapest, 1961. november 21.) magyar sporttörténész, tanár, olimpiai bajnok.

Tartalomjegyzék

Életútja [szerkesztés]

Gimnáziumba Nagykanizsán és Zalaegerszegen járt. Érettségi után bölcsészhallgató lett Budapesten. Tanári diplomát latin és görög nyelvből szerzett. Rákospalotán, majd Zalaszentgróton volt tanító. Az első világháborúban közel három évet szolgált a fronton. Ezt követően a budai Mátyás gimnázium tanára lett (1918-1934). Több későbbi magyar olimpiai bajnok volt a tanítványa. 1935-től 1942-ig a Berzsenyi Gimnázium tanára, ezt követően a Kölcsey Gimnázium igazgatója volt. Végül a Közoktatási Minisztérium munkatársa lett.

Gyerekkorától kezdve erősen érdekelődött az atlétika, a tenisz, a birkózás és a sportlövészet, általában véve a sport iránt. Első könyve 1923-ban jelent meg Az ókori olimpia címmel. Az 1928-as amszterdami olimpián szellemi olimpiai bajnokságot nyert Az olimpiai játékok története című munkájával, ami könyv alakban magyarul (1929), majd németül (1930) is megjelent. A díjátadón nem lehetett jelen, mivel nem volt benne a magyar küldöttségben.

1947-ben javasolta az önálló Magyar Olimpiai Bizottság létrehozását, melynek alelnöke lett. Ebben az időszakban a TF-en is oktatott. 1948-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja lett.

Művei [szerkesztés]

  • Tibullus a magyar irodalomban (1908)
  • Az ókori olimpia (1923)
  • Az olympiai játékok története (1929)
  • Magyarok az olimpián (1932)
  • Negyven év a magyar sport múltjából (1935)
  • Egyetemes sporttörténelem (1940)
  • A helsinki olimpia (1952)
  • A stockholmi olimpiai játékok (1955)
  • Az újkori olimpia Athéntől Melbourneig (1956)
  • Az újkori Olimpia Athéntől Rómáig (1959)
  • Magyar sport

Emlékezete [szerkesztés]

  • Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör
  • Mező Ferenc Közalapítvány
  • Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia
  • Több iskola is viseli a nevét
  • Mező Ferenc-emlékérem
  • Mező Ferenc díj
  • Mező Ferenc-emlékgyűrű

Képgaléria [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mező Ferenc témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]