Melisenda jeruzsálemi királynő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Melisenda
Melisende and Fulk of Jerusalem.jpg
Melisenda és Fulko

Jeruzsálem királynője
Uralkodási ideje
1131 – 1153
Koronázása
1131. szeptember 14.; Jeruzsálem
Elődje II. Balduin
Utódja III. Balduin
Életrajzi adatok
Született
1105
Jeruzsálem
Elhunyt
1161. szeptember 11.
Jeruzsálem
Házastársa Fulko jeruzsálemi király
Gyermekei III. Balduin király
Amalrik herceg
Édesapja II. Balduin jeruzsálemi király
Édesanyja Morfia melitenei hercegnő

Melisenda vagy Mélisende, ritkábban Melizenda vagy Meliszenda (Jeruzsálem, 1105Jeruzsálem, 1161. szeptember 11.) Jeruzsálem királynője 1131-től 1153-ig.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Melisenda 1105-ben született II. Balduin jeruzsálemi király és Morfia melitenei hercegnő legidősebb gyermekeként. Nevét apai nagyanyja, Monthélry-i Melisenda után kapta. A királyi családban rajta kívül még három leánygyermek született: Aliz, Hodierna és Ioveta.

II. Balduin király az ország megerősítése érdekében az örökletes monarchiát támogatta, azonban ezt hevesen ellenezte István pátriárka, aki az egyház befolyását akarta növelni. A királynak ráadául nem született fia, pedig a szinte folyamatosan háborúban álló országnak egy erőskezű királyra lett volna szüksége. Ennek ellenére 1129-ben az uralkodó Melisendát nevezte ki örökösének, így a hercegnő megkapta a „filia regis et regni Jerosolimitani haeres” („a király leánya és a Jeruzsálemi Királyság örököse”) címet. István pátriárka halála után Melisenda igénye a trónra megerősödött; a hercegnő élvezte a nemesek és a lovagok támogatását is. Apja fokozatosan vonta bele a királyság politikai életébe, arcképe megjelent a pénzérméken, neve pedig ott szerepelt a hivatalos dokumentumokon a király neve mellett.

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindazonáltal Balduin tisztában volt vele, hogy Melisenda nem tud majd egyedül elbírni a szeldzsuk törökökkel, ezért követséget menesztett Franciaországba, hogy férjet keressen a leányának. A küldöttség tagja volt Hugues de Payens, a Templomos Lovagrend megalapítója. 1128 áprilisában és májusában Hugues de Payens egykori fegyvertársánál, a templomosok pártfogójánál, V. Fulko anjou-i grófnál vendégeskedett; s ez Fulkóra irányította a francia király figyelmét, aki vőként a grófot ajánlotta Balduinnak. A gróf hatalmas vagyonnal rendelkezett, a templomosok pártfogójaként volt ismert, emellett remek rokoni kapcsolatai voltak; és nem utolsó sorban voltak tapasztalatai a Szentföldről és a keresztes lovagok életéről.

A király örömmel fogadta az ajánlatot, amibe Fulko is beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy Balduin halála után nem mint a királynő férje, hanem mint társuralkodó király fog élni Jeruzsálemben. A gróf Jeruzsálembe utazott, majd 1129. június 2-án elvette feleségül Melisendát. A házaspár nagy népszerűségnek örvendett, s eleinte a frigy is ideálisnak látszott, annak ellenére, hogy Fulko „eléggé alacsony termetű, nem különösebben jóképű és vörös hajú[1], míg Melisenda „gyönyörű, fiatal nő[2] volt. 1130-ban megszületett Fulko és Melisenda első gyermeke, a nagyapjáról elnevezett Balduin. A király ezek után eleinte unokáját akarta megtenni örökösének, Melisenda régenskedése mellett, ám 1131-ben, halálos ágyán mégis úgy határozott, hogy utódja Melisenda legyen, Fulkóval mint társuralkodóval az oldalán.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társuralkodása Fulkóval[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1131. augusztus 21-én meghalt II. Balduin király; három héttel később, szeptember 14-én Melisendát és Fulkot együtt koronázták meg. Bár elvileg társuralkodókként léptek trónra, Fulko majdhogynem teljesen kizárta Melisendát az ország ügyeinek intézéséből.

1138-ban Melisenda megalapította a betániai Szent Lázár apácarendet, amit később húga, Ioveta hercegnő vezetett apátnőként. A királynő emelett a templomok és az egyház patrónusaként vált ismertté.

A házaspár viszonya 1134 körül romlott meg, miután Melisenda túl bensőséges kapcsolatba került unokatestvérével, Hugues de Puiset-vel, Jaffa grófjával. Hugues, vagy II. Hugó gyermekként Balduin király udvarában nevelkedett, és körülbelül annyi idős volt, mint Melisenda. Bár Hugó házasember volt – Emelotát, Arnulf pátriárka unokahúgát vette el –, Melisenda és Hugó valószínűleg viszonyt folytattak. Fulko, aki rajongott Melisendáért, féltékeny lett, és el akarta távolítani a grófot.
A királyi udvar két pártra oszlott: voltak, akik Melisendát és Hugót pártolták, mivel szerintük Hugónak joga volt a jeruzsálemi trónra II. Balduin unokaöccseként; míg mások azon a véleményen voltak, hogy Hugó felségárulást követett el.

Hugót végül árulás vádjával – állítólag Fulko életére tört – bíróság elé állították, azonban a gróf nem jelent meg a tárgyaláson. Bűnösnek nyilvánították, ám Melisenda és a pátriárka közbenjárására Fulko, aki igyekezett a felesége kedvében járni, három éves száműzetésre módosította az ítéletet.

A zsoltároskönyv egyik képe

Ám közvetlenül Hugó indulása előtt a grófot megkéselték. A merénylet hátterében sokan Fulkot sejtették, ám a támadó, akit végtagjainak levágásával büntettek, tisztázta a királyt. Hugó gróf pedig belehalt a sebesülésébe.

Fulko, hogy kiengesztelje a feleségét, megrendelést adott a Melisenda zsoltároskönyv elkészítésére. A zsoltároskönyv rendkívül aprólékos munkéval készült el; a bizánci stílusjegyek éppúgy fellelhetőek benne, mint az itáliai vonások, ám a mű mégis jellegzetes jeruzsálemi hatást kelt.

A merénylet hatására a Melisendát támogató nemesek és lovagok felszólaltak a király ellen, aki egyre nagyobb hatalmat biztosított feleségének, mígnem végül csaknem a királynő kezében volt az ország teljes irányítása. Ő adott nemesi kiváltságokat és ő vezette a királyi udvart.
A házaspár viszonya ekkoriban meglehetősen feszütl volt, és csak második fiuk, Amalrik születése tudta őket kibékíteni. Amikor Fulko 1143. november 13-án elhunyt elgy vadászbaleset következtében, Melisenda őszintén meggyászolta a férjét.

Társuralkodása III. Balduinnal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Fulko meghalt, a királyság trónjára a pár elsőszülött fia, III. Balduin került. Melisenda továbbra is királyként uralta az országot, tehát férje halálával nem vesztette el uralkoldói pozícióját, és nem lett régens. A királynő és a fia 1143. december 25-én lettek megkoronázva, társuralkodókként.

1144-ben a muszlimok megtámadták Edesszát. Antochia ekkor éppen Bizánccal állt háborús helyzetben, így nem tudott a város segítségére sietni. Melisenda hiába küldött felmentő csapatokat, a várost nagy vérfüdő árán a szeldzsukok vezére, Zengi moszuli emír bevette.

A királynő kétségbeesetten kért segítséget a római pápától, aki válaszul meghirdette a második keresztes hadjáratot. A pápai felszólításra VII. Lajos francia király és III. Konrád német-római császár vonult hadba. A francia uralkodóval tartott felesége, Eleonóra királyné is.

Melisenda királynő

1148. június 24-én a hadak főparancsnokai Akkrában gyűltek össze tanácskozásra. III. Konrád, VII. Lajos és III. Balduin Damaszkuszt akarták megtámadni, azonban Melisenda, Eleonóra és Manasses, a jeruzsálemi hadak egyik vezetője Aleppó ellen akart vonulni. Végül a Damaszkusz elleni támadás tervét fogadták el, annak ellenére, hogy Damaszkusz semleges volt, és béke volt közte és Jeruzsálem között. Végül a hadjárat a vízhiány és az ellátási nehézségek miatt megszakadt, III. Konrád még abban az évben, Lajos és Eleonóra pedig 1149-ben hazatért.

Melisenda és Balduin kapcsolata kezdetben elég jó volt. Ahogy azonban Balduin kezdett felnőni, úgy óhajtott egyre több hatalmat magának. Megpróbálta megnyerni magának édesanyja egyik leghűségesebb emberét, Manasses-t, ám a lovag kitartott Melisenda mellett. 1152-ben Balduin rá akarta venni Fulko pátriárkát, hogy koronázza meg őt a Szent Sír templomában, Melisenda jelenléte és beleegyezése nélkül, azonban a pátriárka elutasította.

Anya és fia között a szakadék ekkor már óriási volt; végül a bárók és lovagok határoztak a sorsukról. III. Balduin kapta a királyság északi részét, míg Melisenda a gazdag Júdeát és Szamáriát, valamint magát Jeruzsálemet. Balduin, aki nem volt megelégedve a felosztással, hamar megtámadta anyja országrészeit, és gyorsan bevette Nabluszt és a fővárost. Melisenda a hozzá hű lovagokkal és fiatalabb fiával, Amalrikkal Dávid tornyában húzták meg maguknak. A belháborúnak végül a templomosok közbenjárása vetett véget: Melisenda élete végéig megkapta a Nablusz és a környező területek felleti uralkodás jogát, amelyet Balduin nem vonhatott kétségbe. A belháború tehát Melisenda vereségével zárult, és ezzel véget is ért a királynő uralma. 1153-ban Melisenda és Balduin kibékültek, így Melisendának megint volt némi beleszólása a királyság ügyeibe, ráadásul felértékelődött húgával, Hodierna tripoliszi őrgrófnéval és unokahúgával, Konstancia antiochiai fejedelemnővel való kapcsolata.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1157-ben Melisenda húga, Ioveta hercegnő támogatásával Nesle-i Amalrikot jelölte ki Jeruzsálem pátrirákájának, miután Fulko meghalt. Szintén ebben az évben a királynő Courtenay Ágnes edesszai grófnőt szemelte ki második fia, Amalrik feleségének. 1160-ban megszületett első unokája, Szibilla, majd 1161 őszén, Melisenda halála környékén második unokája, Balduin.

1161-ben Melisenda agyvérzést kapott. Emlékezete megromlott, és ettől kezdve teljesen visszavonult az államügyektől. Húgai, Ioveta és Hodierna Jeruzsálembe költöztek, hogy ápolhassák őt. Melisenda királynő 1161. szeptember 11-én halt meg. Édesanyja, Morfia mellett temették el.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Stephen Howarth: A templomosok titka; Kossuth Könyvkiadó, 1986; 61. oldal
  2. Stephen Howarth: A templomosok titka; Kossuth Könyvkiadó, 1986; 59. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Melisenda jeruzsálemi királynő témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Melisende of Jerusalem című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.


Előző uralkodó:
II. Balduin
Jeruzsálem királynője
1131 – 1153
A Jeruzsálemi Királyság címere
Következő uralkodó:
III. Balduin