Dodó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Mauritius-szigeti dodó szócikkből átirányítva)
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Dodó
Igdodo.jpg
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: késő 17. század
Status iucn EX icon.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Galambalakúak (Columbiformes)
Család: Dodófélék (Raphidae)
Nem: Raphus
Brisson, 1760
Faj: R. cucullatus
Tudományos név
Raphus cucullatus
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Struthio cucullatus Linnaeus, 1758
  • Didus ineptus Linnaeus 1766
Elterjedés
Korábbi elterjedési területeKorábbi elterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Dodó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Dodó témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Dodó témájú kategóriát.

Egy dodó szobra díszíti a jersey-i állatkert kapuját
Dodók a Jégkorszak című animációs filmben

A dodó[1] (gyakran Mauritius szigeti dodó, mauritiusi dodó, remetegalamb, dodógalamb vagy ritkábban dronte-madár) (Raphus cucullatus) a madarak (Aves) osztályába a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe és a dodófélék (Raphidae) családjába tartozó röpképtelen kihalt faj. A dodógalamb az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén élt.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dodók viszonylag nagyméretű, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig 20-25 kg körül lehetett[2]. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábaik és zsíros fartájékuk[forrás?] volt.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dodók életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Annyi biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel, illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két tojást költöttek ki a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A maradványokban fellelt mitokondriális DNS cytochrome b és 12S rRNS szakaszainak vizsgálata szerint a dodók ősei nem a közelebbi Afrikából, hanem a távolabbi Délkelet-Ázsiából érkeztek. A molekuláris elemzés kimutatta, hogy a dodó és legközelebbi rokona, a szintén kihalt Rodriguez-szigeti galamb vagy remetegalamb egy közös, galambszerű ősből fejlődött ki. Legközelebbi rokonaik ma a Délkelet-Ázsiában élő sörényes galamb (Caloenas nicobarica), az új-guineai koronásgalambok (Goura spp.) és Szamoa szigetvilágának fogasgalambja (Didunculus strigrirostris).

Korábban dodónak vélték az úgynevezett „réunioni remetegalambot” is, melyet portugál tengerészek fedeztek fel 1613-ban Réunion szigetén. Erről a madárról kevés információval rendelkezünk, azt leszámítva, hogy többnyire fehéres színű volt. A madár csontjait csak a 20. században találták meg, és ekkor kiderült, hogy valójában egy íbiszféle volt. Ekkor a Borbonibis latipes nevet kapta. Később átértékelték rendszertani helyét, és az íbiszek (Threskiornis) nembe sorolták át Threskiornis solitarius néven. A fehér színű „réunioni dodó” tehát valójában sohasem létezett.

A dodó tehát nem rokona más röpképtelen madaraknak, mint például az afrikai struccféléknek, a dél-amerikai nanduféléknek, az ausztráliai emuféléknek, az új-guineai kazuárféléknek, az új-zélandi kiviféléknek, valamint a már kihalt moa- (Új-Zéland) és elefántmadár-féléknek (Madagaszkár).

Felfedezése, kihalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték, és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodók kevesebb mint száz éven belül, 1690-re kipusztultak[2].

Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak nem futottak el a partra szálló hajósok elől. Szórványos híradások szerint a fűszerkereskedõ hajók matrózai sokszor furkósbottal öldösték le őket, hogy élelemhez jussanak.

Kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (például disznók, kutyák, makákók) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait. Hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták, és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

A különös formájú állat felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, ill. múzeumokba kerültek.

Az irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Kalózok! - A kétballábas banda című filmben a főszereplő kalózok kabalamadara volt,
  • A Jégkorszak című filmben egy dinnye megvédése miatt az utolsó három tojó is elpusztult, ezzel a faj a kihalás szélére került

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Weboldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]