Matuska Szilveszter

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Matuska Szilveszter (Csantavér, 1892. január 29.[1] – ? / eltűnt 1945-ben) kereskedő, a biatorbágyi merénylet elkövetője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Római katolikus családból származott, szülei Matuska Antal papucskészítő mester és Németh Anna. Szilveszter tízéves korában elveszítette apját, édesanyja ezután újból megházasodott, Kőmíves Sándorhoz, egykori segédükhöz ment hozzá. Ez az ember gondoskodott a gyermek taníttatásáról az anyja kívánsága szerint, aki gyermekét papnak szánta. Mostohaapja azonban úgy szerette volna hogy a gyermek a műhelynél maradjon, s elsajátítsa a papucskészítő mesterség fortélyait. Az 1903. év őszén beíratták a kalocsai jezsuita gimnázium I/b. osztályába. Gyenge tanulmányi előmenetelének okán később átíratták a szabadkai gimnáziumba. Itt határozta el hogy kántortanító szeretne lenni, így a kalocsai érseki tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Miután megszerezte oklevelét, három helyre is kinevezték tanítónak, Matuska Szilveszter a püspökhatvani kinevezés mellett döntött.

1913 októberében önként vonult be a szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez. Áthelyezték Zomborba, majd az első világháború kitörésekor már őrvezetői rangban szolgált a szerb harctéren. A harcokban megsebesült, majd előléptetést nyert. 1914. november vége - december eleje környékén a szabadkai kórházba osztották be, mint hadapródőrmestert. Miután innen kikerült, először zászlós, majd az altiszti iskola parancsnoka, végül a tiszti iskola parancsnokának helyettesi rangját kapta meg. Géppuskás tanfolyamot végzett, utána 1915 végén, az orosz harctérre vezényelték. A ToporoutzRarancze-i harcokban is részt vett a géppuskás osztag parancsnokaként. Később áthelyezték a pécsi 19. honvédezredhez, majd Erdélyben hadnagyi minősítésben töltötte be egy trachomás század[2] parancsnoki tisztjét. Felügyelt a mezőgazdasági munkálatokra, majd az összeomlás idején főhadnagyi rangot tudhatott magáénak, ezüst vitézségi érem és bronz katonai érdeméremmel Signum Laudis tüntették ki. Az összeomlást követően elárvereztette a kincstári holmikat és maga osztotta szét a befolyt összeget.

Szülőfalujába hazatérvén újból elfoglalta a tanítói állást, majd megszervezte a polgárőrséget. Kicsapongó életmódjához a tanítói fizetés nem bizonyult elegendőnek, ezért emellett kereskedelmi tevékenységet is folytatott. Felesége, Dér Irén szintén a csantavéri iskolában tanított. Gáspár Dezső igazgató azonban nem tartotta összeférhetőnek a tanítói hivatást a kereskedelemmel, ezért hogy megelőzze elbocsátását, Matuska Szilveszter írásbeli feljelentést tett a szerb tanfelügyelőséghez, mellyel azonban a testület nem foglalkozott.

Ez idő alatt nagy mennyiségben importált sót, petróleumot, cukrot, gyufát és festéket, az Újvidékről, Szabadkáról, Belgrádból, Bulgáriából. Ezen árukat szinte csak nála lehetett megvásárolni. Mezőtúron 120 kataszteri hold földet vett 1 200 000 koronáért, ennek egyhatodát apósára és anyósára íratta, majd gazdálkodásba fogott. Időközben megszületett leánya, Gabriella, emellett tanítói állása is bizonytalanná vált. 1922 júliusában felvette a magyar állampolgárságot, majd családjával Budapestre költözött a Rottenbiller utcába. A birtokát eladta, s még egy házat vett a Visegrádi utcában, ám ezen hamar túladott. Ezután a Szabolcs utcában vásárolta meg egy ház 7/8-ad részét, ám a szerződés utólagos korrigálása miatt - a "korona" szó helyett "korona értékben" került bele - a lakók feljelentették, hosszú pereskedés vette kezdetét, amit Matuska Szilveszter 1926-ban másodfokon megnyert.

A felesége nevére nyitott fűszerüzletet, valamint az italmérési engedélyt is megkapta. Belépett egy fa- és szénkereskedésbe társként, emellett tőzsdézett és más kereskedelmi tevékenységeket is végzett. 1926-ban már mint részvényes dolgozott a „Házkezelési r. t."-nél, mely cég részvényeinek túlnyomó részeit birtokolta.

Matuska arra spekulált hogy a képviselőválasztások után Ausztriában emelkedni fog az ingatlanok ára, így több házat is szeretett volna vásárolni Bécsben az eladott budapesti lakás árából. Megvette a Dempschergasse 3. sz., a Klostergasse 12. és az Esterházygasse 4. számú házakat, melyeket jelzálog is terhelt. Foglalkozott borkereskedelemmel is, próbálkozott egy „Tigris tej" nevű édes kadarka eladásával is, ám ez nem járt sikerrel. 1928 májusában végleg Bécsben telepedett le.

1930 tavaszán a „Házépítési és Gazdasági Szövetkezet" korlátolt felelősségű társaság megalapításának egyik résztvevője volt. Céljában foglaltatott, hogy köz- és magánépítkezésekhez közvetítsen hozzájárulásokat. Szándékában állt az egyik házát felújítani és később értékesíteni, ugyanis magánszemélyként nem részesülhetett állami építési hozzájárulásban. Emiatt mondott fel a ház lakóinak, akik ezt nem fogadták el, így per következett, amit elvesztett. Anyagi haszonszerzés céljából felgyújtotta a ház tetőzetét, ezáltal 180 000 schilling kártérítést kapott. A királyi törvényszék perbe fogta, megvádolva hogy saját maga vitte véghez a gyújtogatást, ám ezt bizonyítani nem tudták.

1929-ben felesége tüdőbajt kapott, melynek gyógyítása, a perek és a meghiúsult vállalkozások elvitték vagyonának körülbelül a felét. 1930-ban már húsznál is többször foganatosítottak ellene kielégítési végrehajtást, emiatt meg annak az évnek őszén letette a vagyontalansági esküt. A vagyonleltárában a következő tételek szerepeltek: 3 schilling készpénz, 2 arany jegygyűrű, néhány ruha, valamint a Hofgasse 9. sz. alatti ház.

Mialatt Bécsben lakott, foglalatoskodott saját szabadalmainak árusításával is. Ezek közé tartozott a lassú víz által hajtott turbina, melynek segítségével elektromos áramot lehetett előállítani. Másik találmánya egy jelzőkészülék volt mely a vasútpályán lévő akadályra figyelmeztette a mozdonyvezetőt nagyobb távolságról. Kifejlesztett egy gázelzáró készüléket is, mely csak akkor engedte volna a csőben lévő gázt kiömleni, ha a gáz égett. Ez utóbbit a találmányi hivatalban „Orlisó" néven jegyezték be. Találmányainak segítségével próbált volna menekülni az anyagi csőd közeledése elől.

A biatorbágyi merénylet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tettét 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor vitte véghez.

A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett robbanószerkezetet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a szovjet csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára őrzés nélkül maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Csantavéri születési anyakönyv 1892. év, 61. folyószám.
  2. A trachomás, nem fertőző, de nem gyógyult személyeket külön osztagokba szervezve segédszolgálatra osztották be. Az osztagok legénységét a sapkára és a zubbonyra vart „T” betűvel különböztették meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]