Macue kastély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Matsue kastély szócikkből átirányítva)
A Macue kastély tornya
Ninomaru
Az Ote kapu romjai

A Macue kastély (松江城Hepburn-átírássalMatsue-jō?) középkori kastély, amely Japánban, a Simane prefektúrában lévő Macue település közelében található. A kastély úgy is ismert, mint a "fekete kastély" és egyike a néhány középkori kastélynak, amely eredeti formájában maradt fenn Japánban és nem építették át beton és már modern építőanyagok felhasználásával.

A Macue kastély építése 1607-ban kezdődött és 1611-ben fejeződött be, a kastély a helyi nemesúr, Josiharu Horio részére készült. 1638-ban a környék földesúri jogai a kastéllyal együtt a Macudaira-családra szálltak át, akik a Japánt akkoriban uraló Tokugava-család rokonai voltak.

A legtöbb japán kastély az idők során a háborúk, földrengések vagy más katasztrófák során teljesen elpusztult. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a kastélyok szerkezetének nagy része fából készült és különösen sebezhető volt a tűzvészekkel szemben. A Macue kastélyt azonban a feudális Japán nagy háborúskodásai után épült, ezért soha nem is ostromolták, ennek ellenére is csak a kastély tornya, a falak egy része és egy kapu romjai maradtak fenn mára.

Tartalomjegyzék

A kastély története [szerkesztés]

Az eredeti állapotában fennmaradt 12 középkori kastély közül a Macue kastély az egyetlen, amely a Csúgoku régióban található. A fennmaradt kastélyok közül ez a második legnagyobb, tornya a harmadik legmagasabb (30 méter) és a hatodik legöregebb. A kastély építését 1607-ben kezdték az Izumo régió daimjójának, Josiharu Horio parancsára. A kastély építését 1622-ben fejezték be teljesen.

A kastély urai előbb Tadaharu Horio, majd Tadataka Kjógoku voltak, utánuk a környék és a kastély egyaránt Naomasza Macudaira, Tokugava Iejaszu unokájának kezébe került. Macudaira és leszármazottai 10 generáción át, 234 évig uralták a kastélyt.

1875-ben a kastélyban található összes épületet lerombolták, a kastély tornyának kivételével, amelyet csak az mentett meg, hogy már akkor felismerték építészeti értékeit. 1950 és 1955 között a fennmaradt épületeket teljes mértékben és a hagyományos építőanyagok tiszteletben tartásával felújították.

A kastély tornya meglehetősen bonyolult és összetett épület: a kilátótornyok stílusában emelt épület kívülről ötemeletesnek tűnik, de valójában hat emelete van. A kastély falait feketére festették, és igen robosztusra építették, amely ellenállt a korabeli ostromfegyvereknek. A többi japán kastéllyal ellenétben, amelyet szabályos alakú kövekből építettek, a Matsue kastély alapját szabálytalan kövek alkotják, amelynek a legkisebb felületű oldala néz a külvilág felé.

A torony mind a négy oldalán lévő ablakok tiszta időben lehetővé teszik Macue város és környékének megfigyelését.

Információk látogatóknak [szerkesztés]

A kastély egész évben nyitva áll a látogatók előtt. A citadellába ingyenes a belépés, a kastély tornyát 550 jen ellenében lehet látogatni.[1]

További irodalom [szerkesztés]

  • Schmorleitz, Morton S.. Castles in Japan. Tokió: Charles E. Tuttle Co. (1974. május 16.). ISBN 0-8084-1102-4 
  • Motoo, Hinago. Japanese Castles. Tokió: Kódansa (1986. május 16.). ISBN 0-87011-766-1 

Források [szerkesztés]

Lásd még [szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Macue kastély témájú médiaállományokat.