Martin Seligman

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Martin Seligman
Flickr - The U.S. Army - Comprehensive Soldiers Fitness (1)cropped.jpg
Arcképe (2009)
Születéskori neve Martin E. P. Seligman
Született 1942. augusztus 12. (71 éves)
Albany New York Állam
Nemzetisége amerikai amerikai
Foglalkozása pszichológus
egyetemi tanár
Iskolái Princetoni Egyetem
Beceneve Marty
Fontosabb munkái What You Can Change and What You Can't (1993)
Authentic Happiness (2002)

Martin E. P. Seligman (Albany, New York Állam, 1942. augusztus 12.) amerikai pszichológus, kísérleti pszichológus, egyetemi oktató, önsegítő könyvek írója.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A New York Államban született pszichológus először a Princetoni Egyetem filozófia szakán szerzett diplomát summa cum laude minősítéssel 1964-ben, majd a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol állatkísérleti pszichológiára szakosodva végezte el a PhD képzést 1967-ben. Karrierjét a Cornell Egyetemen kezdte pszichológusasszisztensként, majd visszatért a Pennsylvaniai Egyetemre pszichológiát tanítani (Cherry, é.n.).

Ekkor jött rá munkája során a tanult tehetetlenség létezésére, amit a klasszikus kondicionálás vizsgálata során véletlenül fedezett fel. Kutyákat sokkoltak elektromos áramütésekkel, amik nem tudtak elmenekülni a kellemetlenség elől, majd azt tapasztalták, hogy miután menekülési útvonalat nyitnak számukra, akkor is a ketrecben maradnak, beletörődve sorsukba. Az állatok elveszítették életre motiváltságukat, semmi sem érdekelvén őket, teljes apátiába kerültek. Seligman azt tapasztalta, hogy a kísérletet emberekkel megismételve, amiben az áramütéseket kellemetlen zajra cserélte, ugyanezt az eredményt kapta, az emberek érdektelenséget mutattak helyzetüket illetően, beletörődtek a rossz körülményekbe. A kísérlet eredményét kiterjesztve és általánosítva bizonyos élethelyzetekre, megállapította a tanult tehetetlenség motivációt és önértékelést romboló hatását, és annak depresszióval való szoros kapcsolatát. Rámutatott arra a jellemző viselkedési mintára, hogy ha az ember folyamatosan sikertelenséget tapasztal, az nagymértékben korlátozza további tervei megvalósításában. A sok kudarc után fokozatosan csökken kezdeményezőkészségünk, úgy érezzük, nem múlik rajtunk semmi, túlzottan külső kontrollos személyiségekké válunk, így fölöslegesnek érezzük minden próbálkozásunkat sorsunk jobbra fordítása érdekében (Seligman, 1975).

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár a tanult tehetetlenséget Seligman véletlenül fedezte fel, 1964-től a Pennsylvaniai Egyetemen már tudatosan fordult a mentális betegségekben való motiváció szerepének vizsgálata felé. Érdeklődéséhez egy súlyos családi tragédia vezetett. 13 éves korában édesapja – a neves ügyvéd – egy stroke következtében lebénult majd tolókocsiba kényszerült, azóta mániás depresszióval küzdött. Fia így közvetlen környezetében tapasztalhatta meg, milyen az, amikor a tehetetlenségből fakadó szenvedés depressziót eredményez (Liepke és McAuliffe, 1992).

A depresszió okozója tehát lehet a tanult tehetetlenség, de az éppúgy lehet a következménye is annak. További velejárói a cselekvésre való képtelenségnek a sorozatos kudarcélmények –amik nem biztos, hogy valódi kudarcot takarnak-, az alacsony önértékelés, rosszkedv, és a fizikai rosszullét. Könyvében Seligman (1975) több élethelyzetet felsorol, amik hosszú távon nagy eséllyel tanult tehetetlenséget váltanak ki, ilyenek a családon belüli erőszak, a szegénység, a hátrányos megkülönböztetés, és a különböző függőségek. A koncentrációs táborok felszámolása után ugyanilyen tünetekkel figyelték meg a legtöbb szabadon engedett embert, akik apátiás állapotukban nem tudtak örülni szabadságuknak, a hosszantartó szenvedés hatására elvesztették reményüket egy jobb élet felé, és a megőrülés helyett agyuk a teljes motiválatlanság állapotát választotta.

A tanult tehetetlenség reményektől megfosztott pesszimista életszemléletet jelent. Joggal merült fel Seligmanben, hogy ennek ellenpólusaként léteznie kell egyfajta tanult optimista szemléletnek is. Mikor Seligmant 1998-ban az American Psychological Association elnökének megválasztották, szakterületének a pozitív pszichológiát adta meg. Habár maga a kifejezés Maslowtól származik az 1950-es évekből, Seligman volt, aki a mai irányzat építőköveit lefektette. Ennek gyökerei a humanista pszichológiáig nyúlnak vissza, melynek képviselői Maslow mellett Eric Fromm és Carl Rogers, szintén a boldogságra és az emberi kiteljesedésre, önmegvalósításra fektettek nagy hangsúlyt (Goldberg, 2006).

Seligman, újfajta szemléletével paradigmaváltást hozott a pszichológiában. A kognitív betegségek középpontjába nála már nem maga a betegség és annak gyógyítása, hanem a mentális egészség megteremtése került. Positive Health címszó alatt (Seligman, 2008) Seligman a mentális és fizikai egészség fenntartásáról, valamint a betegségek megelőzéséről ír. Longitudinális vizsgálatokkal bizonyították, hogy az optimista, pozitív életszemlélet megnöveli az élettartamot, csökkenti az egészségügyi költségeket, és szinten tartja a jó szellemi állapotot az öregedéssel szemben.

Fontos különbséget tenni a pozitív pszichológia – mint Seligman irányzata- és a pozitív gondolkodás teremtő ereje között. Utóbbi tudományosan megalapozatlan, és azt hirdeti, hogy ha pozitívan elképzelünk valamit, azzal magunkhoz vonzzuk a hasonló minőségű eseményt is. Elég tehát, ha pozitívan gondolkozunk, és gondolataink hatalmával képesek vagyunk megteremteni és megváltoztatni a körülményeinket. Ez a fajta naiv szemlélet veszélyezteti a pozitív pszichológia megítélését, emellett az ember mindenhatóságát hirdeti, mintha mindenki tudná, mi számára a lehető legjobb. A pozitív pszichológia gyakorlója nem tűz ki olyan célokat, mint például a lottó ötös megnyerése, vagy hasonló elrugaszkodott célok, mivel Seligman könyvében (Seligman, 2002) kiemeli, hogy amit hiszünk, az csupán hit, ami igaz is és hamis is lehet, nem fog magától semmit sem bevonzani. A pozitív pszichológia mégsem tekinti az embert sorsa alakulásában cselekvőképtelennek, sokkal inkább azt vallja, hogy az emberek pesszimizmusa és optimizmusa tanulható, és ezáltal az életminősége javítható. Ahelyett, hogy olyan dolgokra vágyakoznánk, amik elérése után vélhetően boldogabbak leszünk, arra kell törekednünk, hogy az adott helyzetből a legjobbat hozzuk ki, és a benne lévő jó dolgokra fordítsunk energiát.

Emellett hangsúlyozza, hogy ez nem elvakult optimizmust jelent, depressziós betegek esetében szükségszerű az antidepresszánsok használata, csak ezek után kerülhet sor a pesszimista gondolatok leépítésére, amik a depresszió középpontjában állnak. Bizonyos életszituációk során, például gyász, trauma, viszont meg kell élni először is a fájdalmat, amennyire az szükséges a feldolgozáshoz, majd fokozatosan vissza kell térnie a jó dolgokat kereső pozitív szemléletnek. Fontos, hogy ne fojtsuk el, vagy tagadjuk le a minket ért negatív dolgokat, vallja a pozitív pszichológia, ami ebben a fontos pontban eltér a pusztán az örömökre koncentráló hedonizmustól.

Seligman irányzata modern társadalmunkban nagy népszerűségnek örvend, mint általában azok a tanok, amik a boldogabb életvezetést tűzik ki célul. Elmondható rá, hogy az arany középúton haladva hasznos és kedélyjavító tanácsokat nyújt a mai kor emberének. Nem leváltani akarja a korábbi pszichológiai irányzatokat, hanem kiegészíteni és integrálni azokat. Míg Sigmund Freud és a pszichoanalitikusok szerint gondolataink csupán az érzelmekre adott válaszreakcióink, a kognitív szemléletváltás után Beck ezzel szemben a gondolatok elsőbbrendűségét hirdette az érzelmeink fölött. A pozitív pszichológia nem eldönteni akarja, hogy érzelmeink okozzák-e gondolatainkat vagy fordítva, mivel mindkét esetet egyaránt létezőnek tartja, és azt kutatja, milyen körülmények között irányítja egyik a másikat. Kutatási témái elsősorban a normális pozitív életvezetés és életszemlélet, a tehetségek megtalálása és kibontakoztatása, valamint minden ember életéből a maximum kihozása, saját lehetőségeihez mérten a személyiség kibontakoztatása (Compton, 2005).

Az első konferenciák a pozitív pszichológiáról az ezredfordulón kezdődtek Seligman vezetésével, és mostanra ez lett az egyik legkedveltebb pszichológiai irányzat. Népszerűsége annak is köszönhető, hogy az eddigi eszmékkel ellentétben azt hirdeti, hogy gyermekkorunk és a múltbeli események nem határozzák meg nagymértékben jelenünket és jövőnket, ahogy azt eddig gondoltuk, mindenkinek ugyanúgy lehetősége van saját jövőjét alakítani a múlt akadályozó hatása nélkül. Seligman (2002) a múlt átértékelésében hisz, miszerint a pesszimista gondolatainkat fel kell ismernünk, majd megkérdőjeleznünk, a tényleges rossz eseményekre pedig megbocsátással kell visszagondolnunk. A minket ért jó dolgokra kell koncentrálnunk, ezeket a múltban megkeresni, kiemelni, és hálával emlékezni rájuk.

Seligman nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, mivel az élet örömeire és az élvezetekre való folyamatos odafigyelés, egy arra hajlamos személyiségnél könnyen függőséghez vezethet. Az éberség jelenléte és az apró örömök előnyben részesítése, ezen szemlélet mellett kiegyensúlyozott, optimista életvitelt tud nyújtani, ami által az ember, egy rajta túlmutató nagyobb harmóniában tartósan ki tud teljesedni. Az ilyen kiteljesedés koncentrált formája a flow, ami egy bizonyos tevékenység, szituáció közbeni elragadtatást, önfeledt boldogságot és harmóniát jelent, és a tevékenység idejére korlátozódik, valamint azután is egyfajta megelégedettség-érzést ad. A fogalom megalkotója a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály, aki Seligman mellett a pozitív pszichológia jeles úttörője. (Csíkszentmihályi, 2010)

Seligman gondolatmenete példaértékű lehet, mert hosszú idő után visszahelyezte a hangsúlyt a tradicionális értékekre, mint az erkölcs, szeretet, jószívűség, igazságosság, mértékletesség, bölcsesség és transzcendencia, mely értékeket még az emberiség történelmének legnagyobb gondolkodói fogalmaztak meg. Fontosnak tartja a házasság intézményét is, vizsgálatai szerint a házas emberek boldogabbak, és nagyobb jólétet mutatnak, mint az egyedülállóak. Ha a mai tipikus fogyasztói társadalom értékrendjét megfigyeljük, ezektől lényegében eltérő képet kapunk, ahol az önbizalom, gazdagság, asszertivitás, egyediség és az előnyös megjelenés a preferáltak. Seligman kiemeli az akarat erejét, ami által a fentebb felsorolt erények az egyén erősségeivé fejleszthetők. Könyvében (Seligman, 2002) hangsúlyozza, hogy ezen erények nem velünk született tulajdonságok, hanem akarattal, türelemmel és kitartó odafigyeléssel irányítható dolgok, amikre bárki képes ilyen módon szert tenni. Seligman az elgondolását a játékelmélettel támasztotta alá. Az olyan játszmákban, amelyek során az egyik fél annyit veszít, amennyit a másik nyer, negatív érzelmek vannak jelen. Léteznek viszont nyertes-nyertes helyzetek, amelyekben mindkét fél számára pozitív a végkimenetel. Ilyen az ajándékozás és a megajándékozottság öröme, ugyanígy ha szeretetet adunk – és kapunk, csak mindkét félben növeli a pozitív érzelmeket. Ha e módon viselkednének az emberek mindig egymással, az az egész emberiség gyökeres pozitív megváltozását jelentené, aminél pozitívabb hatást nehéz lenne mondani, és jó hír, hogy mindez csak az emberi akarat függvénye.

Hatása, jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Seligman jelentőségéhez meg kell említeni a pozitív pszichológián belül egy általa kidolgozott életvezetési módszert, ami angolul annak fontos pontjai mozaikszava alapján a PERMA[1] nevet kapta. Az első elem a pozitív érzelem: minden nap lefekvés előtt fogalmazzunk meg és írjunk le három dolgot, ami jól ment az nap, vagy amiket sikerült elérnünk, hogyan és miért alakultak jól. A második tényező az elkötelezettség: minden apró feladatot, amit amúgy is muszáj valahogy elvégeznünk, végezzünk teljes odaadással, nyújtsuk a maximumot. A harmadik tényező az emberi kapcsolatok, amiknek fontosságára nem lehet elég nagy hangsúlyt fektetni, a negyedik valami náluk nagyobb spirituális jelenléthez való tartozás és szolgálat, ötödikként pedig eredményeink és céljaink, valamint azok elérésének pontos meghatározását említi.

2003-ban létrehozta a MAPP[2] programot a Pennsylvaniai Egyetemen, vagyis a Pozitív Pszichológiai Központot, ahol vezetésével alkalmazott pozitív pszichológiát tanítanak. Seligman ma már jelentős méretű életművet tudhat a magáénak, s egyben klinikai pszichológus, nevelő, és önsegítő könyvek írója, remélhetőleg a további években sikerül pszichológiai szemléletét még szélesebb körben elterjeszteni és még közismertebbé tenni.

Kötetei magyar fordításban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csíkszentmihályi Mihály, a flow áramlat magyar származású amerikai pszichológusa, aki rendszeresen tartja a kapcsolatokat a magyar tudósokkal és pszichológusokkal is, mintegy utat tört az amerikai „boldogság-kutatóknak”, köztük Martin Seligman munkásságának tanulmányozásához.

  • Authentic happiness (magyar) Az autentikus életöröm : : az új pozitív pszichológia alkalmazása erősségeid tartós kibontakoztatásához / Martin E. P. Seligman ; [ford. Erdélyi András István] Budapest : Profil Training, cop. 2007. 319 p. ISBN 978 963 06 2476 3
  • What you can change ... and what you can't Amin változtathatsz... és amin nem : átfogó kalauz a sikeres önfejlesztéshez / Martin Seligman ; [ford. Bíró Gábor] Budapest : Akadémiai Kiadó, 2011. 420 p. ill. ISBN 978-963-05-9068-6
  • The optimistic child (magyar) Az optimista gyermek : védd meg a depressziótól, legyen boldog élete / Martin Seligman ; Karen Reivich, Lisa Jaycox és Jane Gillham közreműködésével ; [ford. Erdélyi András István]. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2012. 327 p. ISBN 978-963-05-9269-7

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. *Positive emotion*Engagement*Relationships*Meaning*Achievement (PERMA)
  2. The Master of Applied Positive Psychology (MAPP)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Martin Seligman című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]