Martin Capinius

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Martin Capinius
Született?
Nagyszeben
Elhunyt1522. augusztus 9.
Bécsújhely
Foglalkozásalelkész, jogász, politikus, jogi dékán, polgármester
Tisztsége
SablonWikidataSegítség

Martin Capinius, más néven Martin Siebenbürger, illetve Martin Kopin, magyaros írásmóddal Capinius Márton (Nagyszeben, ? – Bécsújhely, 1522. augusztus 9.) szász származású lelkész, jogász, politikus, a bécsi egyetem jogi dékánja és Bécs polgármestere.

Élete[szerkesztés]

Nagyszebenben született, nagydisznódi lelkész volt; hivatalát azonban később elhagyta és Bécsbe költözött. 1503-ban az ottani egyetemen Juris pontificii címmel mint Procurator nationis Hungaricae működött; 1505-ben, 1510-ben és 1516-ban a jogi karban dékáni hivatalt viselt. 1494 után, működése idején alakult ki az egyetemen a római jog oktatása, és gyökeresedett meg a humanista szellem. Mint tanár vélhetően a fiatal Johannes Honterusra, a későbbi humanista polihisztorra is hatással volt. 1512–1517 között és 1522-ben Bécs városának bírája s 1521-ben polgármestere volt.

1519-ben I. Ferdinánd helytartósága alatt Bécs föllázadt, Capinius a lázadók élére állt, és új kormányformát alkotott. Amikor V. Károly császár 1522. február 7-én az osztrák tartományokat testvérének, Ferdinándnak engedte át, ez június 12-én Klosterneuburgba jött, és innen Bécset nem érintve Bécsújhelyre ment, ahová július 8-ra a bécsi kormányzókat és társaikat törvényszék elé idéztette. A lázadók közül többeket halálra ítéltek, ezek között volt Capinius is, akinek augusztus 9-én Bécsújhelyen fejét vették.

Közönségesen Doctor Siebenbürgernek is nevezték; ezt a nevet használta családja is, mely később Bécsben kihalt.

Munkái[szerkesztés]

Doctoris Martini Transylvani Oratio ad Carolum Hispaniorum et electum Romanorum regem futurum imperatorem, Baschionae, 1519. (Fontes Rerum Austriacarum. Scriptores I. 210–213. l. Herberstein Zsigmond önéletrajzában.)

Kézirata: Martini Sibenburgeri J. U. D. et consulis Vienensis, post capite plexi sub Ferdinando I. varia scripta cum publica, tum privata. (Sajátkezű följegyzései. Az eredeti kézirat a Bécsi Császári Könyvtárba került a 8134. számú ívrét kötetben.)

Források[szerkesztés]