Első marne-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Marne-i csata szócikkből átirányítva)
Első marne-i csata
Németország meghátrál – a nyugati front helyzete 1914. szeptember 9-én.
Németország meghátrál – a nyugati front helyzete 1914. szeptember 9-én.

KonfliktusAz Első világháború Nyugati frontja
Időpont1914. szeptember 5. és 12. között
HelyszínMarne folyó, Brasles környékén
EredményNémet vereség
Szemben álló felek
Franciaország
Egyesült Királyság
Német Birodalom
Parancsnokok
Joseph Joffre
Louis Franchet d’Espèrey
Michel-Joseph Maunoury
Joseph Gallieni
Ferdinand Foch
Maurice Sarrail
Fernand de Cary
Sir John French
Helmuth von Moltke
Alexander von Kluck
Karl von Bülow
Max von Hausen
Vilmos herceg
Albert herceg
Szemben álló erők
3. hadsereg
4. hadsereg
5. hadsereg
6. hadsereg
9. hadsereg
Expedíciós Hadsereg
Összesen: 1 082 000 fő
64 francia hadosztály
6 brit hadosztály
1. hadsereg
2. hadsereg
3. hadsereg
4. hadsereg
5. hadsereg
Összesen: 900 000 fő
51 német hadosztály
Térkép
Első marne-i csata (Franciaország)
Első marne-i csata
Első marne-i csata
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 49° 01′, k. h. 3° 23′Koordináták: é. sz. 49° 01′, k. h. 3° 23′
A Wikimédia Commons tartalmaz Első marne-i csata témájú médiaállományokat.

Az első marne-i csata az első világháború nagy ütközete volt, amelyet 1914. szeptember 5. és 9. között vívtak egymással Franciaország, az Egyesült Királyság, illetve a császári Németország haderői.

Előzmények[szerkesztés]

1914 augusztusában a német haderő a Moltke–Schlieffen-tervnek megfelelően betört Belgiumba és átkaroló támadásba kezdett a francia–német határvidéken felsorakozó antanterők ellen. A német hadak a BrüsszelCharleroi vonalat elérve délnek fordultak és elkezdték Párizs megközelítését. A Metzet és Elzászt nagy erőkkel (sikertelenül) támadó francia erők kétségbeesve próbáltak meg kihátrálni a bekerítésből. A francia parancsnokság kivonta a határvidékről és a francia–belga határ vonalára küldte a 4., 5. és 9. francia hadsereget, illetve a Brit Expedíciós Haderőt. A német csapatok útjának elrekesztésére igyekvő csapatok azonban nem tudtak ellenállni a nagy erejű német támadásnak. A hadvezetés augusztus 25-én általános visszavonulást rendelt el, úgy tervezvén, hogy a Somme folyónál védekező állást vehetnek fel.

A német haderő Párizs kapujában[szerkesztés]

A német támadás lendülete azonban túljutott a Somme-on. A francia ellencsapások mindössze egy-egy napig tudták a front egy rövidebb szakaszán feltartani a számbeli fölényben lévő németeket. Mindezek mellett a francia seregek visszavonulása terv szerint haladt. Sikerült a visszavonuló katonák között fegyelmet tartani és a hadi felszerelést menteni.

A gyors előretörés hírére a német sajtó ujjongott és már Párizs küszöbön álló bevételéről cikkeztek a lapok. Moltke azonban így írt naplójában: „Vannak sikereink, de még nem győztünk. A győzelmet az ellenség ellenálló erejének megsemmisítése jelenti. Ha milliós hadseregek állnak szemben, akkor a győztesnek foglyai vannak. De hol vannak a foglyaink? (…) A zsákmányolt lövegek csekély száma mutatja, hogy a franciák rendezetten vonulnak vissza. A legnehezebb még előttünk áll.”

A német támadás a nyár utolsó napjaiban átjutott az Aisne folyón. Augusztus 30-án elesett Compiègne, 31-én Reims. Szeptember 1-jén a németek elérték a Marne-t. Szeptember 2-án a francia kormány elmenekült Párizsból és ostromállapotot hirdetett ki a fővárosban. Ugyanezen a napon elkezdték a főváros férfilakosságának mozgósítását. Az Elzászból érkező csapatokat a fővárostól nem messze, a Marne folyótól északra állították fel. Szeptember 2-án a francia vezérkar megállíttatta a csapatok visszavonulását és elkezdte a védelmi vonal kiépítését a Marne déli partján. Szeptember 4-én a német betörés elérte legnagyobb mélységét. A Marne-on átkelő csapatok majdnem 200 kilométer mélyen nyomultak be Franciaországba. Szeptember 4-én az 1. német hadsereg felderítői jelezték, hogy Meaux városka templomtornyából látják az alig 20 kilométernyire lévő Eiffel-tornyot.

Egy későbbi jelentésében 1915 februárjában von Moltke ezt írta:

Hentsch alezredes csak arra kapott megbízást, hogy közölje az első hadsereggel, amennyiben szükségessé válna, akkor vonuljon vissza a SoissonsFismes vonalra azért, hogy kapcsolatot keressen ismét a második hadsereggel. Semmi esetre sem kapott megbízást annak közlésére, hogy elkerülhetetlen a visszavonulás.”

Hentsch alezredes lényegében azt tette, hogy először a második hadsereg parancsnokságát, majd pedig az első hadsereget győzte meg arról, hogy a másikra való tekintettel vissza kell vonulnia a Marne-on túlra. Mivel közvetlen összeköttetés a két hadseregcsoport vezetése között nem állott fenn, és mindkettő parancsnokának Hentsch alezredes azt hangsúlyozta, hogy ő a főparancsnokság nevében beszél, így el tudta érni, hogy a francia főváros elfoglalása helyett a két győztesen előrenyomuló német hadsereg visszavonuljon. Így aztán megtörtént a felfoghatatlan. A nyugati fronton harcoló német hadsereg a véresen kivívott győzelem után végül is visszavonult. A hadművelet irányítója von Moltke tábornok szeptember 9-én, a luxemburgi főhadiszálláson idegösszeomlást kapott.

Francia ellentámadás[szerkesztés]

Francia 75 mm-es ágyúk

Moltke elgondolása szerint a német csapatoknak tovább kellett üldözniük a franciákat és a briteket dél felé. Moltke célja a francia főerők megsemmisítése volt, Párizs bevételét csak ezután tervezték. Moltke azonban nem számolt hadseregének jobb szárnyán Maunoury marsall 6. francia hadseregének megjelenésével. Azt az ütőképes alakulatot a mozgósított és elszánt párizsi lakosság, illetve az Elzászból kivont friss csapatok alkották.

1914. szeptember 5-e a fordulat napja. A német csapatok létszámbeli hátrányban voltak a franciákkal szemben. A közel egy hónapja tartó támadás és folyamatos harcok miatt a csapatok kimerültek, az utánpótlási vonalak hosszúra nyúltak. Moltke túl mélyen nyomult be Franciaországba. Hadseregének jobbszárnyát fedezetlenül hagyta, pontosan ott, ahol a francia 6. hadsereg elhelyezkedett. Az 1. német hadsereg helyzetét nehezítette, hogy balszárnyán elszakadt a 2. német hadseregtől és a résbe francia csapatok nyomultak be. Az 1. német hadsereg egy zsákba jutott, melynek jobb oldalán Maunoury marsall 6. francia hadserege állt, frontját pedig az ellenálló brit és francia erők alkották. A Marne-on való átkelés közben megindult a francia ellentámadás.

Moltke hátvédnek csak kisszámú alakulatot rendelt, melyet a francia 6. hadsereg támadása azonnal elsöpört. Emiatt súlyosan összekülönbözött a csapatokat a csatatéren vezető Kluck tábornokkal. Az 1. német hadsereget a teljes bekerítés fenyegette.

Szeptember 6-án a német alakulatok folytatták átkeléseiket a folyón, miközben jobbszárnyuk ellen folyt a francia támadás. Párizsból újabb alakulatok érkeztek. A 7. francia gyaloghadosztály katonáit a marne-i hadszíntérre 600 párizsi taxival szállították, amelyeket szeptember 6-án és 7-én Gallieni tábornok, Párizs katonai kormányzója rekviráltatott a hadsereg számára.[1]

Szeptember 7-én Kluck tábornok csapatait megfordítva a Párizsból érkező támadás megállítására indult. Ezzel az 1. és 2. német hadseregek közötti rés tovább tágult. A résbe az ellentámadásra induló 5. francia hadsereg tört be, és a Marne-nak szorította az 1. német hadsereg balszárnyát. A német csapatok helyzete kritikusra fordult a Párizstól keletre fekvő térségben. Megszakadt a kapcsolat Moltke luxemburgi főhadiszállásával. A Reimstől délre tevékenykedő 3. német hadsereg vezérkarában majdnem mindenkit tífusz fertőzött meg.

Szeptember 8-ára Moltke teljesen összezavarodott, nem látta át a harctéri helyzetet. Csapataitól elszakadva kiadta a parancsot a visszavonulásra az Aisne folyó vonaláig.

Szeptember 9-én az 1. német hadsereg utolsó alakulatai is visszajutottak a Marne északi partjára és megkezdték a visszavonulást észak felé. A marne-i csata Németország vereségével zárult.

A csata következményei[szerkesztés]

A német hadsereg a következő napokban teljesen visszavonult a Marne vonalától. Szeptember 11-én Moltke Franciaországba utazott, ahol találkozott parancsnokaival. Itt döntés született, hogy a Verduntől nyugatra elhelyezkedő két német hadsereget is visszavonják az Aisne vonaláig. 12-én az összes német alakulat elérte a folyó vonalát és az északi partján védekező harcállásokat építettek.

A marne-i csatában végkép szertefoszlottak a német hadvezetés azon törekvései, hogy a franciákat a Schlieffen-terv alapján legyőzzék. A francia haderő visszavonult és elveszítette az ország területének mintegy 10%-át, ereje azonban nem tört meg. Moltke a csata után elveszítette befolyását a felső hadvezetésben, a kudarcot a meggondolatlanul hosszúra nyúlt előretörésének tulajdonították.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A marne-i taxik legendája. mult-kor.hu. Múlt-kor. [2014. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva].

Források[szerkesztés]

  • Galántai József: Az első világháború; 202-206; Gondolat; Budapest, 1988.