Heliogabalus római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Marcus Aurelius Elagabalus római császár szócikkből átirányítva)
Heliogabalus
Elagabalo (203 o 204-222 d.C) - Musei capitolini - Foto Giovanni Dall'Orto - 15-08-2000.jpg
Heliogabalus portréja

a Római Birodalom princepse
Uralkodási ideje
218. június 8. – 222. március 11.
Elődje Macrinus
Utódja Severus Alexander
Életrajzi adatok
Uralkodóház Severus-dinasztia
Teljes neve Varius Avitus Bassianus (születési)[1]
Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustus (uralkodói)[2]
Született 203 vagy 204
Elhunyt 222. március 11. (19 évesen)
Édesapja Sextus Varius Marcellus
Édesanyja Iulia Soaemias Bassiana

Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustus, általánosan elterjedt utókori ragadványnevén Heliogabalus (vagy Elagabalus) császár, született Varius Avitus Bassianus (Róma, 203 vagy 204Róma, 222. március 11.) római császár 218 és 222 között. Apja a szíriai származású Sextus Varius Marcellus, akit lovagrendi kiemelkedő tevékenységéért szenátorrá választottak. Anyja Julia Soaemias Bassianus, aki rokonságban állt Caracalla öngyilkosságot elkövető feleségével, Julia Domnával. Heliogabalust Julia Maesa, az öngyilkos császárné nővére, Julius Aventus consul özvegye, államcsíny útján juttatta trónra. Kortársai a Historia Augusta szerint gyakran Antonius Heliogabalus néven nevezték, ezzel is utalva napkultuszára.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

217-ben az ifjú Varius Avitus felvette az örökletes papi tisztséget El-Gabal („a hegy ura”) napisten (aki a szemita főisten, Él megjelenési formája volt) szolgálatában a szíriai Emesza város templomában. A görögök az Elagabal nevet Heliogabalosszá alakították, Héliosz napistenre gondolva. Ezután ragadt Avitusra a Heliogabalus név. Az ifjú papot vonzó megjelenése különösen alkalmassá tette a napkultusz díszes szertartásainak lebonyolítására.

Trónra kerülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Macrinus császár Julia Maesát kötelezte arra, hogy elhagyja Rómát, és visszavonuljon szülőföldjére, a szíriai Emesza városába. Ez jó terep volt az összeesküvésre, mert a gazdag özvegy elhatározta, hogy megbuktatja a császárt. Julia Maesa vagyonából nagy összeget fordított (egyes források szerint 3 000 000 sestertiust) a Raphaneae város közelében lévő római helyőrség légionáriusainak megvesztegetésére. Kihasználva Macrinus császár sikertelen mezopotámiai hadjáratából adódó ingatag helyzetet, a ifjú papot Publius Valerius Comezon a légió parancsnoka az éj leple alatt a légió táborába csempészte, és 218. május 16-án napkeltekor, (ami a napisten papjának kedvező előjel volt) Marcus Aurelius Antoninus néven császárrá kiáltották ki. Ez volt Caracalla eredeti teljes neve is, és az ifjú császárt az ő természetes fiaként igyekeztek feltüntetni.

A győzelem kivívása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az első napokban sokan csatlakoztak az újonnan trónra emelt császárhoz az egyre népszerűtlenebbé váló Macrinus csapataiból. Julia Maesa utasítására, a kíséretében lévő Gannys nevű eunuch megszervezte a Macrinus ellen induló hadsereget, és június 8-án Antiokheia közelében döntő győzelmet arattak, megerősítve ezzel Heliogabalus hatalmát, aki ettől az időponttól számította uralkodásának kezdetét. Az álruhában menekülő Macrinust elfogták és kivégezték. Heliogabalus tanácsadóinak véleményét elfogadva, nem várta meg a szenátus megerősítését, és felvette a császári címet. A szenátus megnyerésére békülékeny intézkedéseket hozott, ezért a szenátorok beletörődtek császári cím felvételébe, és elfogadták, hogy Caracalla fiává nyilvánítsa magát, továbbá istenné avatták. Pénzt bocsátottak ki az új isten tiszteletére (DIVO ANTONINO MAGNO) felirattal, s istenné avatták Julia Domnát is. Az új császár és két Augustája (Julia Maesa és Julia Soaemias) a szenátus hozzájárulásával magához ragadta az állam feletti ellenőrzést.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trónra emelése után Bithünia provinciába utazott, és a telet Nikomédia városában töltötte kíséretével. A helyi lakosok között a császár keleties vallási szertartásai félelmet keltettek, tüntetések és zavargások következtek be, melyekben megölték hadvezérét, az eunuch Gammyst. A császári család Róma felé utazott. 218 őszén érték el a várost. A városba érkezés után a szíriai kíséret sok tagja számos szenátor szerint elfogadhatatlanul magas pozícióba került. A korábbi légióparancsnok Comazon és Julia Maesa közösen irányította az igazgatást, és ezzel gyakorlatilag a teljes birodalmat, ami nehézségekkel járt, mert az ifjú császár egyre jobban igyekezett függetlenné válni. Tanácsadóit aggasztotta, hogy személyes, vallási és állami ügyekben, valamint szexuális hajlamának kielégítésében is egyre nagyobb önállóságra törekedett. A rómaiak számára nem volt szokatlan a homoszexualitás, de Heliogabalus nyílt viselkedése, hivalkodó magatartása és túlzásai visszatetszést keltetettek. A hiteles forrásnak elfogadott Historia Augusta bőséges leirásokban ecseteli a kicsapongásokat.

Házasságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erős és túlzó szeszélyek arra ösztönözték Julia Maesát és tanácsadóit, hogy az ifjú császárt megházasítsák. Sorban mutatták be törvényes menyasszonynak a legelőkelőbb római arisztokrata családok leányait. Egyes kortársak szerint Heliogabalus rövid időn belül egymásután ötször kötött házasságot és vált el. Feleségei közül hárman pénzérmeken is szerepeltek, és mindegyik megkapta az Augusta címet az azzal járó kitüntetésekkel és kiváltságokkal. A rómaiak megbotránkoztak azon, hogy második felesége, Aquilia Severa az érinthetetlen Vesta-szüzek közül lett kiemelve. A császárnék személyének gyakori változása sem tudta feledtetni, hogy az ifjú császár érdeklődése teljesen a férfiak felé fordult.

Vallási szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A napistennek szentelt pénz

Septimius Severus uralkodása óta a napkultusz széles körben elfogadottá vált, és növekvő szerepet kapott, de Elagabulus vallási ténykedése aggodalmat váltott ki. Sietségében – a hagyományokat figyelmen kívül hagyva – egy , a rómaiak számára különös keleti alapokra épülő napkultuszt akart a római teológiába foglalni. Róma vallási középpontjába a Napkirályt állította, és rangban Jupiter fölé helyezte. A Vesta-szűz Severával kötött házasságával a két vallás szövetségét akarta kifejezni, és ugyanezért Minerva római istennőt El-Gabal istenhez „adta feleségül”. Az emaszai napisten fallikus (meteoritból származó) szimbóluma számára hatalmas templomot emeltetett a római Palatiumon, melynek maradványai ma is megtalálhatók. A napkultusz erőltetése nyomán vált általánosan használttá korábban felvett neve, az Heliogabalus, mert keleti szokás szerint a papot azonosította az istenséggel. Pappá szentelésének megerősítéséül saját magát metélte körül, és arra kényszerítette barátait is, hogy vessék alá magukat a szertartásnak. Sok új szertartási elemet vezetett be a napisten imádatára, nagyrészt a szíriai szokásokat átvéve (és szíriai személyzetet alkalmazva a szertartásoknál), de azoknál nagyobb pompát alakított ki és alkalmazott.

Heliogabalus uralmának vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Julia Maesa római pénzérmén az Aquincumi Múzeumban
Julia Soaemias, Heliogabalus anyja

Julia Maesa egyre nagyobb aggodalommal figyelte kicsapongásait és vallási tevékenységének túlzásait. Elhatározta, hogy megszabadul a császártól és annak anyjától is, aki erőteljesen bátorította a császár napimádatát, és mert mindketten veszélyeztették hatalmának gyakorlását. Maesa második lányára támaszkodott, akinek volt egy 13 éves fia Alexianus. Julia Maesa és lánya Avita Mamaea (a fiú anyja) rávette a császárt Alexianus kinevezésére Caesar rangra, azzal az indokkal, hogy így Heliogabalus többet és alaposabban tud foglalkozni a vallással. A császár beleegyezett és Alexianust Caesarrá választották Alexander néven. Heliogabalus rövid időn belül megváltoztatta álláspontját és megkísérelte eltávolítani őt. Maesa és lánya mozgósította a testőri gárdát, és cselekvésre bírták azt. 222. március 11-én a praetorianus gárda táborában a császárt és anyját megölték, akik egy latrinában próbáltak elrejtőzni. Ezután holttestüket végigvonszolták az utcákon, majd behajították egy szennycsatornába. Végső nyughelye a Tiberis feneke lett, ahová jókora kővel a nyakában dobták be. Heliogabalus hívei közül többet megöltek, és a napisten szimbólumát visszaszállították a szíriai Emaszába.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Heliogabalus római császár témájú médiaállományokat.
  • Krawczuk: Római császárok: Krawczuk, Aleksander. Római császárok. Lazi Könyvkiadó, Szeged (2008). ISBN 978-963-267-023-2 
  • Michael Grant: Róma császárai. Corvina Kiadó. Budapest. 1996.


Elődei:
Marcus Opellius Macrinus
és
Marcus Oclatinius Adventus
Consul
218 (suff)
Kollégája:
Marcus Oclatinius Adventus
SPQR
Utódai:
Elegabalus (suff)
és
Quintus Tineius Sacerdos
Elődei:
Elegabalus (suff)
és
Marcus Oclatinius Adventus
Consul
219
Kollégája:
Quintus Tineius Sacerdos
SPQR
Utódai:
Elegabalus
és
Valerius Comazon Eutychianus
Elődei:
Elegabalus
és
Quintus Tineius Sacerdos
Consul
220
Kollégája:
Valerius Comazon Eutychianus
SPQR
Utódai:
Caius Vettius Gratus Sabinianus
és
Marcus Flavius Vitellius Seleucus
Elődei:
Caius Vettius Gratus Sabinianus
és
Marcus Flavius Vitellius Seleucos
Consul
222
Kollégája:
Severus Alexander
SPQR
Utódai:
Lucius Marius Maximus Perpetuus Aurelianus
és
Lucius Roscius Aelianus Paculus Salvius Iulianus
Előző uralkodó:
Macrinus
Római császár
218-222
Hadrianus császár szobra
Következő uralkodó:
Severus Alexander
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap