Mani

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mani

Mani, magyarosan: Mání (Ktésziphón, a mai Bagdad közelében 216/217Gundésápúr (szír nyelven: Beth Lapat) a mai Irán területén, 276/277, görögösen Μάνης, Manész, vagy Μανιχαίος, Manikhaiosz, latinosan Manes vagy Manichaeus, középperzsa és szír ܡܐܢܝ ܚܝܐ Mānī ḥayyā) iráni vallásalapító, a manicheizmus prófétája.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mani életrajza sokáig homályos volt. 1969-ben egy 400 körül írt, görög nyelvű pergamen kódexet találtak Felső-Egyiptomban. Kölni manicheus kódex címen ismert, mert a Kölni Egyetemen található jelenleg. Ez az irat a legkorábbi olyan forrás, amely konkrét információkkal szolgál Mani életéről.

Arisztokrata családból származott, egyes feltevések szerint szülei rokonságban álltak a partus Arsakidákkal. Apja Pātik (középperzsa Pattūg, görög Παττικιος, arab Futtuq) zsidó, a 210-es évek elején csatlakozott egy zsidó-keresztény bemerítő szektához, az elkhaszaitákhoz vagy más források szerint valamelyik gnosztikus keresztény szektához. Mindkettőre jellemző azonban a szigorúan aszketikus életvitel, amely Mani sajátjává lett élete során. Anyja pártus, neve Mariam.

Két kinyilatkoztatást kapott, tizenkét és huszonnégy éves korában. Az első kinyilatkoztatás gyakorlatilag egybeesik a Pártus Birodalom bukásával, nehéz a kapcsolatot nem észrevenni. A második után önálló egyház megszervezésébe kezdett. 240 körül indiai útra indult, ahonnan buddhista eszmékkel tért vissza. Iránba visszatérve a szászánida uralkodóház második uralkodója, I. Sápúr engedélyezte tanító munkáját. Mani tanítványokat gyűjtött maga köré, már életében Egyiptomtól Horászánig elterjedtek tanai.

Nem tudni, miért fogatta el I. Bahrám és miért végeztette ki. Talán a túlzottan agresszív térítés vált visszatetszővé az uralkodóház szemében. Mani következetesen dualista és egyben gnosztikus rendszere hasonló volt a mazdaizmusból kialakuló, akkoriban államvallássá előlépő zoroasztrizmushoz. Sőt még szigorúbb volt ezen a téren, Mani elképzeléseiben nincs a Zarathustra-féle kiegyenlítő szerepet játszó Ahura Mazdához hasonló figura.

Bár Mani sokat merített környezete vallásainak gondolataiból, szokásaiból, mégsem egyszerű kompilátor, hanem olyan egyéniség, akinek vallása itt-ott egy ezredéven át a véres üldözések ellenére is fennmaradt. Mani, más vallásalapítókkal ellentétben tudatosan alakította ki egyháza számára a szent iratok kánonát: iratait követői az eredetihez szigorúan ragaszkodva művészien díszített könyvekbe másolták. Ezek lettek a manicheizmus kánonjai.


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Simon Róbert, Simonné Pesthy Mónika (szerk.): Máni és a fény vallása - A manicheizmus forrásai, Corvina, Budapest, 2011.
  • Krawczuk, Aleksander. Nagy Konstantin. Gondolat Kiadó (1981). ISBN 963-281-026-0 , 54–55. old.
  • Tóth Tibor: Manicheizmus, Debrecen, Zikkurat-Média Kiadó, 2002.
  • Paul Kriwaczek: Zarathusztra nyomában, Gold Book.
  • Mani: Gyöngy-énekek, LNL Kiadó, 2004.
  • Albert Steffen: Mani, esszé 1930.
  • Pap Gábor: Rasdi mesél, 1993.
  • F. Favre: Máni - Kelet Krisztusa Nyugat Buddhája, L.N.L. Kiadó, 2007.
  • Világirodalmi lexikon VII. (Lanf–Marg). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1982. 692. o. ISBN 963-05-2677-8
  • Déri Balázs: Mani a „baptisták” között. Mani gyermek- és ifjúkora az ún. kölni Mani-Kódex szerint. In: Vallástudományi Szemle. IV. évfolyam 4. szám, 2008. Zsigmond Király Főiskola. Online elérhetőség a Zsigmond Király Főiskola oldalán: www.zskf.hu/uploaded_bookshelf/5b5251c2ee4c5d13.pdf

Egyéb irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Albert Steffen: Die Manichäer; dráma (1916)