Manchester City FC
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
| Manchester City | |||
 |
|||
| Csapatadatok | |||
| Teljes csapatnév | Manchester City Football Club | ||
| Becenév | Citizens, Kékek, City | ||
| Székhely | Manchester, Anglia | ||
| Alapítva | 1880, West Gorton (St. Marks) néven | ||
| Klubszínek | világoskék, fehér | ||
| Stadion | Etihad Stadion | ||
| Vezetőedző |  Roberto Mancini |
||
| Elnök |  Manszúr ibn Fájed Ál Nahján sejk |
||
| Bajnokság | Premier League | ||
| Nemzeti sikerek | |||
 Bajnokcsapat |
3 alkalommal | ||
| Kupagyőztes |
5 alkalommal | ||
| Szuperkupa-győztes |
3 alkalommal | ||
| Nemzetközi sikerek | |||
| kupagyőztesek Európa-kupája | 1 alkalommal | ||
| Csapatmezek | |||
|
|||
| Hivatalos honlap | |||
| Manchester City honlapja | |||
A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Háromszor nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt, amikor Joe Mercer menedzser csapata Malcolm Allison vezényletével számos trófeát gyűjtött be, és olyan játékosaik voltak, mint Colin Bell és Francis Lee.
Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani a City of Manchester Stadionban.
Tartalomjegyzék |
Klubtörténet [szerkesztés]
A Manchester Cityt West Gorton (St Mark's) néven 1880-ban alapította Anna Connel és a St. Mark's templom két gondnoka, akik Manchester Gorton nevű kerületében, egy vasgyárban is együtt dolgoztak. 1887-ben a gárda új pályára, a Hyde Roadra költözött, mely a város Ardwick nevű részén volt, keletre a központtól. A csapat új neve Ardwick AFC lett. 1892-ben alapító tagjai lettek a Labdarúgó Liga másodosztályának. Az 1893–94-es idényben anyagi gondjaik támadtak, ami miatt újraalakultak Manchester City FC néven.
A City első sikerét 1899-ben érte el, amikor megnyerte a másodosztályt, így feljutott az élvonalba. 1904. április 23-án megnyerték első komolyabb trófeájukat, mikor a Bolton Wandererst 1–0-ra verték az FA-kupa döntőjében. A duplázáshoz sem sok kellett volna, hiszen a bajnokságban másodikok lettek. Nem sokkal a kupasiker után a csapat büntetést kapott, mivel az Angol Labdarúgó-szövetség által meghatározott összegnél nagyobb fizetést adtak néhány játékosuknak. 1906-ban 17 játékost tiltottak ki a Kékektől, köztük Billy Meredith-et is, aki a város másik csapatához, a Manchester Unitedhez igazolt. 1920-ban egy tűzvészben elpusztult a Hyde Road főlelátója, így a klub 1923-ban átköltözött a Maine Roadra.
Az 1930-as években a manchesteriek egymás után kétszer is bejutottak az FA-kupa fináléjába. 1933-ban vereséget szenvedtek az Evertontől, de egy évvel később legyőzték a Portsmouth-t. 1937-ben megnyerték első bajnoki címüket, de rögtön a következő szezonban kiestek, bár minden csapatnál több gólt szereztek. Az 1950-es években szintén két egymást követő FA-kupa-döntő következett, melyek közül az elsőt elvesztette, a másodikat megnyerte a City csakúgy, mint 20 évvel korábban. 1955-ben a Newcastle United volt az ellenfél, 1956-ban pedig a Brimingham City. Utóbbit 3–1-re verte a csapat úgy, hogy Bert Trautmann kapus törött nyakkal játszott.
1963-ra ismét a másodosztályban találta magát a gárda, 1965 januárjában a Swindon Town elleni meccsükre mindössze 8015 néző volt kíváncsi, ez máig élő negatív rekord. Nyáron Joe Mercerre és segédjére, Malcolm Allisonra bízták a csapat irányítását. Első szezonjában Mercer feljuttatta a Cityt az élvonalba és tehetséges játékosokat igazolt, például Mike Summerbee-t és Colin Bellt. Az 1967/68-as idényben aztán megnyerték második bajnoki címüket, azzal, hogy a szezon utolsó napján 4-3-ra verték a Newcastle Unitedet. 1969-ben ismét megnyerték az FA-kupát, így a következő idényben indulhattak a KEK-ben, melyet a Górnik Zabrze elleni bécsi döntőn meg is nyertek. A Ligakupát is hazavihették, amivel az övék lett a második csapat, mely egy szezonon belül nemzetközi és hazai trófeát is nyert.
A trófeákért való küzdelem az 1970-es években is folytatódott, kétszer másodikok lettek a bajnokságban, 1974-ben pedig bejutottak a Ligakupa-döntőbe, de ott kikaptak. Az egyik legemlékezetesebb pillanat az 1973–74-es idény végén jött el a City számára. Ekkor a nagy rivális Manchester Unitednek győznie kellett volna, hogy elkerülje egy kiesést, de éppen egy korábbi Vörös Ördög, Denis Law gólja ejtette ki őket. Utolsó nagy trófeájukat 1976-ban nyerték, amikor a Newcastle United elleni győzelemmel elhódították a Ligakupát.
Az 1960-as és 1970-es évek sikereihez képest a jövő visszaesést hozott a klub számára. 1979-ben Malcolm Allison lett a menedzser, aki nagy összeget költött új játékosokra, például Steve Daley-re, de egyikük sem vált be. A vezetőedzők folyamatosan váltakoztak, csak az 1980-as években hét különböző mester ült a kispadon. 1980-ben ugyan bejutottak az FA-kupa döntőjébe, de kikaptak a Tottenham Hotspur elleni megismételt találkozón. 1983-ban és 1987-ben is kiestek az élvonalból. 1989-es visszajutásuk után ötödikként végeztek a Division One-ban, ekkor Peter Reid volt a mesterük. Távozása után azonban ismét romlott a manchesteriek formája. 1992-ben alapító tagjai lettek a Premier League-nek, majd 1996-ban kiestek. Két szezonnal később elérték történetük legrosszabb pontját, ők lettek az első nemzetközi sikereket elért csapat, mely kiesett a harmadosztályba.
A kiesés után az új elnök, David Bernstein nagyobb pénzügyi fegyelmet követelt meg, mivel elég kaotikus állapotok uralkodtak a pénzügyeket illetően. A City első próbálkozásra visszajutott a másodosztályba, a rájátszás döntőjében a Gillinghamet verték. Ezt követően zsinórban másodszor is feljutottak, de a Premier League még túl erősnek bizonyult nekik és 2001-ben kiestek. Az új idény kezdete előtt Kevin Keegan vette át a gárda irányítását. A 2001–02-es idényben megnyerték a másodosztályt, közben klubrekordnak számító pontot szereztek és gólt lőttek.
A 2002/03-as szezon volt az utolsó, melyet a Kékek a Maine Roadon töltöttek. Közben 3-1-re verték a Manchester Unitedet, ez volt az első győzelmük a rivális csapat felett 13 éve. Majd az UEFA-Kupába is bekerültek a Fair Play-táblázaton elért jó eredményük miatt. A szezon után átköltöztek a City of Manchester Stadionba.
2005 márciusában Keegan elhagyta a csapatot, helyére Stuart Pearce érkezett, akivel az utolsó nyolc meccsen szenvedtek vereséget és majdnem kijutottak az európai porondra is. A 2005–06-os évadot remekül kezdték és novemberig az első hatban voltak, de aztán rendkívül rossz formába kerültek és mindössze a 15. helyet szerezték meg.
A 2006–07-es idényben a csapat legnagyobb gondja a gólszerzéssel volt, hazai pályán mindössze 10-szer találtak be, ami új negatív rekord. Ezt követően kirúgták Pearce-t és a szakmai stáb nagy részét.
2007 júliusában a korábbi angol szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson lett a City menedzsere. Első három meccsüket – köztük egy Manchester United ellenit is – sorozatban megnyerték, úgy, hogy nem kaptak gólt, de mindkét jó sorozat megszakadt az Arsenal ellen. Sorozatban 10 hazai meccset nyertek meg, a sorozat az augusztus 15-i Derby County elleni sikerrel kezdődött és a Tottenham elleni december 18-i Ligakupa-vereséggel ért véget. Ezt követően ismét megverték a Unitedet, de az eredmények visszaestek. Két meccsel a szezon vége előtt az elnök elárulta, hogy szeretne megválni Erikssontól, ez nem tetszett a szurkolóknak, de 2008. június 2-án megtörtént. A Kékek végül kilencedikek lettek, de bejutottak az UEFA-kupába, amiben ismét a Fair Play-táblázat segített nekik.
Manszúr sejk és a fellendülés [szerkesztés]
2008 nyarán a klubnak új tulajdonosa lett, amivel a Manchester City a világ leggazdagabb futballcsapatává vált. Ez lehetővé tette már a szezon előtt olyan játékosok igazolását, mint a korábban innen eligazoló Shaun Wright-Phillips, Kompany vagy Robinho. Az új edző Mark Hughes lett, akinek azonban nem lett túl sikeres a szezonja, mindössze tizedik lett a City, és az UEFA-kupából is viszonylag hamar kiesett. De a téli és a következő szezon előtti igazolások (pl. Shay Given Kolo Touré, Joleon Lescott, Nigel de Jong, Emmanuel Adebayor, Carlos Tévez, Adam Johnson.) a 2009-2010-es szezon kezdésénél erősen éreztették a hatásukat: az első 4 meccset úgy nyerték meg, hogy gólt sem kaptak, majd megverték az Arsenalt(4-2). Ezt a sorozatot a városi rivális állította meg egy parádés meccsen (Michael Owen a 96. percben állította be a 4-3-as végeredményt), majd egy igen hosszú döntetlenszéria kezdődött, ami miatt Mark Hughest elküldték. Utódja az Interrel 3 bajnoki címet szerző Roberto Mancini lett. A City a szezonban végig esélyes volt a 4. helyre, a BL-selejtezőt érő helyet eldöntő meccset azonban a Tottenham ellen 1-0-ra elvesztette. A Manchester City Given és a cserekapus Stuart Taylor sérülése miatt kölcsönvette az utolsó három meccsre Fülöp Mártont, aki e kis időben csapata egyik legjobbja volt. 2010 nyarán ismét érkeztek sztárok, mint az Aston Villától megszerzett James Milner, az ex-Barçás Yaya Touré vagy a Laziótól elcsábított Aleksandar Kolarov, a friss világbajnok David Silva, az olasz tini fenegyerek Mario Balotelli, de nagy erősítést jelentett a kölcsönből visszatérő Joe Hart kapus is, aki a Birmingham színeiben a liga egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. A szezonban a City adós maradt az ellenállhatatlan támadójátékkal, és sokszor unalomba fulladtak a rangadók: hazai 0-0 a Manchester Uniteddel, idegenben az Arsenal és a Tottenham ellen 0-0... voltak egészen meglepő mérkőzéseik is, hiszen a City volt az első csapat, ami legyőzte a Chelsea-t (hazai pályán, 1-0-ra), de hazai pályán 3-0-ás vereséget is szenvedtek az Arsenaltól. Januárban újabb erősítés jött: a Bundesliga legutóbbi két kiírásának gólkirályát, Edin Džekot igazolták le. Összességében a bajnoki címre való reális esélyük februárban úszott el, a helyi rangadón, idegenben a Manchester United ellen. Bár a City egy kevéssel jobb volt ellenfelénél, a kapura nem volt igazán veszélyes, gólt is csak Edin Džeko megpattanó megpattanó lövésből tudtak szerezni, ellenben a talán halványabb United két szép találattal (Nani góljával és Rooney ollójával) megnyerte a rangadót, majd később a bajnokságot is. Bár a City elég hamar kiesett az Európa Ligából (a Dinamo Kijev ellen) és a Carling kupából is, ebben az évben már nem maradt trófea nélkül, és alkalma volt visszavágni a városi riválisnak is: az FA-kupában először gyengébb csapatok ellen csak újrajátszással tudtak nyerni, de az elődöntőben a Manchester Unitedet 1-0-ra legyőzték (a sors iróniája, hogy most viszont a United játszott jobban, de az aktuális BL-mérkőzése miatt gyorsan elfáradtak), ráadásul a győztes gólt szerző Yaya Touré az ellenfél egyik játékosától (Michael Carrick) kapta a "gólpasszt". A döntőben a meglepetéscsapat Stoke City már nem volt ellenfél, és 35 év után ismét trófeának örülhet a Manchester City. A szezon végén eltiltották doppingvétség miatt a védelem kulcsemberét, Kolo Tourét, akinek eltiltása áthúzódik a következő szezonra is.
2011 nyarán sem sajnálta a pénzt a Manchester City, de most már okosabban erősítettek. Így érkezett a klubhoz az ex-arsenalos duó, Gaël Clichy és Samir Nasri, a montenegrói védő, Stefan Savić és a másodosztályba sorolt Temesvártól a kapus Costel Pantilimon és Maradona veje, Sergio Agüero. Voltak távozók is, mint az előző szezonban kispadra szoruló Shay Given és Shaun Wright-Phillips vagy a létszám felettivé váló Emmanuel Adebayor és Roque Santa Cruz, mindketten kölcsönbe (érdekesség, hogy mindkét játékosért többet fizetett a City 20 milliónál). Ugyan a szezon felvezetőjeként számon tartott Community Shielden kétgólos előnyről kikaptak a fő rivális Manchester Unitedtől, az elmondható, hogy jól igazolt a csapat, hisz az első fordulókban az előző szezonban fellelhető problémák (mint a kreativitás hiánya) maradéktalanul megoldódtak. Erre jó példa a 3. fordulóban lejátszott Tottenham elleni idegenbeli mérkőzés, ahol úgy nyertek idegenben 5-1-re, hogy a Spurs egyetlen gólját is lesállás előzte meg! A klub ekkor jutott be először a BL-be, és rögtön kifogta a halálcsoportot: a spanyol 4. helyezett Villarrealt, a németeknél meglepetésre csak harmadik Bayern Münchent és az olasz bajnokság pozitív meglepetéscsapatát, a Nápolyt kapta Mancini csapata.
A klub egyre jobban kezdett teljesíteni, majd a nyolcadik fordulóban átvették a vezetést is, kihasználva, hogy az addigi listavezető Manchester United döntetlent játszott a Liverpool otthonában. A következő fordulóban a két manchesteri csapat találkozott a United otthonában. A hazaiak voltak az esélyesebbek, és ők is kezdtek jobban, de egy kontratámadás után a City vezetést szerzett Mario Balotelli okos góljával. Bár ezután a United több ziccert is kidolgozott, a félidő végéig nem változott az eredmény. A hazaiaknak viszont a második félidőben már nem volt reális esélyük a győzelemre, ugyanis a félidő legelején emberhátrányba kerültek, majd a félidő közepén a City még két gólt szerzett, kihasználva az emberhátrányban lévő ellenfél kinyílását. Bár a mérkőzés végéhez közeledve Darren Fletcher egy szépségdíjas góllal szépített, a Manchester United fizikailag teljesen összeomlott a végére, így a háromperces hosszabbításban minden akadály nélkül lőtt a City még három gólt. A végeredmény 6-1 a vendégeknek, a City egy óriási győzelmet aratott legnagyobb riválisa otthonában, és öt pontra növelték az előnyüket a tabellán. A 2011/2012 szezont úgy nyerte meg a city hogy az utolsó fordulóban a QPR-t drámai mérkőzésen legyőzte. A 92. percben Edin Dzeko fejesével, majd a 94. percben Sergio Aguero góljával
Klubszínek és címerek [szerkesztés]
A Manchester City hazai színei az égszínkék és a fehér. A vendégmez színei általában a gesztenyebarna, a vörös és a fekete, az utóbbi években azonban több más színű második számú összeállításuk volt. A 2004–05-ös idényben például az idegenbeli mez fehér volt lila sorttal és fehér sportszárral. Ezután volt még teljesen tengerészkék és teljesen fekete mezük is. A 2005–06-os és 2006–07-es szezonban azonban a harmadik számú mezre váltottak, ami sárga volt fekete nadrággal és zoknival. Állítólag ezeket a színeket az 1950-es és 1960-as években is használta a csapat.
A 2007–08-as évadra a hazai és idegenbeli mezeken is vékony fehér csíkok jelentek meg. Az idegenbeli összeállításban minden ruhadarab lila lila lett. A harmadik számú mez fehér volt égszínkék nadrággal és ugyancsak fehér sportszárral.
A színek eredetét homály fedi, de bizonyíték van rá, hogy már 1892-ben is kék mezt viseltek. Egyesek szerint az égszínkék a szabadkőművességgel való kapcsolatra utal. Egy, a City történetét taglaló könyv szerint a még West Gorton (St Mark's) néven futó csapat skarlátvörös mezt viselt fekete rövidnadrággal. 1884-ben a manchesteriek fekete mezt viseltek fehér kereszttel, ami arra utal, hogy templomi munkások alapították a klubot. A vörös és fekete idegenbeli mezekek a korábbi menedzserasszisztens, Malcolm Allison vezette be az AC Milan mintájára.
A klub jelenlegi címere 1997 óta van használatban, megtervezésére azért volt szükség, mert a régi nem volt alkalmas a levédetésre. A jelenlegi logo a manchesteri városi címeren alapszik, egy szirti sas látható rajta, mely előtt egy pajzs van. A pajzs felső részén egy hajó látható, mely a város vízi útjaira utal, a lejjebb található három csík Manchester három folyóját jelképezi. Alul olvasható a latin mottó: "Superbia in Praelia", ami magyarul ennyit jelet: "Büszkeség és Küzdelem". A sas felett látható még három csillag.
A City korábban még két címert használt, az elsőt 1970-től kezdve, mely kör alakú volt, közepén ugyanaz a pajzs volt, mint a mostanin és köré volt írva a csapat neve. Ezt 1972-ben egy felújított változat váltotta. A pajzs alsó részébe Lancashire vörös rózsája került. A kupadöntőkön a csapat mezein általában a városi címer volt látható, ezzel jelezve, hogy büszkén képviselik Manchestert.
Stadion [szerkesztés]
A klub jelenlegi stadionja az Etihad Stadion, egy világszínvonalú 48 000 férőhelyes létesítmény, mely a 2002-es Nemzetközösségi Játékok után épült. A City a 2002–03-as idény vége óta játszik itt, akkor költöztek ugyanis ki a Maine Roadról. A stadion névhasználati jogát 2011-ben adták el a főszponzornak, a dubaji Etihad légitársaságnak; ezt megelőzően a stadiont City of Manchester Stadiumnak nevezték.
A beköltözés előtt a csapat 35 millió fontot költött különböző munkálatokra, például a játéktér lesüllyesztésére. Ezen kívül még egy szint került a meglévők fölé és megépült a North Stand lelátó. A felújított építményt a City egy FC Barcelona elleni barátságos meccsel nyitotta meg, melyet 2-1-re megnyertek és az első gólt Nicolas Anelka szerezte.
A manchesteriek több pályát használtak történetük során. 1880 és 1887 között például öt különböző helyen játszottak, majd a Hyde Roadon telepedtek le hosszabb időre (36 évre). 1920-ban tűz ütött ki a stadionban és a főlelátó elpusztult, ezért a City a 84 000 néző befogadására alkalmas Maine Roadra költöztek, melyet tervezői az „Észak Wembley-je”-ként emlegettek. 1934. március 3-án 84 569 szurkoló váltott jegyet a Stoke City elleni FA-kupa-meccsre, ami angol rekord a klubcsapatokat illetően. A Maine Roadot többször is felújították, befogadóképessége az évek alatt egészen 32 000-re csökkent.
Játékosok [szerkesztés]
Jelenlegi keret [szerkesztés]
2012. szeptember 2. szerint.
|
|
Kölcsönben [szerkesztés]
|
|
A 23-as mezt már soha nem fogják kiosztani senkinek. A klub vezetőinek határozata szerint Marc-Vivien Foé emlékének tartják fenn.
Híres korábbi játékosok [szerkesztés]
Az első szereplés zárójelben.
- 1920 előtt: Billy Meredith (1894).
- 1920-as évek: Sam Cowan (1924), Eric Brook (1928).
- 1930-as évek: Frank Swift (1933), Peter Doherty (1936).
- 1940-es évek: Roy Clarke (1946), Bert Trautmann (1949).
- 1950-es évek: Roy Paul (1950), Don Revie (1951), Joe Hayes (1953), Alan Oakes (1958).
- 1960-as évek: Denis Law (1960), Neil Young (1961) Mike Doyle (1964), Mike Summerbee (1965), Colin Bell (1966), Tony Book (1966), Francis Lee (1967), Joe Corrigan (1967).
- 1970-es évek: Dennis Tueart (1974), Dave Watson (1975).
- 1980-as évek: Trevor Francis (1981), Paul Lake (1987), David White (1987)
- 1990-es évek: Niall Quinn (1990), Uwe Rösler (1994), Georgiou Kinkladze (1995), Paul Dickov (1996), Shaun Goater (1998), Shaun Wright-Phillips (1999).
- 2000-es évek: Ali Benarbia (2001), Marc-Vivien Foé (2002), Nicolas Anelka (2002).
Sikerlista [szerkesztés]
Nemzeti szinten [szerkesztés]
- First Division (első osztály)
- Second Division/First Division (másodosztály)
- Győztes (7, rekord): 1898–99, 1902–03, 1909–10, 1927–28, 1946–47, 1965–66, 2001–02
- Második (4): 1895–96, 1950–51, 1988–89, 1999–2000
- Győztes (5): 1903–04, 1933–34, 1955–56, 1968–69, 2010–11
- Második (4): 1925–26, 1932–33, 1954–55, 1980–81
Nemzetközi szinten [szerkesztés]
Források és jegyzetek [szerkesztés]
Lásd még [szerkesztés]
|
|||||||||
