Gyapjúfaformák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Majomkenyérfa-félék szócikkből átirányítva)
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gyapjúfaformák
Majomkenyérfák (Adansonia grandideri)
Majomkenyérfák (Adansonia grandideri)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Monilopsida)
Rend: Mályvavirágúak (Malvales)
Család: Mályvafélék (Malvaceae)
Alcsalád: Gyapjúfaformák (Bombacoideae)
Burnett, 1835
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gyapjúfaformák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjúfaformák témájú kategóriát.

Magányos baobabfa (Adansonia grandidieri)
Ausztráliai baobabfa (Adansonia gibbosa)

A gyapjúfaformák (Bombacoideae) a mályvafélék családjának (Malvaceae) egyik alcsaládja.

Korábbi rendszerekben (például Hortobágyi-rendszer, Borhidi-rendszer) a mályvavirágúak (Malvales) rendjében gyapjúfafélék (Bombacaceae) néven külön családként szerepelt. A legújabb kladisztikai vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy a Malvaceae család egyik különösen specializált, nagy termetű növényekből álló, erősen levezetett csoportjáról van szó, amely az APG II-rendszerben az eurosid II kládban foglal helyet, a mályvavirágúak rendjében.

Egyik legismertebb képviselője a majomkenyérfa (Adansonia digitata), ezért elterjedt a majomkenyérfa-formák, illetve régebben a majomkenyérfa-félék elnevezés is.

Jellemzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyapjúfaformák trópusi, szubtrópusi elterjedésű fák, gyakran igen vastag, hordó alakú törzzsel, és benne laza szerkezetű víztartó alapszövettel (parenchima). A levelek épek vagy tenyeresen karéjosak, a pálhák lehullók. A virágok hímnősek, öttagúak, igen méretesek, gyakran madár- vagy denevérbeporzásúak. A csésze forrt, gyakran külső ún. mellékcsészével ellátott. A szirmok szabadok és aszimmetrikusak, a porzók száma 5 vagy határozatlanul sok. A porzók csővé is nőhetnek, de vannak szabadon álló porzójúak is, a portokok száma 2. A termőben a magház 2–5 tagú, többnyire sok magkezdeménnyel. A termés tok, a magvak gyakran ezüstös cellulózszőrökbe ágyazódnak, melyek a magház belsejének és a maghéjnak a függelékei. Ezt gyakran szigetelő- és tömítőanyagnak használják fel, textilkészítésre merevsége miatt alkalmatlan.

Fontosabb fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alcsalád névadó nemzetsége a gyapjúfa (Bombax), amely jellegzetes növényi szőreiről kapta a nevét.

Az afrikai szavannák és trópusi lombhullató erdők jellegzetes lombhullató fája a majomkenyérfa (Adansonia digitata L.). A növény igen hosszú élettartamú, akár 1000 évig is elél. Hatalmas hordószerű törzsében 12 ezer liter vizet is képes raktározni, törzskerülete pedig elérheti a 40 métert. Levelei tenyeresen összetettek. Virágai csodálatosak, lecsüngők, beporzásukat denevérek végzik. Törzsében gyakran hangyák élnek (mürmekofília).

Egyéb fajok is tartoznak az alcsaládba, így például a kapokfa (Ceiba pentandra), melynek magszőreit hasznosítják (ld. fentebb). A durián (Durio zibethinus) Délkelet-Ázsiában honos. 3–4 kg-os gyümölcsét a „gyümölcsök királyának” is nevezik. A dió nagyságú magvakat körülvevő vékony magköpeny fogyasztható csak. A magköpeny bomlásakor fokhagymaszagot áraszt, a benne lévő diallil-szulfid miatt, így repülőgépen nem is szállítható. A modellkészítésnél, repülőgépiparban és tömő–szigetelőanyagként használják fel a balsafa (Ochroma lagopus) könnyű, nagy felhajtóerejű fáját. A növény a trópusi Amerikából származik.

Nemzetségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Camptostemon és Pentaplaris helye elképzelhető, hogy a Malvoideae alcsalád, ahogy a Matisieae nemzetségcsoporté is (Matisia, Phragmotheca és Quararibea).

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan
  • Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényrendszertan
  • Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
  • Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana
  • Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan