Magyarországi barlangok listája (Számmal kezdődő barlangnevek–F)
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lista tartalmazza a Magyarországon található összes barlangot, amelyet felvettek az Országos Barlangnyilvántartásba. Ez a 2010. június 5-ei állapotot tükrözi, vagyis 4018 barlangot tartalmaz, valamint a könnyebb kereshetőség végett azok szinonimáit, alfabetikus sorrendben. A listába bekerültek a régebben leírt, de mára már megsemmisült barlangok is, valamint az egyesek által barlangnak leírt, a köznyelvben barlang néven ismert, de nem természetes eredetű üregek is. A térképeken barlangnévvel, barlangjellel feltüntetett objektumok szintúgy szerepelnek benne.
- Magyarországi barlangok listája (G–K)
- Magyarországi barlangok listája (L–R)
- Magyarországi barlangok listája (S–ZS)
Tartalomjegyzék |
Számmal kezdődő barlangnevek [szerkesztés]
- 1/a = Eplényi 1.sz. víznyelő
- 1. Barátlakás = 1. sz. Barátlakás
- 1. borda Átjárós-barlang
- 1-es Jég-barlang = Szentgyörgy-hegyi Sárkány-barlang
- 1-es omladék barlang = Leányvári Szörnyű-barlang
- 1-es sárkány-jégbarlang = Kis-Sárkány-barlang
- 1-es sz. Barátlakás = 1. sz. Barátlakás
- 1-es sz. hasadék = Szőlőmáli 1. sz. hasadékbarlang
- 1-es sz. Leánylakás = 1. sz. Leánylakás
- 1-es sz. Remete-barlang = 1. sz. Barátlakás
- 1-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 1 hónapos barlang = Bélkő-végi-üreg
- 1. Leánylakás = 1. sz. Leánylakás
- 1. omlás barlangja = Rákóczi-táró 1. sz. ürege
- 1.s = Hámori 1. sz. üreg
- I. számu barlang = Ördögárok 32d. sz. barlang
- 1. sz. Barátlakás
- 1. sz. barlang = Kő-lik-völgyi 1. sz. üreg
- 1. Sz. barlang = Nyugati-barlang
- 1. sz. hasadék
- 1. sz. hasadék = Szőlőmáli 1. sz. hasadékbarlang
- 1. sz. hasadékbarlang
- 1. sz. Leánylakás
- 1. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 1.sz. Turul-lyuk = Füstös-barlang
- 1.sz. Turul-üreg = Füstös-barlang
- 1.sz. Turul-üreg = Giliszta-barlang
- I.sz.-zsomboly = Repeta-zsomboly
- 2/1-barlang = Kerék-hegyi-gejzírüreg
- 2/2-barlang = Hármas-hegyi-gejzírüreg
- 2/3 barlang = Hármas-hegyi-átjáróbarlang
- 2/4-barlang = Kerék-hegyi-üreg
- 2/5-barlang = Kerék-hegyi-lyuk
- 2. Barátlakás = 2. sz. Barátlakás
- 2-b berogyás
- 2/b berogyás = 2-b berogyás
- 2-es Jég-barlang = Szentgyörgy-hegyi Sárkány-barlang
- 2-es sz. Barátlakás = 2. sz. Barátlakás
- 2-es sz. Leánylakás = 2. sz. Leánylakás
- 2-es sz. Remete-barlang = 2. sz. Barátlakás
- 2-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 2-es töbör = Dózeros-nyelő
- 2 Kőlik = Magos-hegyi 6.sz. barlang
- 2. Leánylakás = 2. sz. Leánylakás
- 2. Omlás-barlangja = Rákóczi 3. sz. barlang
- 2. omlás barlangja = Rákóczi-táró 2. sz. ürege
- 2. sz. Barátlakás
- 2. Sz. barlang = Kimállott-barlang
- 2. sz. barlang = Kút-zsomboly
- 2.sz. barlang = Nagy-somlyói 2. sz. barlang
- 2. sz. barlangindikáció = Szedres-barlang
- 2. sz. hasadék
- 2. sz. Leánylakás
- 2. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 2. sz. víznyelő = November 7. barlang
- II.-zsomboly = Cseresznyés-zsomboly
- 3/1 barlang = Aranyház felső ürege
- 3/4-barlang = Kőfejtő-gejzírürege (Tihany)
- 3-as sz. Barátlakás = 3. sz. Barátlakás
- 3-as sz. Remete-barlang = 3. sz. Barátlakás
- 3-as sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 3. Barátlakás = 3. sz. Barátlakás
- 3 béka nyelő = Három-béka-barlang
- 3 béka zsomboly = Három-béka-barlang
- 3 km-es barlang
- 3. sz. Barátlakás
- III.sz.barlang = Kő-lik-völgyi 6. sz. üreg
- 3. Sz. barlang = Mihály-barlang
- 3. sz. barlang = Nagy-somlyói 3. sz. barlang
- 3. sz. barlang = Nagy-vizes-barlangüreg
- 3. sz. hasadék
- 3. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 3. sz. üreg = Budakalászi 2. sz. barlang
- 3. sz. víznyelő = Elevenförtési 7.sz. töbör
- 4/1-barlang = Nyársas-hegyi-barlang
- 4/1 barlang = Nyársas-hegyi-barlang
- 4. Barátlakás = 4. sz. Barátlakás
- IV-b. ereszke melletti vízmérői barlang = Dorogi 10. sz. kaverna
- 4-es sz. Barátlakás = 4. sz. Barátlakás
- 4-es sz. Remete-barlang = 4. sz. Barátlakás
- 4-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 4. sz. Barátlakás
- 4.sz. barlang = Flóra-barlang
- 4. sz. barlang = Nagy-somlyói 4. sz. barlang
- 4. sz. barlang = Pomázi kőfejtő névtelen-bontás
- 4. sz. barlang = Vizes-üreg
- 4. sz. hasadék
- 4. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 5/1984 = Kalcitkristályos-barlang (5-1984)
- 5. Barátlakás = 5. sz. Barátlakás
- 5-ös sz. Barátlakás = 5. sz. Barátlakás
- 5-ös sz. Remete-barlang = 5. sz. Barátlakás
- 5-ös sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 5-ös töbör = Elevenförtési 7.sz. töbör
- 5-ös víznyelő = Szúnyogos-nyelő barlangja
- 5 perces-barlang = Ötperces-barlang
- 5. sz. Barátlakás
- 5.sz.barlang = Felső-barlang (Nagymaros)
- 5.sz. barlang = Nagy-somlyói Két bejáratú-barlang
- 5. sz. barlang = Pomázi kőfejtő Felső-barlangja
- 5. sz. hasadék
- 5. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 5. sz. töbör = Stressz-rekesz
- 5.sz. víznyelő = Szúnyogos-nyelő barlangja
- 5. sz. zsomboly = Vecsembükki-zsomboly
- 6/1-barlang = Nyereg-hegyi-eresz
- 6/1-es barlang = Cserepes-kői-ürgelyuk
- 6/1 és 6/2 barlangok = Nyereg-hegyi-eresz
- 6/2-barlang = Nyereg-hegyi-barlang
- 6/2-es barlang = Cserepeskő-gerinci 2. sz. üreg
- 6/3-as barlang = Cserepeskő-gerinci 3. sz. üreg
- 6/4 barlang = Cserepeskő-gerinci 4. sz. üreg
- 6/5 barlang = Cserepeskő-gerinci 5. sz. üreg
- 6-os sz. Barátlakás
- 6-os sz. Remete-barlang = 6-os sz. Barátlakás
- 6-os sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 6.sz. barlang = Hatos-barlang
- 6. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 6. Sztrogoff Mihály-barlang
- 7-8.sz. víznyelő = Tatabányai Bányász-barlang
- 7-es sz. Barátlakás
- 7-es sz. Remete-barlang = 7-es sz. Barátlakás
- 7-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 7.sz. barlang = Iker-barlang (Nagymaros)
- 7. sz. barlang = Nagy-somlyói 7. sz. barlang
- 7. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 8/1984 = Téli fellevegőzésű-barlang (8-1984)
- 8-as sz. Remete-barlang = Szikla-templom
- 8-as sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 8 m-es zsomboly? = Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- 8. sz. barlang = Nagy-somlyói 8. sz. barlang
- 8. Sz. barlang = Remete-barlang (Nagymaros)
- 8. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 9-es sz. Barátlakás
- 9-es sz. Remete-barlang = 9-es sz. Barátlakás
- 9-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 9. Sz. barlang = Kötélkeresztség-barlang
- 9. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 9.sz. víznyelő = Kisréti-víznyelőbarlang
- 9.sz. Víznyelő = Medvehagymás-barlang
- X. = Szabó-pallagi-zsomboly
- 10-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 10. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 11-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 11. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 11.sz. víznyelő = Vértes László-barlang
- 12-es sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 12. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 13-as sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 13. sz. Tatár-lik = Tatár-lik
- 16. sz. töbör = Rettenetes Fekete Szerzetes-barlangja
- 16.sz. víznyelő = Hófehérke-barlang
- 17.sz. víznyelő = Szőlősi Arany-lyuk
- 19.sz. víznyelő = Névtelen-nyelő (Vértesszőlős)
- 25.sz. víznyelő = Kőbánya-barlang (Vértestolna)
- 28. sz. víznyelő = Hapci-barlang
- 30.sz. víznyelő = Morgó-barlang
- 31.sz. víznyelő = Szende-barlang
- 38-as barlang = Harmincnyolcas-barlang
- 48/1-es zsomboly = Külkörte-zsomboly
- 49/2-es zsomboly = Rőt-kúti Dreher-zsomboly
- 49-s zsomboly = Rőt-kúti Dreher-zsomboly
- 85.sz. víznyelő = Meszeskerti 85.sz. víznyelő
- 086 = Kalap-barlang
- 100 Ft-os = Százforintos-barlang
- 102. objektum = Csillag-zsomboly (Tés)
- 103.sz. rombarlang melletti barlang = Tapolcai 15. sz. barlang
- 115 m-nél lévő 2.sz. ürege = Rákóczi-táró 2. sz. ürege
- 167 = Kalap-zsomboly
- 168-as zsomboly
- 182 = Ürgelyuk-zsomboly
- 256 = Szentháromság-hasadék
- 260 = Ékes-lyuk
- 261 = Sárga-zsomboly
- 262 = Narancssárga-zsomboly
- 263 = Zöld-zsomboly
- 265 = Gyors-zsomboly
- 268 = Három Nővér-zsomboly
- 271 = Közös-barlang
- 272-es pont barlangja
- 284 = Fekete-lyuk
- 312-es barlang = Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- 400 lépéses barlang = Négyszáz-lépéses-barlang
- 404-es = Kopaszgally-oldali 2. sz. víznyelőbarlang
- 404-es víznyelőbarlang = Kopaszgally-oldali 2. sz. víznyelőbarlang
A [szerkesztés]
- a.. (Barlangjel a Jaskó-térképen) = Harcsaszájú–Hideglyuk-barlangrendszer
- A1 = Abaligeti-barlang
- A2 = Kispaplika
- A3 = Turista-zsomboly
- A -25 m-es szint hasadéka = Bitó II-es akna hévizes hasadéka
- A +53 m-es szint barlangja = Iszka II-es üzem barlangja
- A -60 m-es szint 1-es sz. ürege = Kincsesi bauxitbánya 1-es sz. ürege
- A -60 m-es szint 2-es sz. ürege = Kincsesi bauxitbánya 2-es sz. ürege
- A -60 m-es szint 3-as sz. ürege = Kincsesi bauxitbánya 3-as sz. ürege
- A -150 m-es szint vízvezető hasadéksora = Kincses II-es altáró hasadéka
- Abaligeti aktív-nyelő = Nyárás-völgyi-víznyelő
- Abaligeti-barlang
- Abaligeti-barlangocska
- Abaligeti-barlangrom
- Abaligeti-cseppkőbarlang = Abaligeti-barlang
- Abaligeti inaktív-víznyelő = Inaktív-víznyelő
- Abaligeti kisebb forrásbarlang = Kispaplika
- Abaligeti-rókalyuk
- Abaligeti-sziklaeresz
- Abaligeti-sziklafülke
- Abaligeti-víznyelőbarlang = Turista-zsomboly
- Abaligeti-zsomboly
- "A"-barlang = 5. sz. Barátlakás
- Abesszínia-barlanglakások = Andornaki-barlanglakások, Kistályai-barlanglakások, Ostorosi-barlanglakások stb. (Mezőkövesd környéki barlanglakások)
- Ablak-barlang = Ablakos-barlang (Sárospatak)
- Ablakos-barlang (Dömös)
- Ablakos-barlang (Háromhuta)
- Ablakos-barlang (Kesztölc)
- Ablakos-barlang (Kosd)
- Ablakos-barlang (Sárospatak)
- Ablakos-barlang = Szeles-árki-sziklaodú
- Ablakos-fülke
- Ablakos-kői-átjáró
- Ablakos-kői-sziklaodú
- Ablakos-üreg (Bakonyszentlászló)
- Ablakos-üreg (Regéc)
- Acheron-kútbarlang
- Achilles-barlang = Achilles-víznyelőbarlang
- Achilles-víznyelőbarlang
- A Cser-hegyen felfedezett, azóta ismeretlen barlang = Cser-hegyi-barlang
- Acskói-barlang = Frank-barlang
- Adrián-völgyi Háromágú-barlang
- Agancsos-barlang
- Agancsos-nyelő = Pál-oldali-víznyelő
- Agancsos-réti-víznyelő
- Agancsos-zsomboly
- Agancstörő-barlang
- Agár-tetői-bazaltüreg
- Agár-tetői-bazaltüreg = Ágó-fennsíki-barlang
- Aggteleki barlang = Baradla-barlang
- Aggteleki-barlang = Baradla-barlang
- Aggteleki cseppköves barlang = Baradla-barlang
- Aggteleki cseppkőbarlang = Baradla-barlang
- Aggteleki-cseppkőbarlang = Baradla-barlang
- Aggteleki-sziklafal 1. sz. barlang
- Aggtelek–Jósvafői-barlang = Baradla-barlang
- Aggtelektől Jósvafőig húzódó barlangrendszer = Baradla-barlang
- Aggtelektől Jósvafőig húzódó főág = Baradla-barlang
- Agó-fennsík-bazaltürege = Ágó-fennsík sziklaürege
- Agó-tetői-bazaltürege = Ágó-fennsík sziklaürege
- Agó-tetői-sziklaürege = Állkapocs-barlang
- Agteleki-barlang = Baradla-barlang
- Ag-teleki-barlang Baradla-barlang
- Agyaglyuk = Diósgyőri Agyag-lyuk
- Agyagos-barlang = Keselő-hegyi 7. sz. barlang
- Agyagpala-barlang = Kolozs-hegyi Agyagpala-barlang
- Agyagpala-zsomboly
- A Hármas-hegyen lévő lyuk = Betömött-barlang
- A Hévízi-tó forrásbarlangja = Hévízi-forrásbarlang
- Ajándék-barlang
- Ajka-hegy Déli-barlang
- Ajka-hegy Északi-barlang
- Ajka-hegy Nyugati-barlang
- Ajkai bánya üregei = Csinger-völgyi-bányaüregek
- Akasztó-dombi 2. sz. barlang = Fehér-parti 1. sz. barlang
- Akasztó-dombi 3. sz. barlang = Fehér-parti 2. sz. barlang
- Akasztó-dombi 5. sz. barlangüreg = Akasztó-hegyi-üreg
- Akasztó-dombi barlangüreg = Akasztó-hegyi-üreg
- Akasztó-dombi-sziklaüreg = Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- Akasztó-hegyi 1. barlang = Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- Akasztó-hegyi 2. sz. barlang = Fehér-parti 1. sz. barlang
- Akasztó-hegyi 3. sz. barlang = Fehér-parti 2. sz. barlang
- Akasztó-hegyi 4. barlang = Fehér-parti 3. sz. barlang
- Akasztó-hegyi 4. sz. barlang = Fehér-parti 3. sz. barlang
- Akasztó-hegyi 5. sz. barlang = Akasztó-hegyi-üreg
- Akasztó-hegyi-barlang = Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- Akasztó-hegyi-eresz = Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- Akasztó-hegyi-résbarlang = Fehér-parti 3. sz. barlang
- Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- Akasztó-hegyi-üreg
- Akácos-víznyelő = Abaligeti-barlang
- Akol-barlang
- Akteleki-barlang = Baradla-barlang
- Aktív-nyelő = Nyárás-völgyi-víznyelő
- Akvárium-nyelő = Akvárium-víznyelőbarlang
- Akvárium-víznyelőbarlang
- Alabástrom-átjáró = Alabástrom-barlang
- Alabástrom-barlang
- Alabástrombérci barlang = Alabástrom-barlang
- Alabástrom-sziklaeresz
- Alabástrom-zsomboly
- Alacsony-barlang
- Alacsony-eresz
- Aladdin-barlang = Őz-tebri-barlang
- Alagút-barlang
- Alaplap-barlang
- Alba Regia-barlang
- Alba Regia-barlang- ..szellőző kürtő = I-45b.
- Alba Regia Cseppkõbarlang = Alba Regia-barlang
- Alibi 1. sz. barlang
- Alibi 2. sz. barlang
- Alibi-barlangok = Alibi 1. sz. barlang, Alibi 2. sz. barlang
- Aligai-barlanglakások
- Alig-zsomboly ? = Zsidó-hegyi-barlang
- Alkotmány-barlang
- Almási-lyuk = Almási-zsomboly
- Almási-zsomboly
- Almássy-zsomboly
- Almás-zsomboly = Almási-zsomboly
- Almos-barlang
- Alsó Acskó-forrás barlangja
- Alsó Aprókullancsos-barlang
- Alsó-Baradla = Baradla Rövid-Alsó-barlang
- Alsó-barlang
- Alsó-barlang = Baradla Rövid-Alsó-barlang
- Alsó barlang = Ördögárok 32b. sz. barlang
- Alsó-barlang = Ördögárok 32d. sz. barlang
- Alsóbervavölgyi barlang = Berva-barlang
- Alsó-Cuha-völgyi 1-es sz. üreg = Alsó-Cuha-völgyi 1. sz. üreg
- Alsó-Cuha-völgyi 1. sz. üreg
- Alsó-Cuha-völgyi 2-es sz. üreg = Alsó-Cuha-völgyi 2. sz. üreg
- Alsó-Cuha-völgyi 2. sz. üreg
- Alsó-Cuha-völgyi 3. sz. üreg
- Alsó-Cuha-völgyi 4. sz. üreg
- Alsó-Cuhavölgyi kis üreg = Alsó-Cuha-völgyi 1. sz. üreg
- Alsó-erdő barlangja = Pénzeskúti-kőodú
- Alsó-Farkaskői-barlang
- Alsógallai-sziklaeresz
- Alsó-hasadékbarlang = Amadé-hasadékbarlang
- Alsó Hámori 1. sz. hasadék
- Alsó-Kecskevári-sziklaüreg
- Alsóperepusztai-sziklahasadék = Alsó-perepusztai-sziklahasadék
- Alsó-perepusztai-sziklahasadék
- Alsó-polc = Alsó-polc 1. sz. barlangja
- Alsó-polc 1. sz. barlangja
- Alsó-polc 2. sz. barlangja
- Alsó-polc 3. sz. barlangja
- Alsó Rab-lyuk
- Alsó-sebesi forrásbarlang(ok) = Sebes-vizi K-i forrásbarlang, Sebes-vizi Ny-i forrásbarlang
- Alsószeletaoldali 1. kőlyuk Északi mászóiskola = Hámori 1. sz. üreg
- Alsószeletaoldali 2. kőlyuk ? = Hámori 2. sz. üreg
- Alsószentiványi-barlang
- Alsó-üreg = Csúcs-hegyi alsó üreg
- Amadé-eresz = Amadé-sziklaeresz
- Amadé-hasadékbarlang
- Amadé-sziklaeresz
- Amazonok-barlangja
- Amfiteátrum 1. sz. barlang = Amfiteátrum-barlang
- Amfiteátrum 2. sz. barlang
- Amfiteátrum 3. sz. barlang = Amfiteátrum 5. sz. barlang
- Amfiteátrum 5. sz. barlang
- Amfiteátrum 6. sz. barlang
- Amfiteátrum 7. sz. barlang
- Amfiteátrum 7. sz. barlang = Porhintő-barlang
- Amfiteátrum-barlang
- Amphora-forrásbarlang = Hévízi-forrásbarlang
- Amphora-forrásterem = Hévízi-forrásbarlang
- Anda-barlang
- Andornaki-barlanglakások
- Andókúti-barlang = Kő-lyuk (Parasznya)
- Andókúti barlang = Kő-lyuk (Parasznya)
- András-barlang = Nógrádszakáli 1. sz. fatörzsbarlang
- Andrej-barlang
- Andris-lyuka
- Angyal-forrási-barlang
- Angyalvár-barlang
- Anna-barlang
- Anna-barlang = Nógrádszakáli 2. sz. fatörzsbarlang
- Anna mésztufabarlang = Anna-barlang
- Anna-völgyi-üreg
- Anonymus-barlang
- Anonymus-barlang = Leány-barlang feletti átjáró
- Anonymus-üreg
- Antaktik-fülke = Antarktik-fülke
- Antarktik-fülke
- Anyák-kúti-barlang = Melegmányi-forrásbarlang
- Anyák-kútja = Melegmányi-forrásbarlang
- Anyós-barlang
- Apakői-barlang = Zsendice-barlang
- Apakői üreg ? = Zsendice-barlang
- Apalányai-barlang
- Apalin 1. sz. barlang
- Apasomai 2. sz. zsomboly
- Apasomai-barlang
- Apasomai barlang és zsomboly = Apasomai 2. sz. zsomboly, Apasomai-barlang
- Apáthy Kő-kapú = Kőkapu (Budapest)
- Apáthy-szikla 1 sz. sziklakapuja = Kőkapu (Budapest)
- Apáthy-szikla 1. sz. üreg
- Apáthy-szikla 6. sz. üreg
- Apáthy sziklák kőkapuja = Kőkapu (Budapest)
- Apáti-gerinci-kőfülke = Nyereg-hegyi-eresz
- Apáti-gerinc kőfülkéje = Nyereg-hegyi-eresz
- Apáti-hegyi-sziklaeresz = Nyereg-hegyi-eresz
- Apáti-hegy kőfülkéje = Nyereg-hegyi-eresz
- Apátkúti-rókalyuk = Apát-kút-völgyi-barlang
- Apátkúti-völgyi-barlang = Apát-kút-völgyi-barlang
- Apát-kút-völgyi-barlang
- Apátkútvölgyi-barlang = Apát-kút-völgyi-barlang
- Apátkút-völgyi-barlang = Apát-kút-völgyi-barlang
- Apátsági-forrásbarlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Apátsági forrásbarlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Apátsági-forrásüreg = Tihanyi Forrás-barlang
- Apátsági forrásüreg = Tihanyi Forrás-barlang
- Apátsági kertben levő kis barlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Apóka-barlang
- Apszis-barlang
- Ara-barlang
- Aragonit-barlang = Felsőpetényi 15. sz. barlang
- Aragonit-barlang = Ferenc-hegyi-barlang
- Aragonit-barlang = Gellért-hegyi-aragonitbarlang
- Aranka-barlang = Bátori-barlang
- Arany-barlang = Arany-lyuk (Tállya)
- Arany-bánya = Arany-lyuk (Tállya)
- Aranybánya-barlang
- Aranybánya-táró
- Aranyház alsó ürege
- Aranyház beomlott sziklaürege = Aranyház betömött sziklaürege
- Aranyház betömött sziklaürege
- Aranyház felső ürege
- Aranyház forráskürtõje = Aranyház felső ürege
- Aranyház gejzírkúpjának ürege = Aranyház felső ürege
- Aranyház kráternyílása = Aranyház felső ürege
- Arany-ház kráternyílása = Aranyház felső ürege
- Aranyház sziklaürege = Aranyház felső ürege
- Arany-ház-sziklaürege = Aranyház felső ürege
- Aranyház szomszédságában lebontott gejzírkúp ürege = Kőfejtő-gejzírürege (Tihany)
- Aranyhegyi-barlang = Arany-lyuk (Budakalász)
- Arany-kút = Teke-hegyi-barlang
- Arany-lyuk (Budakalász)
- Arany-lyuk (Tállya)
- Aranylyuk = Szőlősi Arany-lyuk
- Arany-lyuk = Szőlősi Arany-lyuk
- Aranylyuk-barlang = Arany-lyuk (Budakalász)
- Aranylyuk-zsomboly = Arany-lyuk (Budakalász)
- Aranyos-barlang = Arany-lyuk (Tállya)
- Araszoló-barlang
- Arácsi-barlanglakás
- Ariadne-barlang = Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer
- Arkai-megsemmisült-barlang = Ravasz-lyuk
- Arktik-fülke
- Arnóc-kői-barlang
- Arnóckõi odú = Arnóc-kői-sziklaodú
- Arnóc-kői-sziklaodú
- Arnótkõi-barlang = Arnóc-kői-barlang
- Arnót-kõi-barlang = Arnóc-kői-barlang
- Arnótkõi sziklaodú = Arnóc-kői-sziklaodú
- A Sziklaeresz barlangja = Király-úti-sziklaeresz
- Asszony-barlang = Kankós-lyuk
- Asztag-kői-barlang = Asztag-kői-üreg
- Asztag-kői-üreg
- Atlasz-barlang
- Attyai-forrásbarlang
- Attyai forrástó barlangja = Attyai-forrásbarlang
- Augusztus 20-barlang = Csókási Sajt-barlang
- Autóparkoló alatti üreg = Akasztó-hegyi-sziklaeresz
- ..A üreg = Pihenő-kereszti 1.sz. barlang
- Avar-barlang
- Avaros-barlang
- Avasi-barlanglakások = Miskolci-barlanglakások
- Avasi barlangok és odúk = Miskolci-barlanglakások
- Axis-barlang
Á [szerkesztés]
- Ádámfai-üreg
- Ádám-fai-üreg = Ádámfai-üreg
- Áfonya-barlang = Áfonya-utcai-barlang
- Áfonya-utcai-barlang
- Áfonya utcai üreg = Áfonya-utcai-barlang
- Áfonyás-barlang
- Ágasvári-barlang = Csörgő-lyuk
- Ágasvári-csörgő-lyuk = Csörgő-lyuk
- Ágasvári-huzatos-üreg
- Ágasvári Útmenti-barlang = Dózer-útmenti-barlang
- Ági-barlang = Cserepeskő-gerinci 2. sz. üreg
- Ágnes kősiklói barlang = Dorogi 9. sz. kaverna
- Ágnes kősziklában megütött barlang = Dorogi 9. sz. kaverna
- Ágó-fennsík bazaltürege = Ágó-fennsík sziklaürege
- Ágó-fennsíki barlang = Ágó-fennsík sziklaürege
- Ágó-fennsíki-barlang = Ágó-fennsík sziklaürege
- Ágó-fennsíki-sziklaüreg = Ágó-fennsík sziklaürege
- Ágó-fennsík-sziklaüreg = Ágó-fennsík sziklaürege
- Ágó-fennsík sziklaürege
- Ákoska 1. sz. üreg = Kapberek-pusztai 1. sz. barlang
- Ákoska 2. sz. üreg = Kapberek-pusztai 2. sz. barlang
- Ákoska 3. sz. üreg = Kapberek-pusztai 3. sz. barlang
- Ákoska 4. sz. üreg = Szarvas-kúti 2. sz. üreg
- Ákoska 5. sz. üreg = Szarvas-kúti 3. sz. üreg
- Ákoska 6. sz. üreg = Szarvas-kúti 4. sz. üreg
- Ákoska 7. sz. üreg = Eper-hegyi-odú
- Ákoska 8. sz. üreg? = Ugratói 6. sz. barlang
- Ákoska 9. sz. üreg = Ugratói 6. sz. barlang
- Ákoska 10. sz. üreg = Ugratói 5. sz. barlang
- Ákoska 11. sz. üreg = Ugratói 4. sz. barlang
- Ákoska 12. sz. üreg = Ugratói 3. sz. barlang
- Ákoska 13. sz. üreg = Ugratói 2. sz. barlang
- Ákoska 14. sz. üreg = Ugratói 1. sz. barlang
- Ákoska 15. sz. üreg = Ugratói 7. sz. barlang
- Ákoska 16. sz. üreg = Ördög-árki 1. sz. üreg
- Állatkerti Medve-barlang = Jeruzsálem-hegyi-hasadékbarlang
- Állkapocs-barlang
- Ámos-hegyi-barlang
- Április 4.-zsomboly = Éves-zsomboly
- Árkos-barlang
- Árpád-hasadék
- Árpád kilátói-zsomboly
- Árvízi forrásszáj = Idegrendszer
- Ásott-hasadék
- Ászok-barlang
- Átbújós-barlang
- Átbújós-hasadék = Átbújós-hasadékbarlang
- Átbújós-hasadékbarlang
- Átjáró-barlang (Dömös)
- Átjáró-barlang (Kosd)
- Átjáró-barlang = Hódoséri-átjáró
- Átjáró-hasadék
- Átjáró-melletti barlang = Átjáró-barlang (Kosd)
- Átjárós-álbarlang = Átjárós-barlang
- Átjárós-barlang
- Átjárós-hasadék
- Átmeneti-barlang = Mexikó-völgyi-hasadék
- Átmenő-barlang
B [szerkesztés]
- b.. (Barlangjel a Jaskó-térképen) = Bekey-barlang
- B-1 = Balogh-völgyi 1. sz. odú
- B-1. = Bér-hegy 1.sz. barlangja
- B 1-es nyelő barlangja = Bükkös-árki-barlang
- B-1-es víznyelőbarlang = Bújó-lik
- B2 = Balogh-völgyi 2. sz. odú
- B-2. = Bér-hegy 2.sz. barlangja
- B-3. = Bér-hegy 3.sz. barlangja
- B-3-as víznyelőbarlang
- B-4. = Bér-hegy 4.sz. barlangja
- B-5. = Bér-hegy 5.sz. barlangja
- B-6. = Bér-hegy 6.sz. barlangja
- B13 számú üreg = Mészkő-lápai 7. sz. üreg
- B16 = Bujdosó-barlang
- Baba-barlang
- Babál 2. sz. barlang
- Babál 3. sz. barlang
- Babál-barlang
- Babál-hegyi Kőszikla-barlang = Babál-barlang
- Babát-hegy alján levő üreg = Csitári-üreg
- Babát-hegyi-barlang = Csitári-üreg
- Babot-kúti 1. sz. inaktív forrásbarlang
- Babot-kúti 2. sz. inaktív forrásbarlang
- Babot-kúti 3. sz. inaktív forrásbarlang
- Babot-kúti-forrásbarlang
- Babó-lyuk = Zelezna Baba-barlang
- Bacsina-völgyi-forrásbarlang
- Badacsonyi 3. sz. üreg = Borostyán-barlang (Badacsonytomaj)
- Badacsonyi bazaltbánya barlangja = Badacsonytomaji bazaltbánya barlangja
- Badacsonytomaji bazaltbánya barlangja
- Badacsonytomaji volt bazaltbánya barlangja = Badacsonytomaji bazaltbánya barlangja
- Baglyak szakadéka = Szabó-pallagi-zsomboly
- Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- Baglyas 2. sz. víznyelőbarlang
- Baglyas-barlang
- Baglyas-hegyi-barlang
- Baglyas-hegyi-kőfülke = Baglyas-hegyi-barlang
- Baglyas-hegyi-víznyelőbarlang = Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- Baglyaskői-bazaltodú = Baglyas-kői-bazaltüreg
- Baglyas-kői-bazaltüreg
- Baglyas-kői-bazaltüreg aknája = Baglyas-kői-bazaltüreg
- Baglyas-szőlőhegy barlangja = Baglyas-hegyi-barlang
- Baglyas-szőlőhegyi-barlang = Baglyas-hegyi-barlang
- Baglyas-víznyelőbarlang = Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- Baglyok Szakadéka = Szabó-pallagi-zsomboly
- Baglyok-szakadéka = Szabó-pallagi-zsomboly
- Baglyos = Ifjúsági-zsomboly
- Bagoly-hegyi-barlang
- Bagoly-lyuk
- Bagoly-szikla alatti barlang
- Bagoly-tanya
- Bagolyvár-barlang
- Bagoly-vár-barlang = Bagolyvár-barlang
- Bagoly-zsomboly
- Bagyura-barlang = Harcsaszájú–Hideglyuk-barlangrendszer
- Bagyura-lyuk = Harcsaszájú–Hideglyuk-barlangrendszer
- Baits-barlang (Bajót)
- Baits-barlang = Jankovich-barlang
- Baits György-üreg = Baits-barlang (Bajót)
- Bajnai Öreg-lyuk
- Bajnai Őrkő-barlang = Bajnai Öreg-lyuk
- Bajóti 1.sz. barlang = Jankovich-barlang
- Bajóti 1. sz. barlang = Jankovich-barlang
- Bajóti 1. sz. kőfülke
- Bajóti I. zsomboly = Öreg-kői 1. sz. zsomboly
- Bajóti II.sz. barlang = Bajóti 1. sz. kőfülke
- Bajóti II.sz. barlang = Szalay-barlang
- Bajóti 2. sz. kőfülke
- Bajóti 3. sz. kőfülke
- Bajóti 3. sz. zsomboly = Bajóti 3. sz. kőfülke
- Bajóti Büdös-lyuk
- Bajóti Kőfejtő-barlang = Bajóti kőfejtő barlangja
- Bajóti kőfejtő barlangja
- Bajóti-kőfülke = Bajóti 1. sz. kőfülke
- Bajóti-kőfülke = Szalay-barlang
- Bajóti Lepkés-barlang
- Bajóti Öregkő-barlangja = Jankovich-barlang
- Bajóti Öreg-kői-zsomboly I. = Öreg-kői 1. sz. zsomboly
- Bajóti Öreg-kői-zsomboly II. = Öreg-kői 2. sz. zsomboly
- Bajóti Szalay-barlang = Szalay-barlang
- Bakonybéli ODK-s barlang = Öreg-szarvadárki-barlang
- Bakonybél-zsiványbarlang = Odvas-kői-barlang (Bakonyszücs)
- Bakonyjákói kimállott sziklaüreg = Bittva-völgyi-sziklaeresz, Bittva-völgyi-sziklahasadék, Bittva-völgyi-sziklaodú
- Bakonyjákói kimálott sziklaüreg = Bittva-völgyi-sziklaeresz, Bittva-völgyi-sziklahasadék, Bittva-völgyi-sziklaodú
- Bakonyjákói-sziklafülke = Bakonyjákói-sziklaüreg
- Bakonyjákói-sziklaüreg
- Bakonykúti-barlang
- Bakonykúti-sziklaüreg = Csíkvárágya-barlang
- Bakonynánai Ördög-lyuk = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Balatonedericsi 1. sz. víznyelő = Szél-lik
- Balatonedericsi 2.sz. barlang = Balatonedericsi Nagy-nyelő barlangja
- Balatonedericsi 2. sz. barlang = Kessler Hubert-barlang
- Balatonedericsi 2. sz. víznyelő = Kessler Hubert-barlang
- Balatonedericsi 2. sz. víznyelő = November 7. barlang
- Balatonedericsi-barlang = Szél-lik
- Balatonedericsi Nagy-nyelő barlangja
- Balatonendrédi dudahegyi Barát-lyuk = Barát-lyuk
- Balatonfenéki forráskürtők
- Balatonfüredi-cseppkőbarlang = Lóczy-barlang
- Balatongyöröki Szobakő-barlang = Szobakő-barlang
- Balatonkenesei fal 1-5. sz. ürege = 1. sz. Tatár-lik, 2. sz. Tatár-lik, 3. sz. Tatár-lik, 4. sz. Tatár-lik, 5. sz. Tatár-lik
- Balatonkenesei parti üreg = Tatár-lik
- Baldachinos-terem = Damasa-szakadéki Baldachinos-terem
- Balekina-barlang
- Baliluka = Babál-barlang
- Balkonos-barlang (Gyulakeszi)
- Balkonos-barlang (Regéc)
- Balla-barlang
- Ballabérci 1. barlang = Balla-barlang
- Balla-bérci Palota 1.sz. barlang = Palota 1. sz. barlang
- Balla-bérci Palota 2.sz. barlang = Palota 2. sz. barlang
- Balla-bérci Palota 3.sz. barlang = Palota 3. sz. barlang
- Balla-bérci Palota 4.sz. barlang = Palota 4. sz. barlang
- Balla-lyuk
- Balla-lyuk = Széndioxidos-barlang
- Balla-oldali-kőfülke
- Balla-oldali Lapos-lyuk
- Balla-oldali Sajt-barlang
- Balla-oldali-üreg
- Balla-vgy. tengelyében nyíló vny. = Balla-völgyi-víznyelő
- Balla-völgyi 1. sz. üreg
- Balla-völgyi 2. sz. üreg
- Balla-völgyi 3 km-es barlang = 3 km-es barlang
- Balla-völgyi 3. sz. üreg
- Balla-völgyi 4. sz. üreg
- Balla-völgyi 5. sz. üreg
- Balla-völgyi 6. sz. üreg
- Balla-völgyi 7. sz. üreg
- Balla-völgyi 8. sz. üreg
- Balla-völgyi 9. sz. üreg
- Balla-völgyi 10. sz. üreg
- Balla-völgyi 11. sz. üreg
- Balla-völgyi 12. sz. üreg
- Balla-völgyi 13. sz. üreg
- Balla-völgyi 14. sz. üreg
- Balla-völgyi 15. sz. üreg
- Balla-völgyi 16. sz. üreg
- Balla-völgyi-sziklaeresz
- Balla-völgyi-sziklaüreg
- Balla-völgyi Varangy-barlang = Varangy-barlang
- Balla-völgyi-víznyelő
- Balogh Ádám utcai barlang = Csatárka-barlang
- Balogh Ádám úti 2. sz. barlang
- Balogh szikla barlangja = Csatárka-barlang
- Balogh szikla mesterséges ürege = Csatárka-barlang
- Balogh-völgy hasadékbgja = Balog-völgyi 1. sz. hasadékbarlang
- Balogh-völgy hasadékbgja = Balog-völgyi 2. sz. hasadékbarlang
- Balogh-völgyi 1. sz. odú
- Balogh-völgyi 2. odú = Balogh-völgyi 2. sz. odú
- Balogh-völgyi 2. sz. odú
- Balogh-völgyi odú = Balogh-völgyi 1. sz. odú
- Balog-szegi 1.sz. barlang
- Balog-szegi 2.sz. barlang
- Balog-szegi 3.sz. barlang
- Balog-völgyi 1. sz. hasadékbarlang
- Balog-völgyi 2. sz. hasadékbarlang
- Banán-zsomboly
- Bangó Pista bácsi-féle kút = Lábon álló kút
- Baradla-Alsó-barlang = Baradla Rövid-Alsó-barlang
- Baradla-barlang
- Baradla-cseppkőbarlang = Baradla-barlang
- Baradla–Domica-barlangrendszer = Baradla-barlang
- Baradla-Domica-barlangrendszer = Baradla-barlang
- Baradla Hosszú-Alsó-barlang
- Baradla Rövid-Alsó-barlang
- Baradla-tetői-zsomboly
- Baradło = Baradla-barlang
- Baraglya = Baradla-barlang
- Barát-barlang = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Barátcellák = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Baráterdei-barlang
- Barát-kői-átjáróbarlang
- Barát-kői-barlang
- Barát-kői Lapos-üreg
- Barát-lak = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Barátlakás = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Barátlakás = Arácsi-barlanglakás
- Barátlakások = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Barátlakások első cellacsoportja = 5. sz. Barátlakás
- Barátlakások első cellája = 1. sz. Barátlakás
- Barátlakások első csoportjának „A” ürege = 1. sz. Barátlakás
- Barátlakások első csoportjának „B, C, D” ürege = 2. sz. Barátlakás
- Barátlakások harmadik cellacsoportja = 3. sz. Barátlakás
- Barátlakások harmadik csoportja = 4. sz. Barátlakás
- Barátlakások második cellacsoportja = 4. sz. Barátlakás
- Barátlakások második cellája = 2. sz. Barátlakás
- Barátlakások második csoportjának „A” és „B” ürege = 3. sz. Barátlakás
- Barátlakások negyedik cellacsoportjának „A” és „B” ürege = 5. sz. Barátlakás
- Barátlakások negyedik cellacsoportjának ürege = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás
- Barát-luk = Barát-lyuk
- Barát-lyuk
- Barátok-barlangja
- Barátság-barlang = Küllő-hegyi 3. sz. barlang
- Barátságkerti Szamentu víznyelőbarlang = Szamentu-barlang
- Barátság-kerti-visszafolyó = Szamentu-barlang
- Barátságkerti-víznyelőbarlang = Szamentu-barlang
- Barátság-zsomboly = Bodzás-oldali 3. sz. zsomboly
- Barcaházi-barlang = Pákozdvári-barlang
- Barit-barlang
- Baritos-barlang = Csolnoki kőfejtő 1. sz. ürege
- Barko juka = Barkó-lyuka
- Barkó-lyuka
- Barlangfürdő = Miskolctapolcai-tavasbarlang
- Barlangi kút = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Barlangkápolna = Gellérthegyi-barlang
- Barlangkolostor = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás, 3. sz. Barátlakás, 4. sz. Barátlakás, 5. sz. Barátlakás
- Barlangos kút = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Barlangoskút ürege = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Barlangos kút üregrendszere = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Barlangszállás = Cserepes-kői-sziklaodú
- Barlangüreg Tihany apátság mellett = Tihanyi Forrás-barlang
- Barnakő-barlang
- Barna-kőfülke
- Baróc-kői-átjáró
- Baróc-kői-barlang
- Baróc-kői-kőfülke
- Bartha-kútbarlang
- Bartha-kút tavas barlangja = Bartha-kútbarlang
- Bartos-kői-fülke
- Bartos-kői-sziklaeresz
- Bartos-kői-sziklaodú
- Basa-hegyi Alsó-barlang
- Basa-hegyi Felső-barlang
- Basa-hegyi Keskeny-lyuk
- Basa-hegyi Lapos-barlang
- Basa-hegyi Rom-barlang
- Bazalt-karszt 1a sz. víznyelőbarlang
- Bazalt-karszt 4.sz. v.nyelő = Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- Bazaltkarszt 4a. sz. víznyelő = Baglyas 2. sz. víznyelőbarlang
- Bazalt-karszt 6.sz. nyelő barlangja
- Bazaltutcai-kőfülke
- Bába-hegyi-barlang
- Bába-völgyi 1.sz. víznyelőbarlang
- Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bába-völgyi 3.sz. víznyelőbarlang
- Bába-völgyi 4.sz. víznyelőbarlang
- Bábavölgyi barlangrendszer = Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bábavölgyi-barlangrendszer = Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bába-völgyi-cseppkőbarlang = Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bándi 1.sz. barlang
- Bándi 2.sz. barlang
- Bánhidai-kőfülke = Eszterházy-kőfülke
- Bánhidai nagy barlang = Szelim-lyuk
- Bánhidai Szelim-barlang = Szelim-lyuk
- Bánhidai Szelimluk barlang = Szelim-lyuk
- Bánhidai-zsomboly = Szelim-lyuk
- Bánhorváti 1. sz. barlang = Pelevár
- Bánhorváti 2. sz. barlang = Damasa-szakadéki Mély-hasadék
- Bánkúti 1.sz. munkahely = Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang
- Bánkúti 1. víznyelőbarlang ? = Diabáz-barlang
- Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang
- Bánkúti 2.sz. nyelő = Diabáz-barlang
- Bánkúti 3km-es barlang = Bánkúti 3. sz. barlang
- Bánkúti 3. sz. barlang
- Bánkúti 11.sz. nyelő = Kőbánya-barlang (Miskolc)
- Bánkúti-barlang = Bánkúti-sziklaüreg
- Bánkúti szakadékdolina = Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang
- Bánkúti sziklaodu ? = Bánkúti-sziklaüreg
- Bánkúti-sziklaüreg
- Bánkúti visszafolyó = Diabáz-barlang
- Bán-völgyi-hasadék
- Bán-völgyi-kőfülke
- Bánvölgyi-kőfülke = Lionkerti-sziklaüreg
- Bánya-hegy É-i oldalában lévő egyik zsomboly = Bodzás-oldali 1. sz. zsomboly
- Bánya-hegy É-i oldalában lévő másik zsomboly? = Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- Bánya-hegyi-barlang
- Bányatalpi-barlang = Szele-hegyi 2. sz. barlang
- Bányatetõi-barlang = Bányatetői Rókalyuk-barlang
- Bányász-barlang
- Bányász-barlang = Tatabányai Bányász-barlang
- Bányatetői Rókalyuk-barlang
- Bányavölgyi-barlang
- Báracháza-barlang = Csákvári-barlang
- Báraczháza = Csákvári-barlang
- Báracházi-barlang = Csákvári-barlang
- Báracházi-barlang = Pákozdvári-barlang
- Báraczházi-barlang = Csákvári-barlang
- Bárány-barlang
- Bárány-hegy alatti barlang = Bárány-barlang
- Bárány-hegyi-barlang
- Bárány-hegyi Büdöske-barlang
- Bárány-kői 1-es barlang ? = Bárány-kői 1.sz. barlang
- Bárány-kői 1.sz. barlang
- Bárány-kői 2-es barlang ? = Bárány-kői 2.sz. barlang
- Bárány-kői 2.sz. barlang
- Bárány-kői 3-as barlang
- Bárány-kői 4-es barlang
- Bárány-kői 5-ös barlang
- Bárány-kői 6-os barlang
- Bárány-kői-üreg = Bárány-kői ? barlang
- Bárcaházi-barlang = Pákozdvári-barlang
- Bármi-barlang
- Bárnai-barlang = Kis-kői-bazaltbarlang
- Bárnai Kiskő-bazaltüreg = Kis-kői-bazaltbarlang
- Bárnai Kis-kő bazaltürege = Kis-kői-bazaltbarlang
- Bárnai Kis-kő-hegy gázhólyag üreg = Kis-kői-bazaltbarlang
- Bárócházi-barlang = Csákvári-barlang
- Báthori-barlang = Bátori-barlang
- Báthory-barlang = Bátori-barlang
- Bátori-barlang
- Bátorkői-barlang = Vár-völgyi 4.sz. barlang
- Bátor-kői-barlang = Vár-völgyi 4.sz. barlang
- „B”-barlang = 3. sz. Barátlakás
- BEAC-barlang = Barit-barlang
- Beállós-barlang
- Beénárd-barlang = Benárd-barlang
- Befele-barlang
- Befőtt-barlang
- Bekecs-hegyi-kőfülke
- Bekecs-hegyi-sziklaeresz
- Bekey-barlang
- Belák-barlang = Szentkúti-remetebarlangok
- Belemnitesz-zsomboly
- Bella-barlang
- Bella-borda 1. sz. barlang
- Bella-borda 3. sz. barlang
- Bella-borda 4. sz. barlang
- Bella-borda 5. sz. barlang
- Bella Lajos-barlang = Bella-barlang
- Bemapó-sziklaeresz
- Bemapó-üreg
- Benárd-barlang
- Bene-bérci Remete-barlang = Remete-barlang (Gyöngyös)
- Benedek-hegyi-barlang
- Benedek-hegyi-kőfülke
- Benedek-hegyi-kőfülke = Benedek-hegyi-barlang
- Benedek-hegyi-sziklaüreg
- Benge-barlang
- Benzinkút-barlang
- Beomlott-barlang
- Berceli-hegyi-üreg
- Berda-barlang = Csúcs-hegyi-barlang (Csobánka)
- Berda-emlékműi-barlang = Kis-Berda-barlang
- Berekvölgyi Keselyűsziklai odu = Egerbaktai-sziklaodú
- Berekvölgyi Keselyűsziklai odú = Egerbaktai-sziklaodú
- Beremend 16. sz. lelőhely = Beremendi-kristálybarlang
- Beremendi 4. sz. barlang = Vizes-üreg
- Beremendi-kisbarlang = Vizes-üreg
- Beremendi kőbánya 116-os szint új barlangja = Beremendi-kristálybarlang
- Beremendi-kristálybarlang
- Beremendi Nagy-vizes-üreg = Nagy-vizes-barlangüreg
- Berger-féle-barlang = Berger Károly-barlang
- Berger-féle barlang = Berger Károly-barlang
- Berger Károly-barlang
- Berkenye-barlang
- Berki-pusztai 1. sz. üreg
- Berki-pusztai 2. sz. üreg
- Berki-pusztai 3. sz. üreg
- Berki-pusztai 4. sz. üreg
- Berki-pusztai 5. sz. üreg
- Bernád-barlang = Benárd-barlang
- Berva-barlang
- Bervai Vasút-barlang
- Berva-oldali 1. sz. barlang
- Berva-oldali 2. sz. barlang
- Berva-tetői-barlang
- Bervavölgyi 2.sz. üreg = Berva-barlang
- Berzsek-hegyi 1. sz. kőfülke
- Berzsek-hegyi 2. sz. kőfülke
- Berzsek-hegyi 3. sz. kőfülke
- Berzsek-hegyi 4. sz. kőfülke
- Berzsek-hegyi 5. sz. kőfülke
- Berzsekhegyi-zsomboly = Lábatlani Sárkány-lyuk
- Betekints-sziklaodú = Török-lik
- Betlehem-zsomboly
- Betömött-barlang
- Betti-barlang = Nógrádszakáli 3. sz. fatörzsbarlang
- Betyár-barlang (Mátraverebély)
- Betyár-barlang (Miskolc)
- Betyár-barlang = Alsó-perepusztai-sziklahasadék
- Betyár-barlang = Barnakő-barlang
- Betyár-barlang = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Betyár-barlang = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Betyár-barlang = Likas-dombi-barlang
- Betyárbarlang = Odvas-kői-barlang (Bakonyszücs)
- Betyár-barlang = Odvas-kői-barlang (Bakonyszücs)
- Betyár-barlang = Ördög-gát-lyuk
- Betyárbarlang = Száraz-Gerencei-barlang
- Betyár-barlang = Száraz-Gerencei-barlang
- Betyár-barlang = Vidróczki-barlang
- Betyárbújó = Egerszalóki-pásztorkunyhó
- Betyárkörte-barlang
- Betyár-lyuk = Barnakő-barlang
- Betyárok-pamlaga = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Betyár-pamlag = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Betyár-tanya = Vidróczki-barlang
- Beugró-barlang
- Beülős-barlang
- Bébi-barlang
- Béby = Bébi-barlang
- Bécsidombi-barlang
- Béka-barlang
- Békás-barlang = Balla-völgyi-víznyelő
- Békási-ősnyelő
- Békás nyelő = Achilles-víznyelõbarlang
- Békás-nyelő = Balla-völgyi-víznyelő
- Békás-víznyelőbarlang = Balla-völgyi-víznyelő
- Békás-zsomboly
- Béke-barlang
- Béla-barlang (Monok)
- Béla-barlang (Tapolca)
- Béla-barlang = Betyár-barlang (Mátraverebély)
- Béla-barlang = Szentkúti-remetebarlangok
- Bél-féle 2-es barlang = Cseszneki-sziklaodú
- Bélkõ I.sz. zsomboly = Bél-kői 1. sz. zsomboly
- Bél-kői 1. sz. zsomboly
- Bélkő-oldali-barlang
- Bélkő-végi-hasadékbarlang
- Bélkő-végi-üreg
- Bénárd-barlang = Benárd-barlang
- Bér-hegy 1-es sz. barlangja = Bér-hegy 1.sz. barlangja
- Bér-hegy 1.sz. barlangja
- Bér-hegy 2-es sz. barlangja = Bér-hegy 2.sz. barlangja
- Bér-hegy 2.sz. barlangja
- Bér-hegy 3-as sz. barlangja = Bér-hegy 3.sz. barlangja
- Bér-hegy 3.sz. barlangja
- Bér-hegy 4-es sz. barlangja = Bér-hegy 4.sz. barlangja
- Bér-hegy 4.sz. barlangja
- Bér-hegy 5-ös sz. barlangja = Bér-hegy 5.sz. barlangja
- Bér-hegy 5.sz. barlangja
- Bér-hegy 6-os sz. barlangja = Bér-hegy 6.sz. barlangja
- Bér-hegy 6.sz. barlangja
- Bibi-barlang = Cserepes-kői-ürgelyuk
- Bicska-lik
- Bicskás-barlang = Peskő-nyergi-barlang
- Biked-tetői 1-es sz. sziklaüreg
- Biked-tetői 2-es sz. sziklaüreg
- Biked-tetői 3-as sz. sziklaüreg
- Bikk-üreg = Borda-barlang
- Bimbó-barlang
- Birka-barlang = Pálvölgyi–Mátyáshegyi-barlangrendszer
- Birkás-féle-kútbarlang = Acheron-kútbarlang
- Birkás-Kovács-féle-kútbarlang = Acheron-kútbarlang
- Birkás Kovács János féle kútbarlang = Acheron-kútbarlang
- Birkás Kovács János kútbarlangja = Acheron-kútbarlang
- Birkás-zsomboly
- Bitó II-es akna hévizes hasadéka
- Bittva-völgyi-barlang
- Bittva-völgyi-hasadékbarlang = Bittva-völgyi-sziklahasadék
- Bittva-völgyi-sziklaeresz
- Bittva-völgyi-sziklahasadék
- Bittva-völgyi-sziklaodú
- Bitva-völgyi-sziklaeresz = Bittva-völgyi-sziklaeresz
- Bitva-völgyi-sziklahasadék = Bittva-völgyi-sziklahasadék
- Bitva-völgyi-sziklaodú = Bittva-völgyi-sziklaodú
- Bivak-barlang (Miskolc)
- Bivak-barlang (Pilisszentlélek)
- Bivak-barlang (Regéc)
- Bivak-barlang (Tatabánya)
- Bivak-lik = Bivak-barlang (Tatabánya)
- Bivak-lyuk = Excelsior-sziklaüreg
- Bivár-barlang = Búvár-zsomboly
- Bíbor-barlang
- Bíró Lajos-barlang = Szepesi–Láner-barlangrendszer
- BK-1. sz. víznyelő = Bazalt-karszt 1a sz. víznyelőbarlang
- BK-1/a sz. víznyelõbarlang = Bazalt-karszt 1a sz. víznyelőbarlang
- Bk-4/1 = Baglyas 2. sz. víznyelőbarlang
- Bk-4/a. = Baglyas 2. sz. víznyelőbarlang
- Bk-4-es víznyelőbarlang = Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- BK-4. sz. nyelő = Baglyas 1. sz. víznyelőbarlang
- Bobby-barlang
- Bocskor-hegyi-barlang
- Bodajki 2-es sz. üreg = Sobri Jóska barlangja
- Bodajki 2. sz. üreg = Sobri Jóska barlangja
- Bodajki 3-as sz. üreg = Bodajki-barlang
- Bodajki 3. sz. üreg = Bodajki-barlang
- Bodajki 4-es sz. üreg = Muflon-istálló
- Bodajki 4. sz. üreg = Muflon-istálló
- Bodajki 6-os sz. üreg = Rigó-lyuk
- Bodajki 6. sz. üreg = Rigó-lyuk
- Bodajki 7-es sz. üreg = Sas-hegyi-barlang (Fehérvárcsurgó)
- Bodajki 7. sz. üreg = Sas-hegyi-barlang (Fehérvárcsurgó)
- Bodajki-barlang
- Bodajki gaja-szurdok 1-es sz. barlangja = Gaja-szurdok sziklaürege
- bodajki Gaja-szurdok I. sz. barlangja = Gaja-szurdok sziklaürege
- Bodajki Gajavölgy 1. sz. barlang = Gaja-szurdok sziklaürege
- Bodajki Gajavölgy 2.sz. barlang (G 2) = Savanyú Jóska barlangja (Isztimér)
- Bodajki Gaja-völgy 2.sz. barlangja = Sobri Jóska barlangja
- Bodajki Gaja-völgy 3.sz. barlangja = Bodajki-barlang
- Bodajki Gaja-völgy 4.sz. barlangja = Muflon-istálló
- Bodajki Gaja-völgy 5.sz. barlangja = Perem-barlang (Bodajk)
- Bodajki Gaja-völgy 6.sz. barlangja = Rigó-lyuk
- Bodajki Gaja-völgy 7.sz. barlangja = Sas-hegyi-barlang (Fehérvárcsurgó)
- Bodajki Gaja-völgy 8.sz. barlangja = Király-kő bal felső barlangja
- Bodajki Gaja-völgy 9.sz. barlangja = Király-kő jobb felső barlangja
- Bodajki Gaja-völgy 10.sz. barlangja = Király-kő bal alsó barlangja
- Bodajki Gaja-völgy 11.sz. barlangja = Szeles-árki-sziklaodú
- Bodajki Gaja-völgy 14. sz. barlangja = Ádámfai-üreg
- Bodajki Gajavölgyi 2.sz. barlang = Gaja-völgyi-odú
- Bodajki-kőfejtő ürege
- Bodnár-tanyai-üreg
- Bodóhegyi-barlang = Bodó-hegyi-barlang
- Bodó-hegyi-barlang
- Bodó-hegyi-zsomboly
- Bodóhegyi-zsomboly = Bodó-hegyi-barlang
- Bodzafás-barlang
- Bodzás-barlang
- Bodzási-zsomboly = Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- Bodzás-oldali 1. sz. zsomboly
- Bodzásoldali 1 /Vörösfalú zsb ?/ = Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- Bodzásoldali 2. /Barátság/ zsomboly = Bodzás-oldali 3. sz. zsomboly
- Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- Bodzásoldali 3. /Kis/ zsomboly? = Bodzás-oldali 1. sz. zsomboly
- Bodzás-oldali 3. sz. zsomboly
- Bodzás-oldali zsomboly Bodzás-oldali 2. sz. zsomboly
- Bogaras-barlang
- Bogácsi-barlanglakások
- Bojamér-barlang = Eötvös Loránd-cseppkőbarlang
- Boldogkővári-üreg
- Boldog tanya = Sas-kövi-barlang
- Bolha-hegyi-hasadékbarlang
- Bolha-kürtő
- Bolhás = Poltava-barlang
- Bolhás-barlang (Arka)
- Bolhás-barlang (Ipolytölgyes)
- Bolhás-barlang (Kesztölc)
- Bolhás-barlang (Kőszeg)
- Bolhás-barlang (Rezi)
- Bolhás-barlang = Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolhás-barlang = Füstös-lik
- Bolhási-barlang = Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolhási-felső-nyelő = Szivárvány–Sebes-barlangrendszer
- Bolhási-hasadékbarlang = Szél-lik
- Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolhási–Jávorkúti-barlangrendszer = Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolhási-víznyelőbarlang = Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolhási-zsomboly
- Bolhási zsomboly = Bolhási-Jávorkúti-barlangrendszer
- Bolond-lyuk-nyelő
- Bolyaméri Róka-barlang = Eötvös Loránd-cseppkőbarlang
- Boncsos-barlang
- Boncsos-barlang alatti üreg
- Boncsosi-hasadékbarlang
- Boncsosi-kőfülke
- Bondoró-barlang = Kapolcsi Pokol-lik
- Bongó-zsomboly (é. sz. 47° 15′ 27″, k. h. 17° 59′ 02″) (www.természetvédelem.hu)
- Bontott-barlang = Huzatos-barlang (Kosd)
- Bontottcsirke-barlang = Anonymus-barlang
- Bontott-zsomboly
- Borbély Sándor-barlang = Egyenes-barlang
- Borda-barlang
- Borda-oldali-barlang
- Borju-kuti-felszakadás = Borjú-kúti-felszakadás
- Borju-kuti-zsomboly = Borjú-kúti-felszakadás
- Borju-kúti-felszakadás = Borjú-kúti-felszakadás
- Borju-kúti-zsomboly = Borjú-kúti-felszakadás
- Borjú-kúti-felszakadás
- Borjú-kúti-zsomboly = Borjú-kúti-felszakadás
- Borkombinát-barlangja = Borpince-barlangja
- Boronás-hasadék
- Boronási-üreg
- Borostás 1. sz. barlang
- Borostás 2. sz. barlang
- Borostyán-alatti-üreg
- Borostyán-barlang (Badacsonytomaj)
- Borostyán-barlang (Gánt)
- Borostyán-barlang (Isztimér)
- Borostyán-barlang (Orfű)
- Borostyán-barlang (Pilisszentkereszt)
- Borostyános-barlang
- Borostyános-barlang melletti üreg
- Borostyános üreg = Mészkő-lápai 6. sz. üreg
- Borókás I. időszakos víznyelőbarlang = Borókás-tebri 1. sz. víznyelőbarlang
- Borókási 1.sz. munkahely = Borókás-tebri 1. sz. víznyelőbarlang
- Borókás II. barlang = Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang
- Borókás II. időszakos víznyelőbarlang = Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang
- Borókás II. zsomboly = Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang
- Borókás III. barlang = Borókás-tebri 3. sz. víznyelőbarlang
- Borókás III. zsomboly = Borókás-tebri 3. sz. víznyelőbarlang
- Borókás IV. barlang = Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
- Borókás IV. zsomboly = Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
- /Borókás/ IV. zsomboly melletti feltárás = Borókás-tebri 4a sz. barlang
- Borókás V. barlang = Borókás-tebri 5. sz. víznyelőbarlang
- Borókás V. sz. víznyelőbarlang = Borókás-tebri 5. sz. víznyelőbarlang
- Borókás VI. = Kiskút-lápai-zsomboly
- Borókás VII. = Kiskút-lápai-zsomboly
- Borókás-barlang
- Borókás-tebri 1. sz. víznyelőbarlang
- Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang
- Borókás-tebri 3. sz. víznyelőbarlang
- Borókás-tebri 4. sz. víznyelőbarlang
- Borókás-tebri 4a sz. barlang
- Borókás-tebri 4/a sz. barlang = Borókás-tebri 4a sz. barlang
- Borókás-tebri IV/a munkahely = Borókás-tebri 4a sz. barlang
- Borókás-tebri 5. sz. víznyelőbarlang
- Borókás tebri Legyes-barlang = Cseresznyés-barlang (Miskolc)
- Borókás-tebri-víznyelőbarlang = Borókás-tebri 2. sz. víznyelőbarlang
- Borpince-barlangja
- Borsodi-zsomboly
- Borsóköves-zsomboly
- Borzalom-barlang
- Borz-alom-barlang = Dinó-rejtek
- Borzas-nyelő
- Borzavári-víznyelő
- Borzavári-víznyelőbarlang = Borzavári-víznyelő
- Borzás-hegyi-barlang
- Borzás-hegyi-cseppkőbarlang
- Borzás-hegyi-rókalyuk
- Borzás-hegyi-sziklaeresz
- Borzás-hegyi-sziklafülke = Borzás-hegyi-cseppkőbarlang
- Borzási Kőház = Borzás-hegyi-barlang
- Borzási-kőház = Borzás-hegyi-barlang
- Borzási Sobriluk = Borzás-hegyi-barlang
- Borzási-sobrilyuk = Borzás-hegyi-barlang
- Borz-barlang
- Borz-karszt-barlangja
- Borz-lyuk (Aggtelek)
- Borz-lyuk (Baskó)
- Borz-lyuk (Isztimér)
- Borz-lyuk (Répáshuta)
- Borzlyuk = Borz-lyuk (Isztimér)
- Borzlyuk = Keserű-berki Borz-lyuk
- Borz-lyuk = Keserű-berki Borz-lyuk
- Borzlyuk-barlang = Borz-barlang
- Borzlyuk-barlang = Keserű-berki Borz-lyuk
- Borzvár-barlang
- Boszorkány-barlang
- Bot-luk
- Bozótos-odú
- Bódéi kőfejtő barlangja
- Bódvarákói-barlang
- Bódvaszilasi cseppkőbarlang = Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bódvaszilasi-cseppkőbarlang = Bába-völgyi 2. sz. víznyelő barlangja
- Bódvaszilasi-víznyelőbarlang = Bába-völgyi 4.sz. víznyelőbarlang
- Bódvavölgyi-víznyelőbarlang = Bába-völgyi 4.sz. víznyelőbarlang
- Bóta-kői-barlang
- Bóta-kői-hasadékbarlang = Bóta-kői-sziklahasadék
- Bóta-kői-sziklahasadék
- Bóta-kői-sziklahasadék = Bóta-kői-barlang
- Bózsvai-sziklahasadék
- Böjt-barlang
- Bölcső-hegyi-aknabarlang = Kolevkai-sziklaüreg
- Bölcső-hegyi-barlang = Kolevkai-sziklaüreg
- Bölcső-hegyi-zsomboly = Kolevkai-sziklaüreg
- Börevári földalatti üregek ? = Likas-dombi-barlang
- Börzsöny-hegység egy rejtett barlangja = Szokolyai-barlang
- Bözse-barlang
- Bőregeres-barlang
- Bőregér-lyuk = Pisznice-barlang
- B.R.B. 5-ös zsomboly = Fejbeverős-zsomboly
- Bronz-barlang
- Bronzika-barlang
- Bronz-lyuk = Bronzika-barlang
- Bu-1 = Bucka-hegyi-barlang
- Bu-1 = Nagy Csigaház-barlang
- Bu-2 = Kis csigaház-barlang
- Bu-3 = Lapos-barlang (Isztimér)
- Bu-4 = Borz-lyuk (Isztimér)
- Bu-5 = Egér-lyuk (Isztimér)
- Bu-6 = Mátyás király-barlangja
- Bu-7 = Bagolyvár-barlang
- Bu-8 = Szúnyoglyuk-barlang
- Bu-9 = Zsebes-barlang (Isztimér)
- Bu-10 = Párkányvár-barlang
- Bu-11 = Savanyú Jóska barlangja
- Bu-12 = Vöröslyuk-barlang
- Bu-13 = Iker-barlang (Isztimér), Vöröslyuk-barlang
- Bu-14 = Eszlár-lyuk, Iker-barlang (Isztimér)
- Bu-15 = Róka-lyuk (Isztimér)
- Bu-16 = Lyukacs-barlang
- Bu-17 = Cső-barlang
- Bu-18 = Rózsa Sándor barlangja
- Bu-19 = Sárkány-barlang
- Bu-20 = Kis sárkány-barlang
- Bu-21 = Fehér-lyuk (Isztimér)
- Bu-22 = Hárs-dombi-barlang
- Bubia-barlang
- Bubo Cupropenis-barlang = Öreg-Kovács-hegyi 15. sz. víznyelő barlangja
- Bucka-hegyi-barlang
- Bucka-hegyi-hasadékbarlang = Bucka-hegyi-barlang
- Bucsina-barlang = Tardosi Gorba-lyuk
- Buda-barlang
- Budai Vár-barlang
- Budakalász 4. sz. sziklahasadék
- Budakalász 12. sz. sziklahasadék
- Budakalászi 1. sz. barlang
- Budakalászi 2. sz. barlang
- Budakalászi 3. sz. barlang
- Budakalászi 4. sz. barlang
- Budakalászi 5. sz. barlang
- Budakalászi 6. sz. barlang
- Budakalászi 7. sz. barlang
- Budakalászi 8. sz. barlang
- Budakalászi Ezüsthegy barlangja = Budakalászi 2. sz. barlang
- Budaligeti-barlang
- Budaligeti-bazaltos-barlang
- Budaörsi Remete-barlang = Kő-hegyi Remete-barlang
- Budavári barlangpincék = Budai Vár-barlang
- Budavári pincebarlangok = Budai Vár-barlang
- Buhin-völgyi-sziklaodú
- Bujáki-hasadékbarlang = Pappenheim-barlang
- Bujdosó-barlang
- Bujdosó-kői 1. sz. átjáró
- Bujdosó-kői 1. sz. odú
- Bujdosó-kői 2. sz. átjáró
- Bujdosó-kői 2. sz. odú
- Bujdosó-kői-zsomboly
- Bujó-lik = Pokol-lik (Ajka)
- Buksijé-zsomboly = Buksi-zsomboly
- Buksi-zsomboly
- Burok-völgyi 1-es és 2-es barlang = Iker-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 1-es sz. barlang = Iker-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 1. sz. barlang = Nagy Csigaház-barlang
- Burok-völgyi 2-es sz. barlang = Iker-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 2. sz. barlang = Kis csigaház-barlang
- Burok-völgyi 3. sz. barlang = Lapos-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 4. sz. barlang = Borz-lyuk (Isztimér)
- Burok-völgyi 5. sz. barlang = Egér-lyuk (Isztimér)
- Burok-völgyi 6. sz. barlang = Mátyás király-barlangja
- Burok-völgyi 7. sz. barlang = Bagolyvár-barlang
- Burok-völgyi 8. sz. barlang = Szikla-lyuk
- Burok-völgyi 8. sz. barlang = Szúnyoglyuk-barlang
- Burok-völgyi 9. sz. barlang = Zsebes-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 10. sz. barlang = Párkányvár-barlang
- Burok-völgyi 11. sz. barlang = Savanyú Jóska barlangja (Isztimér)
- Burok-völgyi 12. sz. barlang = Kereklyuk-barlang
- Burok-völgyi 13. sz. barlang = Vöröslyuk-barlang
- Burok-völgyi 14. sz. barlang = Iker-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 15. sz. barlang = Eszlár-lyuk
- Burok-völgyi 15. sz. barlang = Rózsa Sándor barlangja
- Burok-völgyi 16. sz. barlang = Rókalyuk-barlang (Isztimér)
- Burok-völgyi 16. sz. barlang = Sárkány-barlang
- Burok-völgyi 17. sz. barlang = Fehér-lyuk (Isztimér)
- Burok-völgyi 19. sz. barlang = Rózsa Sándor barlangja
- Burok-völgyi 20. sz. barlang = Sárkány-barlang
- Burok-völgyi 21. sz. barlang = Kis sárkány-barlang
- Burok-völgyi-hasadékbarlang = Sárkány-barlang
- Burok-völgyi-lyuk = Vöröslyuk-barlang
- Burok-völgyi-odú = Mohás-barlang
- Butyka-völgyi-barlang = Csempész-barlang
- Buvó-lik = Pokol-lik (Ajka)
- Buzgó-kői 1. sz. Lapos-üreg
- Buzgó-kői 2. sz. Lapos-üreg
- Buzgó-kői-sziklaodú
- Buzgó-kői-sziklaüreg
- Búbánat-zsomboly
- Bújj-bújj-barlang
- Bújócska-barlang
- Bújó-lik
- Bújó-lik = Pokol-lik (Ajka)
- Bújólik víznyelőbarlang = Bújó-lik
- Búvár-barlang = Búvár-zsomboly
- Búvár-zsomboly
- Búvó-lik = Pokol-lik (Ajka)
- Büdös-barlang
- Büdös-kút = Ördög-kút
- Büdöskúti-forrásbarlang
- Büdöskúti-víznyelő = Büdöskúti-víznyelőbarlang
- Büdös-kúti-víznyelő = Kessler Hubert-barlang
- Büdöskúti-víznyelőbarlang
- Büdös-kúti-víznyelőbarlang = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Büdös-kúti-víznyelőbarlang = Keserű-berki-víznyelőbarlang
- Büdöskúti-zsomboly
- Büdös-lyuk
- Büdös-lyuk = Bajóti Büdös-lyuk
- Büdös-pest
- Büdöspest barlang = Büdös-pest
- Büdöspestoldali barlang = Büdös-pest
- Büdöspest zsomboly = Király-kúti-zsomboly
- Bükkös-árki-barlang
- Bükkös-barlang
- Bükkös-barlang = Bükkös-víznyelőbarlang
- Bükkös-eresz
- Bükkösforrási víznyelőbarlang = Bükkös-víznyelőbarlang
- Bükkös-forrás víznyelő barlangja = Bükkös-víznyelőbarlang
- Bükkös-víznyelőbarlang
- Bükkös-völgyi 1-es sz. üreg
- Bükkös-völgyi 2-es sz. üreg
- ..B üreg = Pihenő-kereszti 2.sz. barlang
C [szerkesztés]
- c.. (Barlangjel a Jaskó-térképen) = Pálvölgyi–Mátyáshegyi-barlangrendszer
- C-1 = Cuha-völgy 1.sz. barlang
- C-1. = Cuha-völgy 1.sz. barlang
- C-2 = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- C-2. = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- C-3 = Cuha-völgy 3.sz. barlang
- C-3. = Cuha-völgy 3.sz. barlang
- C-4 = Cuha-völgyi 4.sz. barlang
- C-4. = Cuha-völgyi 4.sz. barlang
- C-5 = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- C-5. = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- C-7 = Cuha-völgy 7.sz. barlang
- C-7. = Cuha-völgy 7.sz. barlang
- C-9 = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- C-9. = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Calzón-lyuk
- „C”-barlang = 1. sz. Barátlakás, 2. sz. Barátlakás
- C-barlang = Szent György pusztai 6. sz. barlang
- Centenáris-barlang = Pálvölgyi–Mátyáshegyi-barlangrendszer
- Chlapec-barlang = Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer
- Cholnoky-barlang = Cholnoky Jenő-barlang
- Cholnoky Jenő-barlang
- Cholnoky Jenő barlang = Cholnoky Jenő-barlang
- Cholnoky Jenő-víznyelőbarlang = Cholnoky Jenő-barlang
- Cickány-zsomboly
- Cigányárok-hasadék
- Cigányföldi-zsomboly
- Cigány-hegyi-aknabarlang
- Cigány-hegyi-nyelő
- Cigányhegyi-zsomboly
- Cilike-zsomboly
- Cimbó-hasadéka
- Cipőkrémes-lyuka
- Ciprus-barlang
- Cirbolya u. 64-66. sz. alatti barlang indikáció = Patrícia-barlang
- Cirmos-barlang
- Citadella-kristálybarlang
- CK-1 = Csúnya-völgyi 18. sz. barlang
- CK-2. = Csúnya-völgyi 19. sz. barlang
- CK-5. = Csúnya-völgyi 20. sz. barlang
- CK-6 = Csúnya-völgyi 21. sz. barlang
- CK-7. = Csúnya-völgyi 22. sz. barlang
- CK-piskóta = Csúnya-völgyi 23. sz. barlang
- Cölöpös barlang = Hillebrand Jenő-barlang
- Cubákos 2. sz. barlang
- Cubákos-barlang = Cubákos-víznyelőbarlang
- Cubákos-melletti-barlang
- Cubákos-víznyelőbarlang
- Cuha-völgy 1.sz. barlang
- Cuhavölgy-2 = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Cuhavölgy - 4 = Cuha-völgyi 4.sz. barlang
- Cuha-völgy 3.sz. barlang
- Cuhavölgy-5 = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Cuhavölgy-7 = Cuha-völgy 7.sz. barlang
- Cuha-völgy 7.sz. barlang
- Cuhavölgy - 9 = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Cuha-völgyi 1-es sz. barlang = Cuha-völgy 1.sz. barlang
- Cuha-völgyi 2-es sz. barlang = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Cuha-völgyi 3-as sz. barlang = Cuha-völgy 3.sz. barlang
- Cuha-völgyi 4-es sz. barlang = Cuha-völgyi 4.sz. barlang
- Cuha-völgyi 4.sz. barlang
- Cuha-völgyi 5-ös sz. barlang = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Cuha-völgyi 7-es sz. barlang = Cuha-völgy 7.sz. barlang
- Cuha-völgyi 9-es sz. barlang = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Cuha-völgyi 9. sz. barlang = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Cuha-völgyi Ablakos-üreg = Ablakos-üreg (Bakonyszentlászló)
- Cuhavölgyi Betyár-pamlag = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Cuha-völgyi Bolha-kürtő = Bolha-kürtő
- Cuha-völgyi-kőfülke = Cuha-völgy 5.sz. barlang
- Cuha-völgyi-kőfülke = Cuha-völgy 7.sz. barlang
- Cuha-völgyi-kőfülke = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Cuha-völgyi-kőpince = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Cuha-völgyi-rejtett-kőfülke = Cuha-völgy 3.sz. barlang
- Cuha-völgyi rejtett-kőfülke = Cuha-völgy 3.sz. barlang
- Cuha-völgyi-rókalyuk
- Cuha-völgyi-sziklaeresz = Cuha-völgy 1.sz. barlang
- Cuha-völgyi-sziklaüreg = Cuha-völgy 2.sz. barlang
- Cuha-völgyi-sziklaüreg = Zsivány-barlang (Bakonyszentlászló)
- Cúgos futam = Ferenc 5-6. sz. barlang
CS [szerkesztés]
- Cs-1 = Szilfás-barlang
- Cs-2 = Szilfás-fülke
- Cs-3. = Csákány-völgyi-résbarlang
- Cs-4. = Csákány-völgy-eresz
- Cs-6. = Csákány-völgyi-sziklaüreg
- Cs-7. = Csákány-völgyi-sziklalyuk
- Cs-8. = Csákány-völgyi-odú
- Csaba-barlang
- Csabafő = Csabfő-vízakna
- Csaba-fő vízaknája = Csabfő-vízakna
- Csab-fő = Csabfő-vízakna
- Csab-fő aknája = Csabfő-vízakna
- Csabfővíz = Csabfő-vízakna
- Csabfő-vízakna
- Csacsi-zsomboly = Cseresi-zsomboly
- Csalamádé üregek
- Csalános-eresz
- Csalánosi 1-es sz. rókalyuk
- Csalánosi 2-es sz. rókalyuk
- Csapás-tetői-barlang
- Csapda = Damasa-szakadéki Csapda
- Csapóné kemencéje = Magos-hegyi 1. sz. barlang
- Csapóné kemencéje = Magos-hegyi 5.sz. barlang
- Csapóné konyhája = Magos-hegyi 1. sz. barlang
- Csapóné konyhája = Magos-hegyi 5.sz. barlang
- Csarnóta 4. sz. lelőhely = Csarnótai-barlang
- Csarnótai-barlang
- Csarnótai hasadékok = Csarnótai-barlang
- Csatár-hegyi-barlang
- Csatár-hegyi-zsomboly = Csatár-hegyi-barlang
- Csatári-barlang = Csatár-hegyi-barlang
- Csatárka-barlang
- Csatorna-völgyi-remetebarlang = Remete-barlang (Gyöngyös)
- Csatorna-völgyi Remete-barlang = Remete-barlang (Gyöngyös)
- Csákány-hegyi-barlang
- Csákány-hegyi-sziklaodú = Csákány-hegyi-barlang
- Csákány-völgy-eresz
- Csákány-völgyi 1. sz. barlang = Szilfás-barlang
- Csákány-völgyi 2. sz. barlang = Szilfás-fülke
- Csákány-völgyi 3. sz. barlang = Csákány-völgyi-résbarlang
- Csákány-völgyi 4. sz. barlang = Csákány-völgy-eresz
- Csákány-völgyi 6. sz. barlang = Csákány-völgyi-sziklaüreg
- Csákány-völgyi 7. sz. barlang = Csákány-völgyi-sziklalyuk
- Csákány-völgyi 8. sz. barlang = Csákány-völgyi-odú
- Csákány-völgyi-átjáró
- Csákány-völgyi-átjáróbarlang = Csákány-völgyi-átjáró
- Csákány-völgyi kőfülke
- Csákány-völgyi-odú
- Csákány-völgyi-résbarlang
- Csákány-völgyi-sziklalyuk
- Csákány-völgyi-sziklaüreg
- Csáki-vári-barlang = Oroszlánkői-barlang
- Csák-kői-álbarlang
- Csákkői mesterséges üregek = Nyugati-vakablak, Déli-vakablak
- Csák-kői nagy-barlang
- Csák-kői-riolithasadék
- Csák-pilisi-barlang
- Csákvári-barlang
- Csákvári Báracháza-barlang = Csákvári-barlang
- Csákvári Guba-hegy-barlangja = Csákvári-barlang
- Csákvári-hasadék = Kő-lik (Csákvár)
- Csákvári kőfejtő barlangja
- Csákvári-kőfülke = Kő-lik-völgyi 1. sz. üreg
- Csákvári-sziklaodu = Kő-lik-völgyi 6. sz. üreg
- Csákvári sziklaüreg = Csákvári-barlang
- Csárda-barlang
- Csárda-hegyi-barlang = Úrkúti Őskarszt barlangja
- Csárda-hegyi-sziklahasadék = Úrkúti Őskarszt barlangja
- Csebfő = Csabfő-vízakna
- Cseb-fő = Csabfő-vízakna
- Csehek-szakadéka
- Csemetekerti 1.sz. víznyelő = Csemetekerti-víznyelőbarlang
- Csemetekerti 2.sz. víznyelő = Útmenti-zsomboly (Miskolc)
- Csemete-kerti-víznyelő = Öreg-köves-víznyelőbarlang
- Csemetekerti-víznyelő = Tatabányai Bányász-barlang
- Csemetekerti-víznyelőbarlang
- Csempész-barlang
- Csendőrlaktanyai pince = Pince-barlang
- Csendőr-laktanya kútjának barlangja
- Csengő-barlang = Ördög-gát-lyuk
- Csengő-hegyi 13. sz. víznyelő = Csengő-hegyi 13.sz. víznyelőbarlang
- Csengő-hegyi 13.sz. víznyelőbarlang
- Csengő-hegyi-barlang = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-hegyi-Ördöglik = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-hegyi-Ördög-lyuk = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-hegyi Ördög-lyuk = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-hegyi-zsomboly = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Csengő-kút = Csengő-zsomboly
- Csengő-lyuk = Csörgő-lyuk
- Csengő-lyuk = Ördög-gát-lyuk
- Csengő-lyuk zsomboly = Csengő-zsomboly
- Csengős-fertő új feltárása = Csengősi-víznyelő
- Csengősi-víznyelő
- Csengősi zsomboly = Csengősi-víznyelő
- Csengős-tebri-víznyelőbarlang = Csengősi-víznyelő
- Csengő-zsomboly (Olaszfalu)
- Csengő-zsomboly (Orfű)
- Csengő-zsomboly (Szendrő)
- Csepegő-kői-barlang
- Csepje-tetői-akol = Csepje-tetői-barlang
- Csepje-tetői-barlang
- Csepje-tetői-pince = Csepje-tetői-barlang
- Cseppköves-zsomboly
- Cseppkőbarlang = Borzás-hegyi-cseppkőbarlang
- Cseppkő-barlang = Kisterenyei felhagyott tárók
- Cseppkőgörgeteg-barlang
- Cserba-réti-zsomboly
- Cserepes-barlang = Ősi-barlang
- Cserepeskő aljai-üreg
- Cserepeskő-gerinci 1.sz. üreg = Cserepes-kői-ürgelyuk
- Cserepeskő-gerinci 2. sz. üreg
- Cserepeskő-gerinci 3. sz. üreg
- Cserepeskő-gerinci 4. sz. üreg
- Cserepeskő-gerinci 5. sz. üreg
- Cserepeskő-gerinci 6. sz. üreg
- Cserepeskői 1. sz. üreg = Cserepeskő-gerinci 4. sz. üreg
- Cserepeskői 2. sz. üreg = Cserepeskő-gerinci 3. sz. üreg
- Cserepes-kői-barlang = Cserepes-kői-sziklaodú
- Cserepes-kői-fülke = Cserepes-kői-kőfülke
- Cserepeskői Hársfás-barlang = Cserepeskő-gerinci 2. sz. üreg
- Cserepes-kői-kőfülke
- Cserepeskői odu = Cserepes-kői-sziklaodú
- Cserepes-kői-sziklaodú
- Cserepes-kői-sziklaüreg = Cserepes-kői-sziklaodú
- Cserepes-kői-ürgelyuk
- Cserepeskő-lápai Avaros-üreg
- Cserepeskő-lápai Bivak-barlang
- Cserepeskő-lápai Kétágú-fülke
- Cserepeskő-lápai Kürtős-barlang
- Cserepeskő-lápai Sziklapilléres-barlang
- Cserepes-oldali sárkány-lyuk = Sárkány-lyuk (Parád)
- Cseresi víznyelő = Cseresi-zsomboly
- Cseresi-víznyelőbarlang = Cseresi-zsomboly
- Cseresi-zsomboly
- Cseresznyés-barlang (Erdőbénye)
- Cseresznyés-barlang (Miskolc)
- Cseresznyés-barlang melletti-bontás
- Cseresznyés-barlang = Fonyi Cseresznyés-barlang
- Cseresznyés-emeleti-barlang
- Cseresznyés erdei sziklaüreg = Bronz-barlang
- Cseresznyéskerti-üreg = Bronz-barlang
- Cseresznyés-zsomboly
- Cseresznyés zsomboly? = Cseresznyés-barlang (Miskolc)
- Cserépfalui-barlanglakások
- Cserépváraljai-barlanglakások
- Cserépvári üregek = Farkas-kői-sziklaüreg
- Csergő-lyuk = Csörgő-lyuk
- Cserhalmi-barlang = Áfonya-utcai-barlang
- Cserhegyen felfedezett, azóta ismeretlen barlang = Cser-hegyi-barlang
- Cser-hegyi-barlang
- Cser-hegyi-forráskürtő = Kerék-hegyi-gejzírüreg
- Cser-hegyi-gejzírkúp forráskürtője ? = Cser-hegyi-barlang, Kerék-hegyi-gejzírüreg
- Cser-hegyi gejzírkúp ürege ? = Cser-hegyi-barlang, Kerék-hegyi-gejzírüreg
- Cser-hegyi-gejzírkúp ürege ? = Cser-hegyi-barlang, Kerék-hegyi-gejzírüreg
- Cser-hegyi-rombarlang
- Cserszegtomaji Csókakő-barlang = Csóka-kői 1. sz. barlang, Csóka-kői 2. sz. barlang, Csóka-kői 3. sz. barlang, Csóka-kői 4. sz. barlang
- Cserszegtomaji-kútbarlang
- Cservári-barlang
- Cservári-sziklaüreg = Cservári-barlang
- Csesznek 4. sz. barlang = Cseszneki-átjáróbarlang
- Cseszneki 1-es sz. sziklaeresz
- Cseszneki 1. sz. barlang = Cseszneki-barlang
- Cseszneki 2-es sz. sziklaeresz
- Cseszneki 2. sz. barlang = Cseszneki-sziklaodú
- Cseszneki 3-as sz. barlang = Cseszneki-sziklaodú
- Cseszneki 3. sz. barlang = Cseszneki-sziklaodú
- Cseszneki állóvizes barlang = Török-fürdő barlangja
- Cseszneki-átjáró = Cseszneki-átjáróbarlang
- Cseszneki-átjáróbarlang
- Cseszneki-barlang
- Cseszneki Ferde-eresz
- Cseszneki Homokköves-barlang
- Cseszneki Kőkocka-barlang
- Cseszneki-kőmosó-barlang = Cseszneki-barlang
- Cseszneki Köteles-barlang
- Cseszneki rókalyuk
- Cseszneki-rókalyuk = Cseszneki-barlang
- Cseszneki-sziklaeresz = Cseszneki 1-es sz. sziklaeresz
- Cseszneki-sziklaodú
- Cseszneki tektonikus-üreg
- Cseszneki Török-fürdő vízzel feltöltött barlangja = Török-fürdő barlangja
- Csévi-átjáró = Csévi-barlang
- Csévi-barlang
- Csévi kettős-barlang = Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer
- Csévi-szirt 1. sz. sziklaürege
- Csévi-szirt 2. sz. sziklaürege
- Csévi-szirti barlangindikáció = Indikációs-barlang
- Csévi-szirti Borda-átjáró
- Csévi-szirti Borostyános-barlang
- Csévi-szirti Cső-barlang
- Csévi-szirti Egyenes-barlang
- Csévi-szirti Felszakadt-barlang = Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer
- Csévi-szirti Huzatos-barlang
- Csévi-szirti Lapos-barlang
- Csévi-szirti Ősi-barlang = Ősi-barlang
- Csévi-szirti Réteg-barlang
- Csévi-szirti Rókalyuk
- Csévi-szirti-sziklaeresz
- Csiga Biga-zsomboly = Borsodi-zsomboly
- Csiga-hegyi-átjáróbarlang
- Csiga-hegyi-borzlyuk
- Csiga-hegyi-sziklaüreg
- Csiga-lyuk
- Csigalyuk = Csiga-zsomboly
- Csiga-lyuk = Csiga-zsomboly
- Csiga-zsomboly
- Csigolyáslyuk = Nagymezei-zsomboly
- Csika-lyuka = Csika-lyuka-víznyelőbarlang
- Csika-lyuka-víznyelőbarlang
- Csiklingvári-hasadék = Hamuházi-barlang
- Csikling-vári-hasadék = Hamuházi-barlang
- Csikóvári-csőlyuk
- Csillaghegyi II. Ősforrás-barlang = Róka-hegyi-barlang
- Csillagköd-barlang
- Csillag-zsomboly (Pécs)
- Csillag-zsomboly (Tés)
- Csilla-zsomboly
- Csillám-eresz
- Csimár-barlang = Gödrösi Csimár-barlang
- Csimár-féle bánya diatrémájának ürege = Gödrösi Csimár-barlang
- Csimár-féle bánya explóziós csatornaürege = Gödrösi Csimár-barlang
- Csimár-féle telek explóziós csatornája = Gödrösi Csimár-barlang
- Csinger-völgyi-bányaüregek
- Csipkebokros-barlang
- Csipkerózsa 1. sz. barlang
- Csipkerózsa 2. sz. barlang
- Csipkés-barlang = Keselő-hegyi 2. sz. barlang
- Csipkéskúti-víznyelőbarlang
- Csipkés-lyuk
- Csipkés-zsomboly
- Csipogó 1.sz. víznyelő
- Csipogó 2.sz. víznyelő
- Csipogó 3.sz. víznyelő
- Csirke-barlang = Anonymus-barlang
- Csitári-üreg
- Csirkés-zsomboly
- Csitteny = Tatár-lik
- Csíkvárágya-barlang
- Csíkvárágya-barlang = Baglyas-hegyi-barlang
- Csíkvárgya-barlang = Baglyas-hegyi-barlang
- Csobánci-hasadékbarlang
- Csobánkai Huzatos-barlang
- Csobogó = Csobogó-nyelő
- Csobogó-nyelő
- Csobogó-nyelő barlangja = Csobogó-nyelő
- Csodabogyós-barlang (Balatonederics)
- Csodabogyós-barlang (Orfű)
- Csokonai-barlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Csolnoki kőfejtő 1. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő 2. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő 3. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő 3. sz. ürege = Csolnoki kőfejtő 4. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő 4. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő 5. sz. ürege
- Csolnoki kőfejtő eresz = Csolnoki kőfejtő 3. sz. ürege
- Csolnoki-üreg
- Csont-barlang
- Csontbarlang = Kis-kevélyi-barlang
- Csont-lyuk = Bányász-barlang
- Csontos-barlang (Kesztölc)
- Csontos-barlang (Kosd)
- Csontos-barlang = Kálvária-hegyi Csontos-barlang
- Csontos-barlang = Pénzes-Csontos-barlang
- Csontos-zsomboly
- Csopaki-barlanglakás
- Csordakúti Lepke-barlang = Lepke-barlang (Óbarok)
- Csortos-forrásbarlang
- Csortos-kői 1. sz. barlang
- Csortos-kői 2. sz. barlang
- Csortos-kői-barlang = Csortos-kői 1. sz. barlang
- Csódi-hegyi-barlang
- Csódi-hegyi-üreg = Csódi-hegyi-barlang
- Csókakő-barlang = Csóka-kői 1. sz. barlang, Csóka-kői 2. sz. barlang
- Csóka-kői 1. sz. barlang
- Csóka-kői 1-es sziklaüreg = Csóka-kői 1. sz. barlang
- Csókakői 1. sz. sziklaüreg = Csóka-kői 1. sz. barlang
- Csóka-kői 2-es sziklaüreg = Csóka-kői 2. sz. barlang
- Csókakői 2. sz. sziklaüreg = Csóka-kői 2. sz. barlang
- Csóka-kői 2. sz. barlang
- Csóka-kői 3. sz. barlang
- Csóka-kői 4. sz. barlang
- Csókakői-barlang = Vár-völgyi Kő-lyuk
- Csóka-kői-barlang = Vár-völgyi Kő-lyuk
- Csókakői sziklaüregek = Csóka-kői 1. sz. barlang, Csóka-kői 2. sz. barlang, Csóka-kői 3. sz. barlang, Csóka-kői 4. sz. barlang
- Csókavári I. sz. munkahely = Amfiteátrum 2. sz. barlang
- Csókavári II. sz. munkahely = Amfiteátrum-barlang
- Csókás-barlang = Csókási-barlang
- Csókásforrási barlang = Csókási-barlang
- Csókási-barlang
- Csókási K.O.-barlang
- Csókási-ősnyelő = Csókás-réti-víznyelőbarlang
- Csókási Sajt-barlang
- Csókási-víznyelő = Csókási-barlang
- Csókási-víznyelőbarlang = Csókási Sajt-barlang
- Csókási-víznyelőbarlang = Csókás-réti-víznyelőbarlang
- Csókás melletti barlang = Lócsontos-zsomboly
- Csókásréti Labyrinth-zsomboly = Csókási Sajt-barlang
- Csókásréti időszakos víznyelőbarlang = Csókás-réti-víznyelőbarlang
- Csókás-réti-víznyelőbarlang
- Csókás-völgyi 1. sz. barlang
- Csókás-völgyi 2. sz. barlang
- Csókás-völgyi 3. sz. barlang
- Csókás-völgyi 4. sz. barlang
- Csörgő-forrásbarlang
- Csörgő-lyuk
- Csörgőlyuk-barlang = Csörgő-lyuk
- Csörgőlyuki-barlang = Csörgő-lyuk
- Csörgő-malmi-kőfülke = Kiskúti-kőfülke
- Csörgő-pataki-álbarlang
- Cső-barlang
- Csőlyuk-zsomboly
- Cső-odú
- Csőrös-barlang
- Csőszpusztai I-es sz. zsomboly = Repeta-zsomboly
- Csőszpusztai I.sz.-zsomboly = Repeta-zsomboly
- Csőszpusztai II-es sz. zsomboly = Cseresznyés-zsomboly
- Csőszpusztai II. sz. zsomboly = Cseresznyés-zsomboly
- Csőszpusztai III. sz. barlang = Cseresznyés-zsomboly
- Csőszpusztai III-as sz.-zsomboly = Pergő-lyuk
- Csőszpusztai III-as sz. zsomboly = Pergő-lyuk
- Csőszpusztai III. sz. zsomboly = Gillotin-zsomboly
- Csőszpusztai Alba Regia-barlang = Alba Regia-barlang
- Csőszpusztai-barlang = Tábla-völgyi-barlang
- Csőszpusztai I-12-es víznyelő barlangja = Háromkürtő-zsomboly
- Csőszpusztai I-19-es víznyelő ürege = Gillotin-zsomboly
- Csőszpusztai I-35-ös víznyelő = Repeta-zsomboly
- Csőszpusztai I.-37-es víznyelő ürege = Cseresznyés-zsomboly
- Csővári 1. sz. barlang
- Csurgói-bánya 1. sz. barlangja = Csurgóbányai kifagyásos-üreg
- Csurgóbányai kifagyásos-üreg
- Csurgó-kúti-forrásbarlang
- Csurgó-kúti-mésztufabarlang
- Csúcs-alatti-barlang
- Csúcs-hegyi alsó üreg
- Csúcs-hegyi-alsó-üreg = Csúcs-hegyi alsó üreg
- Csúcs-hegyi-barlang (Csobánka)
- Csúcs-hegyi-barlang = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi Cserepes-barlang
- Csúcs-hegyi Csontos-barlang = Csúcs-hegyi Cserepes-barlang
- Csúcs-hegyi Cső-barlang
- Csúcs-hegyi Egyenes-barlang
- Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-forrásüreg = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-forrás-üreg = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-gejzírerupció ürege = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi gejzírerupció ürege = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi gejzírkráter barlangja = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-hévízes-barlang = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi hévizes barlang = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-kőfülke = Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcs-hegyi-lencsealaku üreg = Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcs-hegyi lencsealaku üreg = Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcs-hegyi lencse alakú üreg = Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcs-hegyi lencse alakú üreg = Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcshegyi-sziklaüreg = Csúcs-hegyi-barlang (Csobánka)
- Csúcs-hegyi-sziklaüreg = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegyi-üreg
- Csúcs-hegyi-üreg = Csúcs-hegyi alsó üreg
- Csúcs-hegy-tölcsérnyílása = Csúcs-hegyi-forrásbarlang
- Csúcs-hegy üregcsoport = Csobánkai Huzatos-barlang, Titok-barlang
- Csúnya-völgyi 1. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 1.sz. barlang = Csúnya-völgyi 10. sz. barlang
- Csúnya-völgyi I.sz. üreg = Csúnya-völgyi 10. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 2. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 2.sz. barlang = Csúnya-völgyi 9. sz. barlang
- Csúnya-völgyi II.sz. üreg = Csúnya-völgyi 9. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 3. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 3.sz. barlang = Csúnya-völgyi 11. sz. barlang
- Csúnya-völgyi III.sz. üreg = Csúnya-völgyi 11. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 4. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 5. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 6. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 7. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 8. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 9. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 10. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 11. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 12. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 13. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 14.sz. barlang = Dorka-barlang
- Csúnya-völgyi 15. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 16. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 17. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 18. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 19. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 20. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 21. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 22. sz. barlang
- Csúnya-völgyi 23. sz. barlang
- Csúnya-völgyi A-barlang = Csúnya-völgyi 13. sz. barlang
- Csúnya-völgyi-átjáró
- Csúnya-völgyi Baka-barlang
- Csúnya-völgyi-barlang = Csúnya-völgyi 9. sz. barlang
- Csúnya-völgyi B- és D-barlang = Dorka-barlang
- Csúnya-völgyi C-barlang = Csúnya-völgyi 15. sz. barlang
- Csúnya-völgyi E-barlang = Csúnya-völgyi 16. sz. barlang
- Csúnya-völgyi F-barlang = Csúnya-völgyi 17. sz. barlang
- Csúnya-völgyi feltárás = Balla-völgyi-víznyelő
- Csúnya-völgyi G-barlang = Csúnya-völgyi 12. sz. barlang
- Csúnya-völgyi H-barlang = Csúnya-völgyi 11. sz. barlang
- Csúnya-völgyi I-barlang = Csúnya-völgyi 8. sz. barlang
- Csúnya-völgyi J-barlang = Csúnya-völgyi 4. sz. barlang
- Csúnya-völgyi K-barlang = Csúnya-völgyi 3. sz. barlang
- Csúnya-völgyi L-barlang = Csúnya-völgyi 2. sz. barlang
- Csúnya-völgyi M-barlang = Csúnya-völgyi 1. sz. barlang
- Csúnya-völgyi No. 1. barlang = Csúnya-völgyi 6. sz. barlang
- Csúnya-völgyi No. 2. barlang = Csúnya-völgyi 7. sz. barlang
- Csúnya-völgyi No. 3. barlang = Csúnya-völgyi 9. sz. barlang
- Csúnya-völgyi P-barlang = Csúnya-völgyi 5. sz. barlang
- Csúnya-völgyi tektonikus hasadék = Balla-völgyi-víznyelő
- Csúszda-barlang
- Csúszdás-barlang
- Csüngő-kői-eresz
D [szerkesztés]
- D-3. = Kuti Márton víznyelő barlangja
- D-51-es nyelő barlangja = Csengő-hegyi-ördöglyuk
- Dachsteini mészkőbarlang = Kis-kevélyi-barlang
- Dagesztán-barlang
- Dagonya-víznyelő = Kessler Hubert-barlang
- Dagonyás-barlang
- Damasa-barlang
- Damasa-szakadéki Baldachinos-terem
- Damasa-szakadéki Csapda
- Damasa-szakadéki Jégverem
- Damasa-szakadéki Kis-hasadék
- Damasa-szakadéki Lyukas-hasadék
- Damasa-szakadéki Mély-hasadék
- Damasa-szakadéki Porpince
- Danaidák barlangja = Cholnoky Jenő-barlang
- Danaidák-barlangja = Ereszes-zsomboly
- Danca-barlang
- Dancalyuk = Danca-barlang
- Danca-víznyelőbarlang = Névtelen-nyelő (Égerszög)
- Dancza-féle nagy bükki barlang ? = Kis-kőháti-zsomboly
- Danó-lyuk = Nagykőmázsa-oldali-zsomboly
- Dante Pokla = Udvar-kő
- Danyi-völgy fölötti barlanglakások = Miskolci-barlanglakások
- Darazsas-barlang = Darazsas-lyuk
- Darazsas-hasadék
- Darazsas-lyuk
- Darázs-barlang
- Darázsfészek-barlang
- Darázsfészek-barlang = Kessler Hubert-barlang
- Darázskúti-zsomboly
- Darázs-lik = Kessler Hubert-barlang
- Darvastó-barlang = Darvas-tói-barlang
- Darvas-tói-barlang
- „D”-barlang = 2. sz. Leánylakás
- Deákpusztai bauxitfejtő barlangja
- Debibi-barlang
- Debronya-lyuk
- Decimus-barlang
- Delago-átjáró = Delago-barlang
- Delago-barlang
- Delago-kőfülke
- Delago-odú
- Delago-Rókalyuk
- Delejes-zsomboly
- Demjéni-barlanglakások
- Denevér-barlang
- Denevér-barlang = Nagy-tisztai-gödör
- Denevéres-barlang
- Denevéres-zsomboly
- Denevér-lik = Magos-hegyi 6.sz. barlang
- Denevér-lik = Magos-hegyi 7.sz. barlang
- Denevér-lyuk
- Derenki-forrásbarlang = Hosszú-tetői-barlang
- Derenktől É-ra lévő beszakadás barlangja = Háromszög-zsomboly
- Desem-barlang
- Desottó-víznyelő
- Dezső-kői-átjáró
- Dezső-kői-hasadék
- Dezső-lyuk
- Dédes-kői-barlang = Dédesvári-barlang
- Dédestapolcsányi 1. sz. barlang = Nagyhó-barlangja
- Dédestapolcsányi 2. sz. barlang
- Dédestapolcsányi 3. sz. barlang
- Dédesvári 1.sz. üreg = Dédesvári-üreg
- Dédesvári 2.sz. üreg = Dédesvári-hasadék
- Dédesvári-barlang
- Dédesvári-hasadék
- Dédesvári-üreg
- Déli-barlang (Háromhuta)
- Déli-barlang (Kővágószőlős)
- Déli-barlang = Ajka-hegy Déli-barlang
- Déli-homokkőeresz
- Déli mászóiskola 1. sz. üreg
- Déli mászóiskola 2. sz. üreg
- Déli mászóiskola 3. sz. üreg
- Déli mászóiskola 4. sz. üreg
- Déli mászóiskola 5. sz. üreg
- Déli mászóiskola 6. sz. üreg
- Déli mászóiskola 7. sz. üreg
- Déli mászóiskola 8. sz. üreg
- Délinapfény-zsomboly
- Déli-vakablak
- Déllői-barlang = Déllői-sziklaüreg
- Déllői-sziklaüreg
- Délsári víznyelő kis ürege = Szarvas-kúti-víznyelő
- Déri-barlang = Harcsaszájú–Hideglyuk-barlangrendszer
- Déry-barlang = Harcsaszájú–Hideglyuk-barlangrendszer
- Diabáz I. Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang
- Diabáz-barlang
- Diaklázis-zsomboly
- Diaklázis-zsomboly = Cseresi-zsomboly
- Diási Vadlán-lik = Vadlány-lik (Gyenesdiás)
- Diási Vadlány-lik = Vadlány-lik (Gyenesdiás)
- Dinó-rejtek
- Diófás-zsomboly = Őskarszt-akna
- Diósdi Római-barlang
- Diós explóziós csatornája = Diósi Seres-barlang
- Diósgyőr II. barlang = Diósgyőrtapolcai-barlang
- Diósgyőri Agyag-lyuk
- Diósgyőri-barlang = Diósgyőrtapolcai-barlang
- Diósgyőri sziklaüreg = Diósgyőrtapolcai-barlang
- Diósgyőri Tavi-forrásbarlang
- Diósgyőrtapolcai 1. barlang = Diósgyőrtapolcai-barlang
- Diósgyőrtapolcai 2. barlang = Diósgyőri Agyag-lyuk
- Diósgyőrtapolcai-barlang
- Diósi 1. sz. üreg
- Diósi 2. sz. üreg
- Diósi II.sz. víznyelő = Diós-pataki 2. sz. víznyelő
- Diósi III. barlang = Diós-pataki 3. sz. víznyelő
- Diósi III. inaktív víznyelő = Diós-pataki 3. sz. víznyelő
- Diósi 3. sz. üreg
- Diósi IV. inaktív víznyelő = Diós-pataki 4. sz. víznyelő
- Diósi 4. sz. üreg
- Diósi IV. sz. üreg = Diósi 4. sz. üreg
- Diósi 5. sz. üreg
- Diósi 6. sz. üreg
- Diósi 8. sz. üreg
- Diósi 9. sz. üreg
- Diósi-kőfülke
- Diósi-rókalyuk
- Diósi Seres-barlang
- Diósi-völgy 4.sz. víznyelője = Diós-pataki 4. sz. víznyelő
- Dióskúti 1. víznyelőbarlang = Diós-pataki 1. sz. víznyelő
- Dióskúti 2. víznyelőbarlang = Diós-pataki 2. sz. víznyelő
- Dióskúti 3. Víznyelőbarlang = Diós-pataki 3. sz. víznyelő
- Dióskúti 4. víznyelőbarlang = Diós-pataki 4. sz. víznyelő
- Diós-pataki 1. sz. üreg
- Diós-pataki 1. sz. víznyelő
- Diós-pataki 2. sz. víznyelő
- Diós-pataki 2-3.sz. üreg = Beomlott-barlang
- Diós-pataki 3. sz. víznyelő
- Diós-pataki 4. sz. üreg
- Diós-pataki 4. sz. víznyelő
- Diós-pataki 5.sz. üreg = Szakács-barlang
- Diós-pataki 6. sz. üreg
- Diós-pataki 7. sz. üreg
- Diós-pataki 8. sz. üreg
- Diós-pataki 9. sz. üreg
- Diós-pataki 10. sz. üreg
- Diós-pataki 11. sz. üreg
- Diós-pataki 12.sz. üreg = Puli-barlang
- Diós-pataki víznyelők = Diós-pataki 1. sz. víznyelő, Diós-pataki 2. sz. víznyelő, Diós-pataki 3. sz. víznyelő
- Diósvölgyi 1. /Beomlott/ barlang = Beomlott-barlang
- Diósvölgyi 1. sziklaodu ? = Diósi 1. sz. üreg
- Diósvölgyi 2. /Szakóca/ barlang ? = Szakács-barlang
- Diósvölgyi 2. sziklaodu ? = Diósi 2. sz. üreg
- Diósvölgyi 3. /Puli/ barlang = Puli-barlang
- Diósvölgyi 3. sziklaodu ? = Diósi 3. sz. üreg
- Diósvölgyi 4. sziklaodu ? = Diósi 4. sz. üreg
- Diós-völgyi-víznyelő = Imolai-ördöglyuk
- Diszeli Ágó-fennsík-barlangja = Ágó-fennsík sziklaürege
- D-i sziklapince = Fazekas-hegyi-sziklaodú
- Disznós-árki-barlang
- Disznós-barlang = Pince-barlang
- Disznós-pataki-víznyelő = Szivárvány–Sebes-barlangrendszer
- Doberdó úti 1. sz. kőfülke
- Doberdó úti 2. sz. kőfülke
- Doberdó úti 3. sz. kőfülke
- Dobogó alatti barlang
- Dobogói 1. sz. barlang
- Dobogói 2. sz. barlang
- Dobogói 3. sz. barlang = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Dobogói 4. sz. barlang
- Dobogói 5. sz. barlang
- Dobogói 7. sz. barlang
- Dobogói 8. sz. barlang
- Dobogói 9. sz. barlang
- Dobogói 10. sz. barlang
- Dobogói 11. sz. barlang
- Dobogói 12. sz. barlang
- Dobogói 13. sz. barlang
- Dobogói 14. sz. barlang
- Dobogói 15. sz. barlang
- Dobogói 16. sz. barlang
- Dobogói 17. sz. barlang
- Dobogói-barlang = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Dobogói Gyökeres-barlang
- Dobogói-kivájt-barlang = Dobogói 13. sz. barlang
- Dobogó-kői-barlang
- Dobogókői-hideglyuk = Nagy-Hideg-lyuk, Kis-Hideg-lyuk
- Dobogómajori-barlang = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Dobogó-tetői-barlang (Szentjakabfa)
- Dobogó-tetői bánya barlangja = Dobogói 2. sz. barlang
- Dobogó-tetői-bánya barlangja = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Dobogó-tetői bánya barlangja = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Doboshegyi-barlang
- Dobos-hegyi-barlang = Doboshegyi-barlang
- Dobozgyári-barlang = Doboz-gyári-sziklaeresz
- Doboz-gyári-sziklaeresz
- Dobozgyári-sziklaeresz = Doboz-gyári-sziklaeresz
- Dobó-bástya 1. sz. ürege
- Dobó-bástya 2. sz. ürege
- Dobó-bástya 3. sz. ürege
- Dolka-oldali-sziklaüreg
- DoLo-1. barlang = Nyavalyás-hegyi bányasík-barlangja
- Domini-barlang
- Domonkos-hegy barlangja = Bajóti Büdös-lyuk
- Dorka-barlang
- Dornyai-barlang = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Dornyai Béla-barlang = Cserszegtomaji-kútbarlang
- Dornyay-barlang
- Dorogi 9. sz. kaverna
- Dorogi 10. sz. kaverna
- Dorogi Névtelen-barlang
- Dorongósi-víznyelőbarlang
- Dorot lyuk = Berva-barlang
- Dosnya-völgyi-eresz
- Dóm-barlang = Savanyú Jóska barlangja (Isztimér)
- Dózeros-nyelő
- Dózer-útmenti-barlang
- Döbbenet-barlang
- Döbröntei-barlang = Bóta-kői-sziklahasadék
- Döbröntei Bóta-kői-barlang = Bóta-kői-barlang
- Dögkút-akna
- Dögkút-zsomboly = Háromkürtő-zsomboly
- Döglött róka-barlang
- Dögszag 1. sz. barlang
- Dögszag 2. sz. barlang
- Dögszag 3. sz. barlang
- Dögszagú-barlang = Baráterdei-barlang
- Döme-barlang
- Dömör-kapui-barlang
- Dömörkapui-barlang = Dömör-kapui-barlang
- Dömösdi-sziklakapu = Dömör-kapui-barlang
- Dömösi átkelés feletti-barlang
- Dömösi átkelés-feletti-barlang = Dömösi átkelés feletti-barlang
- Dömösi átkelés feletti fülke
- Dömösi átkelés-feletti-fülke = Dömösi átkelés feletti fülke
- Dömösi-barlang = ?
- Dömötör-kapui-barlang = Dömör-kapui-barlang
- Drót-lyuk = Berva-barlang
- Duda-hegyi-barlang = Barát-lyuk
- Dudar 1. sz. barlang = Magos-hegyi 5.sz. barlang
- Dudar 2. sz. barlang = Magos-hegyi 6.sz. barlang
- Dudar 3. sz. barlang = Magos-hegyi 7.sz. barlang
- Dudar 4. sz. barlang = Magos-hegyi 8.sz. barlang
- Dudar 5. sz. barlang = Magos-hegyi 9.sz. barlang
- Dudari 3-as sz. víznyelő barlangja = Kuti Márton víznyelő barlangja
- Dudari kőlikak = Magos-hegyi 1. sz. barlang
- Dudari Ördög-lik = Sűrű-hegyi Ördög-lik
- Dudari víznyelő barlangja = Kuti Márton víznyelő barlangja
- Dudu-barlang = Cserepeskő-gerinci 3. sz. üreg
- Dugó-lyuka
- Dugó-lyuka-zsomboly = Dugó-lyuka
- Dunaalmási-barlang
- Dunaalmási Pince-barlang = Dunaalmási-barlang
- Duó-zsomboly
- Duplanullás-barlang
- Dupla-üreg
- Dusa-barlang
- Dusán-barlang
- Dübörgő-barlang
- Dűlt-kúti-víznyelőbarlang
- Dűlt-kúti-völgyi-víznyelő = Dűlt-kúti-víznyelőbarlang
- Dzsungel-nyelő
E [szerkesztés]
- E-1. = Eperjes-hegyi 1.sz. barlang
- E. 1. barlang = Excelsior-sziklaüreg
- E-2. = Eperjes-hegyi 2.sz. barlang
- E. 2. barlang = Delago-barlang
- E/2-es víznyelő = Elevenförtési 1.sz. nyelő
- E-3 = Eperjes-hegyi 3.sz. barlang
- E/3-as töbör = Futómacskás-víznyelőbarlang
- E-4. = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- E-5. = Eperjes-hegyi-hasadékbarlang
- E/5.sz.töbör = Csobogó-nyelő
- E/6-os víznyelő = Dózeros-nyelő
- E/6.sz. Töbör = Dózeros-nyelő
- E/7-es töbör = Elevenförtési 7.sz. töbör
- E/9. sz. töbör = Elevenförtési 1.sz. nyelő
- „E”-barlang = 1. sz. Leánylakás
- Ebszőnybányai kis kőfejtő 1. sz. barlangja
- Ebszőnybányai kis kőfejtő 2. sz. barlangja
- Ebszőnybányai nagy kőfejtő 1. sz. barlangja
- Ebszőnybányai nagy kőfejtő 2. sz. barlangja
- Edericsi 1-es sz. barlang = Szél-lik
- Edericsi 1. sz. barlang = Szél-lik
- Edericsi 2-es sz. barlang = ?
- Edericsi-barlang = Szél-lik
- Egerbaktai-barlanglakások
- Egerbaktai-sziklaodú
- Egerszalóki-barlanglakások
- Egerszalóki-pásztorkunyhó
- Egerszóláti-barlanglakások
- Eger-zsomboly
- Egérfogó-barlang
- Egérlyuk = Egér-lyuk (Isztimér)
- Egér-lyuk (Isztimér)
- Egér-lyuk (Szögliget)
- Egérlyuk-barlang = Egér-lyuk (Isztimér)
- Egres-barlang
- Egri-barlanglakások
- Egri út melletti mesterséges barlang(ok)
- Egyenes-barlang
- Egyes-barlang = Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang
- Egyes-barlang = Szalay-barlang
- Egyetem 2.sz. bontás = Háromfejű-emberdenevér-barlang
- Egyetem-barlang = Egyetem-tebri-víznyelőbarlang
- Egyetemiek barlangja = Szemlő-hegyi-barlang
- Egyetem-tebri-víznyelőbarlang
- Egyetem-tebri zsomboly = Egyetem-tebri-víznyelőbarlang
- Egyetem-zsomboly = Egyetem-tebri-víznyelőbarlang
- Egyetértés-barlang
- Elágazó-barlang
- Elevenförtési 1.sz. nyelő
- Elevenförtési 2/b berogyás = 2-b berogyás
- Elevenförtési 2. sz. töbör
- Elevenförtési 4.sz. víznyelő = Dózeros-nyelő
- Elevenförtési 5.sz. töbör = Csobogó-nyelő
- Elevenförtési 5.sz. víznyelő = Csobogó-nyelő
- Elevenförtési 7.sz. töbör
- Elevenförtési Nagy-nyelő barlangja
- Elevenförtési Sarok-nyelő = Dózeros-nyelő
- Elevenförtési-zsomboly = Kőris-hegyi-ördöglik
- Eleven-förtési-zsomboly = Kőris-hegyi-ördöglik
- Ellipszis-barlang
- Első-barlang
- Embercsempész-hasadék
- Emberkő-barlang = Emberkői-barlang
- Emberkői-barlang
- Emeletes-barlang
- Eménkesi-zsomboly = Eminkesi-barlang
- Eminkesi-barlang
- Eminkesi-kőfülke
- Eminkesi-zsomboly
- Emlékműi-barlang
- Emmy Felsnische = Rejteki 1. sz. kőfülke
- Endrina-barlang
- ENVICOM inaktív-nyelő = ENVICOM-nyelő
- ENVICOM-nyelő
- Enyingi-barlanglakások
- Eötvös Loránd-cseppkőbarlang
- Eper-hegyi-odú
- Eperjes-barlang = Szelim-lyuk
- Eperjes-hegyi 1-es sz. barlang = Eperjes-hegyi 1.sz. barlang
- Eperjes-hegyi 1.sz. barlang
- Eperjes-hegyi 2-es sz. barlang = Eperjes-hegyi 2.sz. barlang
- Eperjes-hegyi 2.sz. barlang
- Eperjes-hegyi 3-as sz. barlang = Eperjes-hegyi 3.sz. barlang
- Eperjes-hegyi 3.sz. barlang
- Eperjes-hegyi-barlang = Eperjes-hegyi 1.sz. barlang
- Eperjes-hegyi-hasadékbarlang
- Eperjes-hegyi-ördöglyuk = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperjes-hegyi Ördög-lyuk = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperjes-hegyi-sziklahasadék = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperjesi-hasadékbarlang = Eperjes-hegyi-hasadékbarlang
- Eperkés-hegy 2. sz. barlang = Eperjes-hegyi 2.sz. barlang
- Eperkés-hegy 3. sz. barlang = Eperjes-hegyi 3.sz. barlang
- Eperkés-hegy 4. sz. barlang = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperkés-hegy 5. sz. barlang = Eperjes-hegyi-hasadékbarlang
- Eperkés-hegyi barlang = Eperjes-hegyi 1.sz. barlang
- Eperkés-hegyi-hasadék = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperkés-hegyi-hasadékbarlang = Eperjes-hegyi-hasadékbarlang
- Eperkés-hegyi-ördöglyuk = Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eperkés-hegyi-sziklahasadék
- Eplényi 1/a.sz. barlang = Eplényi 1a sz. víznyelő
- Eplényi 1a sz. víznyelő
- Eplényi 1/a.sz. víznyelő = Eplényi 1a sz. víznyelő
- Eplényi 1/a.sz. zsomboly = Eplényi 1a sz. víznyelő
- Eplényi 1.sz. barlang = Eplényi 1.sz. víznyelő
- Eplényi 1.sz. víznyelő
- Eplényi 1.sz. zsomboly = Eplényi 1.sz. víznyelő
- Eplényi 2. sz. barlang = Eplényi 2.sz. víznyelő
- Eplényi 2.sz. víznyelő
- Eplényi-dolomitüreg
- Epöli Öreg-lyuk = Bajnai Öreg-lyuk
- Epöli-rókalyuk
- Erdész emlékmű mögötti zsomboly = Kurta-bérci-hasadékbarlang
- Erdészeti dolomitbánya barlangja
- Erdészeti pont-barlang
- Erdőbényefürdő tárója
- Erdőbényei-forrásüreg = Erdőbényefürdő tárója
- Erdőföldi-barlang = Nagysuty-barlang
- Erdőhát úti-barlang
- Erdőkürti-andezitbarlang
- Erdőszéli-barlang = Kín-barlang
- Erdőszéli-zsomboly
- Ereszes-barlang
- Ereszes-zsomboly
- Ereszes-zsomboly = Cholnoky Jenő-barlang
- Erkélyes-barlang
- Ernhoffer höhle = Alibi 2. sz. barlang
- Erzsébet-kórház alatti barlang = Tapolcai Kórház-barlang
- Esegy-zsomboly = S-1 zsomboly
- Eskerennai-kőfülke = Nagyvisnyói-kőfülke
- Esőbeálló-barlang
- Esős-barlang
- Eszény-barlang
- Eszényi-barlang = Eszény-barlang
- Eszlár-lyuk
- Eszperantó-forrás tufaürege = Eszperantó-mésztufabarlang
- Eszperantó-mésztufabarlang
- Esztáz-kői 1. sz. hasadék
- Esztáz-kői 2. sz. hasadék
- Esztáz-kői-barlang
- Esztáz-kői-cseppkőbarlang = Esztáz-kői-barlang
- Esztáz-kői-fülke
- Esztáz-kői-kőfülke = Esztáz-kői-fülke
- Esztáz-kői-sziklaüreg
- Esztea-fői-kőfülke
- Esztergom Őrhegyi Kristálybarlang = Sátorkőpusztai-barlang
- Eszterházi-barlang = Eszterházy-kőfülke
- Eszterházy-barlang = Csákvári-barlang
- Eszterházy-kőfülke
- Eszterházy-sziklaüreg = Eszterházy-kőfülke
- Esztramos 1-es szint barlangja
- Esztramos Csillés-táró ürege = Esztramosi Csillés-táró ürege
- Esztramos Felső-táró 1-es szint barlangja = Esztramos 1-es szint barlangja
- Esztramos Felső táró ürege = Esztramos 1-es szint barlangja
- Esztramosi-barlang = Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- Esztramosi Csillés-táró ürege
- Esztramosi felső 1. sz. barlang = Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- Esztramosi Felső-táró 2. sz. ürege
- Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- Esztramosi Ledobóakna barlangja = Ledobóakna barlangja
- Esztramos Ny-i (Csillés)-táró ürege = Esztramosi Csillés-táró ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 5.sz. üregcsoport K-i barlangja = Rákóczi-táró 5a. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 53 m-nél lévő 1.sz. üreg = Rákóczi-táró 1. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 115 m-nél lévő 2.sz.üreg = Rákóczi-táró 2. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 180 m-nél lévő üreg = Rákóczi-táró 3. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 192 m-nél lévő 3. sz. üreg = Rákóczi 3. sz. barlang
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 192 m-nél lévő 4.sz.üreg = Rákóczi-táró 4. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 220 m-nél lévő 5.sz.üreg = Rákóczi-táró 5. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 240 m-nél lévő 6.sz.üreg = Rákóczi-táró 6. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 280 m-nél lévő 7.sz.üreg = Rákóczi-táró 7. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi barlangtáró 300 m-nél lévő 8.sz.üreg = Rákóczi-táró 8. sz. ürege
- Esztramos Rákóczi oldaltáró 1.sz. üreg = Rákóczi-oldaltáró-ürege
- Esztramos Rákóczi oldaltáró 2. sz. üreg = Rákóczi-oldaltáró-barlangja
- Esztramos Rákóczi oldaltáró K-i ürege = Rákóczi-oldaltáró-ürege
- Etióp-szorító
- Excelsior-sziklaüreg
- Ezüst-hegyi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 1. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 2. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 2. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 2. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 3.sz. barlang = Papp Ferenc-barlang
- Ezüst-hegyi 3. sz. barlang = Papp Ferenc-barlang
- Ezüst-hegyi 3. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 3. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 4. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 4. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 4. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 5. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 5. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 5. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 6. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 6. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 7. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 7. sz. barlang
- Ezüst-hegyi 9. sz. mésztufabarlang = Budakalászi 8. sz. barlang
- Ezüst-hegyi alsó-barlang = Ezüst-hegyi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegyi alsó 1. sz. barlang = Ezüst-hegyi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegyi-barlang = Ezüst-hegyi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegyi felső-barlangok = Ezüst-hegyi 2. sz. barlang, Papp Ferenc-barlang
- Ezüst-hegyi felső barlangok = Ezüst-hegyi 2. sz. barlang, Papp Ferenc-barlang
- Ezüsthegyi hévforrás barlangok: 2. sz. munkahely = Budakalászi 2. sz. barlang
- Ezüsthegyi-sziklaüreg = Ezüst-hegyi 1. sz. barlang
- Ezüst-hegy nagy kőfejtőjének barlangja = Papp Ferenc-barlang
- Excelsior-fal sziklaürege = Excelsior-sziklaüreg
É [szerkesztés]
- Égerszögi Szabadság-barlang = Szabadság-barlang
- Égerszögi Szabadság-cseppkőbarlang = Szabadság-barlang
- Égerszögi-víznyelő = Szabadság-barlang
- Égés-árki időszakos víznyelőbarlang = Égés-árki-víznyelőbarlang
- Égés-árki-víznyelőbarlang
- Égés-tetői-kőfülke
- É-i sziklapince ? = Fazekas-hegyi-sziklaüreg
- Ékes-lyuk
- Éles-kői Alsó-kőfülke
- Éles-kői Déli-kőfülke
- Éles-kői Harmadik-barlang
- Éleskővár-alji-sziklaüreg
- Éleskővár ürege = Éleskővár-alji-sziklaüreg
- Éléskamrai-barlang = Speizi-barlang
- Éléskamra-víznyelőbarlang = Speizi 1a sz. víznyelő
- Élő-völgy forrásának feltételezett ürege
- ÉPFU-sziklaeresz
- ÉPFU-sziklaüreg
- Éppen-barlang
- Éppenhogy-barlang
- Ércbánya 100 m-es szintjének ürege
- Ércbánya 200 m-es szintjének ürege
- Ércbánya 250 m-es szintjének ürege
- Ércbánya 400 m-es szintjének ürege
- Északi-barlang
- Északi-barlang = Ajka-hegy Északi-barlang
- Északi-hasadékbarlang
- Északi-homokkőeresz
- Északnyugati-átjáró (Háromhuta)
- Északnyugati-átjáró (Kesztölc)
- Éticsigák-barlangja
- Éva-barlang = Sűrű-hegyi Ördög-lik
- Éves-zsomboly
È [szerkesztés]
- Èerná díra = Fekete-lyuk
F [szerkesztés]
- F-6 = Fáni-völgyi 6. sz. üreg
- F-8 = Fáni-völgyi 8. sz. üreg
- F-8.sz. töbör = Förtési Csontos-barlang
- F-10.sz. töbör = Förtési Gázos-zsomboly
- F-11 = Fáni-völgyi 11. sz. üreg
- Faces-barlang = Bányavölgyi-barlang
- Faktorréti barlang = Füstös-kői-barlang
- Faktorréti-sziklaüreg = Füstös-kői-barlang
- Falatka-barlang = Pes-kői 1. sz. üreg
- Fa-latka-barlang = Pes-kői 1. sz. üreg
- Fali-fülke
- Fali fülke = Vár-völgyi 19.sz. barlang
- Falu alatti Alsó-nyelő = Falu alatti-nyelő
- Falu alatti Felső-nyelő = Borzavári-víznyelő
- Falu alatti-nyelő
- Falu alatti-víznyelő = Falu alatti-nyelő
- Farkas-árki 1.sz. barlang
- Farkas-árki 2.sz. barlang
- Farkasbogyós-barlang
- Farkascsapda-barlang = Sárkánytorok-barlang
- Farkasgödör-lápai-barlang
- Farkasgödör-lápai-hasadék
- Farkaskölyök-barlang
- Farkaskő barlangja = Farkas-kői-sziklaüreg
- Farkas-kői-sziklaüreg
- Farkas-lyuk (Bátonyterenye)
- Farkas-lyuk (Mátraverebély)
- Farkaslyuki-barlang
- Farkaslyuki-hasadékbarlang
- Farkas-lyuki-kőfülke
- Farkas-lyuki-kőlyuk
- Farkastorki-barlang = Tábor-hegyi-barlang
- Farkas-völgyi-barlang = Farkasvölgyi-sziklaüreg
- Farkas-völgyi-kőfülke
- Farkasvölgyi-sziklaüreg
- Farkas-völgyi-víznyelőbarlang
- Farkó-kői-hasadék = Noszlopy-hasadék
- Farkó-kői-kőfülke = Noszlopy-kőfülke
- Fatál-kúti-eresz
- Favágó-barlang = Favágó-zsomboly
- Favágó-lyuk = Favágó-zsomboly
- Favágó-zsomboly
- Fazekas-barlang = Fazekas-hegyi-barlang
- Fazekas-hegyi-barlang
- Fazekas-hegyi D-i sziklapince = Fazekas-hegyi-sziklaodú
- Fazekas-hegyi É-i sziklapince ? = Fazekas-hegyi-sziklaüreg
- Fazekas-hegyi Felső-barlang
- Fazekas-hegyi-sziklafülke
- Fazekas-hegyi-sziklaodú
- Fazekas-hegyi-sziklaüreg
- Fazekashegyi-víznyelő = Fazekas-hegyi-barlang
- Fazekas-zsomboly
- Fábián-kői 1. sz. barlang
- Fábián-kői 2. sz. barlang
- Fábián-kői 3. sz. barlang
- Fábián-kői 4. sz. barlang
- Fábián-kői-átjáró
- Fábián-kői-barlang = Fábián-kői 1. sz. barlang
- Fáni-völgyi 1. hasadékbarlang = Fáni-völgyi 4. sz. üreg
- Fáni-völgyi 2. hasadékbarlang = Fáni-völgyi 5. sz. üreg
- Fáni-völgyi 1.sz. barlang = Fáni-völgyi 1. sz. üreg
- Fáni-völgyi 1. sz. fülke = Fáni-völgyi 3. sz. üreg
- Fáni-völgyi 1. sz. üreg
- Fáni-völgyi 2. fülke = Fáni-völgyi 1. sz. üreg
- Fáni-völgyi 2.sz. barlang = Fáni-völgyi 2. sz. üreg
- Fáni-völgyi 2. sz. fülke = Fáni-völgyi 1. sz. üreg
- Fáni-völgyi 2. sz. üreg
- Fáni-völgyi 3.sz. barlang = Fáni-völgyi 3. sz. üreg
- Fáni-völgyi 3. sz. üreg
- Fáni-völgyi 4.sz. barlang = Fáni-völgyi 4. sz. üreg
- Fáni-völgyi 4. sz. üreg
- Fáni-völgyi 5.sz. barlang = Fáni-völgyi 5. sz. üreg
- Fáni-völgyi 5. sz. üreg
- Fáni-völgyi 6.sz. barlang = Fáni-völgyi 6. sz. üreg
- Fáni-völgyi 6. sz. üreg
- Fáni-völgyi 7.sz. barlang = Fáni-völgyi 7. sz. üreg
- Fáni-völgyi 7. sz. üreg
- Fáni-völgyi 8/a. sz. üreg = Fáni-völgyi 8. sz. üreg
- Fáni-völgyi 8.sz. barlang = Fáni-völgyi 8. sz. üreg
- Fáni-völgyi 8. sz. üreg
- Fáni-völgyi 9.sz. barlang = Fáni-völgyi 9. sz. üreg
- Fáni-völgyi 9. sz. üreg
- Fáni-völgyi 10. sz. üreg
- Fáni-völgyi 11. sz. üreg
- Fáni-völgyi 12. sz. üreg
- Fáni-völgyi-barlang = Fáni-völgyi 6. sz. üreg
- Fáni-völgyi-fülkesor = Fáni-völgyi 7. sz. üreg, Fáni-völgyi 8. sz. üreg
- Fáni-völgyi-lyuk = Fáni-völgyi 11. sz. üreg
- Fáni-völgyi-odú = Fáni-völgyi 10. sz. üreg
- Fás-barlang
- Fás-barlang = Szent György pusztai 3. sz. barlang
- Fásbarlang-alatti-hasadék = Pes-kői Keltike-barlang
- Fecske-lyuk
- Fedett-lyuk
- Fedor-forrás 2. sz. barlangja
- Fedor-forrás árvizi forrásbarlang = Fedor-forrás barlangja
- Fedor-forrás barlangja
- Fedor János-barlang
- Fehér-barlang (Fony)
- Fehér-barlang (Tés)
- Fehér-hegyi-zsomboly = Fenyér-hegyi-zsomboly
- Fehér-kövek barlangja = ?
- Fehér-kői 1. sz. barlang
- Fehér-kői 2. sz. barlang
- Fehér-kői 3. sz. barlang
- Fehér-kői 4. sz. barlang
- Fehér-kői 5. sz. barlang
- Fehér-kői 6. sz. barlang
- Fehér-kői 7. sz. barlang
- Fehér-kői-sziklaeresz
- Fehérkő-lápai időszakos víznyelőbarlang = Fehérkő-lápai-víznyelőbarlang
- Fehérkő-lápai-víznyelőbarlang
- Fehér-lyuk (Fony)
- Fehér-lyuk (Isztimér)
- Fehér-parti 1. barlang = Fehér-parti 1. sz. barlang
- Fehér-parti 1. sz. barlang
- Fehér-parti 2. barlang = Fehér-parti 2. sz. barlang
- Fehér-parti 2. sz. barlang
- Fehér-parti 3. barlang = Fehér-parti 3. sz. barlang
- Fehér-parti 3. sz. barlang
- Fehér-szikla 1. sz. barlang
- Fehér-szikla 1. sz. üreg
- Fehér-szikla 2. sz. barlang
- Fehér-szikla 2. sz. üreg
- Fehér-szikla 3. sz. üreg
- Fehér-szikla 4. sz. üreg
- Fehér-szikla 5. sz. üreg
- Fehér-szikla 6. sz. üreg
- Fehér-szikla hasadéka
- Fehér-szikla-ürege
- Fehér-szirti-barlang
- Fehér-szirti-barlang alatti hasadék
- Fehér-szirti Borda-zsomboly
- Fehér-szirti Boróka-barlang
- Fehér-szirti Gerinc-barlang
- Fehér-szirti Sapka-barlang
- Fejbeverős-zsomboly
- Fejetlen Denevér-barlang = Felsőpetényi 13. sz. barlang
- Fekete-barlang (Fony)
- Fekete-barlang (Miskolc)
- Fekete-barlang = Pálvölgyi–Mátyáshegyi-barlangrendszer
- Fekete-barlang feletti beszakadás = Tekenősi-beszakadás
- Fekete-barlang melletti bontás/töbör? = Tekenősi-bontás
- Feketefátyol sziklaürege = Fekete-leni-sziklaüreg
- Fekete-hegyi 1. sz. barlang
- Fekete-hegyi 1.sz. sziklaüreg
- Fekete-hegyi 1. sz. sziklaüreg = Fekete-hegyi 1.sz. sziklaüreg
- Fekete-hegyi 2. sz. barlang
- Fekete-hegyi 2.sz. sziklaüreg
- Fekete-hegyi 2. sz. sziklaüreg = Fekete-hegyi 2.sz. sziklaüreg
- Fekete-hegyi 3. sz. barlang
- Fekete-hegyi 4. sz. barlang
- Fekete-hegyi 5. sz. barlang
- Fekete-hegyi 6. sz. barlang
- Fekete-hegyi 7. sz. barlang
- Fekete-hegyi 8. sz. barlang
- Fekete-hegyi-barlang = Fekete-hegyi 1.sz. sziklaüreg, Fekete-hegyi 3. sz. barlang
- Fekete-hegyi Keresztes-barlang
- Fekete-hegyi Rókalyuk
- Fekete-hegyi-sziklaüreg = Fekete-hegyi 1.sz. sziklaüreg, Fekete-hegyi 2.sz. sziklaüreg
- Fekete-hegyi-üreg
- Fekete-kői 1. sz. barlang
- Fekete-kői 2. sz. barlang
- Fekete-kői 3. sz. barlang
- Fekete-kői Büdös-lyuk
- Fekete-kői-hasadék
- Fekete-kői Kis-hasadék
- Feketekői-víznyelő = Pilis-gerinci-zsomboly
- Fekete-leni-sziklaodú
- Fekete-leni-sziklaüreg
- Fekete-len sziklaürege = Fekete-leni-sziklaüreg
- Fekete-lyuk
- Fekete-oszlopos-barlang
- Feketesár I. feltárás (Kétlyukú) = Fekete-sári Kétlyukú-barlang
- Feketesár II. feltárás = Fekete-sári Rókás-barlang
- Feketesár II.sz. zsomboly = Fekete-sári Rókás-barlang
- Feketesár-átjáró = Fekete-sári-átjáró
- Fekete-sár-átjáró = Fekete-sári-átjáró
- Fekete-sári-átjáró
- Fekete-sári-hasadék
- Fekete-sári Kétlyukú-barlang
- Feketesári odu = Fekete-sári-sziklaodú
- Fekete-sári Rókás-barlang
- Fekete-sári-sziklaodú
- Feketesár sziklaodu = Fekete-sári-sziklaodú
- Fekete-sár sziklaodu = Fekete-sári-sziklaodú
- Fekete-sziklák II. sz. üreg = Fekete-kői-hasadék
- Fekete-sziklák III. sz. hasadéka = Fekete-kői Kis-hasadék
- Fekete-sziklák III. sz. üreg = Fekete-kői Kis-hasadék
- Felhévizi-barlang
- Felnémeti-barlanglakások
- Felső Aprókullancsos-barlang
- Felső-barlang (Miskolc)
- Felső-barlang (Nagymaros)
- Felső-barlang = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Felső-barlang = Sárospataki Felső-barlang
- Felsőforrási 1. barlang /Lyu-kastetejű/ = Felső-forrási-barlang
- Felső-forrási I.sz. barlang = Felső-forrási-barlang
- Felsőforrási 1. sziklaeresz ? = Felső-forrási-sziklaeresz
- Felső-forrási 1. sz. üreg
- Felső-forrási II.sz. barlang = Felső-forrási-sziklaüreg
- Felső-forrási 2. sz. sziklaüreg
- Felső-forrási 2. sz. üreg
- Felső-forrási 3. sz. fülke
- Felső-forrási 3. sz. üreg
- Felső-forrási 4. sz. fülke
- Felső-forrási 4. sz. üreg
- Felső-forrási 5. sz. üreg
- Felső-forrási 6. sz. üreg
- Felső-forrási 7. sz. üreg
- Felső-forrási 8. sz. üreg
- Felső-forrási 105 = Felső-forrási 1. sz. üreg
- Felső-forrási 107 = Felső-forrási 4. sz. üreg
- Felső-forrási 109 = Felső-forrási 5. sz. üreg
- Felső-forrási 112 = Felső-forrási 6. sz. üreg
- Felső-forrási 113 = Felső-forrási 8. sz. üreg
- Felső-forrási 202 = Felső-forrási 2. sz. üreg
- Felső-forrási 203 = Felső-forrási 3. sz. üreg
- Felső-forrási 208 = Felső-forrási 7. sz. üreg
- Felső-forrási Árvizi-barlang = Felső-forrási-sziklaüreg
- Felső-forrási-barlang
- Felső-forrási-beszakadás
- Felső-forrási Beszakadás melletti sziklahasadék = Felső-forrási Időszakos-forrásbarlang
- Felső-forrási-hasadékbarlang
- Felső-forrási-hasadékbarlang = Felső-forrási 3. sz. fülke
- Felső-forrási Időszakos-forrásbarlang
- Felső-forrási Köteles-barlang
- Felső-forrási Kürtős-barlang = Felső-forrási-barlang
- Felső-forrási-sziklaeresz
- Felső-forrási-sziklaodú
- Felső-forrási-sziklaüreg
- Felső-forrási-zsomboly ? = Felső-forrási-beszakadás
- Felsőforrás II.sz. barlang = Felső-forrási-sziklaodú
- Felsőforrás III.sz. fülke = Felső-forrási 3. sz. fülke
- Felső-fülke? = Hillebrand 2. sz. fülke, Hillebrand 3. sz. fülke
- Felső-hasadék
- Felső-hasadékbarlang = Amadé-hasadékbarlang
- Felső-Kecske-hegyi 1. sz. sziklaüreg = Rozmaring-barlang
- Felsőlyuk = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Felső-lyuk = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Felsőlyuk = Hillebrand 2. sz. fülke, Hillebrand 3. sz. fülke
- Felső-mélyvölgyi sziklafülke = Mélyvölgyi-kőfülke
- Felső Ork-barlang
- Felsőpetény 1. sz. főkeresztvágat 9 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 6. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. főkeresztvágat 13 m-nél lévő barlang = Csillagköd-barlang
- Felsőpetény 1. sz. főkeresztvágat 183 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 8. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 25 m üreg = Felsőpetényi 11. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 95 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 12. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 149 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 13. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 156 m barlang = Felsőpetényi 13. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 205 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 15. sz. barlang
- Felsőpetény 1. sz. sikló 295 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi Nagy-kaverna
- Felsőpetény 5. táró 462 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 1. sz. barlang
- Felsőpetény 5. táró 465 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 2. sz. barlang
- Felsőpetény 5. táró 471 m-nél lévő barlang = Macskás-barlang
- Felsőpetény 5. táró 473 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 4. sz. barlang
- Felsőpetény 5. táró 630 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 5. sz. barlang
- Felsőpetényi 1. sz. barlang
- Felsőpetényi 1.sz. sikló 166 m üreg = Felsőpetényi 14. sz. barlang
- Felsőpetényi 1. sz. sikló 205 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 16. sz. barlang
- Felsőpetényi 2. sz. barlang
- Felsőpetényi 3. sz. barlang = Macskás-barlang
- Felsőpetényi 4. sz. barlang
- Felsőpetényi 5. sz. barlang
- Felsőpetényi 5/1. vágat 65 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 9. sz. barlang
- Felsőpetényi 5/1. vágat 85 m-nél lévő barlang = Felsőpetényi 10. sz. barlang
- Felsőpetényi 6. sz. barlang
- Felsőpetényi 7. sz. barlang = Csillagköd-barlang
- Felsőpetényi 8. sz. barlang
- Felsőpetényi 9. sz. barlang
- Felsőpetényi 10. sz. barlang
- Felsőpetényi 11. sz. barlang
- Felsőpetényi 12. sz. barlang
- Felsőpetényi 13. sz. barlang
- Felsőpetényi 14. sz. barlang
- Felsőpetényi 15. sz. barlang
- Felsőpetényi 16. sz. barlang
- Felsőpetényi 17. sz. barlang = Felsőpetényi Nagy-kaverna
- Felsőpetényi-barlang = Felsőpetényi Nagy-kaverna
- Felsőpetényi Nagy-kaverna
- Felső-polc = Felső-polc-barlangja
- Felső-polc-barlangja
- Felső Rab-lyuk
- Felső Rozsomák-lyuk
- Felső-sebesi-zsomboly = Egyetértés-barlang
- Felső-Somlyó 1. sz. barlang
- Felső-Somlyó 2. sz. barlang
- Felső Szamár-kői 1. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 2. sz. sziklaeresz
- Felső Szamár-kői 2. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 4. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 6. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 7. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 8. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 9. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 10. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 11. sz. üreg
- Felső Szamár-kői 12. sz. üreg
- Felső Szamár-kői-Borzlyuk = Felső Szamár-kői 12. sz. üreg
- Felső Szamár-kői Dobozos-üreg
- Felső-sziklaodú = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Felsőtárkányi-barlang = Tárkányi-barlang
- Felsőtárkányi-barlanglakások
- Felső-táró ürege = Esztramos 1-es szint barlangja
- Felső-üreg = Vízesési Hármas-barlang 2. sz. ürege
- Felszakadt-barlang = Remete-hegyi 14. sz. barlang
- Feltár-lyuk
- Feneketlen-kút
- Feneketlen-lik = Öreg-kői 1. sz. zsomboly
- Feneketlen-lyuk = Feneketlen-kút
- Feneketlen lyuk = Kis-kőháti-zsomboly
- Feneketlen-zsomboly = Hét-lyuk
- Fenyér-hegyi-zsomboly
- Fenyőfői-víznyelőbarlang = Feneketlen-kút
- Fenyvesi-nyelő barlangja
- Fenyvesi-víznyelőbarlang = Fenyves-víznyelőbarlang
- Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyves-réti 2. sz. víznyelőbarlang
- Fenyves-réti 3. sz. barlang = Fenyves-réti 3. sz. víznyelőbarlang
- Fenyves-réti 3. sz. víznyelőbarlang
- Fenyvesréti-barlang = Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyvesréti-időszakos-víznyelőbarlang = Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyvesréti nyelő = Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyves-réti Patakmedri-barlang = Fenyves-réti 3. sz. víznyelőbarlang
- Fenyvesréti-víznyelő = Szivárvány–Sebes-barlangrendszer
- Fenyvesréti víznyelőbarlang = Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyvesréti-zsomboly = Fenyves-réti 1. sz. víznyelőbarlang
- Fenyves-tebri-víznyelő
- Fenyves-víznyelőbarlang
- Fenyves-zsomboly
- Ferde-barlang
- Ferde-hasadék = Ferde-hasadékbarlang
- Ferde-hasadékbarlang
- Ferenc 1. sz. barlang
- Ferenc 2. sz. barlang
- Ferenc 3. sz. barlang
- Ferenc 4. sz. barlang
- Ferenc 5-6. sz. barlang
- Ferenc-barlang
- Ferenc barlangok = Ferenc 1. sz. barlang, Ferenc 2. sz. barlang, Ferenc 5-6. sz. barlang
- Ferenc-házi 1.sz. víznyelő = Vaddisznós-nyelő barlangja
- Ferenc-házi-víznyelő (3.sz.?) = Kőbánya-barlang (Vértestolna)
- Ferenc-hegyi 2. sz. barlang
- Ferenc-hegyi 3. sz. sziklaüreg = Ferenc-hegyi-gömbfülke
- Ferenchegyi aragonit-barlang = Ferenc-hegyi-barlang
- Ferenc-hegyi-barlang
- Ferenc-hegyi-gömbfülke
- Ferenc-hegyi Hubert 1.sz barlang = Ferenc 1. sz. barlang
- Ferenc-hegyi Hubert 2.sz barlang = Ferenc 2. sz. barlang
- Ferenc-hegyi Hubert 3.sz barlang = Ferenc 3. sz. barlang
- Ferenc-hegyi Hubert 4.sz barlang = Ferenc 4. sz. barlang
- Ferenc-hegyi Hubert 5.sz barlang = Ferenc 5-6. sz. barlang
- Ferenc-hegyi Hubert 6.sz barlang = Ferenc 5-6. sz. barlang
- Ferenckettő-barlang = Ferenc-hegyi 2. sz. barlang
- Feri ajándéka-barlang = Ajándék-barlang
- Festő-barlang
- Feszti-barlang
- Feszti-villa 2. sz. barlangja
- Feszty-barlang = Feszti-barlang
- Fél 5-ös barlang = Félötös-barlang
- Féldecis-barlang
- Félelmek-barlangja
- Félötös-barlang
- Félszáraz-barlang
- Fényes-kői 1.sz. víznyelő = Fényes-kői 1. sz. víznyelőbarlang
- Fényes-kői 1. sz. víznyelőbarlang
- Fényes-kői 2.sz. víznyelő = Fényes-kői 2. sz. víznyelőbarlang
- Fényes-kői 2. sz. víznyelőbarlang
- Fényeskői időszakos víznyelő = Fényes-kői 1. sz. víznyelőbarlang
- Fényeskői víznyelőbarlang = Fényes-kői 1. sz. víznyelőbarlang
- Fényeskői-zsomboly = Vár-tetői-barlang
- Fényeskő-völgyi víznyelő = Fényes-kői 1. sz. víznyelőbarlang
- Fényeskővölgyi zsomboly = Vár-tetői-barlang
- Fényeskő-zsomboly = Vár-tetői-barlang
- Fészek-barlang
- Fészekszerű-barlang = Dobogói 2. sz. barlang
- Fészekszerű-barlang = Dobogó-tetői-barlang (Cserszegtomaj)
- Fh1 = Fekete-hegyi 1. sz. barlang
- Fh2 = Fekete-hegyi 2. sz. barlang
- Fh3 = Fekete-hegyi 3. sz. barlang
- Fh4 = Fekete-hegyi 4. sz. barlang
- Fhr = Fekete-hegyi Rókalyuk
- Fhü = Fekete-hegyi-üreg
- Fiatalok-barlangja = Por-lyuk (Jósvafő)
- Figaró-víznyelőbarlang
- Fiók-fülke
- Fiókos-átjáró
- Flexura-barlang = Mexikó-völgyi-víznyelőbarlang
- Flóra-barlang
- Fodorkás-barlang
- Fogadás-barlang = Fogadás-zsomboly
- Fogadás-zsomboly
- Fogadói-sziklaeresz
- Fokhagyma-hegyi-barlang
- Fonyi Cseresznyés-barlang
- Fonyi Kis-hasadékbarlang
- Forrás-barlang (Kosd)
- Forrás-barlang (Regéc)
- Forrás-barlang = Anna-barlang
- Forrás-barlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Forrásbarlang = Tihanyi Forrás-barlang
- Forrás-felőli-barlang
- Forrás fölötti-barlang = Szivárvány–Sebes-barlangrendszer
- Forrásjárat = Idegrendszer
- Forrás-kőfülke = Jakab-hegyi Forrás-kőfülke
- Forrás-mésztufabarlang = Anna-barlang
- Forrás-sziklaeresz
- Forrás-völgyi III.sz. fülke = Felső-forrási 3. sz. fülke
- Forrásvölgyi IV.sz. barlang? = Felső-forrási-sziklaüreg
- Forrás-völgyi-barlang = Felső-forrási-barlang
- Forrás-völgyi-sziklaodú = Felső-forrási-sziklaodú
- Forrás-völgyi sziklaüreg = Felső-forrási-sziklaüreg
- Fortuna-barlang
- Fortuna utca 18. sz. alatti barlangpince
- Földvári Aladár-barlang = Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- Földvári-barlang = Esztramosi Földvári Aladár-barlang
- Földvári-putrik
- Förtési 8.sz. töbör = Förtési Csontos-barlang
- Förtési 10.sz. töbör = Förtési Gázos-zsomboly
- Förtési 11.sz. töbör = Förtési Cikis-barlang
- Förtési Cikis-barlang
- Förtési Csontos-barlang
- Förtési Gázos-zsomboly
- Förtési Szendvics-barlang
- Főkajári-löszlyuk
- Fő-nyelő = Elevenförtési 7.sz. töbör
- Fő-nyelő barlangja = Elevenförtési 7.sz. töbör
- Fővágat 7. sz. barlangja = Csillagköd-barlang
- Francia-bánya 1. sz. barlangja
- Francia-bánya 2. sz. barlangja
- Francia-bánya 3. sz. barlangja
- Francia-bánya 4. sz. barlangja
- Francia-bánya 5. sz. barlangja
- Francia-bánya 6. sz. barlangja
- Francia-bánya 7. sz. barlangja
- Francia-bánya 8. sz. barlangja
- Francia-bánya-barlang = Látó-hegyi-barlang
- Frank-barlang
- Frádi-hasadék = Pamlag-völgyi-hasadékbarlang
- Friska-fülke
- Fsz1 = Fehér-szikla 1. sz. barlang
- Fsz2 = Fehér-szikla 2. sz. barlang
- Fszü = Fehér-szikla-ürege
- Fszü1 = Fehér-szikla 1. sz. üreg
- Fszü2 = Fehér-szikla 2. sz. üreg
- Fuchs-lyuk
- Fuló-hegyi 1. Hasadék = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Fulóhegyi 1. kőlyuk = ?
- Fuló-hegyi 1. Sziklaodú = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Fuló-hegyi 2. hasadék = Sima-hasadék
- Fulóhegyi 2. kőlyuk = ?
- Fuló-hegyi 2. sziklaodú = Rókatanya
- Fuló-hegyi 3. hasadék = Ferde-hasadékbarlang
- Fuló-hegyi 3. sziklaodú = Kisszirti-hasadék
- Fuló-hegyi 4. hasadék = Törmelékes-hasadékbarlang
- Fuló-hegyi 4. Sziklaodú = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Fulóhegyi 4.sz. sziklaodú = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Fuló-hegyi alsó Nagybarlang = Nagy-barlang
- Fuló-hegyi Alsó-sziklaodú = Nagy-barlang
- Fulóhegyi-barlang ? = Nagy-barlang
- Fuló-hegyi Felső-barlang
- Fuló-hegyi Felső-sziklaodú = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Fuló-hegyi Ferde-hasadékbarlang = Ferde-hasadékbarlang
- Fuló-hegyi-fülke
- Fuló-hegyi Kisbarlang = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Fuló-hegyi Kis-barlang = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Fulóhegyi Kis-hasadék = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Fuló-hegyi Kisszirti-hasadékbarlang = Kisszirti-hasadék
- Fuló-hegyi Kormos-fülke = Kormos-kőfülke
- Fuló-hegyi Nagybarlang = Nagy-barlang
- Fuló-hegyi Nagy-barlang = Nagy-barlang
- Fuló-hegyi Nagyszirti-hasadék = Nagy-szirti-hasadék
- Fuló-hegyi-odú
- Fulóhegyi-sziklaeresz = Fuló-hegyi-odú
- Fuló-hegyi Törmelékes-hasadékbarlang = Törmelékes-hasadékbarlang
- Fulóhegyi üreg = Nagy-barlang
- Futbalpályai-nyelő
- Futóhegyi 1. Sz. Sziklaodú = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Futóhegyi alsó sziklaodú = Nagy-barlang
- Futóhegyi-barlang = Nagy-barlang
- Futóhegyi felső barlang = Fuló-hegyi Felső-barlang
- Futóhegyi felső sziklaodú = Kis-barlang (Legyesbénye)
- Futóhegyi nagyszirti hasadékbarlang = Nagy-szirti-hasadék
- Futómacskás-barlang = Futómacskás-víznyelőbarlang
- Futómacskás-víznyelőbarlang
- Függő-kői-barlang
- Fülkés-kő = Nagyszénási-sziklaüreg
- Füredi-barlanglakás
- Füredi-cseppkőbarlang = Lóczy-barlang
- Fürtös-lik = Füstös-lik
- Füstös-barlang
- Füstös-barlang = Keselő-hegyi 2. sz. barlang
- Füstös-kőfülke
- Füstös-kői-barlang
- Füstöskői sziklaüreg = Füstös-kői-barlang
- Füstös-lik
- Füstös-lik melletti kőfülke = Tekeresi-kőfülke
- Füstös-zsomboly
- Füzeti-tó víznyelőbarlangja
- Füzérkő-barlangja = Füzér-kői-átjáró
- Füzér-kői 1. sz. barlang
- Füzér-kői 2. sz. barlang
- Füzér-kői 3. sz. barlang
- Füzér-kői 4. sz. barlang
- Füzér-kői 5. sz. barlang
- Füzér-kői 6. sz. barlang
- Füzér-kői 7. sz. barlang
- Füzér-kői-átjáró
- Füzér-kői-átjáró (!) = Füzér-kői Kis-átjáró
- Füzér-kői Kis-átjáró
- Füzi-hegyi-barlang
Irodalom [szerkesztés]
- Eszterhás István: A Bakony barlangleltára. (Kézirat az MKBT és a Barlangtani Intézet Adattárában, 1982.)
- Országos Barlangnyilvántartás
- Szenti Tamás: Magyarország nemkarsztos eredetű barlangjainak irodalma 2000-ig. (Barlangnévmutatóval). (Kézirat a szerző tulajdonában, 2001)

