Magyarország természetföldrajza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarország műholdképe a főbb tájegységek ábrázolásával:
1.  Alföld
2.  Északi-középhegység
3.  Dunántúli-középhegység
4.  Dunántúli-dombság'
5.  Mecsek
6.  Kisalföld
7.  Alpokalja

Magyarország 93 030 km²-es területével Közép-Európában terül el. Nyugatról Ausztria, északról Szlovákia, keletről Ukrajna és Románia, délről Szerbia, Horvátország és Szlovénia határolja. Felszíne változatos, és noha tengerparttal nem rendelkezik, gazdag édesvizekben.

Felszín[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Áttekintés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország topográfiai térképe
Az Alföld részét képező Hortobágy rackajuhokkal
Dombvidék a Mecsek közelében, Baranya megye
A Mátra látképe a Kékesről

Az ország területének nagy része 200 méternél alacsonyabb tengerszint fölötti magasságon fekszik. Noha Magyarországon számos középhegység terül el, a 300 méteres magasságot meghaladó kiemelkedések az ország területének kevesebb, mint 2%-át foglalják el. A legmagasabb hegycsúcs a Kékes a Mátra hegyei között 1014 m-es magassággal, a legalacsonyabb, névtelen pont pedig Csongrád megyében található Szeged közelében 77,6 m-es magasságon. Az ország legfontosabb folyói a Duna és a Tisza. Előbbi magyarországi szakaszából 418 km, az utóbbiéból 444 kilométer hajózható. Kevésbé jelentős folyói a Horvátországgal közös határ vonalát kijelölő Dráva, a Rába, a Szamos, a Sió, valamint a szlovák határ mentén folyó Ipoly. Az ország közepén elterülő Balaton Magyarország és Közép-Európa legnagyobb tava 592 km²-es területével, továbbá fontos idegenforgalmi célpont. A Balatont méretben az Ausztriával megosztott Fertő követi, mely területéből 82 km² esik az országra. További fontos tavai a Velencei-tó és a mesterséges Tisza-tó.

Magyarországot hagyományosan hat tájegységre szokás bontani. Ezek nyugat-keleti irányban az Alpokalja, a Kisalföld, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, az Alföld és az Északi-középhegység.

Ettől az alábbiakban követett, hagyományos felosztástól részben eltér Magyarország földrajzi kistájainak rendszere, amit az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetében dolgoztak ki[1] az elmúlt évezred végén.

Az ország legfontosabb természeti kincse a termőföld, annak ellenére, hogy a talajminőség változatos. Területe 70%-a alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, és ennek 72%-a szántóföld.

Síkságok és dombságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kisalföld medencéje 8000 km²-t fed le Északnyugat-Magyarországon a Rába alsó folyása mentén, átnyúlva Szlovákiába és Ausztriába. Híres jó talajáról.

A szomszédos Dunántúli-dombság tölti ki az ország nyugati felének nagy részét. Északi határa a Dunántúli-középhegység, keletije az Alföld, valamint délije a Dráva vonala. Nagy része lösszel és homokkal fedett dombvidék, noha közel 1/3-át síkság, valamint 5%-át középhegységek borítják. Mészkő építette hegységeitől, a Mecsektől és a Villányi-hegységtől eltekintve felszíne újharmadkori és negyedkori pleisztocén üledékekből keletkezett. Éghajlata kiegyensúlyozottabb az országos átlagnál, s egyaránt gazdag folyó- és állóvizekben. 25%-a erdő. Kőolaj leginkább nyugati vidékein, Zala megyében fordul elő, illetve számottevő uránérc lelhető fel a Mecsekben.

Az Alföld területén egyaránt keresztülhalad a Duna, a Tisza, valamint mellékfolyóik.Magyarország területének több mint felét teszi ki, és átnyúlik a szomszédos országokba is, ahol minden oldalról hegységek veszik körül. Felszíne igen sokszínű, a termékeny vidékektől az elszikesedett pusztaságokig változó. Kialakulásában a folyók feltöltő munkája játszott szerepet, majd az ember fokozatosan átalakította arculatát, először a vidéket borító erdők kiirtásával, később pedig a művelhető terület további növelése érdekében tett folyószabályozásokkal. Szintkülönbségei elenyészőek, szinte tökéletes síkság, legmagasabb pontjai a 183 m magas Hoportyó és a 172 m-es Ólom-hegy. Klasszikus tájelemének számít a puszta, vagyis a nagy kiterjedésű, művelés alatt nem álló fátlan síkság.

Hegységek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország hegységei rendre középhegységek. Közülük legnyugatabbra az Alpok folytatását képező Alpokalja terül el. Legmagasabb magyarországi pontja a 882 m-es Írott-kő.

A Dunántúli-középhegység a Balaton északi partjával párhuzamosan mintegy 200 km-en fut a Dunakanyarig, ahol folytatását az Északi-középhegység adja. Észak-déli szélessége 30 és 40 km között váltakozik, területe megközelítőleg 7200 km². Legjava üledékes kőzetekből felépülő röghegység, legmagasabb pontja a 757 m-es Pilis.

Az Északi-középhegység a Kárpátok belső gyűrűjére utal, mely Budapesttől északra a Börzsöny hegyeivel veszi kezdetét, és a Zempléni-hegység Szlovákiába átnyúló tájain végződik. Az ide tartozó hegységek többsége vulkanikus eredetű, és itt találhatók az ország legmagasabb csúcsai, köztük a Mátrában fekvő 1014 m-es Kékes.

A Dunántúli-dombság területén belül két kisebb szigethegység terül el, a már említett Mecsek és a Villányi-hegység. Mindkettőt mészkő építi fel, valamint a Variszkuszi hegységrendszer maradványai. A Mecsek kiterjedése meghaladja az 500 km²-t, és mintegy 1000 forrásnak ad otthont. Legmagasabb csúcsa a 682 m-es Zengő, míg a Villányi-hegységé a 442 m-es Szársomlyó.

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti állapotában fennmaradt természeti környezet védelmére Magyarországon 10 nemzeti parkot, 38 tájvédelmi körzetet, 142 országos természetvédelmi területet, egy természeti emléket (Aggtelek-Rudabánya-Szendrő alapszelvények) és 1125 önkormányzatok által védett természeti területet hoztak létre eddig, összesen 816 008 hektáron.[2]

Magyarország nemzeti parkjai:

Munkálatok folynak még a Zempléni Tájvédelmi Körzet önálló nemzeti parkként való elismertetése ügyében is.

Lásd még:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Marosi S. és Somogyi S. (szerk., 1990): Magyarország kistájainak katasztere I-II. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, 1023 old.
  2. Forrás: MTI Rt. Sajtóadatbank, Magyarország.hu