Magyar esszéirodalom
A magyar esszéirodalom kezdetét Sylvester János-tól számítjuk. Az esszé mint műfaj elég nehezen definiálható, tartalma koronként változó.
Tartalomjegyzék |
A fénykor [szerkesztés]
A magyar esszéirodalom fénykora talán az 1930-as–40-es évekre tehető.
A korszak jeles esszéírói [szerkesztés]
- Babits Mihály
- Halász Gábor
- Hamvas Béla
- Kosztolányi Dezső
- Nemes Nagy Ágnes
- Szentkuthy Miklós
- Szerb Antal
Az esszé jelene [szerkesztés]
Gyergyai Albert, a kiváló fordító „Az esszé védelmében” írt jelentős cikket, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy csökken az irodalmi esszé megbecsülése. A Vigília c. folyóírat a hetvenes-nyolcvanas években feladatának tekintette a klasszikus magyar nagyesszé hagyományainak folytatását, s egymás után publikálta Rónay György, Domokos Mátyás, Deme Zoltán, Poszler György, Hegyi Béla, Nemes Nagy Ágnes és mások erős írásművészetről tanúskodó esszéit. A jelenlegi esszéírók gyakran regényíróként ismertebbek, mint például Nádas Péter. Ma kevesen foglalkoznak kizárólag esszéírással mint például Bán Zoltán András. Az esszének csekély ma a visszhangja, kereslete, megbecsülése. Szinte teljesen észrevétlen maradt például a Magyar Napló kiadásában megjelent Az év esszéi – 2003. c. antológia, melyben – igaz, inkább szak- vagy ismeretterjesztő dolgozatok társaságában – Pályi András vagy Lackfi János kiváló írásai is helyet kaptak.
További jelenlegi esszéírók [szerkesztés]
- Csoóri Sándor
- Bán Zoltán András
- Babarczy Eszter
- Sándor Iván
- Balassa Péter
- Angyalosi Gergely,
- Radnóti Sándor,
- Poszler György.
- Szilágyi Ákos
- Karátson Gábor
- Fekete J. József
- Földényi F. László,
- Sebők Zoltán,
- Radics Viktória
- Bikácsy Gergely.
