Iparművészeti Múzeum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Magyar Iparművészeti Múzeum szócikkből átirányítva)

Koordináták: é. sz. 47° 29′ 10″, k. h. 19° 04′ 06″

World Heritage Emblem.jpg A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
A Magyar Iparművészeti Múzeum épülete
A nyitott előcsarnok
A belső előcsarnok többszintes opeionja (KT)

Az Iparművészeti Múzeum országos múzeum Budapest IX. kerületében, az Üllői út 33-37. szám alatt. Az Iparművészeti Múzeum a magyar és nemzetközi, régi és kortárs iparművészet, illetve design első számú gyűjtőintézménye és bemutatóhelye Magyarországon. Gazdag kollekciója Európában is a legfontosabb ilyen profilú múzeumok közé emeli, egyes gyűjteményrészei, így a szecessziós üveg- és kerámiatárgyak, vagy az iszlám-török szőnyeggyűjtemény, világszínvonalúak. A múzeum őrzi a középkori és kora-újkori Magyarországról egyetlenként fennmaradt nemesi kincstárat, az Esterházy családét.

Az Üllői úton álló, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, a magyar szecessziós építészet legszebb példái közé tartozó főépület mellett az Iparművészeti Múzeum kiállítóhelyeként működik a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky-kastély, amelyben az intézmény bútorgyűjteményét mutatják be. A korábban ugyancsak az Iparművészetihez tartozó Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum 2014. március 1-től a Szépművészeti Múzeum tagintézménye.[1] Az Üllői úti épület az alapítástól a mai napig helyet ad az Iparművészeti Iskola egyes intézményi egységeinek, valamint itt működik a Magyar Iparművészet folyóirat szerkesztősége is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alapítástól a századfordulóig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában az elsők között alapították 1872-ben a budapesti Magyar Királyi Iparművészeti Múzeumot, a londoni (1857) és bécsi (1864) társintézmények mintájára, Rómer Flóris, illetve Pulszky Ferenc kezdeményezésére. A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett „egyetemes régiségek” jelentették, míg a kortárs gyűjtést világkiállítási vásárlások (1873, Bécs; 1878, Párizs; 1885, Amszterdam; 1889, Párizs) és neves hazai cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra, Zsolnay-gyár) ajándékai alapozták meg.

Lechner Ödön szobra a múzeum előtt

A gyűjteményt 1877-ig a Nemzeti Múzeumban őrizték, majd a Képzőművészeti Társulat Andrássy úti Régi Műcsarnokában kapott helyet. A fokozatosan gyarapodó gyűjtemény rövidesen önálló épületet igényelt. Az Iparművészeti Múzeum és az Iparművészeti Tanoda tervezésére a kormány 1890-ben írt ki pályázatot. Az első díjat a Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” jeligéjű tervsorozat kapta, a tervezési megbízáshoz azonban hosszas vitákat követően, 1893-ban jutottak csak hozzá. Még ez év őszén megindult a kivitelezés, amelyben magyar és külföldi vállalatok is szerepet kaptak: a vasmunkákat például a Chubb and Sons és Jungfer Gyula szállította, az aula üvegezését a Forgó és Társa készítette, míg a melegvíz-szolgáltatás magyar-angol koprodukcióban készült.[2] A palota felavatására 1896. október 25-én, I. Ferenc József jelenlétében került sor, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként. A nagyközönség számára az épület csak egy év múlva nyitott meg, a belsőépítészeti munkák befejezését követően.

Az intézmény korai fénykora, a gyűjtemény európai rangjának kialakulása a kontinens hasonló rendezvényein otthonosan mozgó Ráth György főigazgatónak, valamint korábbi munkatársaként utódjának, Radisics Jenőnek köszönhető. Az 1889-es és az 1900-as párizsi világkiállításokon Radisics jelentős kollekciót vásárolt a magyar állam számára, amely a párját ritkító szecessziós gyűjteményi egység alapját képezi. Ebben az időszakban vált a múzeum a magyar és kortárs nemzetközi iparművészet elsőrangú kiállítóhelyévé; az 1898-ban rendezett, A modern művészet című kiállításon például olyan nemzetközi rangú alkotók állítottak ki, mint Toulouse-Lautrec, Alfons Mucha, Walter Crane, Émile Gallé vagy Louis Comfort Tiffany.[3]

A múzeum a 20. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháborút követően a múzeum gyűjtési köre leszűkült, majd intézményi önállóságát is elveszítette: 19341948 között az 1922-ben létrehozott Országos Gyűjteményegyetem részeként, a Magyar Nemzeti Múzeum Iparművészeti Táraként működött. A Múzeumbarátok Egyesületének köszönhetően azonban ebben az időszakban is fontos tárgyakkal, együttesekkel gyarapodott a múzeum.

A második világháborúban az épület komoly károkat szenvedett: elpusztult az aula mennyezete és padlója, belövés érte a Hőgyész utcai kupolát és a nyitott előcsarnokot is. A sérülések nagy részét 1949-re helyreállították, de nem feltétlenül eredeti formában. Az 1956-os forradalom idején ugyancsak belövések érték az épületet.

Az 1940-es évek végétől a gyűjtemény újból komoly gyarapodásnak indult: a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága segítségével a gazdátlanul maradt vagy államosított nemesi magánkollekciók tárgyait emelték be a közgyűjteménybe. Jelentős darabok kerültek így leltározásra a gróf Zichy- és a gróf Vigyázó-gyűjteményből, hagyatékként Fettick Ottó, valamint Wartha Vince kollekciója, illetve ekkor került az intézmény hatáskörébe a Ráth György Múzeum is.

1954-ben az Iparművészeti Iskola egy része elköltözött, ekkor a korábban egységes könyvtárat is kettéválasztották. Ezt 1957-1962 között nagyobb helyreállítás követte Kismarty-Lechner Lóránd vezetésével.[4]

A 21. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az intézmény alapításának 135. évfordulójára, 2006-ban nyílt meg az újrarendezett állandó kiállítás, Gyűjtők és kincsek címmel, amely a hagyományoktól eltérően nem iparművészeti technológiák vagy kategóriák szerint, hanem történeti jelleggel, időrendben mutatja be a gyűjtemény legfontosabb 400 darabját és gyarapítóit.[5]

Az Iparművészeti épülete a 20. század végére igen rossz állapotba került; a kupola lanternája életveszélyessé vált, ezért azt 2011-ben leemelték.[6] Csak a nyitott előcsarnok restaurálását sikerült elvégezni 2010-ben. A felújításra, valamint a 20. századi designra fókuszáló gyűjteménynek szánt új épületszárny megtervezésére 2012. májusában nemzetközi tervpályázatot írt ki az intézmény. Ezt a budapesti Lukács és Vikár Építész Stúdió Kft. nyerte meg.[7]

2014 elején nyilvánosságra került, hogy a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum az Iparművészeti fennhatósága alól a Szépművészeti Múzeumhoz kerül, illetve bejelentették a kormány azon szándékát, miszerint a múzeumban levő Esterházy-kincstár műtárgyait a jövőben a fertődi Esterházy-kastélyban állítják ki. Az intézmény főigazgatója, Takács Imre ezt követően a múzeumot ért veszteségekre hivatkozva lemondott.[8] Az intézmény vezetésére májusban főigazgatói pályázatot írtak ki, az azonban eredménytelenül zárult; a kormány ezt követően miniszteri biztosként a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, Baán Lászlót bízta meg az intézmény irányításával.

Légifotó
Homlokzati részlet
Az előcsarnok részlete
A nagy kiállítócsarnok
A csarnok szerkezetének részlete

Az intézmény vezetői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A magyar népművészeti motívumok és a hindu építészeti elemek ötvözésével Lechner a sajátosan magyar nemzeti építészet első lépéseit kívánta megtenni. Az eredmény olyan épület, amely az új európai stílus, az art nouveau keletkezésével egy időben jött létre, és sajátosságai révén minden kortárs építészeti irányzat alkotásaitól alapvetően különbözik. Lechner építészete ugyanakkor szervesen kötődik a technológiai forradalomhoz, amely a modern építészetet készítette elő.”
   – Gerle János, 1999[13]

Az Iparművészeti Múzeum és Iskola pályázatának kihirdetése előtt utazott Lechner Ödön barátjával, Zsolnay Vilmossal Londonba, hogy a Victoria and Albert Museum keleti kerámiáit tanulmányozza. Lechner ekkor már régóta foglalkozott egy önálló nemzeti stílus létrehozásának ideájával; e folyamatnak első komoly eredménye lesz a megvalósuló épület. Egyben ez az első olyan múzeum Európában, amely teljesen elvonatkoztat az antik építészeti elemek használatától; a műfajra ekkoriban még általánosan jellemző ez. Az Iparművészeti Múzeumban Lechner a francia reneszánsz kastélyok helyreállításának szerzett tapasztalatait, a magyar népművészet, valamint a keleti kultúrák tanulmányozása során kiforrott egyedi díszítőrendszert ötvözte. Emellett az épület technológiailag is kora legmagasabb szintjét képviseli: az elsők között jelenik meg homlokzati burkolatként meghatározó mennyiségben a kerámia, a belső aula fémszerkezetes lefedése pedig ugyancsak a kor legszebb európai példái között említhető.[14]

Alaprajz, felépítés, tömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabálytalan, trapéz formájú telekre két belső udvart közrefogó, négyszintes épületet terveztek, amelynek Üllői úti főhomlokzatát középre helyezett, kiemelt torony uralja. Ezalatt található a sajátos hangulatú nyitott előcsarnok, illetve a múzeum főbejárata. Belépve tágas előcsarnokot találunk; innen közelíthető meg a két lépcsőház, valamint az üvegtetővel fedett, kétszintes galériával körülvett aula (eredetileg a fő kiállítási helyszín). Emellett mindkét mellékutcára is nyílik egy-egy bejárat; az egyik szárnyban raktárak és irodák, a másikban a könyvtár és az iskola helyiségei találhatóak. A tornyot, valamint a Ferenc körút felé néző sarokrizalitot keleties vonalú kupola emeli ki, előbbinél lanternával (ez eredetileg kilátóként funkcionált; 2011-ben leemelték az épületről). Az épület alapterülete 25 ezer négyzetméter. A tervezett teljes beépítés nem készült el; a telek délnyugati sarka üresen maradt.

Homlokzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület szinte teljes homlokzatát többféle technológiával készült, Zsolnay-féle kerámiával burkolták; ebből az anyagból készült a tetőfedés is. Az uralkodó színek a sárga és a zöld. A tervező figyelme a homlokzat minden részletére kiterjedt. A falsíkokat a magyar népművészet ihletésében készült, színes motívumok uralják, a hullámvonalas záródású ablakokat a középtorony első emeletén nagyméretű rózsaablak egészíti ki. A nyitott előcsarnok az épület legkülönlegesebb terei közé tartozik: az oldalfalakat is vöröses, eozinmázas téglákkal burkolták, a sárga korlátok és mennyezeti burkolat pedig barlangszerű, organikus hatást kelt.

A kupola körül négy allegorikus figura áll - Oppenheimer Ignác alkotásai -, akik az iparművészet négy ágát jelképezik. Az egyik alak női torzót tart a kezében (díszítő szobrászat), a mellette lévő kancsót (kerámia), a harmadik szoborserleget (ötvösség), az utolsó pedig egy orsót, amely a textilművészetet szimbolizálja.

Belső[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az előcsarnok mennyezetét minden szinten hullámos vonalú opeion töri át, amely fölött üvegezett kupola díszeleg. A látványos, keleties kialakítású falak mögött szegecselt acélszerkezet rejlik; ez a technológiai innováció csak az aula mennyezeténél válik láthatóvá. Az eredeti, színes üvegmennyezet megsemmisült. Az épületbelsőt Reissmann Károly Miksa díszítette színes, ornamentikus festéssel, ezt azonban 1920 végén lemeszelték; csak a főbejárat mögötti szélfogóban és két teremben látható egy kis részlete.

Gyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményei Magyarországon páratlanul széles áttekintést kínálnak az iparművészet történetéről, technikai és stiláris fejlődéséről. A műtárgyakat öt gyűjteményi főosztály őrzi, emellett az Adattár segíti a muzeológusok és a kutatók munkáját.

  • Bútorgyűjtemény: a négyezer darabot őrző főosztály a középkortól a jelenkorig terjedő bútorművesség emlékei mellett kisebb háztartási kiegészítőket, fából készült tárgyakat is tartalmaz. A gyűjtemény java a Nagytétényi Kastélymúzeum állandó kiállításán tekinthető meg, amely az európai bútorművesség történetét mutatja be a 15. század közepétől a 19. század második feléig.
  • Kerámia- és Üveggyűjtemény: a 23 ezer tételes kollekció fajansz-, porcelán- és üveg-alegységekre tagolódik. A fajanszgyűjtemény itáliai, halicsi és magyar munkákat őriz. A porcelángyűjtemény a hazai gyártás teljes körű bemutatása (különös tekintettel a Zsolnay-gyárra) mellett a műfaj európai történetét is szinte teljességében képes érzékelteti. Az üveggyűjtemény nemzetközileg is első rangú része a historizáló és szecessziós kollekció.
  • Kisgyűjtemények: az igen változatos főosztály része a könyvművészeti gyűjtemény, az ex libris-gyűjtemény, a szerves anyagból készült tárgyak, viseletek és kiegészítők, a legyezők, a miniatűrök és az elefántcsont-tárgyak. Az ex libris-gyűjtemény közel 70 ezres darabszámával világszinten is a nagyobbak közé tartozik. A könyvművészeti gyűjtemény része a Batthyány család körmendi kastélyának két és félezres könyvtára.
  • Ötvösgyűjtemény: a főosztály 11 ezer műtárgya közül kiemelkedő csoport képviselnek a 16-17. századi német, a 19. századi magyar, valamint a századfordulós nemzetközi tárgyak. Az Esterházy-kincstár jelentős alkotásai is ide tartoznak.
  • Textil- és viseletgyűjtemény: a 17 ezer tételes főosztályon 4-5. századi kopt textilek éppúgy megtalálhatóak, mint népi textilek vagy kortárs öltözékek. A gyűjtemény legnagyobb számú egysége az európai selyem történeti kollekciója, a legismertebb azonban az oszmán-török szőnyeggyűjtemény, amely a világ legjelentősebbjei közé tartozik. A csipke- és kárpitkollekció mellett fontosak még a magyar főúri viselet történetét reprezentáló, részben az Esterházy-kincstár részeként fennmaradt darabok.

Különleges gyűjteményi egységek, tárgyegyüttesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Esterházy-kincstár: az Esterházy család évszázadokon keresztül gyűjtött, ötvöstárgyakból, fegyverekből és textilmunkákból álló gyűjteményét 1918-ig a család fraknói várában őrizték. Ekkor a budai Tárnok utcában álló Esterházy-palotában helyezték el. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején lefoglalták és az Iparművészeti Múzeumban helyezték el; bár az erre vonatkozó rendelet később érvényét veszítette, a család letéti szerződést kötött a múzeummal. A tárgyakat itt őrizték 1944 teléig, amikor azokat ismét a budai családi palotába szállították. Ezt azonban bombatalálat érte; a súlyosan megsérült, részben elpusztult gyűjteményt csak 1948-1949-ben sikerült kiásni Gerevich László vezetésével. Ekkor kezdődhetett meg a tárgyak helyreállítása, rekonstruálása, amely máig folyamatos.[15]
  • Templomi berendezések: az Iparművészeti Múzeum kezdte meg a reneszánsz és barokk kori templom berendezések gyűjtését Magyarországon. A sólyi református templomból származó, 1724-ben készült karzatot és a maksai református templom 1766-os famennyezetét nem sokkal az Üllői úti épület elkészültét követően, állandó jelleggel beépítették a múzeum egyik termébe, ahol ma is megtalálhatóak. Ugyancsak a múzeumba került a töki református templom 1740-ben készült kazettás mennyezete.[16]
  • Damaszkusz-szoba: az 1885-ös amszterdami világkiállításon vásárolta meg a múzeum egy Damaszkuszban készült, 1802-1803-ból való fogadószoba teljes faburkolatát. (Nem szerepel kiállításon.)
  • A Bigot-pavilon: Alexandre Bigot francia épületkerámia-gyáros mintakollekcióját az 1900-as párizsi világkiállításon vásárolta meg Radisics Jenő. A több száz darabból álló tárgyegyüttes a francia szecessziós építészet formavilágába kínál betekintést.[18]

Kiállítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állandó kiállítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gyűjtők és kincsek (2006-tól)

Időszaki kiállítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Két korszak határán - Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925) 2011
  • Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból 2010
  • A Moholy-Nagy László és a Kozma Lajos Ösztöndíjasok 2010. évi beszámoló kiállítása 2010
  • Megvalósult művek 2010.
  • Mercedes-Benz Design - Az alkotás művészete 2010
  • Álomjárók Indiában - Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festészete 2010
  • 3. Textilművészeti Triennálé anyagából válogatott kiállítás 2010
  • Országos Középiskolai Rajz és vizuális kultúra Tanulmányi Verseny alkotásaiból rendezett kiállítás 2010
  • Portfolio Points 2010
  • Tükörben a világ 2010
  • Út a sikerhez 2010
  • Ékszerdoboz Dániából - kortárs dán ékszerkiállítás 2010
  • A természet arcai - finn design 2009
  • Kőszálon termett sajgó liliom” – A magyar szecesszió bútortervezői 2009
  • Fordulatos játékok – Rejtvények Szentiványi Tibor gyűjteményéből 2009
  • Folytatni a teremtést - magyar élő építészet
  • WA, a mindennapok harmóniája - kortárs japán design 2009
  • Haydn és az idő 2009
  • Értékmentő szenvedély. Műtárgyak magyar magángyűjteményekből 2008. január 22 - április 20.
  • Habán mítosz
  • A fajansz hazája, Faenza
  • Változatok egy könyvkötésre
  • AZ ÚJ HÁZ – Kozma Lajos modern villái
  • Bútorművészet a gótikától a biedermeierig
  • 19. századi japán lakkművészet
  • Keleti műgyűjtés Magyarországon
  • „Élet-Kép-Regény” Péreli Zsuzsa életmű- kiállítása (2008. május 21 - 2008. szeptember 14.)
  • Beatrix hozománya - itáliai majolikaművesség Mátyás udvarában
  • Medici-kárpitok - Puttók játékai (2008. március 26. - 2008. december 31.)
  • Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a herceg Esterházyak kincstárából - 15-19. század (2006. december 13. - 2008. december 31.)
  • Oszmán-török szőnyegek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből - In memoriam Batári Ferenc (1934-2005) (2007)
  • 111 ÉV 111 KÉP (Lépcsőházban, 2007. október 25-től)
  • CRAFT & DESIGN – „Irányok, utak a kortárs magyar iparművészetben” (2008. november 18. - 2009. január 11.)

Az időszaki kiállítások mellett egy-egy tárlóban helyet kapnak magángyűjtők tárlatai is az első emeleten.

A múzeum gyűjteményéből[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fidelio/MTI: A Szépművészetihez kerül a Hopp Ferenc Gyűjtemény. fidelio.hu. Fidelio. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  2. Nemes Márta: Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma. Tanulmányok Budapest múltjából 24. Budapest, 1991. 65-114. o.
  3. Horváth Hilda: Az 1898. évi modern kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. oszk.hu. Ars Hungarica (2006/1). (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  4. Nemes Márta: i. m. 70. o.
  5. Kiállítás mutatja be az Iparművészeti Múzeum történetét. mult-kor.hu. Múlt-kor. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  6. Merényi György: Földre szálltak a bajuszos angyalok. hg.hu. hg.hu. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  7. pestimonika: Lukács és Vikár nyert az Iparművészeti tervpályázatán. tervlap.hu. Tervlap. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  8. Csendes-Erdei Emese: „Feldarabolt jövő” – Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum lemondott igazgatója. magyarnarancs.hu. Magyar Narancs. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  9. Sümegi György: Iparművészeti Múzeum. artportal.hu. Artportal. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  10. Renner Zsuzsanna az Iparművészeti új vezetője. kulturpont.hu. KultúrPont. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  11. Újra Takács az Iparművészeti élén. nepszava.hu. Népszava. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  12. Csordás Lajos: Baán László irányít az Iparművészetiben is. nol.hu. NOL.hu. (Hozzáférés: 2014. augusztus 27.)
  13. Gerle János: A szecesszió Budapesten. Budapest: Magyar Könyvklub. 1999.  
  14. Gerle János: A szecesszió Budapesten. Budapest: Magyar Könyvklub. 1999.  
  15. A kincstárról megjelent két katalógus: Pásztor Emese (szerk.): Az Esterházy-kincstár textíliái az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. Budapest, Iparművészeti Múzeum, 2010; Szilágyi András (szerk.): Műtárgyak a fraknói Esterházy-kincstárból az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. Budapest: Iparművészeti Múzeum, 2014
  16. Semsey Balázs: Kulturális örökség és/vagy múzeumi probléma? Beépített templomi berendezések az Iparművészeti Múzeumban. In: Tüskés Anna (szerk.): * * Ars perennis. Fiatal Művészettörténészek II. Konferenciája - 2nd Conference of Young Art Historians. Budapest, 2009. CentrArt Művészettörténeti Műhely Tanulmányok. 115-120. o.
  17. Ld. a múzeumi ismertetőt: [1]
  18. Ld. a kollekció kiállításáról szóló ismertetőt: [2]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ács Piroska: A budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, önálló épületének születése (1872-1897). Tanulmányok Budapest múltjából 28. Budapest, 1999. 261-284. o.
  • Horváth Hilda: Nemzeti kincstárunk, az Esterházy hercegi kincstár 20. századi története. Budapest: Iparművészeti Múzeum, 2014.
  • Nemes Márta: Lechner Ödön Iparművészeti Múzeuma. Tanulmányok Budapest múltjából 24. Budapest, 1991. 65-114. o.
  • Pataki Judit (szerk.): Az idő sodrában (Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek története). Budapest, Iparművészeti Múzeum, 2006

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Iparművészeti Múzeum témájú médiaállományokat.