Magó Károly
Magó Károly, Magó István Károly (Jászfényszaru, 1858. január 9.[1] – Jászfényszaru, 1924. augusztus 25.)[2] községi iskolai tanító.
Élete[szerkesztés]
Jászfényszaruban született, ahol apja, Magó István jómódú iparos volt. Édesanyja Sevelya Mária. A gimnázium két osztályát Gyöngyösön végezte, később még két évig járt a gimnáziumban a budapesti piaristáknál. A négy osztály végzésével a budai állami tanítóképzőintézetbe vétetett fel állami segéllyel. A három évi tanfolyamot 1877-ben végezte, majd Nagyrédére ment segédtanítónak. Innét 1878-ban Szentágotára (Fejér megye) került, ahol két évig működött. Eközben 1879-ben letette a tanítóképesítő vizsgát, 1881-ben pedig a középiskolák alsó osztályaira képesítő tornatanítói oklevelet szerzett. 1881 szeptemberében Pusztaszentgyörgyön (Komárom megye) lett önálló tanító. 1884. október 1-jén Cziráky Antal gróf meghívására Börgönd pusztára (Fejér megye) ment, ahol egyúttal mint gazdasági segédtiszt működött. 1893 augusztusában Székesfehérvárra választatott községi iskolai tanítónak és tornatanárnak. 1895-ben az Öreg utcai iskolától a palotavárosi II. ker. iskolához helyezték át.[3]
Az okszerű méhészet terén kifejtett buzgalmának elismeréseül az 1887-ben Székesfehérváron tartott méhészeti kiállításon valamint az 1892-ben Budapesten tartott általános méhészeti kiállításon mézterményeiért, 1894-ben pedig a Martonvásáron tartott gazdasági és házi ipar eszközkiállításon tartott előadása- és a méhészeti eszközöknek egyszerű megmagyarázásért elismerő oklevelet nyert. 1905-ben mint rácalmási igazgató-tanító a rácalmási ifjúsági egyesület megalapítása körül kifejtett érdemeiért a vallás és közoktatásügyi minisztertől 100 korona jutalmat kapott.[4] 1907-ben a méhészet terjesztése és népszerűvé tétele körül 100 koronás pályadíjat nyert.[5] 1912-től a rácalmási polgári olvasókör elnöke,[6] 1917-ben az állami iskolagondnokság jegyzője volt.[7] 67 éves korában hunyt el Jászfényszarun, felesége Temleitner Rozália volt.[2]
Szépirodalmi, közgazdasági és tanügyi cikkeket írt a Fehérvári Hiradóba (1881-től); ugyanezen évben mint a fehérmegyei tanítótestület tagja terjedelmes tanulmányt írt: Az olvasókönyv mint a népiskolai tanítás központja címmel, mely a Néptanodában jelent meg; ettől fogva állandó munkatársa volt ezen lapnak, 1891-93/4-ben jelentek meg cikkei. Írt még a Komáromi Lapokba, a Jászvidékbe és a székesfehérvári helyi lapokba, publikált a Székesfehérvári iparos tanonciskola értesítőjében (1898/9: Iparos mestereink a hazafias nevelés szolgálatában).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A jászfényszarui r.k. egyházközség keresztelési anyakönyve, 6/1858. folyószám.
- ↑ a b Jászfényszarui állami halotti anyakönyv 117/1924.
- ↑ Székesfehérvár és Vidéke, 1895. augusztus 17. / 99. szám, 1. old.
- ↑ Székesfehérvár és Vidéke, 1905. április 13. / 43. sz., 3. old.
- ↑ Magyar Méh, 1907. december / 12. szám, 622. old.
- ↑ Fejérvári naptár képekkel 1912. évre. Kalauz Fejérvármegye és Székesfehérvár város közönsége részére. 170. old.
- ↑ Fejérvári naptár képekkel 1917. évre. Kalauz Fejérvármegye és Székesfehérvár város közönsége részére. 111. old.
Források[szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VIII. (Löbl–Minnich). Budapest: Hornyánszky. 1902.
- Vaday József: Magyar Tanférfiak Ezredéves Albuma. Békés-Csaba, 1896.
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János XVIII. kötet, Maácz János–Myskovszky Tibor, Budapest, 1999. 292. hasáb. Online elérés