Madárdal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A madarak életében kiemelt szerepe van az akusztikus kommunikációnak. A madárfajok szinte mindegyike képes valamilyen egyszerű hangot kiadni, ám egyharmaduk énekelni is tud. A madárénekben hangok, szótagok és frázisok is megkülönböztethetőek egy-egy hosszabb hangsor esetén.

Rendszertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az énekesmadár-alakúak vagy más néven verébalakúak rendje mintegy 5800 fajt tömörít. A fajokat két alrendbe, a királygébics-alkatúak és a veréb-alkatúak csoportjába soroljuk.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az énekesmadarakra általánosságban jellemző a kis testméret, illetve az alsó gégefő (syrinx) használata a hangadásban. Aránylag nagy térfogatú aggyal rendelkeznek, tanuló- és hangutánzó képességük pedig egyedülálló az állatvilágban.

A hangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ornitológusok a madarak hangjelzéseit énekhangokra és hívóhangokra csoportosítják. Általánosságban véve énekről a párzással összefüggésben beszélünk, az összes többi hangjelzést a hívóhangokhoz soroljuk.

Énekhangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb fajnál csak a hímek énekelnek. Minden egyes fajnak megvan a sajátos éneke. De akadnak olyanok is, melyek más madarak énekeinek utánzásával színesítik dalaikat.

Hívóhangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az énekekkel összehasonlítva rövidek és egyszerűek. A riasztástól kezdve a menekülésen át a kunyerálásig a társas viselkedés minden területét lefedik a különböző hangok. Egyes fajoknál még speciális jelentésű hívóhangok is léteznek. De minden madárnak megvan a maga sajátos hívójele.

Funkció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madarak énekének több funkciója is van. A hím ezzel jelzi a territóriumát, az adott erdő- vagy parkrészt, ahová a tojókat csalogatja. Így jelzi a szomszédoknak, hogy ez az ő birodalma. Dallal keltik fel a leendő pár figyelmét, és tartják fenn velük a kapcsolatot. A madárdal szerepet játszik a mindennapi viselkedésben: az élelemszerzésben, a szülők és kicsinyeik közötti kapcsolatban. De így jelzik egy-egy ragadozó közelségét, a veszély elkerülését is. És nem utolsó sorban ez által azonosítják csoporttársaikat.

Anatómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madárdalok létrejöttében kiemelkedő szerepe van az idegrendszernek, a sajátos légzőkészüléküknek és az alsó gégefőnek, az ún. syrinxnek.

Idegi szabályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangképzésért bonyolult központi idegrendszeri apparátus felelős. A szabályzórendszerben négy agyi mag is meghatározó szerepet játszik: a hallóközpont, a HVC, az RA és a XII agyideg magva. Aktivitásukat a szaporodási időszakban fokozza a tesztoszteronszint növekedése.

Kilégzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madarak hangadásának hátterében légzőkészülékük sajátos alakulása áll. A légcső két főhörgőre oszlásánál kialakult az alsó gégefő, vagyis a syrinx. Oldalain és belsejében padig hanghártyák feszülnek, melyeket kilégzéskor rezgésbe hoznak. Ezek felelősek a hangképzésért.

Syrinx[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madarak gégéjében nem találhatók hangszálak . A madárdalok képzését ehelyett egy speciális szerv, a légcső (trachea) alsó végénél elhelyezkedő alsó gégefő (syrinx) végzi. Az alsó gégefő összetett szerv. Két kamrából épül fel, melyeket a madár egy időben is tud használni, így képesek a madárének kivételesen összetett hangjait létrehozni.

A syrinx gégefői és hörgői elemeket egyaránt tartalmaz. Az utolsó, elkeskenyedő trachea- és felső bronchusgyűrűk között helyezkedik el a külső hanghártya. A két főhörgő középvonalban találkozó belső fala háromszög alakú nyúlványként (pessulus) a syrinx üregébe nyomul. A porcos pessuluson tapad a belső hanghártya, mely félhold alakú redőként bevonja a pessulust.

Énekhang képzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangadásban a syrinxizmok, a háti és hasi légzőizmok, valamint a gégefőt és a csőrt mozgató izmok játszanak szerepet. Kilégzéshez a levegő a redőket rezgésbe hozza, s hang keletkezik. A hang magasságát és színét a hártyák helyzete valamint feszültségének állapota befolyásolja.

Hangerősség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madárdal hangereje fajonként igen eltérő lehet. Ennek oka, hogy az éneklő gége felépítésében és méreteiben jelentős eltérések figyelhetők meg. A kiadott hang erősségét az adott terület méreteinek figyelembe vételével optimalizálja a madár.

Duett[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madárvilágban igen ritka, hogy a nőstények is énekeljenek, ám pár faj esetében mégis találkozhatunk ezzel a jelenséggel. A nőstények valódi duettet énekelnek a hímekkel. Ennek során a két énekes hihetetlen összehangoltságról tesz tanúbizonyságot. Mindkét nem képviselői képesek a teljes énekes előadásra, de legtöbbször inkább a tojó folytatja a hím által megkezdett dallamsort, méghozzá tizedmásodperces pontossággal. Énekük a kapcsolattartás eszközeként funkcionál.

Tanulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bizonyított, hogy míg egyes madaraknak veleszületett tulajdonsága az éneklés, addig másoknak szüleitől kell elsajátítaniuk ezt a képességet. A részben vagy teljes mértékben szociális kapcsolatokon alapuló tanulással mintegy 4000 madárfaj sajátítja el az éneklés fortélyait. Egyes fajok képviselői a vándorút során több száz idegen madártól tanult dalt képesek memorizálni, s azt különös módon, saját dallamaikkal keverve reprodukálni.

Nyelvjárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak úgy, mint az emberi nyelvek esetében, a madarak énekében is létezik valami, az emberi nyelvjáráshoz hasonló. Az ugyanahhoz a fajhoz tartozó madarak lakóhelyüktől függően különbözőképpen énekelnek. A populációk dalai között árnyalatnyi eltérések vannak. De az egy éves madarak is kissé máshogy énekelnek, mint a kifejlett példányok. És a párzási időszak előrehaladtával is változhat a repertoár.

Legszebb és fülsértő énekesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legjobb énekesekként a rigók családjába értendő vörösbegyeket, fülemüléket, rozsdafarkúakat, hantmadarakat tartjuk számon. Ezzel szemben például : a drongók hívóhangja fémes vagy éles és lármás. A skarlát nektármadárnak pedig az olló csattogásához hasonló hangja van.

Madárdal a művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos költő, zeneszerző, sőt festő számára adott ihletet a madárdal. Míg egyes művekben csak a daloló madarak, addig másokban a strófák lüktetése is visszaköszön.

Zenében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olivier Messianen

Haydn: Az évszakok

Bartók: III. zongoraverseny

Vivaldi

Beethoven

Wagner

Paul Winter

Ottorio Respighi

Eric Dolphy

Pink Floyd

Kate Bush

Ronnie Ronalde

Francois-Bernard

Dominik Eulberg

Költészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabó Lőrinc: Ficseri-füsti

Poe: A Holló

Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint

Arany János: Vörös Rébék

Percy Bysshe Shelley

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Festészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szinyei Merse Pál, 1871-2: Madárdal

Ferenczy Károly, 1893: Madárdal

Paizs Goebel Jenő, 1934: Madárdal

Dési Huber István: Madárdal

Feszty Árpád által készített képek, melyek a Magyar Állami Operaház falait díszítik.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Természettudományi Enciklopédia 8. Madarak. Kossuth Kiadó, 2008. 44-45, 78-79.

Tudományos Kiskönyvtár. Madarak. Kossuth Kiadó, 2005. 50-51.

1000 kérdés 1000 válasz a természetről. Alexandra kiadó. 178.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.12/10.html

http://www.ribizli.hu/madarhangok.htm

http://papagaj4.gportal.hu/gindex.php?pg=5659439&PHPSESSID=404c3b8eb35bbdc926eb3f97f36be4c3