MS St. Louis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MS St. Louis
StLouisHavana.jpg
Az MS St. Louis Havanna kikötőjében 1939. júniusában
Hajótípus utasszállító
Üzemeltető Hamburg-America Line, Németország
Pályafutása
Építő Bremer-Vulcan hajóépítő üzem
Bréma, Németország
Építés kezdete 1925. június 16.
Vízre bocsátás 1928. május 6.
Szolgálatba állítás 1929. június 15.
Sorsa 1952-ben kivonták a forgalomból és Hamburgban lebontották
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 16732 tonna (teljes terhelésnél)
Hossz 574 láb (175 méter)
Árbocmagasság 72 láb (22 méter)
Hajtómű M.A.N dízelmotorok, két háromágú hajócsavar
Sebesség 16 csomó (30 km/h)

Férőhelyek száma 973 utas
A Wikimédia Commons tartalmaz MS St. Louis témájú kategóriát.

Az MS St. Louis német óceánjáró utasszállító hajó volt, amely leginkább egy 1939-es útjáról nevezetes. Ekkor a hajó kapitánya, Gustav Schröder 900 németországi zsidó menekültnek próbált új otthont találni, miután a kubai hatóságok megtagadták a menekültektől a belépést. Az utazás történetét 1974-ben Gordon Thomas és Max Morgan-Witts könyvben dolgozta fel, amely az Elkárhozottak útja (Voyage of the Damned) címet kapta. 1976-ban hasonló címmel egy filmet is forgattak.

Előélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajót a brémai Bremer-Vulcan hajóépítő üzemben kezdék építeni 1925-ben, 1928-ban bocsátották vízre és 1929-ben tette meg első útját. A hajót dízelmotorok hajtották és elsősorban a Hamburg - New York útvonalon közlekedett, Halifax és Nova Scotia érintésével. Időnként karib-tengeri hajóutakra is igénybe vették, összesen 973 utas fért el fedélzetén.

Az elkárhozottak útja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az MS St. Louis 1939. május 13-án Hamburgból indult Kubába, fedélzetén 930 zsidó és hét másik emigránssal (többségük a németörszági náci üldözések ellen menekült.[1][2] Miután a hajó megérkezett Havanna kikötőjébe, a Federico Laredo Brú vezetése alatt álló kubai kormány megtagadta a menekülteknek, hogy turistaként (miután a turistavízumokra vonatkozó szabályozás nem sokkal korábban megváltoztatták) vagy politikai menekültként belépjenek az országba. A tárgyalások során kiderült, hogy fejenként $500 pótdíj megfizetése esetén megkapták volna a vízumot, de a menekültek nagy többsége nem rendelkezett ennyi pénzzel. A kubai kormány követelései miatt kis híján lázadás tört ki a fedélzeten. Két utas öngyilkosságot kísérelt meg, és tucatnyian fenyegetőztek azzal, hogy véget vetnek életüknek. A problémák ellenére 29 utasnak sikerült megszerezni a szükséges engedélyeket és partra szállhattak Havannában.[3]

Behajózás Hamburg kikötőjében

Turista vagy menekült[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939 elején a kubai hatóságok megváltoztatták az ún. 55. rendeletet, amely a menekültek és turisták belépésével kapcsolatos szabályokat tartalmazta. A jogszabály szerint a turisták mindenféle korlátozás nélkül beléphettek Kubába, míg a politikai menekülteknek vízummal kellett rendelkezni és $500 óvadékot kellett letenni belépés előtt. A szabályozás egyetlen hiányossága az volt, hogy nem határozta meg pontosan, hogy kell a turistákat a menekültektől megkülönböztetni. A bevándorlási hivatal igazgatója, Manuel Benitez, kezdetben hasznot húzott a joghézagból és az SS St. Louis utasainak 150 dollár fejében belépési engedélyeket kezdett árulni (amit csak turisták vásárolhattak meg). Kuba elnöke, Frederico Laredo Bru, felfedezte Benitez ügyeskedését és miután az utóbbi megtagadta, hogy a hasznot megossza az elnökkel, illetve kihasználva az országban uralkodó idegenellenes hangulatot, elfogadtatta a 937. rendeletet, amely lezárta az 55. rendelet kiskapuját.[4]

Ezt követően a St. Louis utasai már nem léphettek be Kubába turistaként, mivel nem tudtak állandó lakcímet feltüntetni Németországban. Az Egyesült Államokba se tudtak belépni, miután 1924-ben bevezették a bevándorlási kvótákat. Ennek ellenére Cordell Hull amerikai külügyminiszter és Henry Morgenthau pénzügyminiszter, Franklin D. Roosevelt bizalmas tanácsadói, megpróbálták rávenni Kubát, hogy befogadja a menekülteket, azonban nem jártak sikerrel.[5] Az amerikai parti őrség ugyan nem kapott parancsot a menekülteket szállító hajó megállítására, de nem is készültek fel a fogadásukra.[6] Miután a St. Louis elhajózott az amerikai partok elől, kanadai tudósok és vallási vezetők egy csoportja megpróbálta rávenni William Lyon Mackenzie King kanadai miniszterelnököt, hogy fogadja be a menekülteket, akik ekkor kétnapi hajóútra voltak Halifax várostól.[7] Azonban a bevándorlási hivatal vezetői és a zsidókkal szemben ellenséges miniszterek rávették a miniszterelnököt arra, hogy ne avatkozzon be.[8]

Zsidó menekültek az MS St. Louisfedélzetén.

További kísérletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gustav Schröder kapitány, a hajó parancsnoka[9] német származású, keresztény, de náciellenes beállítottságú volt és mindent megtett azért, hogy a fedélzeten utazó menekültek megfelelő bánásmódban részesüljenek. Zsidó istentiszteleteket szervezett és utasította a hajó személyzetét, hogy úgy bánjanak a menekültekkel, mint bármely másik utassal. Ahogyan a fedélzeten egyre rosszabb lett a hangulat és a menekültek helyzete, személyesen kapcsolódott be a tárgyalásokba, hogy biztonságos kikötőt találjon (egy ideig azt fontolgatta, hogy zátonyra futtatja a hajót a brit partok előtt, hogy a fedélzeten lévőket a britek, mint hajótörötteket, kénytelenek legyenek befogadni). Megtagadta a visszatérést Németországba egészen addig, amíg minden utas partra nem szállhatott egy másik országban.

Időközben amerikai, brit és európai diplomaták dolgoztak azon, hogy megoldást találjanak a St. Louis menekültjeinek problémájára.[5] A hajó visszatérhetett Európába és Antwerpen kikötőjében állt meg. Nagy-Britannia ekkor vállalta 288 menekült befogadását, akik Antwerpenben partra szállhattak és kisebb hajókkal Nagy-Britanniába utazhattak. Hosszadalmas tárgyalások után a maradék 619 utas partra szállhatott Antwerpenben, közülük 224-et Franciaország fogadott be, 214-et Belgium, 181-et Hollandia.

A St. Louis kapitánya, Gustav Schröder belga hivatalnokokkal tárgyal Antwerpen kikötőjében.

Miután a második világháborúban Németország elfoglalta Belgiumot és Hollandiát, illetve részben megszállta Franciaországot is, a St. Louis utasai ismét veszélybe kerültek. A zsidók túlélési esélyeit kiszámolva a Voyage of the Damned szerzői, Thomas és Morgan-Witts arra a következtetésre jutottak, hogy a menekültek közül kb. 700 túlélhette a háborút.[10][11]

Később azonban Scott Miller és Sarah Ogilvie, az United States Holocaust Memorial Museum kutatói kutatásaik révén pontosabb képett tudtak felvázolni az St. Louis utasainak sorsáról:

„"A St. Louis 620 utasából, akik visszatértek a kontinentális Európába, 87-en tudtak emigrálni, mielőtt 1940. május 10-én Németország lerohanta Nyugat-Európát. A Belgiumban, Franciaországban és Hollandiában befogadott menekültek közül összesen 254-en haltak meg a holokauszt során. Legtöbbjük Auschwitzban és Sobiborban halt meg, a többiek különféle koncentrációs táborokban, menekülttáborokban vagy a nácik elől menekülve, rejtőzve haltak meg. A többi 365 utas túlélte a háborút."[12]

A hajó további sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Visszatérére után a St. Louis a német haditengerészet hálóhajójaként szolgált 1940 és 1944 között. Az 1944. augusztus 30-i Kiel elleni bombatámadásban komoly sérüléseket szenvedett, de a háború után kijavították és 1946-tól hotelként funkcionált Hamburgban. 1952-ben vonták ki végleg a szolgálatból.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a MS St. Louis című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. United States Holocaust Memorial Museum (2006-10-06). "United States Holocaust Memorial Museum completes ten-year search to uncover the fates of St. Louis passengers". Press release. Elérés: 2007-07-17.
  2. Rosen, p. 563.
  3. Rosen, p. 103.
  4. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Holocaust/stlouis.html, "The Tragedy of the S.S. St. Louis," Jewish Virtual Library:A division of the American-Israeli Cooperative Enterprise, accessed 11 April 2010
  5. ^ a b Robert Rosen, "Carter Library Speech" on "The S.S. St. Louis", Saving the Jews: Franklin D. Roosevelt and the Holocaust, accessed 10 Aug 2009
  6. "The St. Louis", US Coast Guard's official FAQ, accessed 10 Aug 2009
  7. "Maritime Museum Exhibit on Tragic Voyage of MS St. Louis", November 5, 2010, Nova Scotia Government Press Release
  8. "Clergy apologize for turning away the St. Louis", CBC website, Retrieved 2008-05-08.
  9. "Gustav Schröder", Yad-Vashem, accessed 10 Aug 2009
  10. Rosen, pp. 447, 567 citing Morgan-Witts and Thomas (1994) pp.8, 238
  11. Sablon:Cite speech
  12. Miller and Ogilvie, pp. 174–175.