MAKOSZ

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) egy non-profit, apolitikus szervezet, amely a romániai magyar középiskolások érdekképviseleti szervezete. 1990 tavaszán alakult meg diákok és tanárok közös kezdeményezésére.

Kezdetben a szervezeti struktúra felépítésével, a szervezeti hierarchia megteremtésével, érdekvédelemmel és kapcsolatteremtéssel foglalkozott. A folyamatos fejlődés eredményeképpen 1994-ben a szövetség hivatalos jogi bejegyzést nyert, melynek köszönhetően lehetőségei megnőttek, tevékenységi köre kibővült. Az évek során tagszervezeteinek száma folyamatosan változott. Jelen pillanatban 72 diákszervezet képezi a MAKOSZ strukturális alapját, melyeket 11 megyei diáktanács fog össze. Ahhoz, hogy ezeket a szervezeteket folyamatos fejlődésben tartsa és folyamatosan cserélődő vezetőiket kiképezze a következő képzési programokat dolgozta ki.


Tartalomjegyzék

Közéleti Diák- és Ifjúsági Akadémia (KÖDAK) kurzusai [szerkesztés]

Ezek a tanfolyamok több hétvégét átölelő képzési programból állnak, amelyek távoktatási formában zajlanak Erdély különböző városaiban. A KÖDAK azokat a középiskolásokat kívánja segíteni, akiknek az a tudás, melyet a mai román oktatási rendszer nyújt nem fedi teljesen elvárásukat, illetve aktív módon szeretnének részt vállalni egy ifjúsági szervezetben, az ifjúsági élet sűrűjében. A kurzus alatt a résztvevők felkészülést nyernek a sikeres szervezeti életre. Bővebb információ:[www.kodak.makosz.ro]

Diákönkormányzati Szabadegyetem (DÖKSZAB) [szerkesztés]

Az egyhetes tábor programja napi 12-14 órás munkatervből áll. Többnapos tevékenysége két részből épül fel. Egyrészt a résztvevők szakmai képzéseken vesznek részt, ugyanakkor a program egy jelentős részét csoportfoglalkozások töltik ki. A csoportmunkákon szakmai vezető segítségével felmérik szervezetük előző éves tevékenységét, sikereit és a szervezeten belüli konfliktusokat, megoldást keresnek ezekre és megtervezik következő éves stratégiájukat és tevékenységüket. A tábornak köszönhetően a diákszervezetek többsége már szakmailag felkészült vezetőkkel és jól megtervezett stratégiával kezdhetik el a következő tanéves tevékenységüket. Bővebb információ:www.dokszab.makosz.ro

Neumann Informatikai Tábor [szerkesztés]

A tábor résztvevői 9-12. osztályos diákok. A Tábor ideje alatt képzett csoportvezetők négy napon keresztül, négy témában segítik az öt csoport munkáját, amikor bemutatókat készítenek az információs eszközök használatával. A tábor témája minden évben változik, a tavalyi évben a XXI. századi kommunikációs eszközök voltak. A tábor mottója 2010-ben : Ne csak a kanapén ülj! Élj a XXI. században! Bővebb információ: www.neumann.miert.ro

Helyi képzések [szerkesztés]

A helyi igények szerint a tanév ideje alatt számos helyi képzést is szervezünk, amikor konkrétan egy szervezet tagjait készítjük fel a tevékenységre. Szabadidős- és kulturális rendezvények: az évek során számos országos rendezvényt sikerült szerveznünk. Így a MAKOSZ szépségversenyt, játékolimpiákat, nyári táborokat, külföldi szakmai felkészítőket, tantárgyversenyeket, ügyességi versenyeket, történelmi és helyismereti vetélkedőket, kreativitás-vetélkedőket, stb.

Főbb célkitűzései [szerkesztés]

  • A diákok közéleti szerepekre való felkészítése
  • A diákok emberi és kisebbségi jogainak védelme
  • A diákok társadalmi érdekeinek társadalmi és állami fórumokon való képviselete illetve azok munkájában való részvétel
  • A szórvány magyarságban lévő diákok segítése
  • Jó tanár-diák viszony kialakítása
  • A diákönkormányzatok segítése
  • Tartalmas iskolai élet kialakítása
  • Hozzájárulás a diákok tanulmányi eredményeinek növeléséhez

2012-2013-es évi elnöksége [szerkesztés]

  • Elnök: Lukács Rajmund(Gyergyószentmiklós)
  • Ügyvezető elnök:Ladó Tihamér (Maroshévíz)
  • Külügyi alelnök:Fodor László (Torda)
  • Tanügyi és diákjogi alelnök: Olteanu Roberta(Temesvár)
  • Tagságügyi és szabadidős alelnök:Starotchi Norbert (Szatmár)
  • Diákmédiával foglalkozó alelnök:Kassay Anna (Kolozsvár)
  • Szorványügyi alelnök:Berei Dóra (Nagybánya)
  • PR alelnök:Tóth Gabriel (Brassó)
  • KÖDAK intézetért felelős alelnök:Péntek Andrea (Kolozsvár)
  • Tanácsadók: Gaudi Zsófia (Szilágysomlyó),Virginás-Tar Ágnes (Temesvár)
  • Cenzorok: Várady Csongor(Nagybánya), Vetési Imola(Nagyvárad), Török-Czirmay Zoltán(Kolozsvár)

Tagszervezetei [szerkesztés]

Tagszervezete több, mint 70 romániai diáktanács, ezeket összefoglalva hét megyei/regionális struktúrába:

  • SzaMeDT-Szatmár Megyei Magyar Diáktanács
  • SzMDT- Szilágy Megyei Magyar Diáktanács
  • KOVAKÖ - Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége
  • MAKET- Bihar Megyei Középiskolás egyesületek Tanácsa,
  • KMDT- Kolozs Megyei Magyar Diáktanács,
  • BMDT- Besztercei Magyar Diáktanács,
  • MMKD- Maros Megyei Középiskolások Diákszervezete
  • HaDiT – Hargita Megyei Magyar Diáktanács