M10 GMC Wolverine
| M10 Wolverine | |
 | |
| Fejlesztő ország |  Amerikai Egyesült Államok |
| Gyártó | Fisher Body |
| Gyártási darabszám | 6706 |
| Háborús részvétel | második világháború |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 5 fő |
| Hosszúság | 6,83 m |
| Szélesség | 3,05 m |
| Magasság | 2,57 m |
| Tömeg | 29,6 tonna |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 9–57,2 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 3 in (76,2 mm) páncéltörő ágyú (54 db lőszer) |
| Másodlagos fegyverzet | ,50 in (12,7 mm) Browning M2HB géppuska (300 db lőszer) |
| Műszaki adatok | |
| Motor | General Motors 6046 dízelmotor |
| Teljesítmény | 277,5 kW (375 Le) |
| Felfüggesztés | VVSS |
| Sebesség | 51 km/h |
| Fajlagos teljesítmény | 9,25 kW/t |
| Hatótávolság | 300 km |
 A Wikimédia Commons tartalmaz M10 Wolverine témájú médiaállományokat. | |
Az M10, az M4 Sherman harckocsi alvázára tervezett második világháborús páncélvadász volt, melyet 3"-es (76.2 mm) M7-es páncéltörő löveggel szereltek fel.
Szemben a német és angol eljárásokkal az USA hadereje az ú.n. tank-romboló eljárásban (Tank destroyer doctrine) látta a megoldást a korszerű, mozgékony háborúk megvívására. E szerint a közepes harckocsik (M3, M4) feladata a gyalogság támogatása és az ellenség védelmi létesítményeinek (géppuskafészkek, bunkerek, beásott gyalogság, stb.) támadása volt. Ezért harckocsijaik a németeknél sokkal "tarackosabb" rövid-csövű, kevésbé a páncéltörésre optimalizált lövegekkel voltak ellátva és vékonyabb főpáncéllal bírtak, cserében tömegben lehetett őket gyártani. A harckocsik leküzdése az önálló harckocsiromboló zászlóaljak feladata volt, melyben speciális, a harckocsik leküzdésére tervezett járművek szolgáltak, sajátosan erre képzett legénységgel. E zászlóaljakban minden század saját felderítő egységekkel bírt, amelyek a kettesével párba osztott tankrombolókat irányították, amelyek így meglepetésszerűen tudtak lecsapni az ellenséges tankokra és el tudtak szakadni, mire az ellenség válaszolhatott volna. A cél az volt, hogy az ellenséges páncélosokat lehetőleg oldalról tudják támadni, ezért szemből csak APDS lőszerrel vehették fel a harcot a német (és koreában a nehéz szovjet) harckocsikkal.Tehát téves az a felfogás amely a Sherman harckocsit hátrányos képességű járműnek tartja a páncélvastagság és a páncéltörő-képesség terén, hisz feladatát tekintve inkább a Pz IV ausf.F1, Pz III ausf.N és a StuG III, illetve a Churchill harckocsik feladatkörét látta el terv szerint. Míg a páncéltörés az M10, M18 és M36 feladata volt.[1][2][3]
A tévhitekkel ellentétben az a módszertan azért volt hatékony, mert míg a 90 mm M2, 8,8 cm Pak 43 vagy az Ordnance QF 17 nehezen mozgatható és hosszan tűzkészültségbe helyezhető nehéz vontatott páncéltörő lövegeket (és vontatójukat) az ellenség néhány lövés leadása után egyszerűen aknavetőkkel kilőtte, addig az önjáró, mobilis (M18, Marder III) és a tankoknál lehetőleg kisebb méretű harcjárművek (StuG III, Kanonenjagdpanzer) igen hatékonynak bizonyultak. Ez az "üss és fuss" taktika a tankoktól eltérő kialakítású járműveket igényelt. Nagyobb mozgékonysággal, jó megfigyelőképességgel és jobb páncéltörő ágyúkkal. Ezért jellemzőjük a nyitott torony (megfigyelés), a gyenge géppuskafegyverzet (nem támadt gyalogságra) és a nagyobb sebesség, cserében vékonyabb páncélzat.[1][2]
Összesen 6706 db-ot gyártottak belőle.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Gabel, C. R.. Seek, strike, and destroy: U.S. Army tank destroyer doctrine in World War II [1985]
- ↑ a b The Development of American Tank Destroyers in WWII. tankdestroyer.net. (Hozzáférés: 2019. szeptember 2.)
- ↑ Zaloga, Steven. Armored Thunderbolt: The U.S. Army Sherman in World War II (2008). ISBN 9780811704243
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a M10 tank destroyer című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
