Művész Színház (egyértelműsítő lap)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
  • Művész Színház (1932–1938): Budapesten ezen a néven először Bárdos Artúr szervezett színházat. Két bemutatóval 1932-ben a Révay utca 18. szám alatt, majd 1936–1938 között a Fővárosi Operettszínház épületében – társulata megegyezett az azonos időben működő Belvárosi Színházéval; a vállalkozás teljes csőddel végződött
  • Művész Színház (1945–1949): Budapesten, 1945. február 19-én Várkonyi Zoltán „Szabad Színház” néven kezdte el szervezni a társulatát, amely 1945. április 1-jén Művész Színház néven nyílt meg végül a Paulay Ede utca 35. szám alatt, mígnem 1949-ben államosították, társulatát szétosztották
  • Művész Színház: A Thália Színház elnevezése 1993 és 1995 között. Az intézmény a Nagymező utca 22–24.-ben, a volt Arizona Színház helyén működött, Schwajda György vezetésével
  • Művész Színház(wd) Moszkvában
Hasonló nevű
  • Művész Színpad (1922–1925) Révész Ferenc és Láng József által alapított színház a Budapest VI. kerületi Csengery utca 68. szám alatt
  • Országos Művész Színház (1928–1933) Szentiványi Béla alapította staggione társulat
  • Fővárosi Művész Színház (1929–1930): 1929. nov. 29-én Kabos Gyula alapította színvonalas prózai, szórakoztató színház, a Budapesti Operettszínház épületében
  • Pesti Művész Színház néven működik 2016 óta a 2002-ben Fogarassy András alapította gyermekműsorokat tartó Fogi Színház, ami 2004-től a felnőtt előadásokat adó – az egykori Vidám Színpad társulati magjából álló – Budapesti Bulvárszínházzal egészült ki
Továbbá