Méta (játék)
A méta hagyományos magyar labdajáték, amelyet két, tíz-tizenöt főből álló, ütőkkel felszerelkezett csapat játszik. Többnyire a gyerekek és a diákság körében népszerű.
Története[szerkesztés]
A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eredetileg a városi iskolák, kollégiumok diákságának kedvelt játéka volt, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot.[1]
II. Lajos idejéből származó források szerint a lovagok is játszottak egyfajta métajátékot, amely azonban nem volt azonos a gyerekek és fiatalok alább leírt szórakozásával.[1]
Tekintve, hogy a méta eredete több évszázadra nyúlik vissza, egy feltételezett alapformára nem következtethetünk vissza, s az azóta eltelt időben a játéknak sok változata elterjedt. Így a méta családjába tartozik a krikett és a baseball is. [forrás?]
Játékszabályok[szerkesztés]
Az általános szabályok szerint a 20-30 méter hosszú, két rövidebb végén vonallal (métavonal)[2] határolt pálya közepén található a különféleképpen megjelölhető – krétával felrajzolt, kövekből vagy fákból kirakott – cél (vár, tilos hely, méta).
Az egyik csapatot az ütők, a másikat pedig a kapók vagy fogók alkotják. A játék során a 60-70 centiméteres ütővel, tulajdonképpen bottal vagy husánggal (métabot, métaütő, kámpa, kampaverő, mángorló, levatta) felszerelkezett csapatok tagjai a vonal mögött felsorakoznak.
A kapók egyike az ütőknek sorra adogatja (vagy az ütőjátékosok dobják fel maguknak), a rongy-, bőr- vagy nemezlabdát, akik azt a lehető legerősebben és a legtávolabbra igyekeznek elütni a métabottal. Az elütést követő pillanatban az ütő elrohan a tilos helyre, ahol nem lehet a labdával megdobni, és ezt követően – ha a helyzetet úgy méri fel – ugyancsak szaladva igyekszik visszaérni a vonal mögé, ahol csapatának többi tagja várakozik. Mindeközben ha valamelyik fogó elkapja az általa elütött labdát, és még visszaérkezése előtt eltalálja vele a soros ütőt, a két csapat helyet cserél: az ütőkből lesznek a kapók, és fordítva, a kapókból az ütők vagy az éppen futó játékosból fogoly lesz. Ha a fogók egyike még röptében elkapja a labdát, ugyancsak szerepet cserél a két csapat.[1]
A méta különféle változatai a várméta (várasdi), a körméta és a futóméta (népi nevei longa méta, hosszú méta, kifutós, szaladós méta) illetve a modern kama (játék). Azonban más helyeken más szabályok szerint játszhatják/játsszák ezt a játékot.
A Kincskereső kisködmönben, A Pál utcai fiúkban és Heinrich Böll Biliárd fél tízkor című regényében is említik. Pásztor Árpád A Muzi című regényében részletesen leírja a játék pesti változatát.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ MNéprLex: Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 587. o. ISBN 963-05-1288-2
- ↑ MNL: Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 36. o. ISBN 963-9257-09-5
- ↑ Lajos Á. 1980: (hiányzó adatok)
- Grundjátékok golyózás, méta, nemzetes, rabló-pandúr, snóbli, snúr szabályai, pim.hu
További információk[szerkesztés]
- Marcus Rosenstein: Das Ballsport-Lexikon. Die Ball- und Kugelspiele der Welt. Berlin: Weinmann. 1997. ISBN 3-87892-062-8 (németül)
- Porzsolt Lajos: A magyar labdajátékok könyve. Budapest: (kiadó nélkül). 1885. (magyarul)
- Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye. Budapest: (kiadó nélkül). 1971. (magyarul)
- Hajdú Gyula: Métaiskola. Sportszerű népi játékok; ÁISH Szabadidősport és Turisztikai Főosztálya, Bp., 1986
- Egy lehetséges métaszabályzat. szentjanosbogar.hu (2008. április 30.) (Hozzáférés: 2013. április 16.) (DOC)
