Mélytengeri bányászat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A mélytengeri bányászat viszonylagosan fiatal iparág, főleg a tengerfenéken 4000-6000 m-es vízmélységben található mangángumók, illetve a hidrotermás folyamatok által lerakott telérek anyagának kinyerésére irányul az 1400-3700 méteres mélységtartományban[1]. Utóbbi folyamatok során nemesfém-tartalmú szulfidos telepek képződnek, jelentős ezüst-, arany-, réz-, mangán-, kobalt- és cinktartalommal. A nyersanyagot hidraulikus eljárásokkal hozzák a felszínre, ahol az érc feldolgozása történik. Ahogy a bányászkodásnál általában, a mélytengeri bányászattal kapcsolatban is felmerülnek környezetvédelmi problémák a tevékenységet övező területeken.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek közepén J. L. Mero Mineral Resources of the Sea című tanulmánya állította a figyelem középpontjába a "szinte kifogyhatatlan" mélytengeri nikkel- és kobaltforrásnak tartott, mintegy 5000 méteres vízmélységben a mélytengeri medencékben az egész világon előforduló mangángumókat. Néhány ország – köztük Franciaország, Németország, az Egyesült Államok – kutatóhajókat küldött a kérdés vizsgálatára. Eredményként azt kapták, hogy a kezdeti becslések túlzóak voltak, és az akkor érvényes, nyomott fémalapanyag-árak miatt a bányászati tevékenység nem bizonyult nyereségesnek, ezért 1982-re a kutatásokkal gyakorlatilag felhagytak. Az 1960-1984 közötti időszakban a kutatásokra mintegy 650 millió USD-t költöttek, csekély vagy gyakorlatilag elhanyagolható megtérüléssel. [2]

A múlt évtizedben a mélytengeri bányászat új fázisa vette kezdetét. A nemesfémek iránti kereslet megnövekedése Japánban, Indiában, Kínában és Dél-Koreában arra ösztönözte ezen országokat, hogy új nyersanyag-forrásokat találjanak. Az érdeklődés a hidrotermás telepek felé fordult. De nemcsak az elektronikai ipar által keltett fémkereslet indokolja a bányászkodás újragondolását, hanem a foszfortartalmú képződményekből készíthető műtrágya iránt is várhatóan lesz kereslet[3].

A jelenleg legperspektivikusabb lelőhely a Pápua Új-Guinea felségvizein található Solwara 1 projekthez kapcsolható: mintegy 1600 méteres vízmélységben, távirányítású vízalatti járművekkel tervezik bányászni a nyersanyagot. A termelés beindulása 2013-ra várható.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ahnert, A., & Borowski, C. (2000). Environmental risk assessment of anthropogenic activity in the deep sea. Journal of Aquatic Ecosystem Stress & Recovery, 7(4), 299. http://dx.doi.org/10.1023/A:1009963912171
  2. Glasby, G P. "Lessons Learned from Deep-Sea Mining." Science Magazine 28 July 2000: 551-53. Web. 20 Jan. 2010. <http://www.sciencemag.org/cgi/content/full/289/5479/551#ref3>
  3. http://archive.is/20120719121343/sites.google.com/site/diepzeemijnbouw/why-deep-sea-mining

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Deep sea mining című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.