Második ágfalvi összecsapás
| Második ágfalvi összecsapás | |||
 |
|||
| A Rongyos Gárda tagjai | |||
|
|
|||
| Konfliktus | Nyugat-magyarországi felkelés | ||
| Időpont | 1921. szeptember 8. | ||
| Helyszín | Ágfalva, Őrvidék | ||
| Eredmény | Magyar győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Szemben álló erők | |||
|
|||
| Veszteségek | |||
|
|||
| Nyugat-magyarországi felkelés |
|---|
|
Fürstenfeld · Ágfalva (1)· Alhó · Pinkafő · Felsőőr · Ágfalva (2) · Pörgölény · Császárkőbánya · Gyanafalva · Kirchschlag · Mosonbánfalva · Karácsfa |
A második ágfalvi összecsapás a nyugat-magyarországi felkelés fontos ütközete volt 1921. szeptember 8-án, amelyben a Rongyos Gárda sikerrel futamította meg a Sopron elfoglalására küldött, négyszeres túlerőben lévő osztrák csendőröket. Ezután ők nem tettek több kísérletet a terület megszállására, így az összecsapás nagymértékben hozzájárult a soproni népszavazás kiírásához.
Tartalomjegyzék |
Előzmények [szerkesztés]
Ausztria államtanácsa néprajzi okokra hivatkozva 1918. november 17-én bejelentette igényét Őrvidékre, amelyet a saint-germaini békeszerződés nekik is ítélt, majd a trianoni békeszerződés is megerősítette. A háborút szintén vesztesként befejező Ausztria területgyarapodása Magyarország kárára sokakat felháborított, akik közül többen csatlakoztak a Bethlen-kormány által titokban támogatott irreguláris Rongyos Gárdához. Az 1921. augusztus 28-i első ágfalvi összecsapás során a benyomuló osztrák csendőrséget sikeresen megállították, és Robert Davyt, Burgenland kormánybiztosát is elfogták. Ágfalván ekkor 450 osztrák csendőr állomásozott, és szeptember 7-én azzal a tervvel álltak elő, hogy a kutakat elfoglalva kényszerítik ki Sopron átadását.
A főleg Selmecbányáról Sopronba menekült diákokból álló irreguláris egység, amelynek tagjai között szombathelyi vasutasok és bosnyák katonák is találhatóak voltak, a 48-as laktanyában gyülekeztek, civil ruhában. Körülbelül 110 fő gyűlt itt össze, egyelőre fegyver nélkül, azt ugyanis éjszaka adták át nekik Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy magyar csendőrei. A felkelőket Maderspach Viktor tartalékos huszárszázados, Gebhardt Pál százados és Székely Elemér tartalékos tüzérhadnagy vezették. A csapatnak csupán egyetlen Schwarzlose géppuskája volt, amelynek cipelését két bosnyákra bízták. 7-én éjszaka közösen indultak meg alig ismert erdei ösvényeken keresztül a Liget-patakhoz, ám fényeket nem használhattak, ez ugyanis elárulta volna őket az osztrákoknak. Ezért egymásba kapaszkodva vonultak végig az erdőn, míg a géppuskát cipelőket az övükre csatolt szíjjal vezették. A haladásban segítségükre volt Ágfalva toronyórája is, amely minden negyedórát jelzett. Megérkezésük után átvették a Mannlicher puskákat Ostenburg csendőreitől, majd három rajra osztották fel magukat.
A csata [szerkesztés]
Szeptember 8-án hajnali háromnegyed ötkor a két főiskolás rajt az ágfalvi erdő és a brennbergi vasút között indult előre, míg a harmadik egység a falu alsó részén kezdte meg az előrenyomulást a település felé. Az osztrákok azonban észrevették a támadásra készülő magyarokat, és a falu északi részén lévő nagymartoni vasúti töltés mögül tüzet nyitottak rájuk. Az osztrák csendőröknek négyszeres túlerejükön felül hat géppuskájuk is volt, azonban a felkelők így is bejutottak Ágfalvára az evangélikus templom fedezékében, ám az iskolaépületből ismét erős tűz alá vették őket, és emiatt kénytelenek voltak visszavonulni, majd csatlakozni a brennbergi úton közeledő felkelőkhöz.
A felkelők a Kirschknopf vendéglő irányából sikeresen hátba támadták az osztrák csendőröket, akik a vasúti töltés mögé húzódtak vissza. A 3. raj ekkor oldalba támadta a bakterházat védő ellenséget, és sikerrel verte vissza az osztrákok szuronyrohamát. Az osztrákok ezután készenlétben tartott vasúti szerelvényükön menekültek el Ausztria felé. A csata mintegy 4 óráig tartott, amelyben a felkelők öt rohamot indítottak a túlerőben lévő ellenség ellen. Eközben mindkét fél szenvedett el veszteségeket. Magyar részről elesett Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató, tartalékos hadapródőrmester; Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató, tartalékos alhadnagy; és Pehm Ferenc pénzügyi tisztviselő, önkéntes. Ezen kívül heten súlyosan, többen pedig könnyebben sebesültek meg. Osztrák részről két halott, Arnold Mosch és Karl Heger járőrvezetők nevei ismertek, a csata után az ő holttestüket találták meg a faluban. A korabeli magyar források 15–30 fő közé teszik az osztrákok tényleges veszteségét. A három magyar halottat és Moscht szeptember 10-én temették el a Szent Mihály temetőben.
A győzelemhez hozzájárult, hogy a felkelők között voltak veterán, hadi tapasztalatokkal rendelkező katonák. A csendőrségnek nem volt komolyabb katonai képzettsége és a Rongyosok által előszeretettel használt gerilla taktikával szemben sem tudták felvenni a harcot.
Következmények [szerkesztés]
A csata eredményeképpen az osztrákok a Trianon előtti határra vonták vissza erőiket, ám szeptember közepétől így is állandósultak a kisebb összecsapások és a járőrharcok az osztrákoknak ítélt területen. Nagyobb szabású akciót azonban nem szerveztek a terület ellenőrzés alá vonása érdekében. A területen október 4-én kikiáltották a rövid életű Lajtabánságot, amelynek célja az volt, hogy ne tudják átadni Őrvidéket az osztrákoknak. Október 11–12-én megindultak a magyar–osztrák tárgyalások olasz közvetítéssel Velencében, amelyben megegyeztek a soproni népszavazás kiírásában. Ez azzal az eredménnyel zárult, hogy Sopron és a környező települések (mint például Ágfalva) Magyarország részei maradtak. A második ágfalvai összecsapásnak nagy szerepe volt abban, hogy ezt az eredményt sikerült elérni, és a népszavazástól korábban elzárkózó Johann Schober osztrák kancellár végül hajlandó volt engedményeket tenni.
Források [szerkesztés]
- Ifj. Sarkady Sándor: Civitas Fidelissima - Felkelés és népszavazás In: Rubicon, XX. évf. 205-206. szám, 2010/4-5, ISSN 0865-6347; 47. old.
- ifj. Sarkady Sándor: Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés. tortenelemportal.hu, 2009. szeptember 8. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
- Emlékezés a második ágfalvi csata évfordulóján. Sopron.hu, 2008. szeptember 8. (Hozzáférés: 2011. július 25.)
- Maderspach Viktor: Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcról, Masszi Kiadó, Budapest, 2009, ISBN 978-963-9851-20-7
További információk [szerkesztés]
- Rongyos gárda - a nyugat-magyarországi felkelés 90. évfordulójára emlékezünk. hontours.hu. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
- Rongyos gárda. dunaharasztima.hu. (Hozzáférés: 2011. július 26.)
