Márton Péter

Márton Péter (Budapest, 1934. szeptember 18.) magyar geofizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az archeo- és paleomágneses kutatás jeles hazai művelője.

Életpályája

1953-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amit eredetileg fizikus szakon szeretett volna cégezni, de helyhiány és más tényezők folytán geofizikusként kezdte meg tanulmányait. 1957-ben szerzett geofizikusi diplomát.

Diplomájának megszerzése után az ELTE Kőolajipari Tröszt Geofizikai Kutatási Üzemében helyezkedett el gyakornokként, egy év után szeizmikus kiértékelővé lépett elő. 1961-ben Egyed László professzor hívására visszament az egyetemre és a Geofizikai Tanszék adjunktusa lett, szeizmikát kezdett el oktatni. Néhány év múlva megkezdte tankönyvírói munkásságát egy többszerzős szeizmika tankönyv megírásában való részvétellel. 1971 és 1975 között a nigériai Ahmadu Bello Egyetemen tanított, közben pedig mélyfúrási geofizikában szerzett gyakorlati tapasztalatot. 1977-ben kapta meg egyetemi docensi, 1989-ben egyetemi tanári kinevezését. Több alkalommal ideiglenes jelleggel, rövid időre elvállalta Geofizikai Tanszék vezetését. 2004-ben professori emeritusi címet kapott. Oktatói pályája során általános és gyakorlati geofizika szinte minden területének tantárgyait tanítja, a lemeztektonika elméletének térnyerését követően a Föld fejlődéstörténetével kapcsolatos tárgyakat is meghirdet. Az ELTE Földrajz-Földtudományi Doktori Iskolájának megalakulásától 2004-ig a vezetője volt.

1970-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi értekezését, amelyet archeomágneses témában írt. 1985-ben szerezte meg akadémiai doktori címét. Az MTA Földtudományi Komplex Bizottságának, és a Geofizikai Tudományos Bizottságnak lett tagja. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007-ben rendes tagjává választották.

Munkássága

Kutatási területei szerteágazóak, de legfontosabb eredményei a földmágnességhez kapcsolódnak: paleomágneses és archeomágneses kutatásai, amelyeket részben feleségével, Mártonné Szalay Emőkével közösen folytatott, nemzetközi szinten is igen elismertek. Jelentős mértékben járult hozzá a Pannon-medence fejlődéstörténetének, az egyes medencerészek rotációs mozgásainak megismeréséhez.

Negyedkorkutatással és környezeti geofizikai kérdésekkel is foglalkozik, 2003-2007 között témavezetője volt az ELTE Geofizikai Tanszékén OTKA-pályázat keretében működött ilyen témájú tudományos iskolának, mely a Balaton környezetének neotektonikai viszonyait vizsgálta.

Családja

Felesége Mártonné Szalay Emőke, aki az Állami Geofizikai Intézet munkatársa, a földtudományok doktora.

Díjai, elismerései

• Akadémiai Díj (1984)
• Eötvös-emlékérem (1996)
• Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (2002, OTKA)

Főbb publikációi

• Geofizikai kutatási módszerek I. Szeizmika (társszerző, 1967)
• A refined apparent polar wander curve for the Transdanubian Central Mountains and its bearing on the Mediterranean tectonic history (Mártonné Szalay Emőkével, Tectonophysics, 1983)
• Elméleti szeizmológia (1995)
• Archaeomagnetic directions: The Hungarian calibration curve (Geological Society Special Publication, 1996)
• Large scale rotations in North Hungary during the Neogene as indicated by palaeomagnetic data (Mártonné Szalay Emőkével, Geological Society Special Publication, 1996)
• Földmágnesesség a régmúlt időkben (2002)
• Környezeti hatások kutatása vasszulfid-tartalmú üledékes kőzetek mágneses tulajdonságai alapján (társszerző, Magyar Geofizika, 2006)

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 850. o.
• MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 725. old., ISSN 1787-288X
• Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
• Az MTA új levelező tagjai (Magyar Tudomány 2001/11.)