Mária Valéria híd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mária Valéria híd
Mária Valéria´s bridge.jpg
Elhelyezkedése  Magyarország,  Szlovákia,
Esztergom és Párkány között
Áthidalt akadály Duna
Funkció közúti híd
Legnagyobb támaszköz 119,00 m
Nyílások száma 5
Teljes hosszúság 517,60 m
Szélesség 12,30 m
Sávok száma 2×1 közúti sáv + 2×1 gyalogjárda/kerékpárút
Tervező Feketeházy János
Átadás ideje 1895. szeptember 28.,
1927. május 1.
2001. október 11.
Elhelyezkedése
Mária Valéria híd (Magyarország)
Mária Valéria híd
Mária Valéria híd
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 47′ 43″, k. h. 18° 43′ 48″Koordináták: é. sz. 47° 47′ 43″, k. h. 18° 43′ 48″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mária Valéria híd témájú médiaállományokat.

A Mária Valéria híd (szlovákul most Márie Valérie) az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométerénél található. A helyiek 2001-ig csak Csonkahídnak nevezték. A határátkelőhely a szlovák hídfőnél volt.

Részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mederhíd 5 db sarló alakú kéttámaszú rácsos hídból áll. Ehhez kapcsolódik egy rakparti kéttámaszú öszvérhíd a magyarországi oldalon.

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mikuláš Dzurinda szlovák, Orbán Viktor magyar kormányfő, és Günter Verheugen EU bővítési biztos 2001-ben a híd átadásán[1]
Az esztergomi hídfő (2006)
A szlovák határt jelző tábla a híd közepén (2008)

A hidat Feketeházy János tervezte, és 1894 februárjában a Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni, miután Vaszary Kolos érsek lemondott a vámszedési jogáról. Az eredeti, öt nyílású, 496 méter hosszú acélhidat két év alatt építették fel. Az új vashidat, a régi hídtól 120 méterrel feljebb kezdték építeni, hogy a forgalmat a lehető legrövidebb úton a városközpontba vezethessék.

Az akkor még közigazgatásilag különálló esztergomi „városrészek” közt vita kezdődött a híd helyéről. A vízivárosiak szerették volna, ha rajtuk keresztül érkezik a forgalom a királyi városba. Ennek következménye az lett, hogy a szigeti töltés és a Kis-Duna hidak nem készültek el a nagy híd felavatásáig.

A kész hidat 1895. szeptember 28-án adták át hatalmas ünnepség keretében, amelyen a kormány több tagja is részt vett. A hidat aznap éjfélig vám nélkül volt szabad használni. Ezután 1918-ig az átkeléskor vámot kellett fizetni. A hídszentelést Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás végezte.[2] Esztétikai okokból változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított. Felszerkezete folyóméterenként 5 tonna körüli volt, ami nagyon könnyűnek mondható. Az építés iratai fennmaradtak, ezekből tudjuk a munkák előrehaladásának gyors ütemét. A két műszaki ellenőr – Éltető Ákos és Pischinger Gyula – hetente készítettek rajzos jelentést. A király engedélyével a hidat Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József lányáról nevezték el.

Első újjáépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hídon 24 éven át élénk forgalom zajlott. A trianoni döntés értelmében a Duna államhatárrá vált, a hidat lezárták. A csehszlovák légionáriusok 1919. július 22-én felrobbantották a párkányi oldalon lévő nyílást, amit később ideiglenes gyaloghíddal pótoltak. A gazdasági szükségesség és a Nemzetközi Duna Bizottság ösztönzésére Csehszlovákia 1922-ben megkezdte a hídszerkezet helyreállítását. A munkálatokat 1923-1924-ben a Ceskomoravska Koiben cég, 1926-ban a pilseni Škoda Művek végezte. 1927-ben a pozsonyi Artur Komlós cég a korszerűtlen fa útpályát vasbetonlemezre cserélte és aszfaltburkolattal látta el. A hídon a forgalom 1927. május 1-jén indult újra, az autós forgalmat pedig 1928-tól engedélyezték.[3] Másodszor 1944. december 26-án a visszavonuló német csapatok a három középső nyílást felrobbantották. A második rombolás nyomai több mint fél évszázadig láthatók voltak.

Második újjáépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A II. világháború alatt felrobbantott híd látképe 1969-ben


Először 1964-ben ült össze a Magyar-Csehszlovák Közlekedési Albizottság, hogy megvitassa a híd jövőjét, de sem ekkor, sem az 1987-ig lefolytatott számos tárgyaláson nem született döntés az újjáépítésről. Az 1980-as évek közepén civil kezdeményezésre létrehozták Esztergomban és Párkányban is a Hídbizottságot. Évtizedes munka után sikerült elnyerni az uniós Phare-program támogatását. 1998-ban jött létre miniszteri szintű megállapodás, és végül 1999. szeptember 16-án megszületett a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló kormányközi megállapodás. A beruházás 19,4 millió euróba került. Ebből a hídépítés 12 millió eurót tett ki, a többi pénz a felhajtó- és bekötőutak építésére, és a vámházra ment el. Felvetődött, hogy megváltoztatják a híd nevét „Barátság” hídra, hogy a híd neve ne utaljon az Osztrák–Magyar Monarchia-beli időkre, de végül az ötletet elvetették.

Az építkezés 2000 októberében kezdődött. A két épségben megmaradt parti nyílást felújították, a felrobbantott hármat újra gyártották. Az eredeti 7,2 méteres űrszelvényt az új előírások szerint 9,5 méterre emelték a szlovák fél kérésére. Az új híd ívesebb lett a korábbinál, így azonban vasúti forgalom lebonyolítására nem alkalmas. (A hidat azért építették ívesre, mert még nem volt tisztázott a Bős–nagymarosi vízlépcső ügye). Ekkor alkalmazták először azt a technikát, amely segítségével a hídelemeket a parton szerelték össze, majd uszályokon szállították a helyszínre, és hidraulikával emelték helyére egy órai munkával. Az utolsó – 603 tonnás – ív 2001. július 27-én került a helyére. Az elkészült hidat 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos.

A híd hatása a térségre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Míg a híd nem állt, a két város között komppal zajlott a közlekedés. Az újjáépült híd valódi határvárossá tette Esztergomot és Párkányt. A határátkelő 2005-ös forgalma hússzorosa a 2001 előttinek. Az átadást követő egy év alatt közel 2,5 millió személy és 500 000 jármű lépte át itt a határt. Azóta a két város fejlődése hatalmas lendületet vett, a híd szorosabbra fűzte Esztergom és Párkány kapcsolatát. A Párkány környéki 24%-os munkanélküliség a felére csökkent.[4] A Mária Valéria híd nem csak e két város jelképévé vált, hanem az Ister-Granum Eurorégióé is, aminek létrejötte közvetlenül a hídnak köszönhető. Mivel a híd nem alkalmas teherhídnak, és nem vasúti híd, ezért egy új híd építését tervezik mindkét oldalról, ami összekötné Esztergom és Párkány ipari parkjait is. Ez a szintén tervezett M10-es autópálya vége lenne a magyar oldalon, és Nyitráig vezetne a szlovák oldalon.

Statisztikai adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hidat díszítő Magyar Királyság-címer
Magyar címer az esztergomi hídfőnél

Gépjárműforgalom az esztergom-párkányi határátkelőn [5]

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
44 269 44 056 41 979 47 000 42 000 43 000 154 230 614 108 760 895 1 015 712 1 692 120

A komp forgalma 2000. augusztus–2001. október között, az átadás előtt

  • személygépkocsi: 39 660
  • autóbusz: 79
  • tehergépjármű: 478
  • motorkerékpár: 196
  • személyforgalom: 429 655

A híd forgalma az átadás után 2001. október–2002. augusztus között

  • személygépkocsi: 427 627
  • autóbusz: 9 222
  • teherjármű: 3624
  • motorkerékpár: 3 092
  • személyforgalom: 1 920 672

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tóth Ernő dr. – Kolozsi Gyula: Az esztergomi Duna-híd 57 év után újjá épült. In: Közúti és Mélyépítési Szemle, 2002. 3. szám. HU ISSN 1419 0702
  • A Visegrádi országok technikai műemlékei (Magyar Mérnöki Kamara, 2004) ISBN 963 214 544 5
  • Gyukics Péter - Tóth Ernő dr.: Hidak Magyarországon (Yuki Studio, 2005) ISBN 963-218-975-2
  • Kara Katalin - Tóth Ernő dr. (szerk): Hídjaink. A római örökségtől a mai óriásokig (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2007) ISBN 978-963-06-3045-0
  • Tóth Ernő dr. (szerk): Duna-hídjaink (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2009) ISBN 978-963-88495-1-9
  • Tóth Ernő dr.: 50 hídmérnöki konferencia – 1962–2009 (Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, 2009) ISBN 978-963-88495-0-2
  • Gyukics Péter - Träger Herbert dr. - Tóth Ernő dr.: A Duna hídjai. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig (Yuki Studio, 2010) ISBN 978-963-87472-1-1

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hodossy Gyula: A Mária Valéria híd története (Dunaszerdahely, 1999)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mária Valéria híd témájú médiaállományokat.