Málenykij robot

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A málenkij robotra elhurcoltak emlékműve Vásárosnaményben

A málenykij robot (malenki robot) a második világháború utáni Szovjetunióbeli kényszermunka szokásos magyarországi elnevezése. A kárpát-medencei szovjet fogolygyűjtő akció a megtorlás, az etnikai és politikai tisztogatás, valamint a kényszermunkásszerző akciók sorába illeszkedett. A szovjet Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken romeltakarításra való hivatkozással fegyveres szovjet katonák a nyilt utcáról gyűjtöttek, és vittek el magyar civil embereket. Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kiadott 0060 számú parancsára gyűjtötték össze és hurcolták el az elsősorban német nevű férfiakat 17-től 45 éves korig és a nőket 18-tól 30 éves korig.[1][2][3]

…..0060 számú parancsa értelmében elrendelem az összes német származású munkaképes személyek mozgósítását. 1. Minden német származású munkaképes személy mozgósítandó és jelentkezni tartozik, férfiak 17-től, nők 18-tól 30 éves korig. …5. Mindazok, akik kivonják magukat a mozgósítás alól, a háborús törvények szerint felelősségre vonatnak – Hadbíróság fog felettük ítélni. Ugyancsak szigorú megtorlásban részesülnek családtagjaik és bűntársaik.
– A Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kiadott 0060 számú parancsa

A legenda szerint, ezeknél a kényszerítő eseményeknél a szovjet katonák a civilek megnyugtatásaként ismételgették a „маленькая работа” (átírva malenykaja rabota, magyarul: kis munka) orosz kifejezést, amivel azt próbálták elérni, hogy a civilek megnyugodjanak, hogy munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség. A magyar nyelvben „málenki robot” néven rögzült, a Szovjetunióban végzett kényszermunka elnevezése.[4] (Lásd még lentebb a "Kifejezés eredete" szakaszt.)

A 2002-ig föllelt dokumentumok és a túlélők tájékoztatása alapján 1862 helységből 101 686 férfit, 29 212 nőt, összesen 130 898 személyt hurcoltak el málenykij robotra.[5]

A „kis munka” valójában kemény fizikai munkát jelentett (romeltakarítás, építkezés, bányászat), melyre módszeresen válogattak össze férfiakat és nőket egyaránt, akik aztán akár öt évig is kényszermunkát végeztek valamelyik szovjet iparvidéken. Az elhurcoltakról az itthonmaradottak csak elvétve jutottak információhoz, legalább egyharmaduk odaveszett. A hazatérők a kommunista magyar kormányoktól semmiféle segítséget sem kaptak, és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A téma a kommunizmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, a részletek feltárása mind a mai napig tart.

A málenykij robot a zsidónak minősített magyarok kiirtása és a 2. magyar hadsereg Don-kanyari pusztulása mellett a második világháború három legnagyobb magyar tragédiájának egyike.

A kifejezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz 'маленькая работа' kifejezés rögzülhetett a magyar fülekben 'malenki robot'-ként.[4]

A kényszermunka (lásd fr. corvée) jelentéssel is bíró cseh 'robot' szót vehette át a magyar nyelv, ezzel az eredeti cseh jelentéssel. Ez a szláv eredetű magyar 'robot' szó etimológiailag így összefügg a munka jelentésű orosz 'rabota' (работа) szóval.

Az oroszul "robot"-ként hangzó szó pedig a 'робот', azaz robot (például android) - ez a Karel Čapeknek (illetve testvérének) tulajdonított, általa ugyanazon eredeti cseh szó alapján képzett[6], nemzetközileg a "gépember" jelentéssel elterjedt szó (az orosz nyelvben ugyanúgy 20. századi jövevény, mint a magyarban).

A 'malenykij' orosz szó jelentése kicsi, a hímnemben 'malenkiy' (маленький) jelzőnek a nőnemű 'работа' szóhoz illeszkedő alakja: 'malenkaya' (маленькая).

A jelenleg használt 'málenykij robot' forma a 'malenki robot' olyan módosulása, mely az oroszul férfinemű (szóként hangzó) 'robot'-hoz az orosz nyelv szabályai szerint igazítja vissza hímnemre a melléknevet.

A két szó együtt tehát se magyarul, se oroszul nem jelent semmit a 'málenki robot' kifejezés értelmén kívül.

A deportálás megszervezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A deportálást a szovjet által megszállt területeken a 2. és a 3. Ukrán Front 1944. december 22-i 0060. számú parancsa rendelte el. A parancs értelmében 17-45 év közötti német származású férfiakat és 18-30 év közötti német származású nőket kellett begyűjteni területenként megadott létszámban. A szovjetek a német származást legtöbbször a név alapján állapították meg, így nem volt ritka német nevű zsidók elhurcolása sem. Ahol nem volt elég német származású és német nevű ember, ott magyarokkal egészítették ki a létszámot. A szovjet őrök egyszerűen a járókelők közül berántották a hadifoglyok sorába a civileket, főként fiatal és ártatlan férfiakat. A begyűjtötteket semmiről sem tájékoztatták azon kívül, hogy egy kis munkát kell végezni front mögötti területeken. Az embereket legtöbbször fenyegetéssel vagy becsapással (összeírás, gazdagyűlés, betakarítás, mozielőadás vagy egyszerűen „egy kis segítség” ürügyén) gyűjtötték össze, melyben sokszor segítettek magyar kollaboránsok is.

A módszer a legtöbb helyen hasonló volt. A hadköteles korban levő férfiaknak igazoló papír, „dokument” megszerzéséért jelentkezniük kellett a helyi szovjet parancsnokságon. Őket távolabbi helyekre irányították, majd gyűjtőtáborokba meneteltették. A civil lakosság elhurcolása – különböző intenzitással – az egész ország területén folyt. Megállapítható volt azonban, hogy ahol a szovjet csapatok gyorsan végigvonultak, ott az elhurcolás csak szórványos volt. Időben egészen a harcok befejeztéig elhúzódott, sőt 1945 májusának végéig is eltartott.

Magyarországi svábok deportálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarországi németek egy részének elhurcolása 1944-45 fordulóján, néhány hét alatt megtörtént, melynek során mintegy 32 000 magyarországi német elhurcolására került sor..

1. A Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia területén tartózkodó valamennyi 17 és 45 év közötti munkaképes német férfit, valamint 18 és 30 év közötti munkaképes német nőt internálni kell, és a későbbiekben szovjetunióbeli munkára kell szállítani. A német és magyar állampolgárságú németek, valamint a romániai, jugoszláviai, bulgáriai és csehszlovákiai német állampolgárok szintén internálandók.

2. Az internálás irányítására a Szovjetunió NKVD-je (Berija elvtárs) kapott megbízást. A gyűjtőhelyek kijelölése, az internáltak fogadása, a vasúti szállítmányok megszervezése és lebonyolítása az NKVD feladata. Az internáltakat vonattal szállítják a Szovjetunióba. A transzportok sűrűsége a gyűjtőhelyeken tartózkodó németek számától függ.

– Az Állami Honvédelmi Bizottság 1944. december 15-ei, 7161. sz. határozata

A szovjet belügyi csapatoknak területekre lebontott fogoly-kontingenst kellett kiállítaniuk és a Szovjetunióba szállítaniuk. Ha a kontingenst a német nemzetiségűekkel nem lehetett feltölteni, jöttek a német nevű, majd a magyar nevű magyarok. Az irányelv a következő volt: Ha csak egy csepp német vér folyik az ereiben, német!

Korabeli magyar felmérések szerint 1945 nyaráig így összességében mintegy 90 000 civilt hurcoltak el vidékről a Szovjetunióba. Az elhurcolást követő hetekben Gyöngyösi János, az Ideiglenes Nemzeti Kormány külügyminiszteréhez intézett panaszok, kérelmek tömege azt eredményezte, hogy a Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság 1945. március 18-án rendeletet adott ki a „Vörös Hadsereg által elszállított” személyek összeírására. Ennek az összeírásnak azonban semmi köze nem volt a foglyok „elengedéséhez”, mivel nyíltan kifejezték, hogy a „közbenjárás” – ti. a visszaszállítás érdekében – csak akkor lehetséges, ha a hozzátartozók ismerik a keresett fogoly pontos címét a Szovjetunióban. Márpedig ennek a feltételnek gyakorlatilag nem lehetett eleget tenni…

Fogságban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A trianoni Magyarország területén több mint 50 gyűjtőtábor működött a 71 és 107 ezer közé tehető fogoly számára, jórészt a nagyobb városokban vagy a vasúti csomópontok közelében; többek között Szegeden létezett egy nagyobb méretű gyűjtőtábor. Itt a foglyok „ízelítőt” kaphattak a későbbi fogság elemeiből, bár gyűjtőtáborokban munka helyett még csak fegyelmező és tisztelgési gyakorlatokat tartottak. Az érkezés után következett a „zabrálás”, a foglyok szervezett kirablása. A táborban pedig szinte katasztrofális körülményeket találtak: óriási zsúfoltság, a fűtés, higiénia szinte teljes hiánya, minimális élelmezés. Mindez járványok terjedéséhez, óriási halandósághoz vezetett. A veszteségek azonban a kiszállítás során csak tovább nőttek. Ezzel párhuzamosan kiépült a táborok belső rendje, hierarchiája, ami mindenütt azonos volt. A foglyok közül kijelöltek egy belső parancsnokot, szláv foglyokból állították fel a tábori, belső rendőrséget. A tábori rendfenntartók közül a ruszin tolmácsok voltak a legkegyetlenebbek, de nem etnikai okokból. A hatalmat kapott gyenge erkölcsi alapon álló kisember természetes reakciója volt ez. A gyűjtőtáborban eltöltött néhány hónap után deportálták tovább a foglyokat a Szovjetunióba.

Szegeden a rossz higiéniai körülmények miatt a legyengült szervezetű férfiak körében tífuszjárvány tört ki, ahol sokan meghaltak. Az itt meghalt embereket a szegedi temetőben tömegsírban temették el. Azóta néhánynak önálló sírkövet állítottak a rokonok, a legtöbb azonban névtelenül, a tömegsírban nyugszik.

Akik eljutottak a Szovjetunióba, azok közül sokan ott haltak meg, csekély részük haza tudott szökni. Ezek az emberek a rendszerváltásig nem beszélhettek ezekről a szörnyűségekről.

Kárpátalján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A málenykij robot áldozatainak emlékműve Szolyván
[7]

A kárpátaljai és azzal szomszédos bodrogközi, Ung vidéki, tiszaháti begyűjtések - a munkaerőszerzés mellett - etnikai tisztogatásnak tekinthetők. 1944 novemberében Sztálin parancsára a szovjet csapatok az akkor még Magyarországhoz tartozó, Kárpátaljaként ismert területről, úgynevezett háromnapi jóvátételi munkára („málenykij robotra”) behívtak több mint tízezer civil magyar és német férfilakost. A parancsra jelentkező férfiakat háromnapi jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba kísérték gyalog, majd onnét a Gulag koncentrációs táboraiba kerültek. Sokan közülük megtértek, a hazatértek többsége pedig nem érte meg az öregkort. A szovjet rendszerben ezeket a férfiakat háborús bűnösként tartották számon, helyzetükről nem beszélhettek. Az 1990-es évek elején a KMKSZ falvanként összegyűjtötte a lágereket megjártak névsorát. Az áldozatok emlékére építették fel az egykori szolyvai gyűjtőtábor tömegsírjának közelében a Szolyvai Emlékparkot.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Botlik József – Dupka György: Ez hát a hon… Tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéből 1918-1991. – Budapest-Szeged, 1991.
  • Botlik József – Dupka György: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. – Ungvár-Budapest, 1993.
  • Egyetlen bűnük magyarságuk volt. Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól (1944-1946). Szerk.: Dupka György – Ungvár- Budapest, 1993.
  • T. Molnár Gizella: “Маленький робот” (Привлечение к коллективной ответственности немецкого национального меньшинства Венгрии; принудительные работы в Советском Союзе). In: SLAVICA SZEGEDIENSIA V. köt. SZTE JGYTFK Orosz Nyelv és Irodalom Tanszék - Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék periodikája, Szeged, 2005. 205-214. p.
  • Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. Főszerk.: Sipos Péter, szerk.: Ravasz István. Petit Real Kiadó, Bp., 1997.
  • Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban. Lucidus Kiadó, Bp., 2006. (Kisebbségkutatás Könyvek)
  • Miklósi Károly: Málenkíj Robot 1945–1947

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]